Ne várd el, hogy a mostoha- vagy féltestvérek szeressék egymást!

Amikor valaki újraházasodik, a mámor kezdeti időszakában azt gondolja, hogy most majd sikerül felépítenie egy új, sokkal jobb családot, mint korábban. És ebbe a fantáziavilágba óhatatlanul beszivárog az az elvárás, hogy a gyerekeim majd szeretni fogják a párom gyerekeit is. Az összeköltözés utáni hetekben pedig jön az irdatlan csalódás: a kölykök folyamatosan nyírják egymást. A legtöbb szülő ilyenkor a megoldás helyett felelősöket keres, és megkezdődik a kölcsönös vádaskodások időszaka. Pedig a testvérek versengése teljesen normális jelenség.

Gondolj bele, mit éreznél, ha az idős szülőd összeköltözne egy vadidegen emberrel, aki hozná a gyerekét is, és beköltöznének a családi fészketekbe! Mennyire lennél boldog, és mennyire lennél kedves az új jövevényekkel? Pontosan így éreznek a kisebb gyerekek is. Jöttek ezek az idegenek, és most már velük kell osztoznom a lakáson és anyámon/apámon. Nem csoda, ha ettől kicsit feszültek lesznek, és csöppet sem kedvesek az olyan lelkesen bemutatott új tesókkal.
 

A rivalizálás természetes

Amikor egy pár összeköltözik a gyerekeivel, arra is érdemes figyelni, hogy ha friss a válás élménye, a gyerek nemrég esett át a családja széthullásának traumáján, az egyik szülő eltávolodásán vagy elvesztésén. Ez a feldolgozatlan élmény még rendkívül sok haragot rejt, ami könnyen lehet, hogy a mostohaszülőn vagy mostohatestvéren fog csattanni. Ha az új család tagjai türelmetlenül vagy agresszióval reagálnak a viselkedésére, azt fogja érezni, hogy „na, ezek sem szeretnek, vagy nem érdemesek arra, hogy szeressem őket”.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a mostohatestvérek nem együtt nőttek fel, nincsenek közös emlékeik, gyakorlatilag vadidegenek egymás számára. Most kell megismerkedniük, ráadásul azzal a kimondott vagy kimondatlan elvárással, hogy „szeretniük kell egymást”.

Könnyen előfordulhat az is, hogy egészen eltérő szokásokkal, hagyományokkal, értékekkel rendelkeznek, mint a másik fél család, és ezek összeillesztése nagyon komoly munkát igényel, és számtalan konfliktushelyzetet fog teremteni. Ilyenkor kezdődnek majd azok a viták, hogy „ha neki szabad, nekem miért nem?”, „ha neki van ilyenje, nekem miért nincs?”, „nekem ezt meg kell csinálni, neki miért nem?”.
Ezeknek a helyzeteknek a kezelésére nagyon fontos, hogy az összeköltözés pillanatától legyen egy családi kupaktanács, ahol közösen megalkotják a családi együttélés szabályait, kiosztják a feladatokat. Nem baj, ha a testvérek nem értenek mindenben egyet, de fontos, hogy mindenki elmondhassa, hogy mi bántja vagy mit szeretne.
 

A düh normális, az agresszió nem az

Tehát a szorongás, félelem, harag, kétségbeesés viharzása teljesen normális jelenség különösen az összeköltözés utáni első időszakban. Az is normális, ha ez az összecsiszolódás még jó pár évig eltart. Hihetetlen türelmet és kitartást igényel a szülők részéről, hogy kibírják ezt az időszakot.  Nagyon fontos azonban, hogy a szülők tudják, és a gyerekekben is tudatosítsák, hogy amíg a düh teljesen normális érzelem, az már nagyon nem mindegy, hogy mit kezdünk a haragunkkal, és továbbvisszük-e agresszióba.
A mostohatesóra szabad haragudni, de megütni, megrugdosni nem. A szülő felelőssége, hogy megtanítsa a gyerekeknek a harag kifejezésének megfelelő módját. Például azt, hogy elmondhatom a másiknak, hogy miért fáj nekem az, amit csinált, hogy ilyenkor félek, csalódott, szomorú vagy éppen magányos vagyok, és szabad őt megkérnem arra, hogy ezt többet ne tegye.
 

Fontos a szülő tudatossága

Ahhoz, hogy a szülők nyugodtan, indulatok nélkül tudják kezelni a két alomból származó testvérek rivalizálását, nagyon tudatosnak kell lenniük. Például tudniuk kell, hogy a helyzetük nem egyedi, más családokban sem megy ez könnyebben, legfeljebb nem beszélnek róla. Tehát a testvérek veszekedése nem az ő helytelen szülői magatartásukból következik, hanem a kialakult helyzet normális következménye. Tehát nem érdemes senkit hibáztatni érte.

Azzal is érdemes tisztában lennünk, hogy teljesen normális dolog, ha a saját gyerekemnek akarok kedvezni. Emiatt nem kell lelkifurdalást érezni. Fontos tudnunk azt is, hogy az új család összecsiszolódása öt-hét évet vesz igénybe, addig türelemmel kell dolgoznunk a harmónia megteremtéséért.
 

Szabályok kialakítása

Ahogy már korábban is említettem, rengeteg vitának veszi elejét, ha már az összeköltözés másnapján leülünk, és megalkotjuk az együttélés szabályait. Meg kell beszélni, hogy kinek lesz saját szobája, és ki kivel fog osztozni. Arról is érdemes beszélgetni, hogy kinek milyenek a tanulási szokásai, és az adott térben hol lesz lehetősége arra, hogy csöndben vagy épp zenét hallgatva félhangosan mormolva tanulhasson.  Lehet beszélgetni arról is, hogy kinek melyik használati tárgya, játéka, ruhája „érinthetetlen”, és elvárja, hogy más ne nyúljon hozzá. Sok sírást és keserűséget előzhetünk meg ezzel. De beszélni kell arról is, hogy kinek mi lesz a feladata a háztartásban: ki mikor mosogat, terít, takarít, kinek a feladata a szobák rendben tartása. Megegyezés születhet arról is, hogy az új családnak szüksége van együtt töltött időre, és melyek azok a programok, amelyeken mindenkinek jelen kell lennie, és ki mennyi időt tölthet a barátaival.

Fontos azonban azt is tudnunk, hogy ezek a szabályok rugalmasak, ha a helyzet és a szükség úgy kívánja, képesnek kell lennünk az egyedi helyzetekhez és igényekhez igazítani.
 

A szülő mint közvetítő

Sajnos sok szülő beleesik abba a hibába, hogy beáll döntőbírónak a gyerekek közötti meccsen. Beleavatkozik a konfliktusokba, büntetéssel próbálja rendezni a vitákat, és ezzel csak tovább mélyíti a gyerekek közötti rivalizálást. Az sem segít, ha az egyiküket „kicsinek”, a másikat pedig „okos nagynak” nevezi, akinek folyton engednie kell.

Bölcsebb dolog, ha a szülő megbízik a gyerekek vitarendező képességeiben, és kerüli az állásfoglalást vitás helyzetekben. Ha mégis muszáj beavatkoznia, akkor igyekezzen elfogulatlan harmadik félként, közvetítőként működni, és segítse a testvéreket abban, hogy ne a sérelmeiket sorolják, vagy egymás viselkedését minősítsék, hanem meg tudják nevezni az érzéseiket, szükségleteiket.
 

Közös programok

A testvérek összecsiszolódását megkönnyíti, ha sok közös programot tervezünk. A közös pozitív élmények megkönnyítik a jó testvérkapcsolat kialakítását. A gyerekeknek lesznek közös emlékeik, és lassanként kialakul bennük a közös családhoz tartozás tudata. Ez pedig elvezethet oda, hogy a kezdetben idegen „mostohatestvérek” idővel megszeretik egymást. 

Olvasd el ezt is: "A maga gyereke és az én gyerekem, verik a mi gyerekünket" - 8 jó tanács a patchwork-családok számára

Fotó: vesnacvorovic / 123RF Stock fotó