A dilemma: Görögország

Fülledt nyáreleji este volt, mindenki érezte, ma nagy dolog történik: egy pillanatra megállt az idő. A tücskök abbahagyták a ciripelést, a kutya - tévesen - azt gondolta, csontot kap, ezért addig közelített, amíg a combtövemen nem éreztem a leheletét, a bébiszitter nagyi pedig éppen rágyújtott, amikor megtört a csend: Görögország – mondta a feleségem, és már el is képzeltem, ahogy a tenger simogat, a hatodik koktélt iszom, egy heroikus pillanatban, mint egy görög félisten, mögöttem a szorosan hozzám bújó feleségemmel, egy pej hátán belelovagolok a naplementébe, vagy legalább a mindig lerobbanó, bérelt motoron pöfögve keresem a következő lagúnát, ahol megmártózunk, ketten.  

Szofival – folytatta a feleségem, és ebben a pillanatban eltűnt a koktél, a motor, és a naplementébe lovaglás, ehelyett azt láttam magam előtt, ahogy hajkurászom a tízenpár hónaposat, küzdök vele az asztalnál, és az agyára megyek mindenkinek, de a feleségem folytatta: és elvihetjük anyut is, vigyázna Szofira.

Ebben a katartikus pillanatban a mama egy slukkal elszívta a maradék fél cigijét, a kutya elsomfordált, Szofi belerúgott az ágykeretbe, és „mama” felkiáltással tudatta, ébren van. A tücskök rázendítettek, én pedig azon gondolkodtam, melyik bank ad nekünk vissza nem terítendő hitelt: de talán jó lenne még most lecsapni az ajánlatra, mielőtt a mama eszébe jut papa is, mert hát úgy kerek a család (meg amúgy is 30. házassági évforduló). Végül, persze, itthon maradtunk.
 

Szófia és a strand

A feleségem úgy döntött, hogy mielőtt kivisszük Szofit a strandra, le kell tesztelnünk. Kicsit féltem, hogy azzal fogja folytatni, hogy a mamával, de mama most szóba sem került, mert nem volt nála fürdőruha, úgyhogy felcsillant a remény egy közös, gyerekmentes strandolásra, de semmi nem úgy történt, ahogy gondoltam.

Amint a feleségem meglátta a babamedencét, vérszemet kapott, és habtestű, talpig sminkben Freud elméleteiről beszélgető anyukák, s acéltestű, Bambit kortyolgató Adonisz apukák tekinteteinek kereszttüzében fittyet hányva minden szabályra - majdnem -  belesétált, azért, hogy leellenőrizze, valóban sehol nem mélyebb 15 centinél, és biztosan legalább 30 fokos a víz, miközben tőlem azt várta volna el, hogy futkározzak a medence szélén, tegyek hirtelen 90 fokos kanyarokat, s teszteljem le azt, mennyire csúszik, és az esés milyen károkat okozhat bennem.

A babamedence klórtartalma, a víz összetevői és az, hogy a benne fürdő gyerekek láthatóan nem szenvedtek maradandó károsodást, meggyőzték arról, hogy Szófiát el lehet hozni a medencébe fürdeni: mindössze a kettő karúszóra, a mentőmellényre és nagyobb úszógumira, rá, mamára, és rám lesz még szükség.

Ez volt az a pillanat, amikor eszembe jutott a kutya lehelete, és az, hogy talán Görögország mégis jobb választás lett volna.

Másnap Szofival együtt támadtuk a medencét, aki először belemenni nem, majd kijönni nem akart, valószínűleg ennek az a kisfiú lehetett az oka, akivel a kis karúszós, Disneys fürdőruhás meg akarta osztani a szitát, a labdát, vagy bármit - mintha a Vakondot is mondta volna - azért, hogy végre felfigyeljen rá a kissrác. Aki persze a füle botját nem mozdította, ezért Szófia először dühösen babanyelven kiosztotta, majd a mondandóját  nyomatékosítva felé dobta a karúszót, aztán hangos: „mamma” kilátásokkal odament a mamához, aki most csak azért nem szívta el a cigijét egyetlen slukkal, mert elektromos volt: mégiscsak egy olyan strandon vagyunk, ahol a helyi anyukák zárt Fészbúk csoportjában a felnégyelés, a keresztre feszítés, a meg- és a kiátkozás, valamint a nyilvános megszégyenítés jár annak, aki nem úgy viselkedik ahogy - egyes könnyen sértődő - mamik elvárják.

Szófia mindezzel nem foglalkozott: élvezte a strandot. Először sült kolbászt, aztán lángost akart enni, rögtön azután, hogy megkapta a mini labdát - alig 1000 forintért -, amit a következő pillanatban el is hagyott. Később láttam vele játszani egy 25 kilós hároméves kislányt, de nem mertem közelebb menni hozzá, elkérni tőle -  Szófia később hasra esett a vízben, de mielőtt anyucici (vagy a döbbent nagymama) odaért volna, felállt, kijelentette, hogy inni, mintha nem ivott volna eleget, majd kacagva odafutott a kissráchoz, azért, hogy visszaszerezze a nemrég hozzávágott karúszóját.

A nap további része azzal telt, hogy anyucici 200 faktoros naptejjel kenegette Szófiát, nagyjából percenként, ezért Szofi csak ott barnult meg egy picit, ahol a fürdőruha takarta, máshol nem. A mama többet elő sem merte venni az elektromos cigit (mint később kiderült, nem töltötte fel folyadékkal, ezért nem volt benne semmi), én pedig egyszer néztem balra, akkor is pechemre a strand segge ment el tőlem nem messze, amiért kikaptam: mintha én hívtam volna oda, és én mondtam volna neki, hogy lehetőleg zsinórtangában flangáljon, a legszörnyűbb mélységekbe taszítva ezzel a strandon gyerekeikkel bíbelődő nemtúlfitt anyukákat, és arra kényszerítse az apukákat, hogy keresztbe nyeljék le a sörösüvegüket, mind ahányszor a strand segge arra billeg.

Szófiát az egész nem érdekelte: egy fa árnyékában, a babakocsiban, a Vakondot ölelgetve édesdeden aludt, és valószínűleg nem is sejtette, hogy a kissrác kétszer is jött: igaz, mindkétszer a Vakondot szerette volna megszerezni tőle. 
 

Szófia és a Duna

Napok óta 35 fok volt, amikor úgy gondoltuk, hogy eljött az ideje annak, hogy a Duna megismerje Szófiát, ezért levittük a híres strandunkra, ahol megdöbbenve láttuk, hogy alig 30 négyzetméternyi helye van a fél városnak, mert soha ilyen magas vízállás még nem volt.
Anyucicit azonban nem a kevés hely zavarta: először arra akart rávenni, igyak a Duna vizéből, mert lehet, mérgezett, de nem volt az. Aztán a sodrástól aggódott, ezért kilátásba helyezte, hogy Szófia bokáig sem mehet bele a vízbe, akkor sem, ha hárman vigyázunk rá, és csak akkor enyhült meg, amikor látott más kisgyereket a vízből élve kijönni. (Egy pillanatra a cápatámadás is felmerült benne, de ezt talán ő is érezte, hogy túlzás). A mama kivételesen nem volt velünk, mert előző nap napszúrást kapott, a strandon, amikor a lángossal küzdött, amit Szofi meghagyott neki.  
Szófia egyébként élvezte a Dunát: talált a parton egy korhadt fatörzset, arra mászott fel, és alá, talán ha néhány másodpercet töltött el a vízben, akkor is a kacsák érdekelték, akiket szeretett volna elkapni, de először kecsesen odébb úsztak, majd egyszerűen elszálltak, amit Szofi hangos gaga kiáltásokkal konstatált, majd unottan leült anyucici ölébe, és a mélyzöld szemeit le sem véve a vízről, egy teljesen másik világba sodródott, és csak akkor vidult fel egy pillanatra, amikor meglátta a tegnapi kisfiút: mintha odaköszönt volna (megbánja még ez a kissrác 14-15 év múlva, hogy sorozatban nem fogadta Szófia köszönését), aztán ismét a vizet nézte, mindaddig míg nem hoztunk neki egy fagyit, amit egy oda nem illő pillanatban megosztott a Vakonddal is, aki emiatt a mosógépben végezte este.

Szófia és Velencei tó

Nem sok emléke lesz Szófiának a Velencei tó plázsáról, egészen egyszerűen azért, mert az egyetlen hely volt, ahova idén nem vittük magunkkal, így pontosan 4 óránk volt arra, hogy ketten legyünk, hogy pihenjünk egy kicsit, miközben az otthon maradtak élő telefonos vonalban voltak velünk, hogy bármikor megkérdezhessük, épp mit csinál Szófia, aki szuperül eljátszogatott a kerti medencében, ahol nem zavarta a cápa, a Vakond, a kissrác sem, ahol nagyi elszívhatott egy cigit, ha akart.

A nyár utolsó napján aztán amikor a tücskök tényleg el akartak költözni, Szófiát várta a bölcsi, a kutya megint telelihegte a combom, és Szófia, az anyukája és én is a naplementét néztük, valakiből csak kibuggyant: jövőre, Görögország? Hárman? 

Olvasd el a cikksorozat többi részét is:

Így jártam Szófiával (A megszületés története)
Így jártam Szófiával - Segítség, apa leszek
Így jártam Szófiával - Szofi, és a pálinka-party
Így jártam Szófiával - Az Első napok itthon
Így jártam Szófiával: Először kettesben
Így jártam Szófiával - Először nélküle, kettesben
Így jártam Szófiával - Szofi és az Olimpia
Így jártam Szófiával - A nagy utazás
Így jártam Szófiával - Szofi és az injekció
Így jártam Szófiával: először beteg
Így jártam Szófiával: szertefoszlott álom
Így jártam Szófiával: Az első karácsony
Így jártam Szófiával: Szófia megváltozott
Így jártam Szófiával - Szófia és a fura pillanatok
Így jártam Szófiával - mindjárt egy éves
Így jártam Szófiával - Szófia első szava
Így jártam Szófiával - A gyereknap 
Így jártam Szófiával - anya újra dolgozik 
Így jártam Szófiával: Szófia nyaral
Így jártam Szófiával: Szófia és a bölcsi 
Így jártam Szófiával - Szófia ellopja a karácsonyt 
Így jártam Szófiával: Szófia vásárol 
Így jártam Szófiával: egy átlagos nap