SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Anyák napjára

[cikkei] - 2005-04-27
Hogy milyen érzés anyának lenni, akkor értettem meg, amikor első kisfiamat magamhoz ölelhettem. Ő meg nézett rám a gyönyörű kék szemével, cuppogott a meggypiros szájával, és mi gyönyörködtünk a hosszú vörös hajában is!

Anyák napjára

Az első örömhullámot hamar felváltotta az aggódás. Mindjárt megértettem, miért is mondta mindig nekem is az anyukám, „vigyázz magadra!” Miért aggódott ő is értünk, pedig gyerekként azt hittem ez olyan felesleges dolog, hát mi baj lehetne?

 

Már látom, mi mindent megtett értünk is az anyukánk, ami akkoriban olyan természetes volt. Nem számított, ha korán kellett kelnie, mert minket úgy indított útnak egy kirándulásra. Mennyit éjszakázott velünk, én nem is tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy ő sem ezekre emlékszik a mi gyerekkorunkból, ahogy én sem ezeket emlegetem, ha a gyerekeim szóba kerülnek!

 

Mennyivel nagyobb dolog, hogy rám mosolygott a kisbabám, hogy elkezdett mászni, kibújt az első fogacskája… Aztán az első ovis napok, mennyit sírtunk, mire megszokta, hogy minden nap ovi, és ott is milyen jó neki, és tavaszra már milyen szép verset mondott éppen anyák napjára! Ma már a büszkeségtől feszül a mellünk, mert az iskolában dicsérik állandóan. Bizony-bizony szépen lassan felnőnek. A kisfiúból is felnőtt lesz egyszer! Mi viszont már anyák maradunk amíg élünk! A gyerekeink pedig évről évre megemlékeznek erről az alkalomról és felköszöntenek minket ezen a szép májusi napon is! Ahogy mi is köszöntjük édesanyánkat évről évre!

 

Az egész világon köszöntik az anyákat. Vajon hányan tudják, hogy ennek az ünnepnek az eredete az ókori Görögországba nyúlik vissza? A görögök minden tavasszal ünnepséget tartottak Rhea istennő (az istenek anyja)és az édesanyák tiszteltére.

 Angliában az 1600-as években terjedt el ez az ünnep, a kereszténység terjedésével egyidejűleg, így itt erős vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnap volt az anyák vasárnapja. Ilyenkor minden szolgáló, aki a családjától messze dolgozott, szabadságot kapott, hazamehetett, hogy együtt ünnepelhessen a család. A fiatalok külön erre az alkalomra elkészítették az anyák süteményét.

Az Egyesült Államokban 1872-ben ünnepelték meg először az anyák napját! Anna Jarvis 1907-ben próbálta nemzeti ünneppé nyilváníttatni, de célját csak 1914-re érte el. Európában a virágkereskedők kezdték propagálni az amerikai ünnepet, ami aztán gyorsan elterjedt nálunk is.

 

Magyarországon 1925-ben rendezte meg a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt az első anyák napját, a májusi Mária-tisztelet szokásaival összekapcsolva. 1928-ban egy miniszteri rendelet iskolai ünneppé nyilvánította ezt a napot. Azóta már mindig május első vasárnapján köszöntik a gyerekek az édesanyjukat, szülőanyjukat, sokan keresztanyjukat, nagymamájukat is.

 

Szeretettel köszöntünk minden kedves Édesanyát, Anyukát!

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja