SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Sérülés-hullám a Médiaválogatottban

Singola Edit [cikkei] - 2009-08-10
Rájár a rúd az Élménybirtok-Médiaválogatott tagjaira. A hírességekből álló sportcsapatban az elmúlt egy hét alatt, két sztárnak, három sérülése lett. A Bon-Bon frontembere, Szolnoki Péter meghúzta a hátát és egyik ujjában elszakadt az ínszalag, a fiestás Csordás Tibi pedig elesett a strandfoci-bemutató meccsen, és széthasította a térdét.
Sérülés-hullám a Médiaválogatottban

A sérülés-hullám Szolnoki Peti első Élménybirtok-Médiaválogatott edzésén kezdődött, amikor a zenész hosszú évek után ismét focizni kezdett. Pár nappal később pedig egy Szolnokijótékonysági csörgőlabda meccsen, kis híján eltörte az ujját.

„Mindig is szerettem sportolni, de a munkám miatt soha nem tudtam rendszeresen edzésekre járni. Most úgy döntöttem, hogy több zenésztársam mellé belépek az Élménybirtok-Médiaválogatottba, és jó kondiban tartom magam. Az első edzésen beleadtam apait-anyait, de nem kellett volna. Mivel nem voltam hozzászokva a nagy terheléshez, megerőltettem a hátam, és napokkal később egy masszőr és egy csontkovács „rakott össze”. Épphogy felgyógyultam, már jött is a következő baleset. Egy jótékonysági csörgőlabda mérkőzésen arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy a fogyatékosok is tudnak teljes életet élni, amiben nagy segítségükre van a sport. Látássérültekkel játszottunk, az egyenlő esélyek miatt nekünk be volt kötve a szemünk, és mivel emiatt nem láttam, az egyik gurítás előtt a labda felpattant, és visszatörte a középső ujjam. Később derült ki, hogy elszakadt az ínszalag. Ez különösen rosszkor jött, hiszen már most a jövő nyári, 15 éves jubileumi Bon-Bon koncertre készülünk, és persze rengeteg fellépésünk van, amelyeken Csordasegy darabig nem tudok zenélni…” – mondta szomorúan Szolnoki Péter.

A Fiesta és a Fight Club frontembere, Csordás Tibi egy rossz lépés miatt elcsúszott, és felhasadt a térde.


„Imádom a labdarúgást, rendszeresen járok edzésre és meccsekre is, ám most nem sima focit, hanem strandfocit játszottam. Ez sokkal nehezebb, hiszen közel bokáig elmerülünk a homokban, így megerőltetőbb a futás és a passzolás is. Le a kalappal a válogatott Strandlabdarúgóink előtt, hiszen nagyon komoly erőnlét szükséges ehhez a látványos játékhoz! Mindezek miatt hamar elfáradtam, és amikor kigurult a labda a medence partjára, nem figyeltem eléggé a lépéseimre, megcsúsztam és térdre estem. Nem volt kellemes érzés, de visszaszaladtam a pályára, hogy folytassuk az edzést. Pár perccel később a csapattársaim szóltak, hogy véres a térdem, és akkor láttuk, hogy jó darabon felhasadt a sípcsontom és a térdem, másnapra pedig be is kékült. Pihentetnem kell, így sajnos a strandfocis pályafutásom egy időre megrekedt, hiszen a hétvégi bajnokság után – amiről a sérülés miatt lemaradok – már csak jövőre lesz lehetőségem játszani” – tette hozzá Csordás Tibi.




 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

A szamárköhögés (pertussis) egy rendkívül fertőző, bakteriális eredetű betegség, amelyet a Bordetella pertussis nevű baktérium okoz. Legfőképpen a légutakat érinti, és minden korosztályt veszélyeztet, de különösen a csecsemőkre jelent nagy kockázatot. Az elmúlt évekhez képest Magyarországon drámaian nőtt az esetek száma, így fontos, hogy minden szülő tisztában legyen a tünetekkel, a megelőzéssel és a kezelési lehetőségekkel.
Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Az ünnepi időszakban tömegesen jelentkeznek a sürgősségi ellátásban az epekólikás betegek. Dr. Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ gasztroenterológus, belgyógyász szakorvosa szerint, ha valaki már átélt ilyen rohamot, az soha nem felejti el; megfelelő kezelés híján pedig bármikor újra jelentkezhetnek a tünetek, és akár súlyosabb szövődményeket is okozhatnak a kövek.
Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás

Tovább bővült és frissült a Semmelweis HELP alkalmazás

Új funkciókkal bővült és frissült a Semmelweis Egyetem ingyenes tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis HELP. A fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl önállóan is kereshető az alkalmazásban elérhető 740 betegség, sérülés és állapot tüneteinek enyhítésére és az egyéb teendőkre vonatkozó tudásanyag. Emellett a felhasználói visszajelzések nyomán egyértelműbbé vált a profilok létrehozása, módosítása. A Semmelweis HELP-nek jelenleg már több mint 229 ezer felhasználója van, nekik az új funkciók eléréshez elég csak frissíteniük az alkalmazást.
Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Rendszeres fogmosás és nem megfelelő méretű, helytelenül alkalmazott fogköztisztító használata mellett is kialakulhat fogínygyulladás és fogágybetegség - derül ki a Semmelweis Egyetem tanulmányából. Személyre szabott szájhigiénés eszközök használatával és megfelelő betegedukációval azonban elkerülhetők, s akár visszafordíthatók a fenti folyamatok, és a szájüreg egészsége hosszú távon megőrizhető.
Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

A gyertyák kellemes dekorációs kiegészítői otthonainknak, melyeket a karácsony közeledtével egyre gyakrabban lobbantunk lángra, ezzel is emelve az ünnep fényét. Dr. Potecz Györgyi, az Allergiaközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint azonban az illatgyertyák jelentős mértékben hozzájárulhatnak a beltéri levegőszennyezéshez, és légúti irritációt is kiválthatnak az arra érzékenyeknél.
A szerkesztő ajánlja