SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A 11. kerületi szülők továbbra is harcolnak óvodáik függetlenségért
A "feltételes mód" nem nyugtatta meg a szülői közösséget

Családinet [cikkei] - 2015-04-20
Pár héttel ezelőtt indult útjára az a szülői kezdeményezés, amely politikától és óvodavezetőktől teljesen függetlenítve magát Újbudai Óvodák Szülői Közössége néven mindent megtesz annak érdekében, hogy a jelenleg tervezett óvoda-összevonás az eddig előterjesztett formában, a jelenlegi előkészítettség mellett, a tervezett ütemezés szerint NE valósuljon meg.
A 11. kerületi szülők továbbra is harcolnak óvodáik függetlenségért
A "feltételes mód" nem nyugtatta meg a szülői közösséget

Az elmúlt napokban két békés megmozdulást is szerveztek, a keddi demonstráció után pár nappal az önkormányzat közleményben reagált, amely szerint „társadalmi egyeztetés után módosulhat a Köznevelési Koncepció.”

A szülőket azonban nem nyugtatta meg a feltételes mód és továbbra is úgy látják, nagyon sok megválaszolatlanul hagyott kérdés van porondon.

Ugyanezen a napon ugyanis szintén felkerült az Önkormányzat honlapjára a 2015.04.23-i ülés tervezett napirendje, amelynek 18. pontja a Köznevelési koncepció felülvizsgálata. Az előterjesztésben a szülők által felvetett javaslatokból csak elenyészően kevés került be, ugyanakkor a döntési javaslatban továbbra is az szerepel, hogy az eddig önállóan működő 23 óvoda megszüntetésre kerül, és létrehoznák az új intézményeket.

Éppen ezért tegnap több százan gyűltek össze a 11. kerületi Bikás Parkban, ahol élőlánccal, lufikkal és transzparensekkel tiltakoztak a tervezett óvoda-összevonások ellen. Hangsúlyozták, a támogatottság nagyságrendekkel nagyobb, mint a megmozduláson résztvevők száma.

A szülői közösség következő lépésként levélben fordul a polgármesterhez és a képviselőkhöz, hogy a Köznevelési törvény (2011. évi CXC. törvény) 83.§ (5) bekezdésével összhangban legalább 15 napot biztosítsanak számukra véleményük kialakításához.

Ezen kívül tekintettel arra, hogy az Önkormányzati törvény értelmében a képviselő testületi ülések és a bizottsági ülések nyilvánosak, az Újbudai Óvodák Szülői Közössége részt kíván venni a Kulturális és Köznevelési Bizottság valamint a képviselő-testület erre irányuló (2015.04.21.-i és 04.23.-i illetve azt követő) ülésén.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy senki se politikai harcként tekintsen az összefogásunkra, ez nem az önkormányzat vagy a jelenlegi vezetés ellen szól, hanem a tervezett változtatásokkal nem értünk egyet, nem értjük a miértjét, hiszen megítélésük szerint a Koncepció jelenleg a gyerekek, a szülők és az óvodák számára is csak hátrányos változást hoz.”– mondta el Nagy Margit, a szülői összefogás egyik aktív résztvevője.

Soós Enikő, a Szülői Közösség tagjaként hozzátette:

„Szeretnénk azt is hangsúlyozni, hogy a kezdeményezés nem köthető egy vagy több intézményhez, pedagógushoz, vagy akár vezetőhöz, az érintett kerületi óvodák szülői közösségéről beszélünk, mindentől és mindenkitől függetlenül.”

„Azért tartjuk fontosnak ezt kiemelni, mert sajnos a szülők a legtöbb óvodában azt tapasztalják, hogy az önkormányzat a szülői érdekérvényesítést az óvodai vezetőkön és alkalmazottakon való nyomásgyakorlással próbálja megakadályozni, vagyis a jelenlegi helyzetben az óvodáktól várja el, hogy a szülőket visszafogja, miközben a szülői tiltakozást az önkormányzat eljárása váltotta ki, így a szülők szerint a kialakult helyzetet az óvodavezetők helyett az önkormányzatnak kellene megoldania, a civil jogaikat gyakoroló szülők közösségével való egyeztetéssel. Ezért összefogva és Szülői Közösségbe tömörülve egységesen fellépve szeretnénk érvényt szerezni igényeinknek, és védeni kívánjuk ezzel az óvodai dolgozókat is.” – fejtette ki a kérdéskört bővebben a Szülői Közösség részéről Bánhalmi Emilné is.

A szülők ugyanakkor - ahogy a már megküldött beadványban is megtették - változatlanul felajánlják a mögöttük álló - gazdasági, pénzügyi, jogi, pedagógiai, pszichológiai és vezetéselméleti tapasztalatokkal rendelkező - szülői bázis szaktudását és együttműködését, valamint kompromisszumkészségüket Újbuda színvonalas oktatási rendszerének megtartása és további fejlesztése érdekében, bízva abban, hogy megtalálják azt a megoldást, amely minden érintett fél számára megfelelő és elfogadható.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja