SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kihalt városok, milliók karanténban - Kína erős kézzel próbálja megfékezni a koronavírust

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-01-28
Már száz fölött a kínai koronavírus halálos áldozatainak száma, egyes tudósok szerint pedig akár a 40 ezernél is többen fertőződhettek meg. Vuhan néhány nap alatt szellemvárossá vált.
Kihalt városok, milliók karanténban - Kína erős kézzel próbálja megfékezni a koronavírust

December végén ütötte fel először a fejét egy addig ismeretlen típusú tüdőgyulladás egy vuhani halpiac árusai között. Január közepére már egyértelművé vált, hogy egy új típusú vírus, a 2019-nCoV szedi áldozatait.

A kezdetben kizárólag állatról emberre terjedő fertőzés hamar mutálódott, és már emberek is át tudják adni egymásnak, de hogy hogyan – cseppfertőzéssel, vér, vizelet vagy széklet útján, esetleg egyéb módon -, még nem tisztázott.


Kihalt tartomány

A koronavírus gyorsan terjed. Jelen pillanatban a hatóságok 106 halálos áldozatról és 4515 fertőzöttről tudnak, de ez a szám folyamatosan emelkedik. A betegség lappangási ideje 14 nap, így Hong Kong-i tudósok szerint akár már 40 ezer ember is érintett lehet. A terjedésnek a kínai holdújév, és az ezzel járó sok utazás, rokonlátogatás is kedvez.

Az 56 milliós lakosú, két Magyarországnyi területű Hujpej tartományban (itt található a 11 milliós Vuhan városa is) megállt az élet. A hatóságok karantént rendeltek el, az iskolaszünetet meghosszabbították, a tömegközlekedés leállt, sok helyről az autókat is kitiltották.

Franciaország és az Egyesült Államok már bejelentette, hogy kimenekíti állampolgárait az elzárt területről. Magyarország eddig nem közölte, hogy ilyen lépést fontolgatna. A külügyminisztérium vasárnap hat magyar állampolgárról tudott, akik Hujpej tartományban ragadtak, ők jól vannak, és folyamatosan tartják a kapcsolatot a pekingi magyar nagykövetséggel.

Jelenleg már három kórház épül rohamtempóban a fertőzötteknek.

Itt nézhető meg egy videó a szellemvárossá vált Vuhanról:



A WHO javaslata: ezt tegyük, hogy elkerüljük a járványt


A koronavírus ellen védekezni nem egyszerű. Lappangási ideje 14 nap, és már azelőtt fertőz, hogy a tünetek megjelennének. Megfázásszerű panaszokat okoz, amelyek semmiben nem különböznek a télen amúgy is mindennapos felső légúti megbetegedések tüneteitől. A WHO szerint a megelőzésben a legfontosabb az alap higiéniás és élelmiszerbiztonsági szempontok betartása:

  • Gyakori kézmosás, lehetőleg alkohol alapú, fertőtlenítő hatású szappannal
  • Tüsszentés és köhögés esetén zsebkendőhasználat, ami után ismét alapos kézmosás szükséges
  • Lázas betegekkel való kontaktus kerülése
  • Lázas megbetegedés esetén orvos felkeresése, a korábbi külföldi utazásokról információ adás
  • Élő vagy levágott állatokat forgalmazó piacok elkerülése olyan területen, ahol az új koronavírus már megjelent
  • Nyers, vagy nem megfelelően hőkezelt állati eredetű élelmiszer fogyasztásának kerülése

Amennyiben valakinél a hirtelen kialakuló, több napig tartó lázas állapot és a felsőlégúti panaszok mellett köhögés és nehézlégzés jelentkezik, valamint a közelmúltban ő vagy hozzátartozója járt a vírussal fertőzött országokban, az Egyesített Szt. István és Szt. László Kórházban jelentkezhet - olvasható a semmelweis.hu-n.

Ami pedig szintén fontos: ne pánikoljunk! Bár a szakértők szerint a járvány áprilisig vagy májusig mindenképp kitart, áldozatai jelenleg főként krónikus beteg, legyengült szervezetű emberek, és a koronavírus eddig egész Kínában kevesebb emberéletet követelt, mint egy súlyosabb magyar influenzajárvány.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: CGTN/youtube

 

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Elhunyt a kisfiú, aki azt játszotta az iskolai kiránduláson a barátaival, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni

Elhunyt a kisfiú, aki azt játszotta az iskolai kiránduláson a barátaival, hogy ki tud tovább a víz alatt maradni

A 13 éves Áront a baleset után sikerült újraéleszteni, ám pár nap múlva életét vesztette. Édesanyja elmondta a híradónak: a kisfiú napok óta másról sem beszélt, annyira várta az iskolai kirándulást.
8-9 éves gyerekekkel teli busz borult árokba Kőszegnél - osztálykiránduláson vettek részt

8-9 éves gyerekekkel teli busz borult árokba Kőszegnél - osztálykiránduláson vettek részt

A baleset során hatan könnyebben megsérültek, őket kórházba szállították.
A menstruáció előrehozása: így NE csináld! - Tények és veszélyes tévhitek

A menstruáció előrehozása: így NE csináld! - Tények és veszélyes tévhitek

Az élet különféle eseményei - mint például egy nyaralás, egy fontos találkozó vagy egy sportesemény - gyakran igénylik, hogy a nők előrehozzák vagy késleltessék menstruációjukat. Ezzel kapcsolatban azonban számos tévhit kering, és van, amelyik kifejezetten veszélyes és tilos is - Dr. Elek Csaba nőgyógyász szakértőnket kérdeztük a témáról.
Ezért kell rögtön lecserélni a vizes fürdőruhát

Ezért kell rögtön lecserélni a vizes fürdőruhát

A nyári hónapokban gyakran előforduló húgyúti fertőzések komoly kellemetlenséget okozhatnak, különösen a nők körében. A megnövekedett hőség, a strandolás és a nem megfelelő higiéniai szokások mind hozzájárulhatnak a fertőzések kialakulásához. A Budai Egészségközpont urológus főorvosa, Dr. Póth Sándor összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat a témában, továbbá hasznos tanácsokat ad a megelőzésre és a kezelésre vonatkozóan.
Meglepő tények a látásunkról - Mindannyian színvakon születünk

Meglepő tények a látásunkról - Mindannyian színvakon születünk

A szem a testünk második legbonyolultabb szerve, ennél már csak az agyunk bonyolultabb. A látást annyira alapvető képességnek vesszük, hogy szinte bele sem gondolunk, mennyi mindent köszönhetünk neki. Az alábbi érdekességeket elolvasva pedig rá fogunk döbbenni, hogy eddig igencsak keveset tudtunk egyik legértékesebb részünkről.
A szerkesztő ajánlja