Itthon is tapssal fejezhetjük ki szolidaritásunkat a hétköznapi hősök felé
![Itthon is tapssal fejezhetjük ki szolidaritásunkat a hétköznapi hősök felé Itthon is tapssal fejezhetjük ki szolidaritásunkat a hétköznapi hősök felé](/gallery/thumbs/r_2020-03-20_tapssalkoszondmeg_w680_h0.webp)
Miközben az ország nagy részét arra kérik, hogy maradjanak otthon, így segítve a koronavírus-járvány terjedésének lassítását, sok olyan ember van – boltosok, orvosok, katonák, és még ki tudja, hányféle foglalkozás képviselői –, akiknek a jelen helyzetben a megszokottnál is feszítettebb tempóban kell dolgozni.
Az Olaszországból elindult kezdeményezés szerint a karanténba zárt emberek a nap egy meghatározott időpontjában kiállnak az erkélyükre, és egy közös tapssal emlékeznek meg azokról, akik ezekben a napokban életben tartják a lakosságot és az országot. Az ötlet hamar elterjedt Franciaországban és Spanyolországban is. A franciák például este 8-kor állnak ki az erkélyükre egy nagy tapsra. A közös taps nem csak a hálát, hanem az összetartozást is kifejezi, valódi közösségteremtő erővel bír.
Nouvelle tradition depuis le début du #confinement, à 20h les français applaudissent les personnels de santé pour leur dévouement pic.twitter.com/S1FOjv7Dn6 #coronavirus #applaudissements #20h
— LesNews (@LesNews) March 18, 2020
A mozgalom hazánkban is elindult, a Facebokon már több mint négyezer tagja van #tapssalköszöndmeg csoportnak.
Kapcsolódó cikkeink:
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Kimutatták egy budapesti gyermeknél a koronavírust
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: