Ilyen szép, kényelmes felhőágya volt Emilnek, a kis óvodás angyalnak is, akiből felnőttkorában álomőrző angyal lesz. Csakhogy ő nehezen bírt fényes nappal elaludni benne. Elvégre a nappalok játszásra és repkedésre valók. Egyetlen egy napsugarat sem akart elmulasztani, pedig mindig nagyon fáradt volt az ide-oda repkedéstől. Mióta Martin nevelőangyal vette át a csoportot, azóta Emil szeret aludni. Martin a délutáni alvás alkalmával mindig egy kis altató-történetet mesél a kicsi angyaloknak. A történet tulajdonképpen mindig ugyanaz, de Martin kellemes, nyugodt hangja mindig elálmosítja Emilt. Jóleső érzés tölti el, teljesen ellazul, a többi angyalgyerek is ezt érzi és öt perc után mindnyájan álomba merülnek.

A rövid kis altató történet így hangzik:

Minden angyal becsukja a szemét és szépen elalszik. Pontosan úgy, mint a kutyák, akik betelepednek a kosarukba, tappancsukkal betakarják a pofácskájukat, behunyják a szemüket és elalszanak. Olyan jó meleg és puhaság vesz minket körül a felhőágyacskákban, hogy jól alszunk tőle és szépet fogunk álmodni.

Gondoljatok a cicára, aki belekucorodik a kosárkájába, talpacskájával eltakarja a szemét és szépen elalszik. Olyan jó meleg és puhaság vesz körül minket felhőágyacskánkban, hogy szépen elalszunk és álmodunk, például az egérkékről. Mert a kisegerek is besurrannak az egérlyukba, bebújnak fészkükbe, lecsukják a szemüket és elalszanak.