SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kálmán Olga a stúdióban kosztümben kérdez, otthon imádja a kinyúlt pólókat

Szőke Judit [cikkei] - 2008-11-05
Kálmán Olgát nehéz kihozni a sodrából. Szereti a focit. Kedvencei a robogók és a quad (négykerekű terepmotor), de főleg az autók. És főleg a vezetés. Nem csoda. Illik hozzá. Beszélgetései során is az ő kezében van az irányítás. Mellébeszélés kizárva. Nála csak az egyenesség jön be. A politikusok után irány haza, a gyerekekhez!
Kálmán Olga a stúdióban kosztümben kérdez, otthon imádja a kinyúlt pólókat

Az egyik kereskedelmi tévé „arca”, műsorvezető, hírigazgató. A Kamera Hungarián tavasszal interjú kategóriában elnyerte a legjobbnak járó elismerést. Néhány hónapos kisfiával vette át az Orbán Viktorral készült és az Egyenes beszéd-es Gyurcsány Ferenc-interjúért kapott díjat. Ahogy mondta, vele volt ő is és hagyta dolgozni, ami jár, az jár – a kis Marcinak is…

Nem haragszik, ha eredeti végzettségéből indulok ki? Egyszerűen azért, mert úgy érzem, ízig-vérig bölcsész, gyönyörűen artikulál, hibátlanul fogalmaz, plusz népművelő. És ezt talán ma már kommunikáció szaknak neveznék, de fiatalsága ellenére van Önben valami a régi néptanítók elhivatottságából, persze modern formában. Azt kérdezni, amit az emberek is kérdeznének, kérdezni helyettük, és szemöldököt ráncolni a nevükben. Hogy megértsék a sokszor a megérthetetlen politikát. Jól érzem?

- Nagyon jól érzi, tényleg ez a célom. Nem másért, mint, hogy úgy gondolom: csak így érdemes. Sokszor, sok helyen elmondtam már, azért nincs értelme behívni egy politikust, hogy ugyanazokat a mondatokat elsorolja, amelyeket a sajtótájékoztatóján. Azt látták, hallották a nézők a híradókban, és biztos vagyok benne, hogy szívesen visszakérdeztek volna, ha lett volna rá módjuk. A hír- háttérműsoroknak ez a funkciójuk: a műsorvezető tegye fel a kézenfekvő kérdéseket. Nem olyan bonyolult ez. A népművelőségemről csak annyit, hogy az egy remek, óriási tudásanyagot, gyakorlatot adó szak volt. A művelődéstörténettől elkezdve a kommunikációelméletig, a drámaesztétikán át mindennel foglalkozhattunk.

Fennakad, kiakad, beéget, rápirít, és ha valaki rászolgál, abból hülyét csinál. Ezt nagyon sokan elismerő csettintéssel fogadják. Egyedülálló ez a stílus  a magyar médiában. Érezhetően nagyon felkészült, de szeme, minden figyelme az interjúalanyon. A folyamatos napi figyelés és/vagy a konkrét ügyek ismerete a fontosabb?

- A kettő egymásból fakad. Ha valaki folyamatosan figyeli a napi ügyeket, nem fog elsiklani a konkrét ügyek fölött. Azok ismerete kell a megértéshez. Figyelek, olvasok, nézek – ennyi.
 
 Szerintem sok politikus, még a magát nagyon nagyra tartó is, reszketve ül le Önnel szemben. Ehhez valószínűleg hozzájárul a sportos, kissé fiús frizura, a konzervatív, elegáns zakó is. Ami nagyon jól áll. És mégis van valami nőiesség és báj Önben. Mosolyogva tud a sötét kosztüm-blúzban is nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozni...

- Bevallom, tényleg volt olyan politikus vendégem, aki adás előtti percekben megsimogatta a köztünk lévő asztalt, és csak ennyit mondott: „Istenem! De sokan elvéreztek már itt!” Azt azért remélem, kiderül, hogy nem a szándékos bántás, keménykedés a célom. Csak akkor vagyok szigorú, amikor már nincs más út a megértés felé.

Szabadidejében, otthon milyen ruhát visel szívesen?

- Szabadidőmben pontosan olyan ruhát viselek, mint bárki más.  Sportosat, lazát. Szeretem a kinyúlt pólókat. Nem vagyok kosztümös típus.

 Van egy nagylánya, Luca és a hathónapos Marci. Hogy jönnek ki egymással? 

Luca Marcival- Imádják egymást. Luca mindig szeretett volna kistesót, aztán csaknem 17 évet kellett erre várnia. Most igazi „anyukaként” viselkedik a picivel. Ha a férjem is este dolgozik, akkor Luca szokott vigyázni Marcira. Nyugodtan rábízhatom még a fürdetést is.

Luca alighanem a szerkesztőségben nőtt fel. A szakmához milyen a viszonya?


- Érti, ismeri, átlátja, de azt nem mondanám, hogy meg is szerette. Őt inkább a fotózás érdekli. Egyébként pedig az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban tanul.

Milyen a hétköznapi napirend? És a hétvégi?


- Marci, Marci és Marci. Gondolom, ez nem meglepő, körülötte forog a világ. Most éppen egy háromnapos konferencián volt velünk és nagyon jól bírta a gyűrődést. Sok ember, nyüzsgés, látnivaló – a Marcihangját nem hallottuk, csak ha éppen nevetgélt.

Van-e testvére? Milyen gyerekkora volt?

- Igen, egy bátyám van, ő utasszállító pilóta. Gyönyörű gyerekkorom volt. Monoron nőttem fel.  Kálmán Olga gyermekkorában

Van-e valamilyen családi hagyományuk, szokásuk?

- Semmi különleges nem jut eszembe, talán csak annyi, hogy a karácsonyt szeretjük a legjobban.

Hogyan tudja összeegyeztetni a családot a hivatásával, munkájával? Ki segít?

-  A férjem, aki rendező, a Magyar Televízióban dolgozik és Luca. Apuka Marcival

Milyen típusú szülő: aggódós vagy liberális?

- Mindkettő.

Hogy töltik szabadidejüket? Hova járnak családilag szórakozni?


- Mostanában a jó kis erdei séták jelentik a szórakozást. Nem túl jó levegőjű helyen lakunk, ezért ha tehetjük, kirándulgatunk.

Mi a kedvenc családi ételük/könyvük/filmjük/zenéjük?

- A családom mindenevő, ezért minden a kedvenc kategóriába tartozik. Zene: jazz!
Könyv: kinek mi.
Film: Brrrrrr! (tényleg ez a címe!)

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja