családi összhang

Jónapot!
Tanácsot szeretnék kérni a barátnőm miatt. Szerelmes egy fiúba. Nagyon. Az anyukájával viszont semmit nem mer megbeszélni. Szerintem ez hosszú távon is probléma lesz, mert ahogy serdül, és kérdései lesznek az életről, nem fogja tudni kivel megbeszélni. Velem próbálja megbeszélni, viszont én is csak 13 éves vagyok, nincs tapasztalatom, szüksége van az anyukájára.
De az anyukája nagyon makacs, és mintha nem akarná, hogy felnőjön a lánya, ezeket nem beszélik meg + eltiltja mindenkitől és alig járhat el valahova.
Hogyan lehetne az anyukájával oldani a feszültséget? Elnézést ha zavartam!

13 éves diáklány

Kedves Éva!

Nem tudom hova fordulhatnék problémámmal, ezért szeretnék öntől tanácsot kérni, hátha tud segíteni, Esetünk a következő: 2015.11.04-n , 16 éves lányom nem jött haza az iskolából, ami tőlünk 30 km-re van, egészen az utolsó buszig vártam ami közel éjfélkor ér hozzánk, ekkor bejelentettem eltűnését a rendőrségen telefonon, másnap délelőtt személyes bejelentést is tettem. Még ezen a napon(2015.11. 05-n), este fél 7-kor hívott a rendőrség, hogy megvan a lányom, Szegeden találták meg (tőlünk mintegy 320 km-re),tudattalan állapotban egy parkban, és a szegedi gyermekklinika intenzív osztályán van. Semmi külsérelmi v bántalmazást nem találtak, és tetőtől-talpig átvizsgálták (nőgyógyászat, MR, vér-és vizelet vizsgálat), de minden negatív volt. Jó magam 2015.11.07-n hajnalban indultam hozzá, (előbb nem tudtam mível rajta kívül még 3 gyermekem van). 2015.11.09-n átküldtek bennünket a szegedi gyermek pszichiátriára, majd következő nap a közeli (győri) ifjúsági pszichiátriára kértem lányom további kezelését, tehát 2015.11.10-től mind máig lányom ott van. Igazán most sem tudjuk mi történt vele, állítólag vannak nem saját eredetű gondolatai, amit nem tud kezelni írányítani, már a 3. féle gyógyszert próbálják nála, mert egyik sem hozta meg a várt eredményt, sőt inkább a mellékhatások jelentkeztek(remegés, fáradékonyság, levertség, beletörödöttség a jelenlegi állapotába. Én úgy látom ez a gyógyszer sem jó neki, és már felmerült bennem, hogy nem is gyógyszeres kezelésre lenne szüksége, hanem valami más áll a háttérbe.most már a 11.hetünk ez így, felborult az egész családi életünk, rendszeressen látogatom és hétvégére haza is jöhet, de nem véglegessen, és még nem tudjuk mikor lesz erre lehetőség.Egyébként mindig egy csendes , visszahózodó természetű lány volt, most már arra gondoltam, valami más gyógymódot kellene nála alkalmazni a gyógyszeres kezelés helyett, mível szerintem nála a problémák más eredetűek, és ezzel többbet ártunk neki, mint használna.Várom megtisztelő válaszát köszönettel: Barabásné

Kedves Éva!Kérem, segitsen tanácsot adni!Gyeden lévő 2 gyermekes édesanya vagyok. A kisfiam most 15 hónapos, és nagyon szenvedek a mindennapokban. Akkor ezt most betudhatom gyes-betegségnek??Pár napig nem történik semmi, aztán borul minden , a gyereknevelés, párkapcsolat. Veszekedések, én sokszor sirógörcsöt kapok. A két mama szerint az a természetes hogy itthon vagyok és napi 0-24-be gyereket nevelek, és ezt élveznem is kellene. Jó persze, hogy az, de én is elfáradok. Ellátom a háztartást, a gyerekeket, figyelek a férjemre, csak ez a baj hogy ez mindenkinek természetes. MI lenne Ön szerint a megoldás??Gondoltam a munkába visszatérni, de igy is nehéz két gyerekkel napi szinten kisakkozni az időmet.Nagyon el vagyok keseredve,és ez igy kell legyen még két évig?Mindenkinek megfelelni?Azt hiszem erre nem leszek képes...Minden éjszaka legalább ötször ébredek, nagyon rosszul alszom. Hobbim is lenne, de mikor?Már a tv sem érdekel, ritkán nézem, és az egész napos gügyügés után nem tudok felnött módjára beszélni. Most akkor jól látja a környezetem, hohy nem kellene panaszkodnom és rendjén van ez igy??Válaszát köszönöm!

Kedves Éva!

Régóta foglalkoztat ez a kérdés és nemigen tudom, hogy mi a jó. Leginkább mi a jó a gyerekeknek.

A férjem és a testvére nagyon különböznek egymástól, mint Jockey és Bobie Ewing. Nem is tudom, hogyan lehet ugyanaz az apukájuk anyukájuk, semmi közös nincs bennük (a szüleiket leszámítva). Persze ebből adódóan vannak nézeteltérések, veszekedések és ami a fontosabb állandó feszültség nem csak kettejük között, hanem a két család között is. Őszintén megvallva én sem kedvelem túlzottan a sógoromat. Nekem feláll a szőr a hátamon, ha családi összejövetel van és ők is ott vannak. Annyira más nézeteket vallanak, mint mi, mindenről, házasságról, vallásról, az életről, gyerekekről stb. Jelenleg nem vagyunk beszélőviszonyban. Úgy vélem ezt leginkább anyósom gyötri meg, hisz egyik szülő sem nézi jó szemmel, ha a gyerekei ennyire "ellenségei" egymásnak, ennyire nem jönnek ki egymással.
A kérdésem az, hogy
1.
ilyenkor mi a legjobb? Erőltessük a dolgot és járjunk össze, csak azért mert egy család vagyunk, csak azért, hogy anyósom láthassa együtt a családot, a négy unokát és azért hogy a gyerekek legyenek együtt az unokatestvéreikkel? Csináljunk úgy, mintha? Hisz a feszültség érződik, a gyerekek meg pláne megérzik.
Én sem egy összetartó családból jöttem, de mindezek mellett szeretném a gyerekeimet úgy nevelni, hogy a család a legfontosabb, ami erőt, megbecsülést, segítséget, önzetlen szeretetet, figyelmet ad. A testvér az, akire mindig lehet számítani, hisz egyszer a szülők elmennek és majd csak ők maradnak egymásnak. A "testvéri igazságosság" nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanannyit kap mindenből, hanem akinek almára van szüksége annak almát adunk akinek körtére annak körtét. És nem akkor adjuk a körtét amikor a másiknak az almát, hanem akkor amikor szüksége van rá. Pl. Csak azért vegyek nadrágot mindkettőnek, mert az egyiknek elszakadt a másiknak semmi baja? Egy idő után ezt nem lehet anyagilag sem bírni.

2. hogy nevelhetem így a gyerekeimet, mikor nem ezt a példát látják, ill. érzik? Akkor hiteltelenné válunk a férjemmel? Úgy gondolom itt nem a szavak, nem a tettek, hanem leginkább az érzelmek a fontosak, az, hogy mit éreznek a gyerekek, nem csak az, hogy mit látnak, hisz az érzés véleményem szerint sokkal meghatározóbb, sokkal inkább végigkíséri az életünket.

Nem tudom mit csináljak. Ha csak rólam lenne szó, nem érdekelne, megszakítanám velük a kapcsolatot, mert semmi értelme. De itt van a férjem, akinek mégiscsak a testvére, itt vannak a gyerekeim, akik unokatesók, nagy és boldog család (bensőséges nagycsaládi karácsonyok) nélkül fognak felnőni és itt van nem utolsó sorban anyósom, akit bár nem szívlelek teljesen, de meg tudom érteni hisz én is anya vagyok. Hogy lehetne úgy, hogy mindenkinek jó legyen? Hagyjuk inkább és élje mindenki a maga életét majd az idő megoldja vagy tegyünk érte, hogy jobb legyen és mi van ha "Jockeyék" nem együttműködők?
És persze félek attól, hogy én is így járok, hogy a gyerekeim is ilyen "rossz" testvérek lesznek mint az apjuk és nagybátyjuk.

Válaszát előre is nagyon köszönöm

"Pamela"