érzelmi nevelés

Kedves Edit! Van egy 10 éves kisfiam, akivel látszólag minden OK (2. legjobb tanuló az osztályban) és mégsem. Suliba szívesen megy, vannak barátai, a tanítókat szereti és ők is őt. Két kistestvére van, 4 és 1 évesek.
Az egyik gond, hogy nagyon könnyen ingerelhető. Ha kérdezek tőle valamit, biztos, hogy csak 1-2 szóban válaszol, amiből nem derül ki a lényeg, ha meg visszakérdezek, egyből emelt hangon, JAAAJ vagy hasonló kíséretében még esetleg hozzátesz valamit. Ha még mindig nem látom át a helyzetet, akkor vagy rámkiabaál, vagy sóhajt egyet, begubózik és inkább nem folytatja.
Sokszor azt érzem, hogy él a kis világában és nem akar onnan kitörni. Továbbá az, hogy nincs önálló véleménye a dolgokról. Ha pl. állatkertbe megy és megkérdezem, hogy melyik tetszett a legjobban, akkor biztosan az a válasz, hogy nem tudom. Ha megkérdezem, hogy mi akar lenni nagy korában, akkor nem tudom (nyilván nem várom el, hogy tudja, még 10 év múlva sem, de legalább lenne valami ötlete, pl. kukás...). Ha megkérdezem, hogy x vagy y mesét akarja-e nézni, akkor nem tudom.
Nagyon alacsony a kitartása, bármi nehézséggel néz szembe, az első reakció a jajgatás, utána meg a nem akarom csinálni, meg a nem tudom - ha csak nincs zsebpénzzel motiválva. Akkor egyből minden sikerül. Egy-kétszer kísérletképp megnéztem, és működött, de ezt nem akarom bevezetni. Sportottal is küzdünk, pedig kell csinálnia. Már kezd elhízni, a suliban fél évig szinte nincs tesióra. Már sokféle sportot kipróbáltattam vele, de mindenre azt mondja, hogy nem akarja, mert fárasztó. Más gyerekből majd kirobban az energia, ahogy a szülők mesélik. Ő itthon is inkább olvas vagy rajzol (ami persze nem baj!, csak a szemléltetés miatt írom), vagy számítógépen akar játszani. A múltkor láttam focizni. Ha odaszaladt valaki támadólag, nem harcolt, hanem hagyta, hogy elvegyék tőle a labdát. Most úszni jár, amire nem akar sose menni. Amikor meg eljövünk, mindig azt mondja, hogy jó volt.
Itthon étkezésnél ha már nem adom elé a teát, hanem azt mondom, hogy tölts magadnak, nagy fiú vagy, jön a JAAJ, majd nagy sértődve megcsinálja. Szétszórt. Ha megyek érte a suliba és meglát, nem köszön.
A tesvérféltékenységben is elől jár. A kistestvérét (4 éves lány) folyamatosan "szívatja" és nem akar tekintettel lenni arra, hogy kisebb (futóversenyt kezdeményez, majd élvezi, hogy legyőzi...).
Hát ilyenek... nem tudom megfogalmazni a konkrét problémát. Önérvényesítés hiánya? Önbizalom? A kamaszkorra mindezt rá lehet fogni, de ő már AZ ÓVODÁBAN IS ILYEN VOLT! Okokat tudnék sorolni, mi lehet a háttérben, de nem szeretnék, mert az már a múlt, az szeretném hallani Öntől, hogy mitévők legyünk? Millió köszönet, nem látom át a dolgokat...