|
|
Sütő MáriaERŐmerítő tréner, tanácsadóERŐmerítő® tréningek, programok - Iyengar jóga - Shiatsu masszázs Elérhetőségem: Honlap: http://www.eromerito.hu |
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Mária
Lyengar jóga fogyasztó hatású is?
Lyengar jóga fogyasztó hatású is?
Kedves Kérdező!
Bár az Iyengar jógának nem kimondottan a fogyasztás a célja, mégis amikor elkezdi gyakorolni, olyan izmokat, testrészeket szólít meg, aktivál, ami feltétlenül magával hozza ezt a jótékony hatást.
Erősíti az izmokat, ezért a felesleges zsír le fog olvadni - így átalakítja a testét. Csinosabb, izmosabb, erősebb lesz.
Nagyon jól fogja érezni magát a bőrében!
Sok testrészünket előnyösre formálja, és az egyvonalúság, a szimmetriára való törekvés miatt, kiegyensúlyozza (az apró vagy nagyobb) féloldasságainkat. Stabilizál minket, koncentráltabb lesz és összefogottabb lesz mind a gondolkodásunk, mind a mozgásunk.
Ezzel harmóniába hoz minket.
Természetesen nem 1-2 alkalom után, hanem kell a befektetés, a kitartás.. és ha már pár hónapig csinálja, megérzi, miről mesélek és nem lesz kedve abbahagyni, annyi jó érzést fog Önnek adni!
A legjobb szívvel ajánlom! Sütő Mária 2021. 06. 19. 22:25
Bár az Iyengar jógának nem kimondottan a fogyasztás a célja, mégis amikor elkezdi gyakorolni, olyan izmokat, testrészeket szólít meg, aktivál, ami feltétlenül magával hozza ezt a jótékony hatást.
Erősíti az izmokat, ezért a felesleges zsír le fog olvadni - így átalakítja a testét. Csinosabb, izmosabb, erősebb lesz.
Nagyon jól fogja érezni magát a bőrében!
Sok testrészünket előnyösre formálja, és az egyvonalúság, a szimmetriára való törekvés miatt, kiegyensúlyozza (az apró vagy nagyobb) féloldasságainkat. Stabilizál minket, koncentráltabb lesz és összefogottabb lesz mind a gondolkodásunk, mind a mozgásunk.
Ezzel harmóniába hoz minket.
Természetesen nem 1-2 alkalom után, hanem kell a befektetés, a kitartás.. és ha már pár hónapig csinálja, megérzi, miről mesélek és nem lesz kedve abbahagyni, annyi jó érzést fog Önnek adni!
A legjobb szívvel ajánlom! Sütő Mária 2021. 06. 19. 22:25
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Köszönöm,hogy foglalkozott velem! Levelét még párszor olvasom,elgondolkozom rajta és igyekszem írni mire jutottam.Hálás vagyok!Köszönöm mégegyszer!Rita"
Köszönöm,hogy foglalkozott velem! Levelét még párszor olvasom,elgondolkozom rajta és igyekszem írni mire jutottam.Hálás vagyok!Köszönöm mégegyszer!Rita"
Kedves Rita!
Őszintén kívánom, hogy legyen hasznára!
Szeretettel: Sütő Mária 2019. 05. 03. 18:53
Őszintén kívánom, hogy legyen hasznára!
Szeretettel: Sütő Mária 2019. 05. 03. 18:53
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
41éves budapesti nő vagyok. Vagyis"nő"?
9 éve nem élek testi kapcsolatban a párommal, akit egyébként nem szerelemmel szerettem soha,mégis kapcsolatunk elején volt intimitás. Barátként szeretem. Viszont mivel mindenki tudja,hogy párkapcsolatban élek nem tudok ismerkedni, vagyis nyíltan nem. Alapvetően hűséges típus vagyok, de nincs kihez. Párom szeret, de mivel tudja, hogy nincs köztünk semmi megértené azt is, ha lenne valakim. Milyen rendes tőle..valójában irtó megalázó, de mivel nekem sem kell, mint férfi nem veszem zokon. vagy mégis?
Beszürkültem, elfásultam, semmi nem motivál már és nem érdekel. Voltak vannak próbálkozások, de mive l még a telefonszámomat sem merem megadni egy másik férfinek így nem jutok egyről a kettőre. Akivel meg igen az meg egy hűtlen nőnek néz. (Senkim nincs, család akire támaszkodhatnék.) Egyszerű irodai állásom van, egyedül nem élnék meg. Gondoltam arra képzem magam és keresek egy olyan állást ahol sokat keresek és elhagyom a jelenlegi barátom. De nincs bennem hajtóerő, csak néhány gondolat. Látszólag jól nézünk ki, s jól vagyunk, de 32 éves korom óta fordulhatok be a fal felé. Lennének udvarlóim, de már nulla az önbecsülésem. Nem is tudom mit írjak. Mondogatják ismerősök, hogy ezt azt tanuljak, csináljam..tanulni már tanultam,dolgozni dolgozni, szeretni úgy igazán nem szerettem.
Megkérdezte párom mihez lenne kedvem, hogy ne legyek olyan rosszkedvű. Majdnem válaszoltam neki,de nem tettem,tabu nem beszélünk róla,de mint Társ számíthatok Rá.
úgy érzem nagy árat fizetek,ezért a pótcsaládért,amit Ő nyújt. Odaadtam az élem neki a fiatalságom,éljek így amig világ a világ. Egészségesen működtem,mint nő,mára borzasztó szégyenérzet van bennem.
Úgy érzem,ha csak egy összebújásra gondolok egy szexmániás alja ember vagyok. Szégyenlem magam ennyi év után azokért a dolgokért,amikre gondolok,amiért más mindent megtesz,vagy családokat rúgnak fel.
Normális ez,hogy semmi más nem érdekel csak a szerelem?
Elnézést a zavaros levelemért, most sem vagyok túl jól.
Köszönöm válaszát! "Rita"
41éves budapesti nő vagyok. Vagyis"nő"?
9 éve nem élek testi kapcsolatban a párommal, akit egyébként nem szerelemmel szerettem soha,mégis kapcsolatunk elején volt intimitás. Barátként szeretem. Viszont mivel mindenki tudja,hogy párkapcsolatban élek nem tudok ismerkedni, vagyis nyíltan nem. Alapvetően hűséges típus vagyok, de nincs kihez. Párom szeret, de mivel tudja, hogy nincs köztünk semmi megértené azt is, ha lenne valakim. Milyen rendes tőle..valójában irtó megalázó, de mivel nekem sem kell, mint férfi nem veszem zokon. vagy mégis?
Beszürkültem, elfásultam, semmi nem motivál már és nem érdekel. Voltak vannak próbálkozások, de mive l még a telefonszámomat sem merem megadni egy másik férfinek így nem jutok egyről a kettőre. Akivel meg igen az meg egy hűtlen nőnek néz. (Senkim nincs, család akire támaszkodhatnék.) Egyszerű irodai állásom van, egyedül nem élnék meg. Gondoltam arra képzem magam és keresek egy olyan állást ahol sokat keresek és elhagyom a jelenlegi barátom. De nincs bennem hajtóerő, csak néhány gondolat. Látszólag jól nézünk ki, s jól vagyunk, de 32 éves korom óta fordulhatok be a fal felé. Lennének udvarlóim, de már nulla az önbecsülésem. Nem is tudom mit írjak. Mondogatják ismerősök, hogy ezt azt tanuljak, csináljam..tanulni már tanultam,dolgozni dolgozni, szeretni úgy igazán nem szerettem.
Megkérdezte párom mihez lenne kedvem, hogy ne legyek olyan rosszkedvű. Majdnem válaszoltam neki,de nem tettem,tabu nem beszélünk róla,de mint Társ számíthatok Rá.
úgy érzem nagy árat fizetek,ezért a pótcsaládért,amit Ő nyújt. Odaadtam az élem neki a fiatalságom,éljek így amig világ a világ. Egészségesen működtem,mint nő,mára borzasztó szégyenérzet van bennem.
Úgy érzem,ha csak egy összebújásra gondolok egy szexmániás alja ember vagyok. Szégyenlem magam ennyi év után azokért a dolgokért,amikre gondolok,amiért más mindent megtesz,vagy családokat rúgnak fel.
Normális ez,hogy semmi más nem érdekel csak a szerelem?
Elnézést a zavaros levelemért, most sem vagyok túl jól.
Köszönöm válaszát! "Rita"
Kedves „Rita”!
Köszönöm levelét és bátorságát. Értem aggodalmát, szomorúságát és jelenlegi helyzetét.
Fura a helyzetem, mert szakértőként, lelki tanácsadóként vagyok itt. Azonban ma már igazából nem szeretek tanácsot adni, bocsássa meg őszinteségemet. A tanácsadáshoz nagyon higgadt állásponttal kéne rendelkeznem. Én azonban az utóbbi tíz év alatt végig azt láttam, hogy adhatnék én tanácsot, hiszen amit az ügyfeleim eldöntenek és meghoznak, az a legjobb! Természetesen akkor, amikor ehhez megjön az igazi belső erejük. Viszont, amíg nem tudnak lépni és dönteni, addig ott a fékező erő, valami olyan ok: blokk, régi sérelem, elszenvedett konfliktus, konfrontáció vagy bármi más, amit akkor, amikor történt, még nem tudta a mai eszével és gyakorlatával, bölcsességével megoldani. Sérülés maradt benne és a hasonló szituációkra akkori fájdalom érzései reakciójával tud válaszolni. Sokszor ezek gyermeki válaszok és viselkedések!
Persze az élet hozza a helyzeteket. Azért is, hogy vajon már megtanulta-e az új, – azt várnánk, hogy –felnőtt válaszadási reakciót a hasonló szituációban? És ha nem dolgozta fel a sérelmet, vagy önerőből nem találta meg az okot, akkor sajnos nem tud ilyen választ adni.
Az én gyakorlatom az, hogy a konfliktus fájdalmas részeit oldjuk, és aztán megyünk a háttérben húzódó, mély tartalommal bíró gyökér okig. Legalábbis addig, amit a lélek jelenlegi szintjén megenged. A módszerem gyors, a hagyományos eszközökhöz képest meglepően gyors is, ami valódi és jelentős változást generál az életben. Csodás ajándékokat hozva. És az ügyfelem életére teljesen illeszkedő, egyedi választ kap. Jobb, mint bármilyen tanácsom.
Jelen problémakörre azt mondhatom, amikor kialakult ez a párkapcsolat, akkor arra a szituációra, pl védelemre és egymásra figyelésre szükség volt. Egy hullámhosszon voltak, vagy a hormonok segítettek abban, hogy egymásra találjanak és együtt is maradjanak.
Mondhatnám, hogy kezdjenek párterápiára járni, feltárni az okokat, kimondani a vágyat, a hiányt, és kezdjenek el közeledni egymáshoz, tanulják meg újra az érintés gyönyörűségét, a figyelem erejét, és meghallgatás művészetét, tanuljanak tantrikus figyelem-érintést… – ha úgy érzi, hogy van Önök között még lehetőség megfordítani a kapcsolat minőségét. Megkérdezném: a barátkozást ki akarta inkább? Kinek volt szüksége rá? Mit ad Önnek és mit ad a párjának a mostani helyzet? A párját mi tartja vissza, miért marad benne és nem lép ki belőle?
Ám ezek a kérdések inkább pszichológusi megközelítések, és a beszéd, beszélgetés, az agy és logika szintjén maradnak.
A valódi okot csak nagyon hosszas terápiás kezelés sorozat után engedné a felszínre a lelke, és tudná kimondani, ha feljön egyáltalán így a valódi ok. S esetleg nem az elme játéka lenne-e? És ha hajlandó azt a hosszú folyamatot időben és anyagilag is vállalni. Önismeretnek biztos, hogy nagyon jó folyamat. Kiváló szakemberek vannak, akik rendkívül jó eredményeket és meglepő nyitottságot mutatnak és roppant korszerű, gyakorlatias módszereket alkalmaznak.
Én azonban meghallottam pár gondolatot, ami azt sejteti számomra, hogy van pár olyan ítélet – elsősorban önmaga felé, – amivel nagyon visszatartja saját magát az előrelépés lehetőségétől.
És mivel már leírta és feltette a kérdéseit, lassan elkövetkezik az az időpont, amikor hajlandó lesz meghozni azt a döntést, hogy szembenéz ezekkel a kérdésekkel és okokkal, önmagában.
Ezek: megalázó – zokon veszem (=fáj) – hűtlennek néz – nincs hajtóerő – nulla az önbecsülésem – tabu – elhallgatás – nagy árat fizetek – pótcsalád – szégyenérzet – szexmániás alja ember– vágy a szerelemre…
Súlyos szavak és pontosan leírja a jelenlegi állapotát. Amit leír, teljesen természetes folyamat. Egy kezdődő kapcsolat, a kezdetekben megengedett szexualitással, nem szerelemmel, és nem igazán 100 %-os kémiai összehangoltsággal működött. Mára természetes, hogy elérte az eltávolodás fázisát. A szeretet, a tisztelet, a megszokás így együtt, és a pénzügyi bizonytalanságtól való aggódás és félelem (ami ki tudja, kinek az ítélete? kitől vehette át?), benne is tartja a helyzetben.
Hál’istennek kezdi a fásultságban és a beszürkülésben rosszul érezni magát! Hiszen lépnie kellene – elsősorban önmaga felé!
Ebben a korban a nőnek éppen a virágzását kellene megélnie, kiteljesednie. Egészséges ösztönökkel és vágyakkal élnie. Pontosan azt kellene megélni, amire vágyik! De tudja, hiába mondom, hogy dobja el ezeket az ítéleteket, és kezdje el élni a valódi, saját életét! Sajnos, ezek az ítéletek, hiedelmek valaha beégtek és ezek mozgatnak, illetve tartanak vissza a valódi élettől, a magunk felvállalásától minket félelmetesen erősen!
A látszólagos tisztelet, helyzet elfogadása pedig mindkét részről és a helyzetben való benne ragadás, hozza a felfokozott vágyakat. Hiszen egészséges! És az egészséghez, a kerek, egész élethez – a megélt nőiség és szexualitás is hozzátartozik. Sőt, az anyaság is!
A gyakorlatom ebben az esetben az lenne, – ha az előrelépést választaná, – hogy a nagyon erős negatív érzéseket kioldanám. Ez esetben elsősorban a megalázottság, a szégyenérzet, a megítélés, a (feltételezett) ítéletek szavai nyomán felbukkanó fájdalmának kioldása lenne terítéken.
Feltétlenül a jelenlegi párjával egyelőre együtt lenne jó maradnia, míg a változás folyamata zajlana. Hiszen jelentős fordulat várható ilyenkor. Mindent egyszerre nem hasznos borítani.
Amint ezen az úton elindult, a további hiedelmek és a menet közben felbukkanó egyéb, mélyebb – és logikával egyáltalán nem magyarázható – okok kioldása lenne soron. Hiszen ezek a (kliens és kezelő közötti) bizalom növekedése és a lélek megnyílása mentén kezdenek felszínre törni és megmutatkozni. Ott és akkor jönnek a felszínre, amikor azoknak helye és ideje van!
Emellett olyan feladatokat kapna, amelyeket naponta kellene csinálnia, gyakorolnia vagy írnia például. Ezenkívül bizonyára fizikai gyakorlatokat is javasolnék (kizökkentés, motiváció növelés és a hangulat javulása érdekében).
A folyamatban az is benne rejlik, hogy ha még van dolguk egymással, akkor elképzelhető, hogy ezen az úton is leindul valamilyen fejlődés. Ha pedig az derül ki, hogy mégsem, akkor a többi területen kezd el olyan erősödést mutatni, (pl. határozottságot, stabilitást, önbizalom növekedést stb.), ami mindenképpen egy idő után elhozza a jelentős és újdonat új megoldást az Önök számára.
Ezért aztán jóslásokba semmi esetre sem mennék. Az fog következni, aminek éppen most lesz az ideje, ami karmikus vagy elrendeltetett az Önök számára. Csak gyorsabban, mint egy lassú, szavakkal történő feltáró folyamat mentén. Mert itt nem a szavak szintjén dolgozunk, hanem a mélytudat igazi rezgéseit érintjük meg, amelyek bombasztikus hatással bírnak!
A módszer, amivel dolgozom, nem abban támogat, hogy én mondjam meg, mit kellene tennie. Hanem abban, hogy megtanítsam máshogy nézni az életére és megértse, hogy a kulcs az Ön kezében van. Hogy segítsem feltárni a mélyben húzódó gátakat és azt eltávolítva, tud majd haladni. Lesz motivációja, lendülete.
És akkor fogja tudni mindezt használni, hasznosítani, amikor megérkezik az a belső erő, amitől odacsap, majd azt mondja: - Na, ebből aztán elég! Változni, fejlődni, előrelépni akarok és ezért hajlandó is vagyok tenni! ÉLNI AKAROK! És az önismeretet is megpróbálom!
Erős elkötelezettségre van/lesz szüksége, hogy kitartson végig a folyamatban! Eddig 9 évet várt. Pár hónapot most felvállalhat egy jelentős változásért, előrelépésért – önmagáért, igazi, valós életéért!
Ekkor fogja tudni felvállalni azt a felelősséget, amit önmagának kell önmaga felé éreznie, működtetnie. Ezzel a tudatosságát növeli meg- és kioldja a kulcshelyzeteket azzal, hogy hajlandó feltárni és mögé nézni! Megismerni, milyen érzések és mi egyebek bújnak meg a háttérben!
Nem sima az út. Hullámzások, hullámverések, belső és külső viharok várhatóak! Olykor cunaminak fogja érezni! Erős változások jönnek, ám ezek nagy segítőerők, s amelyek kitakarítják a már nem jót és nem szükségeset (régi szokásokat, kényelmet, hiedelmeket, ítéleteket, amelyek eddig irányították, a halogatásokat)!
És ezt mind ki kell bírnia, akkor is, ha olykor könnyek és szomorúság formájában távozik a régi, a fájdalmas, a már nem támogató helyzet, felvett szerep, régi rutin. Akkor is, ha rövid időre bizonytalanságban érzi majd magát, ha fél… de az lesz a jó út! Az igaz! A méltó!
Nagyon drukkolok Önnek!
Ez az önismeret útja! Itt az ideje, hogy rálépjen! Megismerje igazi, erős önmagát, tehetségét és azt, hogy képes lépni, dönteni, megtalálni a szerelmet, azt megélni, és hogy arra méltó, és hogy Önnek is jár! Várja az igaz szerelme! Csak higgyen magában! Ebben tudom erősíteni!
Bátran induljon el Önmaga felé!
Sütő Mária 2019. 04. 29. 12:06
Köszönöm levelét és bátorságát. Értem aggodalmát, szomorúságát és jelenlegi helyzetét.
Fura a helyzetem, mert szakértőként, lelki tanácsadóként vagyok itt. Azonban ma már igazából nem szeretek tanácsot adni, bocsássa meg őszinteségemet. A tanácsadáshoz nagyon higgadt állásponttal kéne rendelkeznem. Én azonban az utóbbi tíz év alatt végig azt láttam, hogy adhatnék én tanácsot, hiszen amit az ügyfeleim eldöntenek és meghoznak, az a legjobb! Természetesen akkor, amikor ehhez megjön az igazi belső erejük. Viszont, amíg nem tudnak lépni és dönteni, addig ott a fékező erő, valami olyan ok: blokk, régi sérelem, elszenvedett konfliktus, konfrontáció vagy bármi más, amit akkor, amikor történt, még nem tudta a mai eszével és gyakorlatával, bölcsességével megoldani. Sérülés maradt benne és a hasonló szituációkra akkori fájdalom érzései reakciójával tud válaszolni. Sokszor ezek gyermeki válaszok és viselkedések!
Persze az élet hozza a helyzeteket. Azért is, hogy vajon már megtanulta-e az új, – azt várnánk, hogy –felnőtt válaszadási reakciót a hasonló szituációban? És ha nem dolgozta fel a sérelmet, vagy önerőből nem találta meg az okot, akkor sajnos nem tud ilyen választ adni.
Az én gyakorlatom az, hogy a konfliktus fájdalmas részeit oldjuk, és aztán megyünk a háttérben húzódó, mély tartalommal bíró gyökér okig. Legalábbis addig, amit a lélek jelenlegi szintjén megenged. A módszerem gyors, a hagyományos eszközökhöz képest meglepően gyors is, ami valódi és jelentős változást generál az életben. Csodás ajándékokat hozva. És az ügyfelem életére teljesen illeszkedő, egyedi választ kap. Jobb, mint bármilyen tanácsom.
Jelen problémakörre azt mondhatom, amikor kialakult ez a párkapcsolat, akkor arra a szituációra, pl védelemre és egymásra figyelésre szükség volt. Egy hullámhosszon voltak, vagy a hormonok segítettek abban, hogy egymásra találjanak és együtt is maradjanak.
Mondhatnám, hogy kezdjenek párterápiára járni, feltárni az okokat, kimondani a vágyat, a hiányt, és kezdjenek el közeledni egymáshoz, tanulják meg újra az érintés gyönyörűségét, a figyelem erejét, és meghallgatás művészetét, tanuljanak tantrikus figyelem-érintést… – ha úgy érzi, hogy van Önök között még lehetőség megfordítani a kapcsolat minőségét. Megkérdezném: a barátkozást ki akarta inkább? Kinek volt szüksége rá? Mit ad Önnek és mit ad a párjának a mostani helyzet? A párját mi tartja vissza, miért marad benne és nem lép ki belőle?
Ám ezek a kérdések inkább pszichológusi megközelítések, és a beszéd, beszélgetés, az agy és logika szintjén maradnak.
A valódi okot csak nagyon hosszas terápiás kezelés sorozat után engedné a felszínre a lelke, és tudná kimondani, ha feljön egyáltalán így a valódi ok. S esetleg nem az elme játéka lenne-e? És ha hajlandó azt a hosszú folyamatot időben és anyagilag is vállalni. Önismeretnek biztos, hogy nagyon jó folyamat. Kiváló szakemberek vannak, akik rendkívül jó eredményeket és meglepő nyitottságot mutatnak és roppant korszerű, gyakorlatias módszereket alkalmaznak.
Én azonban meghallottam pár gondolatot, ami azt sejteti számomra, hogy van pár olyan ítélet – elsősorban önmaga felé, – amivel nagyon visszatartja saját magát az előrelépés lehetőségétől.
És mivel már leírta és feltette a kérdéseit, lassan elkövetkezik az az időpont, amikor hajlandó lesz meghozni azt a döntést, hogy szembenéz ezekkel a kérdésekkel és okokkal, önmagában.
Ezek: megalázó – zokon veszem (=fáj) – hűtlennek néz – nincs hajtóerő – nulla az önbecsülésem – tabu – elhallgatás – nagy árat fizetek – pótcsalád – szégyenérzet – szexmániás alja ember– vágy a szerelemre…
Súlyos szavak és pontosan leírja a jelenlegi állapotát. Amit leír, teljesen természetes folyamat. Egy kezdődő kapcsolat, a kezdetekben megengedett szexualitással, nem szerelemmel, és nem igazán 100 %-os kémiai összehangoltsággal működött. Mára természetes, hogy elérte az eltávolodás fázisát. A szeretet, a tisztelet, a megszokás így együtt, és a pénzügyi bizonytalanságtól való aggódás és félelem (ami ki tudja, kinek az ítélete? kitől vehette át?), benne is tartja a helyzetben.
Hál’istennek kezdi a fásultságban és a beszürkülésben rosszul érezni magát! Hiszen lépnie kellene – elsősorban önmaga felé!
Ebben a korban a nőnek éppen a virágzását kellene megélnie, kiteljesednie. Egészséges ösztönökkel és vágyakkal élnie. Pontosan azt kellene megélni, amire vágyik! De tudja, hiába mondom, hogy dobja el ezeket az ítéleteket, és kezdje el élni a valódi, saját életét! Sajnos, ezek az ítéletek, hiedelmek valaha beégtek és ezek mozgatnak, illetve tartanak vissza a valódi élettől, a magunk felvállalásától minket félelmetesen erősen!
A látszólagos tisztelet, helyzet elfogadása pedig mindkét részről és a helyzetben való benne ragadás, hozza a felfokozott vágyakat. Hiszen egészséges! És az egészséghez, a kerek, egész élethez – a megélt nőiség és szexualitás is hozzátartozik. Sőt, az anyaság is!
A gyakorlatom ebben az esetben az lenne, – ha az előrelépést választaná, – hogy a nagyon erős negatív érzéseket kioldanám. Ez esetben elsősorban a megalázottság, a szégyenérzet, a megítélés, a (feltételezett) ítéletek szavai nyomán felbukkanó fájdalmának kioldása lenne terítéken.
Feltétlenül a jelenlegi párjával egyelőre együtt lenne jó maradnia, míg a változás folyamata zajlana. Hiszen jelentős fordulat várható ilyenkor. Mindent egyszerre nem hasznos borítani.
Amint ezen az úton elindult, a további hiedelmek és a menet közben felbukkanó egyéb, mélyebb – és logikával egyáltalán nem magyarázható – okok kioldása lenne soron. Hiszen ezek a (kliens és kezelő közötti) bizalom növekedése és a lélek megnyílása mentén kezdenek felszínre törni és megmutatkozni. Ott és akkor jönnek a felszínre, amikor azoknak helye és ideje van!
Emellett olyan feladatokat kapna, amelyeket naponta kellene csinálnia, gyakorolnia vagy írnia például. Ezenkívül bizonyára fizikai gyakorlatokat is javasolnék (kizökkentés, motiváció növelés és a hangulat javulása érdekében).
A folyamatban az is benne rejlik, hogy ha még van dolguk egymással, akkor elképzelhető, hogy ezen az úton is leindul valamilyen fejlődés. Ha pedig az derül ki, hogy mégsem, akkor a többi területen kezd el olyan erősödést mutatni, (pl. határozottságot, stabilitást, önbizalom növekedést stb.), ami mindenképpen egy idő után elhozza a jelentős és újdonat új megoldást az Önök számára.
Ezért aztán jóslásokba semmi esetre sem mennék. Az fog következni, aminek éppen most lesz az ideje, ami karmikus vagy elrendeltetett az Önök számára. Csak gyorsabban, mint egy lassú, szavakkal történő feltáró folyamat mentén. Mert itt nem a szavak szintjén dolgozunk, hanem a mélytudat igazi rezgéseit érintjük meg, amelyek bombasztikus hatással bírnak!
A módszer, amivel dolgozom, nem abban támogat, hogy én mondjam meg, mit kellene tennie. Hanem abban, hogy megtanítsam máshogy nézni az életére és megértse, hogy a kulcs az Ön kezében van. Hogy segítsem feltárni a mélyben húzódó gátakat és azt eltávolítva, tud majd haladni. Lesz motivációja, lendülete.
És akkor fogja tudni mindezt használni, hasznosítani, amikor megérkezik az a belső erő, amitől odacsap, majd azt mondja: - Na, ebből aztán elég! Változni, fejlődni, előrelépni akarok és ezért hajlandó is vagyok tenni! ÉLNI AKAROK! És az önismeretet is megpróbálom!
Erős elkötelezettségre van/lesz szüksége, hogy kitartson végig a folyamatban! Eddig 9 évet várt. Pár hónapot most felvállalhat egy jelentős változásért, előrelépésért – önmagáért, igazi, valós életéért!
Ekkor fogja tudni felvállalni azt a felelősséget, amit önmagának kell önmaga felé éreznie, működtetnie. Ezzel a tudatosságát növeli meg- és kioldja a kulcshelyzeteket azzal, hogy hajlandó feltárni és mögé nézni! Megismerni, milyen érzések és mi egyebek bújnak meg a háttérben!
Nem sima az út. Hullámzások, hullámverések, belső és külső viharok várhatóak! Olykor cunaminak fogja érezni! Erős változások jönnek, ám ezek nagy segítőerők, s amelyek kitakarítják a már nem jót és nem szükségeset (régi szokásokat, kényelmet, hiedelmeket, ítéleteket, amelyek eddig irányították, a halogatásokat)!
És ezt mind ki kell bírnia, akkor is, ha olykor könnyek és szomorúság formájában távozik a régi, a fájdalmas, a már nem támogató helyzet, felvett szerep, régi rutin. Akkor is, ha rövid időre bizonytalanságban érzi majd magát, ha fél… de az lesz a jó út! Az igaz! A méltó!
Nagyon drukkolok Önnek!
Ez az önismeret útja! Itt az ideje, hogy rálépjen! Megismerje igazi, erős önmagát, tehetségét és azt, hogy képes lépni, dönteni, megtalálni a szerelmet, azt megélni, és hogy arra méltó, és hogy Önnek is jár! Várja az igaz szerelme! Csak higgyen magában! Ebben tudom erősíteni!
Bátran induljon el Önmaga felé!
Sütő Mária 2019. 04. 29. 12:06
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Az utóbbi időben nem birom elviselni, ha a jarműveken ramnéznek. A magyar emberekre hallottam,hogy mondjak, bamulosak, de en nagyon nehezen viselem. semmi extra nincs rajtam és tényleg nagyon neznek. ruham is atlagos, divatos, de ugy, mint mas harmincas nőnek. Aki autóval jar az is stressz,en tudom,de ez a sok bunko ember /elnézést,elviselhetetlen. Ha ott a párom,szegény mindig úgy áll,hogy ne lássanak. Van,hogy 4 megállónál,4x odébb megyek. Nagyon sokszor már nem bírom és beszólok vagy leszállok. Van,ha megáll a troli,vagy a villamos látom felszall egy csinos kis nő,gondolom magamba,ez ínyenc csemege lesz a sok kivancsi szemparnak. rá sem neznek max 1x. aki el van szallva magatól,annak nem adjak meg az örömöt,hogy még nézzék is.Engem nagyon bámulnak. Ha a villamost várom, normál helyzetben arra néz aki szintén várja, ha ott vagyok 10ből 9x,a villamosnak ellentétesen állnak. Ha a boltban vásárolok és a szalagra felpakolok,akkor is hátrafele néznek,szinte alig fizet,annyira bámul VISSZAFELÉ. rettentően nehezen viselem,nagyon zavar és végtelen pofátlanságnak tartom. Kortól nemtől függetlenül!!!Már szinte csak a párommal megyek ide oda,nem tudok odafigyelni semmire,csak,hogy ki honnan fog bámulni. Párom szerint néha egy egy embernél túlzásba viszem,de összességébe meglepi őt is mennyire megbámulnak engem,úgy hogy soha nem voltam elszálva,és nem provokatívan öltözöm. Miért zavar ennyire? Ha van ötlet,kérem segítsem,ha ram nezve negativ is.Köszönöm:Mónika
Az utóbbi időben nem birom elviselni, ha a jarműveken ramnéznek. A magyar emberekre hallottam,hogy mondjak, bamulosak, de en nagyon nehezen viselem. semmi extra nincs rajtam és tényleg nagyon neznek. ruham is atlagos, divatos, de ugy, mint mas harmincas nőnek. Aki autóval jar az is stressz,en tudom,de ez a sok bunko ember /elnézést,elviselhetetlen. Ha ott a párom,szegény mindig úgy áll,hogy ne lássanak. Van,hogy 4 megállónál,4x odébb megyek. Nagyon sokszor már nem bírom és beszólok vagy leszállok. Van,ha megáll a troli,vagy a villamos látom felszall egy csinos kis nő,gondolom magamba,ez ínyenc csemege lesz a sok kivancsi szemparnak. rá sem neznek max 1x. aki el van szallva magatól,annak nem adjak meg az örömöt,hogy még nézzék is.Engem nagyon bámulnak. Ha a villamost várom, normál helyzetben arra néz aki szintén várja, ha ott vagyok 10ből 9x,a villamosnak ellentétesen állnak. Ha a boltban vásárolok és a szalagra felpakolok,akkor is hátrafele néznek,szinte alig fizet,annyira bámul VISSZAFELÉ. rettentően nehezen viselem,nagyon zavar és végtelen pofátlanságnak tartom. Kortól nemtől függetlenül!!!Már szinte csak a párommal megyek ide oda,nem tudok odafigyelni semmire,csak,hogy ki honnan fog bámulni. Párom szerint néha egy egy embernél túlzásba viszem,de összességébe meglepi őt is mennyire megbámulnak engem,úgy hogy soha nem voltam elszálva,és nem provokatívan öltözöm. Miért zavar ennyire? Ha van ötlet,kérem segítsem,ha ram nezve negativ is.Köszönöm:Mónika
Kedves Mónika!
Köszönöm a bizalmát. Nem tudok röviden válaszolni rá.
A probléma, amit feszeget, jó ideje Önnel van. Első gondolatra azt mondanám, nincs semmi gond. Hiszen, bizonyára egészen csinos, szép arcú, jó kisugárzású hölgyről van szó.
A probléma leginkább ott van, hogy ez egy idő után Önnek teherré vált. S minél inkább nehezen viselte, annál inkább kialakult egy félelem Önben: - Nézni fognak. – Annál inkább ezt sugározza ki magából, erre figyel… s lám, amire figyelünk, azt teremtjük meg. Tehát egyre többet, hosszabban és nézik, ami Önt egyre jobban zavarja.
Ami egyre kényelmetlenebb lesz az Ön számára.
Sajnos, ez egy ún. ördögi kör. Mondhatnám a 22-es csapdája. Minél inkább fél tőle, annál inkább ezt vonzza be. Ráadásul a párját is kénytelen bevonni, hiszen neki panaszkodik erről.
Ha nem jutott volna erre a fokra, nem lenne semmi gond. Hiszen, rám is rám néznek, amikor közlekedem. Csak nem adok ennek nagy jelentőséget.
A praxisomban a „MIÉRT?” kérdéseket nem szeretem, nem használom. Vagyis fel lehet tenni, de pláne így, ilyen messzeségből csak feltételezéseket írhatnék. Nagyon jó sztorikat lehet köré keríteni.
De én ezt nem pártolom. Az én munkám, szemléletem és gyakorlatom a konkrétumokból indul ki. Pontosan mikor, kivel és milyen érzések vannak ennek mentén? No, és én azt tudom kioldani!
Abban tudok segíteni, hogy erre visszavezetem az ügyfeleimet. És amikor ezt az érzést ismét átérzik, de csak egy rövid ideig, (Önt nézi valaki, mondjuk a pénztárnál a sorban), akkor ezt a rossz érzést le tudja írni: az pontosan milyen érzelmeket kelt Önben, az hol jelenik meg a testben, mennyire erős? És mivel Önben születik meg ez a rossz érzés, azt ott helyben el is lehet és tudja engedni, segítségemmel. Hiszen ez a fókusz és figyelem, amit ennek ad, erősen lekorlátozza most már az életét. Ahogy írja, csak a párjával és csak ide-oda szokott menni. Tehát már a normális életvitelben, egyszerű szórakozásban is zavarja, korlátozza Önt.
Mivel ezt a rossz érzést elengedte, Önből már jobb érzések fognak kiáramolni.
Ezután az oldás után haladhatunk tovább.
Ha van hasonló ilyen történet, akkor azt is górcső alá vesszük, de csak addig, amíg kioldjuk a hozzá kapcsolódó rossz érzéseit. Jó esetben Önnél feljönnek, feljöhetnek – oldás közben, – felismerések, ’AHA’ érzések, bölcs mondatok. Ezt Önnek saját felsőbb énje üzeni, jó lesz hangosan kimondania.
A gyakorlatomban van olyan technika is, amivel az ilyen rossz élményeket (azonos típusúakat) nem kell egyenként kioldani, hanem gyorsan is lehet haladni. Egyszerre többet is fel lehet oldani.
Szóval elég gyors és eredményes maga a technika!
A sorozat végére pedig elkövetkezhet egy pillanat, amikor egy másik módszerrel bele tudunk abba a múltbeli pillanatba tekinteni, –vagyis elsősorban Ön, – ahol azt a gyökér problémát, esetet, történést elszenvedte, ami miatt ez a „figyelés-allergia” kialakult, kibontakozott Önnél. (Gyökér probléma: a legelső olyan történet, ahol ön hasonló sérülést szenvedett, és nem volt tudatos, jó válasza rá. erre – nem tudatosan, – ám tudunk emlékezni. A testünk megőrzi ennek az emlékét. És azt elő lehet csalogatni.)
Az erre való rálátással, az akkori pillanat megértésével és a bölcs tudatossággal, valamint az abban a pillanatban érkező üzenetekkel együtt képes lesz megérteni, belátni, hol és mi volt ez az esemény.
De ez csak abban a megfelelő pillanatban és kontextusban, mélytudatban lehetséges.
Ezekre a problémákra az agy, a logika nem képes, nem tud válasz adni. Puszta találgatás lesz az erre való kísérlet. És az rengeteg időt, energiát visz el. Ráadásul olyan én-védő mechanizmusokat fejleszt ki a test, az elme és a psziché, – természetesen, hogy a jövőben elkerülje a hasonló, kényelmetlen szituációkat, – amelyeket a pszichológia kényszeres viselkedéseknek szokott nevezni. Ugyanakkor az alany életét egy cseppet sem könnyíti meg, sőt egyre inkább nehézkessé teszi.
Tulajdonképpen nincs ebben semmi rossz. Hiszen ’én-védő’ mechanizmusokról beszélünk, azaz túlélni segítik azt, akivel megtörténik. Mert mindaddig, amíg nem talál rá az igazi, jó módszerre, ami megszünteti az okot, addig védekezik. Túlél.
És ez pontosan így van rendjén. A maga módján segíti tehát.
Azonban eljön az a pillanat, amikor már önmagát zavarja a kényszeres cselekedet (jelen esetben az elkerülés: inkább nem megyek, nem közlekedem, csak ne forduljon elő velem!). Hiszen úgy érzi, az élete már nem teljes így. És mindenki mást okol, leginkább azokat, akik végrehajtják Önön azt a fura cselekedetet (megfigyelik, nézik Önt) és rájuk dühös, őket okolja a történtekért.
Én azonban nem szeretem már a fikciókat, a megírt, kitalált történeteket, mióta ezt a fajta oldást gyakorlom és látom hihetetlen eredményességét.
Elvesztegetett időnek érzem, a kitalációkra fordított agymunkát és legenda gyártást (bocsánat a kifejezésért).
Szeretek hatékony lenni. Gyorsan kioldani a hozzám fordulók alapproblémáját.
Ugyanakkor nem tudom, nem akarom kitalálni, mi az Önnél lévő eset igazi kiváltó oka? Mert ez annyira egyedi. Ez az Önéletéről, emlékeiről, megélt és elszenvedett eseményeiről, fájdalmairól szól és mesél, és ott gyökerezik az ok. Tehát ez annyira speciális, hogy csak Önnel együtt vagyok képes ráakadni.
Így hát nem bocsátkoznék találgatásba, magyarázatba. Olyan módszereket ajánlok a figyelmébe, ahol a probléma komolyan vételével, az én módszeremmel, vagy ahhoz hasonló módszerrel a mélytudatban mögé lehet nézni, ott el lehet engedni a hozzá kapcsolódó fájdalmat, emléket, fogadalmat, ellenállást… bármit, és a tudatosság segítségével lehet megválni tőle a jövőre nézve.
Ehhez hozzá tartozik, hogy Ön számára ebben nincs semmilyen negatív, terhelő, sem vélemény, sem semmi más. Az Ön számára ez komoly, kemény és nem kellemes történés. Tehát dolgozni kell vele mielőbb! Ezt én így veszem, és én így nézek rá. A köztünk lévő munka természetesen titoktartáson alapszik.
A praxisomból kiindulva hasonló tünetű, vagy pánik betegek esetén általában több alkalmas találkozóra, oldásra van szükség többnyire. Ez alatt azt értem, egy alkalom és egyetlen oldás nem biztos, hogy azonnal eredményre vezet. De azért lehetséges. Találkoztam sok ilyen esettel is.
Volt egyszer egy összetett problémás pánik betegem, kényszeres evő és sok más problémával is megáldva. Nos, vele hosszabban, mintegy 7 alkalommal dolgoztunk, találkoztunk – több területen értelemszerűen, – mire valamennyi problémáját feldolgoztuk, sikeresen.
Még ez a szám is meglehetősen jó adat, hiszen nem kell évekig terápiába járni miatta, sem gyógyszert szednie.
A magam részéről ezt tudom ajánlani. Kérem, ne halogassa a döntő lépést! Mielőbb tegyen Önmagáért!
Egyúttal köszönöm és tisztelem bátorságát, hogy megírta problémáját. Lehetőséget ad ezzel azoknak is, akik esetleg olvashatják Önt és a tanácsot. Mert van megoldás rá!
Őszinte szeretettel kívánom, hogy mielőbb rálásson, és eredményesen el tudja engedni ezt a „furcsának” tűnő élményét, hogy ismét nyugodtan élhesse életét, mert van rá mód, van rá lehetőség!
Sütő Mária 2019. 02. 15. 12:44
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária! Köszönöm szépen a kedves segítő sorait. Nagyon jól esett a hozzám állása és mindenképpen fogok jelentkezni. :) Többször elolvastam már a levelét, de még el fogom. A video is tetszik. Most valóban távol áll tőlem a pozitivitás, mert a lakóhelyemen is nagyon zűrös szomszédaim vannak. Sajnos nehezen tudok megnyugodni, meditálni. És az sem tart sokáig. Mindenképpen követem a tanácsait és fogom keresni. Mégegyszer köszönöm és Áldott Adventet Kívánok! Szeretettel:B.
Kedves B!
Egyelőre ne erőltesse a meditációt.
Amit ajánlottam, az nem az.
Az egy érdekes, hatásos, kitűnő - mondhatnám homeopata, igazán az ember energiáival harmóniában lévő - remek módszer... kezdje el megismerni, használni és derítse fel először önmagát! :-)
Helyezze a fókuszát az erőire! Nyerje vissza!
Adja vissza önmagának! Vegye vissza az irányítást az élete felett!
Itt a kulcs!
A többit utána! :-)
Köszönöm visszajelzését!
Várom további tudósítását! :-D
Üdvözlettel: Sütő Mária 2018. 12. 06. 14:24
Egyelőre ne erőltesse a meditációt.
Amit ajánlottam, az nem az.
Az egy érdekes, hatásos, kitűnő - mondhatnám homeopata, igazán az ember energiáival harmóniában lévő - remek módszer... kezdje el megismerni, használni és derítse fel először önmagát! :-)
Helyezze a fókuszát az erőire! Nyerje vissza!
Adja vissza önmagának! Vegye vissza az irányítást az élete felett!
Itt a kulcs!
A többit utána! :-)
Köszönöm visszajelzését!
Várom további tudósítását! :-D
Üdvözlettel: Sütő Mária 2018. 12. 06. 14:24
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária! jelenleg munkanélküli vagyok a párom tart el. nagyon rossz a kapcsolatunk, már ez előtt is. Férfi női kapcsolat egyáltalán nincs évek óta. Nagyon kevés volt mindig is az önbizalmam, mert otthonról is azt hoztam,hogy semmit nem érek. se ember se nőként nem érzem magam semminek. Holott a környezetem helyesnek tart és azt hiszik jól vagyok. 30as éveim végefelé járok. 1o évet dolgoztam irodában egészségügyben akkor megálltam a helyem, de boldog sosem voltam. nagyon sok évet kidobtam az ablakon és utolsó munkahelyemet is emiatt hagytam ott, mert boldogtalan voltam. a párommal kellett volna szakítanom de akkor még azt hittem a munkám zavar.. most pár éve nem dolgozom és olyan mély depresszióba estem, hogy szorongok az embere között. Szóval nagyon összetett a problémám. családomra sajnos nem számíthatok, vagyonom nincsen. magamat akarom összeszedni, megerősödni hogy aztán léphessek választhassak egy párt aki megbecsül és nem csak jóbarátként/havernak gondol. nem tudom, hogy kezdjem el,teljesen padlón vagyok anyagilag,érzelmileg. Ha tud kérem írjon egy meglátást, mint kivülálló hátha jobban lát. Köszönöm! BB.(nő.)
Tisztelt BB!
Köszönöm a bizalmat, nehéz helyzetnek tűnik a jelen pillanat.
Az viszont örömre ad okot, hogy mer kérni, külső szemén keresztül vár visszajelzést, gondolatokat.
A mély elemzést elhagynám. Apró, határozott, cselekvő lépésekre van szüksége, amit lassanként tud megtenni. Ahogy megerősödik a feladatoktól lélekben, ahogy egyre tevékenyebb lesz, megjön a határozottsága, céltudatossága.
Akkor ráérünk a nagy területekkel foglalkozni. Az alábbiakban leírt feladatsor segít beindulni, de csak akkor, ha elvégzi őket! Induljon neki!
A depresszió – külső szemlélő számára akár – érthetetlen dolognak is tűnhet. Aki benne van, annak számára pedig a megélt tehetetlenség; a sok ember között még parányibbnak érezzük magunkat; a ’lehetetlen a tett, a cselekvés’; a ’nehéz elindulni és a félelem gúzsba köt’; ’tehetetlenség és erőtlenség – érzése’ egyszerre.
Kiszolgáltatott helyzetben van, annak érzi, hogy párja tartja el. Ez még mélyebbre nyomja az önbecsülését. S mivel nincs munka, nincs bevétel, ezt éli meg, s nem tudja, hogyan induljon el, hisz nincs rá keret, pénz, egyéb lehetőség.
Tapintatosan és önmagát vezetve kellene, apró léptekkel elindulnia.
Elsőként:
A lélek dolgában egy igen egyszerű technikát szeretnék ajánlani: az ÉFT-t (Érzelmi Felszabadító Technika). Mivel a net-en át írt, valószínűleg lesz lehetősége az otthoni internetet használni.
Ez egy egyszerű, mégis csodálatos, kopogtató módszer a test meridián pontjain és szinte minden témára talál filmet, segítő, tanító és gyakoroltató videót az interneten. A kézikönyve is ingyen letölthető, hála Gary Craig-nek, aki ezt hozzáférhetővé tette.
Ajánlásom: minden reggel egy rövid gyakorlattal kezdjen! A téma önre van bízva: önismeret, önbizalom, félelem oldása, pénzügyek és a pénztől való felelősség, félelem kidolgozása, átalakítása... mindig, ami jól esik Önnek, azzal kezdje a napot. Minden nap!
Kezdje itt az ismerkedést: EFT Bemutató filmjével: https://www.youtube.com/watch?v=C0Udj7oqYzI
És az első gyakorlata mindig legyen/lehet a „Jó reggelt!” Dénes Éva gyakorlata: https://www.youtube.com/watch?v=OdZjnJyx77I
Ezzel máris jobb kedvre deríti önmagát, s könnyedebb lesz a napi teendőit ellátnia.
Olvassa rendszeresen, gyakorolja, és ne felejtse, először a negatív érzéseket kioldja. Utána pedig lehetősége lesz a pozitív, ön-építő, önbizalom növelő gondolatokat is bekopogtatni.
A második helyen a fizikai síkot látom szükségesnek. Ez egyszerű feladatból áll: sétálnia kell. Vagy, ha fizikailag jobban érzi magét, akkor egy picit erőltetettebb gyaloglásra is válthat. Legalább 30 percig folyamatosan, de hasznosabb, ha legalább egy órát legyen friss levegőn, és azt aktív mozgással töltse. Ha teheti, zöldben tegye feltétlenül. Ha nincs a közelben erdő, akkor a város is jó, csak ne álljon meg, ne nézelődjön, haladjon! És ha lehet és tudja, a fejét felfelé emelje. Tehát ne a földet, hanem az épületek felső szintjeit, a fákat, koronáit, ágait stb. nézve haladjon!
Amint rászoktatja erre magát, azt fogja észrevenni, hogy kiüresedik és már nem a problémákon fog pörögni az agya! És pontosan ez a CÉL! Elkerülni mindazt a sok belül kimondott, állandóan ismételt programot, amit hallottunk, rögzítettünk, mástól-magunktól kritikaként, ítéletként, negatív jelzőként… és még sorolhatnám, mi mindent őrzünk az emlékeinkben! Ezt kell kiüríteni az elméből, elménkből! Már nem kell, hogy újra ismételjük!
A fizikai kizökkentést később fokozhatja: rendszeres, erősebb légzésre és mozgásra vivő gyakorlatokkal: pl. futással, zumbával, tornával, jógával stb., azzal, amit szeret, azzal. Csak rendszeresen tegye! Mindegyikhez talál megfelelő videót a net-en
Harmadszor pedig egy ilyen séta után vegyen elő egy lapot és kérem, kezdje el összeírni: mennyi mindent megcsinált, alkotott, létrehozott a múltban, – , bármikor: kisgyerekkorában, kamaszként, felnőtt nőként, – milyen dicsérő szavakkal illették?!
Szedje össze, mi is jellemző VALÓJÁBAN Önre. Minden pozitív jelzőt, véleményt idézze fel és hallja magában, amint azt valaki kimondta, elismerte, tulajdonságot, eredményt, sikert, amit eddig elért.
Negyedszer:
Eközben természetesen egy másik időpontban keressen aktív elfoglaltságot magának. Legfőképpen jó lenne, ha bevétellel járó feladatra találna!
Ötödször és utoljára pedig ajánlom, hogy kezdjen el ADNI!
Adja a figyelmét másoknak: kezdjen el apró segítségeket adni másoknak, akik Önnél – látszólag, – rosszabb helyzetben vannak. Nekem, egy időben lehetőségem volt egy szervezetnél, a ház kertjében tevékenykedni, segíteni: olykor gazoltam, rendet raktam, kapáltam, locsoltam. Mindig, amire szükség volt. Nekem sokat segített a földdel való tevékenység. Mindig segített kiüresíteni a fejemet, elmémet és egy idő után csak az volt előttem: haladni, szépet teremteni. Az éppen akkor tett cselekedettel. Volt benne fáradtság. És volt benne görnyedés, derékfájás… ám ez mind nem érdekelt, mert csak arra tudtam fókuszálni, hogy haladok és ezt a kis területet még rendbe rakom. Ez annyira kilazított, megnyugtatott, hogy teljesen átalakulva távoztam a helyről. Elégedettséggel, jól eső fáradtsággal.
Számomra jó volt az egyedüllét ilyenkor. A munkám adomány volt - önmagamért.
Kezdetben Önnek is ilyen foglalkozást ajánlok. Keresse meg, mit szeret most csinálni? Mihez lenne egy kicsi kedve? Később jön el a másokért-másokkal való cselekvés ideje. Habár sokszor mondják, hogy a másoknak adni tudás hatalmas erőt ad. Ha most arra is képes, kezdjen bele! Ezek valódi adományok! Nem pénzért végzett tevékenységek. És a legjobb, ha alkalma van névtelenül tenni.
Az adás, adakozás folyamata tovább nyúlhat később: most Karácsonyra készülve, adományozhat ruhát, cipőt, játékot azoknak, akik jobban rászorultak Önnél.
Utolsó utáni gondolat: eközben valószínűleg a nagytakarításra is sor kerül – ez pedig abban támogatja felépülését, hogy minden részt, bútort megmozgat és lemossa, a lerakódott portól megtisztítja, illetve a rárakódott érzelmi szálakat is le tudja velük tisztítani. S ahogy ezt teszi, közben a lelkében is tisztaságot teremt, elengedheti a hozzá fűződő negatív emlékeket. Rendet, tisztaságot teremthet maga körül is, és ezzel a belsőjét is megmozgathatja! Csatlakozzon olyan csapathoz az interneten, ahol a takarítás egyszerű, mégis lélek tisztító-felszabadító erejéről is olvashat, lendületet kaphat!
Eközben pedig a jó emlékeket idézze fel, és élje át, amikor még az ereje, bátorsága rendelkezésre állt. Így tud meríteni saját környezetéből erőt és energiát!
Én magam rendszeresen kifestettem a lakásunkat – ezzel is átalakítva a megült energiákat. Mindig felfrissült a környezetem és rendszeresen az életem más területén is beállt a változás!
Sok feladatot tudok javasolni. Önnek azonban az elinduláshoz kell erőforrás, indító erő. Ha ezek közül bármelyikkel elkezdi, elindul, garantálom, hogy lassan vagy gyorsan, ám változást fog saját magán érzékelni. Be fog indulni az életenergiája. Meglát más területet is az életében, ami működik. És ahogy beindítja a saját energiáit, Ön körül is meg fog mozdulni sok minden.
Mindezt fókusz áthelyezésnek (problémákról a cselekvésre) és mozgósításnak nevezhetném. A saját erőinek a beindításának.
Később lesz rá lehetősége, hogy mélyebb területekkel kezdjen el foglalkozni és megerősítve önmagát, ránézhet a párkapcsolatára is. Ám akkor már friss szemmel, más nézettel, megoldást keresve, h a lehetséges, akkor közös megoldást… és nem tagadást, lemondást működtetve.
Előbb azonban az önbecsülését kell megtalálnia, felépíteni! A saját magába vetett hitét! Látnia kell saját jó oldalait, teremtő erejét és tehetségét. Valódi kincseit.
Amint ezt megtalálja: érti és értékeli önmagát – a világ is másként fog Önre nézni!
Ezután már lehet azzal is foglalkozni: mi a feladatom, mire születtem, mit kell nekem ezen a világon itt megmutatnom, létrehoznom, és ebben a társam hogyan támogat engem? Ő-e a valódi társam, vagy már nincs dolgunk egymással. De ez majd a jövő zenéje lesz.
Kérem, tudósítson, hogyan sikerült elindulnia! Milyen eredményeket ért el?
A továbbiakban majd magasabb szintre léphet az önismeret, önbizalom növelés és párkapcsolat területén is. Ez maga az önismeret útja. Ha később a további változásban segítségére lehetek, keressen fel.
"Nem késő még... mondta az angyal.
Akkor sem, ha most minden zavaros...
Akkor sem, ha nem vagy már olyan fiatal...
Akkor sem, ha követtél el hibákat és most félsz...
Még nem késő...
És aztán az angyal szemével kezdtem látni a világot...
Láttam a színeket, amelyeket megfesthetek,
A hidakat, melyeket megépíthetek,
Életet, melyet örömmel élhetek,
Álmokat, melyek beteljesedhetnek,
És ekkor világossá vált számomra...
Nem késő még."
Ron Atchison
Várom tudósítását!
Üdvözlettel: Sütő Mária 2018. 12. 04. 22:57
Köszönöm a bizalmat, nehéz helyzetnek tűnik a jelen pillanat.
Az viszont örömre ad okot, hogy mer kérni, külső szemén keresztül vár visszajelzést, gondolatokat.
A mély elemzést elhagynám. Apró, határozott, cselekvő lépésekre van szüksége, amit lassanként tud megtenni. Ahogy megerősödik a feladatoktól lélekben, ahogy egyre tevékenyebb lesz, megjön a határozottsága, céltudatossága.
Akkor ráérünk a nagy területekkel foglalkozni. Az alábbiakban leírt feladatsor segít beindulni, de csak akkor, ha elvégzi őket! Induljon neki!
A depresszió – külső szemlélő számára akár – érthetetlen dolognak is tűnhet. Aki benne van, annak számára pedig a megélt tehetetlenség; a sok ember között még parányibbnak érezzük magunkat; a ’lehetetlen a tett, a cselekvés’; a ’nehéz elindulni és a félelem gúzsba köt’; ’tehetetlenség és erőtlenség – érzése’ egyszerre.
Kiszolgáltatott helyzetben van, annak érzi, hogy párja tartja el. Ez még mélyebbre nyomja az önbecsülését. S mivel nincs munka, nincs bevétel, ezt éli meg, s nem tudja, hogyan induljon el, hisz nincs rá keret, pénz, egyéb lehetőség.
Tapintatosan és önmagát vezetve kellene, apró léptekkel elindulnia.
Elsőként:
A lélek dolgában egy igen egyszerű technikát szeretnék ajánlani: az ÉFT-t (Érzelmi Felszabadító Technika). Mivel a net-en át írt, valószínűleg lesz lehetősége az otthoni internetet használni.
Ez egy egyszerű, mégis csodálatos, kopogtató módszer a test meridián pontjain és szinte minden témára talál filmet, segítő, tanító és gyakoroltató videót az interneten. A kézikönyve is ingyen letölthető, hála Gary Craig-nek, aki ezt hozzáférhetővé tette.
Ajánlásom: minden reggel egy rövid gyakorlattal kezdjen! A téma önre van bízva: önismeret, önbizalom, félelem oldása, pénzügyek és a pénztől való felelősség, félelem kidolgozása, átalakítása... mindig, ami jól esik Önnek, azzal kezdje a napot. Minden nap!
Kezdje itt az ismerkedést: EFT Bemutató filmjével: https://www.youtube.com/watch?v=C0Udj7oqYzI
És az első gyakorlata mindig legyen/lehet a „Jó reggelt!” Dénes Éva gyakorlata: https://www.youtube.com/watch?v=OdZjnJyx77I
Ezzel máris jobb kedvre deríti önmagát, s könnyedebb lesz a napi teendőit ellátnia.
Olvassa rendszeresen, gyakorolja, és ne felejtse, először a negatív érzéseket kioldja. Utána pedig lehetősége lesz a pozitív, ön-építő, önbizalom növelő gondolatokat is bekopogtatni.
A második helyen a fizikai síkot látom szükségesnek. Ez egyszerű feladatból áll: sétálnia kell. Vagy, ha fizikailag jobban érzi magét, akkor egy picit erőltetettebb gyaloglásra is válthat. Legalább 30 percig folyamatosan, de hasznosabb, ha legalább egy órát legyen friss levegőn, és azt aktív mozgással töltse. Ha teheti, zöldben tegye feltétlenül. Ha nincs a közelben erdő, akkor a város is jó, csak ne álljon meg, ne nézelődjön, haladjon! És ha lehet és tudja, a fejét felfelé emelje. Tehát ne a földet, hanem az épületek felső szintjeit, a fákat, koronáit, ágait stb. nézve haladjon!
Amint rászoktatja erre magát, azt fogja észrevenni, hogy kiüresedik és már nem a problémákon fog pörögni az agya! És pontosan ez a CÉL! Elkerülni mindazt a sok belül kimondott, állandóan ismételt programot, amit hallottunk, rögzítettünk, mástól-magunktól kritikaként, ítéletként, negatív jelzőként… és még sorolhatnám, mi mindent őrzünk az emlékeinkben! Ezt kell kiüríteni az elméből, elménkből! Már nem kell, hogy újra ismételjük!
A fizikai kizökkentést később fokozhatja: rendszeres, erősebb légzésre és mozgásra vivő gyakorlatokkal: pl. futással, zumbával, tornával, jógával stb., azzal, amit szeret, azzal. Csak rendszeresen tegye! Mindegyikhez talál megfelelő videót a net-en
Harmadszor pedig egy ilyen séta után vegyen elő egy lapot és kérem, kezdje el összeírni: mennyi mindent megcsinált, alkotott, létrehozott a múltban, – , bármikor: kisgyerekkorában, kamaszként, felnőtt nőként, – milyen dicsérő szavakkal illették?!
Szedje össze, mi is jellemző VALÓJÁBAN Önre. Minden pozitív jelzőt, véleményt idézze fel és hallja magában, amint azt valaki kimondta, elismerte, tulajdonságot, eredményt, sikert, amit eddig elért.
Negyedszer:
Eközben természetesen egy másik időpontban keressen aktív elfoglaltságot magának. Legfőképpen jó lenne, ha bevétellel járó feladatra találna!
Ötödször és utoljára pedig ajánlom, hogy kezdjen el ADNI!
Adja a figyelmét másoknak: kezdjen el apró segítségeket adni másoknak, akik Önnél – látszólag, – rosszabb helyzetben vannak. Nekem, egy időben lehetőségem volt egy szervezetnél, a ház kertjében tevékenykedni, segíteni: olykor gazoltam, rendet raktam, kapáltam, locsoltam. Mindig, amire szükség volt. Nekem sokat segített a földdel való tevékenység. Mindig segített kiüresíteni a fejemet, elmémet és egy idő után csak az volt előttem: haladni, szépet teremteni. Az éppen akkor tett cselekedettel. Volt benne fáradtság. És volt benne görnyedés, derékfájás… ám ez mind nem érdekelt, mert csak arra tudtam fókuszálni, hogy haladok és ezt a kis területet még rendbe rakom. Ez annyira kilazított, megnyugtatott, hogy teljesen átalakulva távoztam a helyről. Elégedettséggel, jól eső fáradtsággal.
Számomra jó volt az egyedüllét ilyenkor. A munkám adomány volt - önmagamért.
Kezdetben Önnek is ilyen foglalkozást ajánlok. Keresse meg, mit szeret most csinálni? Mihez lenne egy kicsi kedve? Később jön el a másokért-másokkal való cselekvés ideje. Habár sokszor mondják, hogy a másoknak adni tudás hatalmas erőt ad. Ha most arra is képes, kezdjen bele! Ezek valódi adományok! Nem pénzért végzett tevékenységek. És a legjobb, ha alkalma van névtelenül tenni.
Az adás, adakozás folyamata tovább nyúlhat később: most Karácsonyra készülve, adományozhat ruhát, cipőt, játékot azoknak, akik jobban rászorultak Önnél.
Utolsó utáni gondolat: eközben valószínűleg a nagytakarításra is sor kerül – ez pedig abban támogatja felépülését, hogy minden részt, bútort megmozgat és lemossa, a lerakódott portól megtisztítja, illetve a rárakódott érzelmi szálakat is le tudja velük tisztítani. S ahogy ezt teszi, közben a lelkében is tisztaságot teremt, elengedheti a hozzá fűződő negatív emlékeket. Rendet, tisztaságot teremthet maga körül is, és ezzel a belsőjét is megmozgathatja! Csatlakozzon olyan csapathoz az interneten, ahol a takarítás egyszerű, mégis lélek tisztító-felszabadító erejéről is olvashat, lendületet kaphat!
Eközben pedig a jó emlékeket idézze fel, és élje át, amikor még az ereje, bátorsága rendelkezésre állt. Így tud meríteni saját környezetéből erőt és energiát!
Én magam rendszeresen kifestettem a lakásunkat – ezzel is átalakítva a megült energiákat. Mindig felfrissült a környezetem és rendszeresen az életem más területén is beállt a változás!
Sok feladatot tudok javasolni. Önnek azonban az elinduláshoz kell erőforrás, indító erő. Ha ezek közül bármelyikkel elkezdi, elindul, garantálom, hogy lassan vagy gyorsan, ám változást fog saját magán érzékelni. Be fog indulni az életenergiája. Meglát más területet is az életében, ami működik. És ahogy beindítja a saját energiáit, Ön körül is meg fog mozdulni sok minden.
Mindezt fókusz áthelyezésnek (problémákról a cselekvésre) és mozgósításnak nevezhetném. A saját erőinek a beindításának.
Később lesz rá lehetősége, hogy mélyebb területekkel kezdjen el foglalkozni és megerősítve önmagát, ránézhet a párkapcsolatára is. Ám akkor már friss szemmel, más nézettel, megoldást keresve, h a lehetséges, akkor közös megoldást… és nem tagadást, lemondást működtetve.
Előbb azonban az önbecsülését kell megtalálnia, felépíteni! A saját magába vetett hitét! Látnia kell saját jó oldalait, teremtő erejét és tehetségét. Valódi kincseit.
Amint ezt megtalálja: érti és értékeli önmagát – a világ is másként fog Önre nézni!
Ezután már lehet azzal is foglalkozni: mi a feladatom, mire születtem, mit kell nekem ezen a világon itt megmutatnom, létrehoznom, és ebben a társam hogyan támogat engem? Ő-e a valódi társam, vagy már nincs dolgunk egymással. De ez majd a jövő zenéje lesz.
Kérem, tudósítson, hogyan sikerült elindulnia! Milyen eredményeket ért el?
A továbbiakban majd magasabb szintre léphet az önismeret, önbizalom növelés és párkapcsolat területén is. Ez maga az önismeret útja. Ha később a további változásban segítségére lehetek, keressen fel.
"Nem késő még... mondta az angyal.
Akkor sem, ha most minden zavaros...
Akkor sem, ha nem vagy már olyan fiatal...
Akkor sem, ha követtél el hibákat és most félsz...
Még nem késő...
És aztán az angyal szemével kezdtem látni a világot...
Láttam a színeket, amelyeket megfesthetek,
A hidakat, melyeket megépíthetek,
Életet, melyet örömmel élhetek,
Álmokat, melyek beteljesedhetnek,
És ekkor világossá vált számomra...
Nem késő még."
Ron Atchison
Várom tudósítását!
Üdvözlettel: Sütő Mária 2018. 12. 04. 22:57
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Olyan alaposak a válaszai. Szeretnék most én is kérdezni.
A párom olyan egy kedvű lett az utóbbi időben. Nem tudom, hogyan forduljak hozzá, bezárkózott, feszült.
Azt sejtem, hogy a munkahelyi gondjait nem akarja elmesélni.. s amiatt ilyen.
Igyekszem a kedvére tenni, a szokásos finomságokat elkészíteni. Közös, jó programokat csinálni.
Mégis azt látom, semminek nem képes örülni. És ez, egyre inkább, rám is rettentő nyomasztóan hat.
Hogyan tudok én segíteni neki? Mit tehetek, tegyek, hogy újra vidám legyen az életünk?
Köszönettel:
Marina
Olyan alaposak a válaszai. Szeretnék most én is kérdezni.
A párom olyan egy kedvű lett az utóbbi időben. Nem tudom, hogyan forduljak hozzá, bezárkózott, feszült.
Azt sejtem, hogy a munkahelyi gondjait nem akarja elmesélni.. s amiatt ilyen.
Igyekszem a kedvére tenni, a szokásos finomságokat elkészíteni. Közös, jó programokat csinálni.
Mégis azt látom, semminek nem képes örülni. És ez, egyre inkább, rám is rettentő nyomasztóan hat.
Hogyan tudok én segíteni neki? Mit tehetek, tegyek, hogy újra vidám legyen az életünk?
Köszönettel:
Marina
Kedves Marina!
Köszönöm kérdését. Sokszor vagyunk így ezzel.
Milyen jó, hogy Ön észrevette párján a változást és töri rajta a fejét.
Ha zárkózott, akkor "nehéz kiszedni belőle", mi nyomja a lelkét. Mert biztos nyomja valami.
Nagyon jól teszi, ha igyekszik kedvére tenni. Ám ezt kérem, addig tegye, amíg Önnek is jól esik.
Közben pedig figyelje párját, a non-verbális jeleket is, mert biztos lesz, adódik egy alkalom, amikor kibuggyan belőle. Akár szóban, akár egy sóhajtással (érzelmi elengedés jele lehet), akár egy cselekvéssel.
Ahogy a magyar nyelv is érzékletesen kifejezi: "valami nyomja a lelkét". És mivel érzlemileg nagyon közel állunk egymáshoz, (a párok sokszor egymás aurájában élnek), az ő/párunk bánatát szinte mi is érezzük. Mivel más stílusúak vagyunk, nyitottabbak-zárkózottabbak, ezért különböző módon dolgozzuk fel ezeket.
Tanácsom, idézze fel, volt-e már hason történet? Akkor mi segített? Hogyan oldódott meg a dolog? Talán ez most is beválik, ha azt követi.
Ugyanakkor, ha nem beszédes a párunk, leginkább magunkon tudunk dolgozni: azon az érzelmen, ami ezzel kapcsolatosan minket megérint. Ehhez jó eszközök az ÉFT (Érzelmi felszabadító technika), a Ho`oponopono gyakorlata, vagy más oldási módszerek.
Szeretettel ajánlom még Gary Chapman: Egynásra hangolva könyvét, ami a szeretetnyelvekről szól.
Sajnos, direkt módon nem tudunk a másik életébe belenyúlni, megváltoztatni. Türelemmel tudjuk követni, segíteni. Várni a beszélgetésre megfelelő pillanatot, amikor már ő is meg tudja nyitni magát, képes beszélni róla. Még ha szűkszavúan is.
A további lehetőséget egyéni oldásban látom, javaslom megtenni.
Elsősorban Önnel. Mert párja bizonyára még nehezebben kér segítséget.
Ez az önismeret útja, amikor már ezeket a részeket felismerjük és hajlandóak vagyunk ezen változtatni. Elsősorban magunkon tudunk változtatni. És ezzel a helyzettel kapcsolatban Önnek van fájdalma, amit szerencsésen ki is tud fejezni.
Amint Ön tesz egy lépést a saját nyugalma érdekében, akkor a világ is megváltozik Ön körül. S meghálálja, hozza az ajándékait. A változást a párján is azonnal fogja érzékelni, látni!
Ezt kívánom Önnek is!
Szeretettel: Sütő Mária 2018. 11. 19. 13:18
Köszönöm kérdését. Sokszor vagyunk így ezzel.
Milyen jó, hogy Ön észrevette párján a változást és töri rajta a fejét.
Ha zárkózott, akkor "nehéz kiszedni belőle", mi nyomja a lelkét. Mert biztos nyomja valami.
Nagyon jól teszi, ha igyekszik kedvére tenni. Ám ezt kérem, addig tegye, amíg Önnek is jól esik.
Közben pedig figyelje párját, a non-verbális jeleket is, mert biztos lesz, adódik egy alkalom, amikor kibuggyan belőle. Akár szóban, akár egy sóhajtással (érzelmi elengedés jele lehet), akár egy cselekvéssel.
Ahogy a magyar nyelv is érzékletesen kifejezi: "valami nyomja a lelkét". És mivel érzlemileg nagyon közel állunk egymáshoz, (a párok sokszor egymás aurájában élnek), az ő/párunk bánatát szinte mi is érezzük. Mivel más stílusúak vagyunk, nyitottabbak-zárkózottabbak, ezért különböző módon dolgozzuk fel ezeket.
Tanácsom, idézze fel, volt-e már hason történet? Akkor mi segített? Hogyan oldódott meg a dolog? Talán ez most is beválik, ha azt követi.
Ugyanakkor, ha nem beszédes a párunk, leginkább magunkon tudunk dolgozni: azon az érzelmen, ami ezzel kapcsolatosan minket megérint. Ehhez jó eszközök az ÉFT (Érzelmi felszabadító technika), a Ho`oponopono gyakorlata, vagy más oldási módszerek.
Szeretettel ajánlom még Gary Chapman: Egynásra hangolva könyvét, ami a szeretetnyelvekről szól.
Sajnos, direkt módon nem tudunk a másik életébe belenyúlni, megváltoztatni. Türelemmel tudjuk követni, segíteni. Várni a beszélgetésre megfelelő pillanatot, amikor már ő is meg tudja nyitni magát, képes beszélni róla. Még ha szűkszavúan is.
A további lehetőséget egyéni oldásban látom, javaslom megtenni.
Elsősorban Önnel. Mert párja bizonyára még nehezebben kér segítséget.
Ez az önismeret útja, amikor már ezeket a részeket felismerjük és hajlandóak vagyunk ezen változtatni. Elsősorban magunkon tudunk változtatni. És ezzel a helyzettel kapcsolatban Önnek van fájdalma, amit szerencsésen ki is tud fejezni.
Amint Ön tesz egy lépést a saját nyugalma érdekében, akkor a világ is megváltozik Ön körül. S meghálálja, hozza az ajándékait. A változást a párján is azonnal fogja érzékelni, látni!
Ezt kívánom Önnek is!
Szeretettel: Sütő Mária 2018. 11. 19. 13:18
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Már kérdeztem Öntől korábban és tanácsai nagyon találóak. Most is köszönöm!
Most arra szeretnék választ vagy tanácsot/segítséget kapni, vajon mit tudok tenni, ha a környezetemben egyre több panaszkodós emberrel találkozom?
Megszokták, hogy türelmesen meghallgatom őket .. és már egyre terhesebb, ugyanakkor rengeteg időt vesz igénybe újra, miközben újra ugyanazokat a problémákat hallgatni. Ha tanácsot adok, abból semmit meg nem fogadnak. Ráadásul miután elmesélték történetüket, én olyan, de olyan fáradt vagyok, mint akit agyonvertek.
Már nem szeretném újra hallgatni ezeket. Sokszor fel is bosszant, hogy semmi, de semmi változás nincs az életükben... és mégis elvárják, hogy időt, figyelmet és energiát adjak nekik.
Nekem ez pedig egyre terhesebb. Az energia-veszteségről már nem is beszélve.
Sem megsérteni, sem megbántani nem szeretném őket.
Hogyan lehet udvariasan és konfliktusmentesen ebből a helyzetből kikerülni, elkerülni ezeket az energia- és időrabló embereket?
Köszönettel: Margó
Már kérdeztem Öntől korábban és tanácsai nagyon találóak. Most is köszönöm!
Most arra szeretnék választ vagy tanácsot/segítséget kapni, vajon mit tudok tenni, ha a környezetemben egyre több panaszkodós emberrel találkozom?
Megszokták, hogy türelmesen meghallgatom őket .. és már egyre terhesebb, ugyanakkor rengeteg időt vesz igénybe újra, miközben újra ugyanazokat a problémákat hallgatni. Ha tanácsot adok, abból semmit meg nem fogadnak. Ráadásul miután elmesélték történetüket, én olyan, de olyan fáradt vagyok, mint akit agyonvertek.
Már nem szeretném újra hallgatni ezeket. Sokszor fel is bosszant, hogy semmi, de semmi változás nincs az életükben... és mégis elvárják, hogy időt, figyelmet és energiát adjak nekik.
Nekem ez pedig egyre terhesebb. Az energia-veszteségről már nem is beszélve.
Sem megsérteni, sem megbántani nem szeretném őket.
Hogyan lehet udvariasan és konfliktusmentesen ebből a helyzetből kikerülni, elkerülni ezeket az energia- és időrabló embereket?
Köszönettel: Margó
Kedves Margó!
Köszönöm kérdését. Mindannyiunknak fontos, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe.
Két útja van ennek a helyzetnek.
Az első, hogy megfelelő távolsággal tudunk ránézni a helyzetre. Ha már beláttuk, hogy a panaszkodónak adott együttérzés és a panaszkodásra adott javaslataink, jó tanácsaink gyakorlatilag falra hányt borsó, akkor már jó úton vagyunk. Beláthatjuk, hogy ez nem vezet jóra.
Tehát, ha legközelebb a panaszkodó belekezd meséjébe, érdemes az együttérzés visszafogottabb verzióját tudatosan választani. Azaz meg lehet hallgatni, hümmögni, kísérő szavakkal: - Igen, Nahát! Hűha! Valóban? Attaaa… Hmmm! – kísérni és kifejezni az érzéseinket. Azonban nem érdemes a tanácsadás útvesztőjébe és kudarcába belefutni. Ha hosszúra nyúlna a történet, elnézést kérve egy későbbi időre tehetjük a megbeszélést. Így ki is léphetünk a kényelmetlen beszélgetésből.
Ezzel a megoldással elkerüljük a konfrontációt, az esetleges későbbi haragot. Valamint önmagunkkal feltétlenül jót teszünk.
A második - és leginkább ez lenne a fő útvonal -, hogy saját magunkban keressük az alapvető okot. Ám ez sokszor nem annyira egyértelmű és főleg nem logikus, hogy azt olyan könnyedén be tudjuk fogadni.
Azaz a bennünk lévő fájdalom, szomorúság, blokkok rejthetik el előlünk a valódi okot. Ennek (az elfojtott érzésnek) a rezgése érkezik a felszínre – a mélytudatból – és váltja ki az életünkben az adott szituációt.
Ezt azonban nem olyan egyszerű megtalálni. Több megoldás kínálkozik a megoldásra. Amennyiben ismerjük a Ho’oponopono gyakorlatát, érdemes alkalmazni (A Sajnálom, Bocsáss meg, Szeretlek, Köszönöm – kifejezések mantrázásával). Az ÉFT módszere is nagy segítséget jelent. Ezek olyan eszközök, amelyeket a számunkra kényelmetlen szituációkra kiválóan tudunk alkalmazni.
Vannak összetettebb módszerek is, de ez a probléma nem olyan mélységű, hogy pl utaztatásra vagy Mátrix oldásra kelljen gondolnunk, mint eszköz.
Segítségükkel a bennünk lévő sérült lélekrész kellő figyelmet és szeretetet kap, s ennek ragyogó kihatása van a fizikai életünkben megjelenő jelekre, problémákra – erőteljesebb konfrontáció nélkül is. Meggyógyíthatjuk panaszkodó, és egyúttal szeretetre vágyó részünket.
Mindenesetre olykor jó figyelembe venni, hogy a külvilágban megjelenő jelek sokszor saját állapotunkra utalnak. Bár ezt nem kell túlzásba vinni, mégis saját lelki állapotunkra is érdemes oda figyelni és észrevenni a külső világ belsőnkre utaló jelzéseit.
Üdvözlettel:
Sütő Mária 2017. 07. 14. 00:03
Köszönöm kérdését. Mindannyiunknak fontos, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe.
Két útja van ennek a helyzetnek.
Az első, hogy megfelelő távolsággal tudunk ránézni a helyzetre. Ha már beláttuk, hogy a panaszkodónak adott együttérzés és a panaszkodásra adott javaslataink, jó tanácsaink gyakorlatilag falra hányt borsó, akkor már jó úton vagyunk. Beláthatjuk, hogy ez nem vezet jóra.
Tehát, ha legközelebb a panaszkodó belekezd meséjébe, érdemes az együttérzés visszafogottabb verzióját tudatosan választani. Azaz meg lehet hallgatni, hümmögni, kísérő szavakkal: - Igen, Nahát! Hűha! Valóban? Attaaa… Hmmm! – kísérni és kifejezni az érzéseinket. Azonban nem érdemes a tanácsadás útvesztőjébe és kudarcába belefutni. Ha hosszúra nyúlna a történet, elnézést kérve egy későbbi időre tehetjük a megbeszélést. Így ki is léphetünk a kényelmetlen beszélgetésből.
Ezzel a megoldással elkerüljük a konfrontációt, az esetleges későbbi haragot. Valamint önmagunkkal feltétlenül jót teszünk.
A második - és leginkább ez lenne a fő útvonal -, hogy saját magunkban keressük az alapvető okot. Ám ez sokszor nem annyira egyértelmű és főleg nem logikus, hogy azt olyan könnyedén be tudjuk fogadni.
Azaz a bennünk lévő fájdalom, szomorúság, blokkok rejthetik el előlünk a valódi okot. Ennek (az elfojtott érzésnek) a rezgése érkezik a felszínre – a mélytudatból – és váltja ki az életünkben az adott szituációt.
Ezt azonban nem olyan egyszerű megtalálni. Több megoldás kínálkozik a megoldásra. Amennyiben ismerjük a Ho’oponopono gyakorlatát, érdemes alkalmazni (A Sajnálom, Bocsáss meg, Szeretlek, Köszönöm – kifejezések mantrázásával). Az ÉFT módszere is nagy segítséget jelent. Ezek olyan eszközök, amelyeket a számunkra kényelmetlen szituációkra kiválóan tudunk alkalmazni.
Vannak összetettebb módszerek is, de ez a probléma nem olyan mélységű, hogy pl utaztatásra vagy Mátrix oldásra kelljen gondolnunk, mint eszköz.
Segítségükkel a bennünk lévő sérült lélekrész kellő figyelmet és szeretetet kap, s ennek ragyogó kihatása van a fizikai életünkben megjelenő jelekre, problémákra – erőteljesebb konfrontáció nélkül is. Meggyógyíthatjuk panaszkodó, és egyúttal szeretetre vágyó részünket.
Mindenesetre olykor jó figyelembe venni, hogy a külvilágban megjelenő jelek sokszor saját állapotunkra utalnak. Bár ezt nem kell túlzásba vinni, mégis saját lelki állapotunkra is érdemes oda figyelni és észrevenni a külső világ belsőnkre utaló jelzéseit.
Üdvözlettel:
Sütő Mária 2017. 07. 14. 00:03
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Azért szeretném a tanácsát kérni, mert elakadásban vagyok. 23 éves vagyok és "nem tettem le semmit az asztalra", ez miatt a dolog miatt. Azzal vagyok gondban, hogy a legtöbbször nem fejezem be amit elkezdek. Mindenbe belekapkodok, aztán elmúlik a motiváció és mindig valami újat keresek, amiről azt hiszem jobb lesz mint az előző.Így semminek sincs eredménye. Ez a tanulásban,munkában mutatkozik meg leginkább, nem tartok ott sajnos mint sokan a korosztályomból és már szégyenkezem ez miatt. Sok dolog érdekel, de ennek ellenére nem tudom megmondani, hogy mi lenne az a terület, amit már nem akarnék lecserélni másra. Arra gondoltam ez az elakadás lehet talán az önbizalomhiányom miatt, néha úgy érzem nem értek semmihez. Ön mit gondol erről? Hogyan indulhatnék el a megoldás felé Ön szerint?
Köszönöm szépen a válaszát!
Azért szeretném a tanácsát kérni, mert elakadásban vagyok. 23 éves vagyok és "nem tettem le semmit az asztalra", ez miatt a dolog miatt. Azzal vagyok gondban, hogy a legtöbbször nem fejezem be amit elkezdek. Mindenbe belekapkodok, aztán elmúlik a motiváció és mindig valami újat keresek, amiről azt hiszem jobb lesz mint az előző.Így semminek sincs eredménye. Ez a tanulásban,munkában mutatkozik meg leginkább, nem tartok ott sajnos mint sokan a korosztályomból és már szégyenkezem ez miatt. Sok dolog érdekel, de ennek ellenére nem tudom megmondani, hogy mi lenne az a terület, amit már nem akarnék lecserélni másra. Arra gondoltam ez az elakadás lehet talán az önbizalomhiányom miatt, néha úgy érzem nem értek semmihez. Ön mit gondol erről? Hogyan indulhatnék el a megoldás felé Ön szerint?
Köszönöm szépen a válaszát!
Kedves Kérdező!
Nem tudom, fiú/férfi-e vagy lány/nő?
Sajnos nagyon kevés információt adott meg. Csupán tapogatózni, tippelni tudok emiatt.
23 évesen nem „kell” már letenni valamit az asztalra. Vannak ún. későn érő típusok. Önnél ezt nem tudom megállapítani. Nem tudom, hogy milyen iskolát végzett? Van-e egy szakmája erre az időre? Felső fokú iskolába jár-e? Vagy van-e érettségije és még mindig azt keresi, vajon, milyen szakmába fogjon bele…? Több információra van szükségem.
18 vagy 23 évesen sokan nem tudják, merre induljanak.. ilyenkor jó áthidaló lehet egy iskola, mert tapasztal az ember általa, a hajlama felé mehet (pl szereti a matekot és közgázra/egyetemre jelentkezhet, vagy könyvelő szakmát szerezhet). Sokszor a felsőfokú iskola/szakmai tanulmány pontosan arra jó, hogy rájöjjünk, mit nem akarunk csinálni. Mégis abban segít, hogy megtanít tanulni (jó esetben); ad egy szakmát és sokfelé el lehet vele helyezkedni, tehát el lehet tartania magát az embernek.. és időt ad mindez arra, hogy a felnőtté válás útjára lépjen, önellátásra rendezkedjen be és a szülőktől való elszakadást megtanulja, elindítsa.
Ezek segítenek abban, hogy ha ezután még mindig keres, akkor is legyen valami fogódzója, eltarthassa magát és a nagybetűs életbe is belekóstoljon – mert ezt is tanulni, tapasztalni kell.
És lehetőséget ad arra, hogy emellett tovább kereshessen illetve tanulhasson.
Ha akár szüleitől ered az önbizalom hiánya, akár saját bizonytalansága van, akkor is az önismeret útját javaslom.
Keressen meg azt a formát, amit szimpatikusnak érez, és kezdje el megismerni: kicsoda is Ön? Próbálja ki magát valami hobbyban (festés, rajzolás, tánc, ének… autószerelés, bármi, ami vonzza), vagy kezdjen el olyan helyekre járni, ahol az önismeretről tanítanak: pl családállítás, Spirituális választerápia, transzperszonális pszichológia, Mátrix oldás, ERŐmerítő tréningek, csoportos télma feldolgozások, coaching vagy pszichológusi segítség… bármi, ami hívja-vonzza.
Vagy kezdjen el olyan könyveket olvasni, ami segíti ezen az úton elindulni: Louis L. Hay könyvét ajánlom talán elsőként. De olyan széles ennek az irodalma, hogy nem ismerve Önt, nem tudom, melyikkel trafálok bele az ízlésébe. Vagy mit ismer már belőle?
Biztos vagyok benne, hogy vannak értékei, tudása (érdeklődés, motiváció, belefeledkezés stb)! És van olyan, ami ennek kibontakozását fékezi (már a szégyen is ilyen). Illetve van Önnek olyan behatása, ami a félelmét növeli (pl ááá, úgysem fogod semmire sem vinni; nem jó, ahogy csinálod… ; egy perfekcionista, tökéletességre törekvő szülő is lehet belső akadályunk – de ezek mások példái).
Ezek már elegendőek arra, hogy féljünk bármilyen irányba elindulni.
Pedig minden helyzet tanulás. Nincs hiba! Tapasztalás van!
Az biztos, h akár korán érő, akár későn érő típus: soha nem késő elindulni önmaga felé.
Kezdjen el ismerkedni az önismeret területeivel, módszereivel. Tanuljon olyan technikákat, amelyek például a szégyen érzetét segítik kisebbíteni. Tanulja meg az ÉFT-t (Érzelmi Felszabadítás Technikáját), a Ho’oponopono módszerét, a Teremtő önismeret módszerét, amellyel a rossz érzéseit kioldhatja. Utóbbival a mélyben húzódó okokra tud ránézni és saját maga tud feloldást hozni saját magának. Ha nálam jelentkezik, ezeket én is meg tudom tanítani. Ezekkel gyorsíthatjuk meg saját utunkat és érthetjük meg a bennünk zajló folyamatokat.
Kezdjen el a hobbyja felé indulni! És dolgozzon, tapasztalja meg menet közben az életét! Törekedjen az önállóságra.
A levelében is utal erre – és a szégyen (meg a bűntudat, és a lelki ismeretfurdalás az a három) legerősebb érzés, ami nagyon le tud minket fékezni.
Az ERŐmerítő tréningSORozat azért született meg, hogy ezekből az elakadt helyzetekből – megtanulva ezeket a módszereket, -, saját magunk tudjuk kilökni magunkat. Valamint megerősítsük önismeretünket, öntiszteletünket és -elfogadásunkat.
Vagyis: kézbe vegyük a sorsunkat, hogy ne a világra fogjuk, hogy ott a hiba… hanem felnőjünk, tudatosan irányítsuk a sorsunkat, és megtanuljuk értelmezni azokat a jeleket, amelyeket kapunk életünk folyamatában.
Mivel ez egy hosszabb folyamat, lépésről–lépésre tanítja meg az önbecsülést, önértékelést… tanít meg bízni önmagunkban, ezért javaslok komolyabb foglalkozásokat, amelyeket említettem. Két nap alatt nem fogjuk sem megérteni, sem megváltoztatni magunkat. Viszont elegendő ez arra, hogy
döntsünk: igazán akarjuk élni az életünket, és valóban elinduljunk önmagunk felé!
Üdvözlettel kívánok jó megérzéseket, ezen az úton, hallgasson a szívére! Sütő Mária 2016. 06. 30. 16:19
Nem tudom, fiú/férfi-e vagy lány/nő?
Sajnos nagyon kevés információt adott meg. Csupán tapogatózni, tippelni tudok emiatt.
23 évesen nem „kell” már letenni valamit az asztalra. Vannak ún. későn érő típusok. Önnél ezt nem tudom megállapítani. Nem tudom, hogy milyen iskolát végzett? Van-e egy szakmája erre az időre? Felső fokú iskolába jár-e? Vagy van-e érettségije és még mindig azt keresi, vajon, milyen szakmába fogjon bele…? Több információra van szükségem.
18 vagy 23 évesen sokan nem tudják, merre induljanak.. ilyenkor jó áthidaló lehet egy iskola, mert tapasztal az ember általa, a hajlama felé mehet (pl szereti a matekot és közgázra/egyetemre jelentkezhet, vagy könyvelő szakmát szerezhet). Sokszor a felsőfokú iskola/szakmai tanulmány pontosan arra jó, hogy rájöjjünk, mit nem akarunk csinálni. Mégis abban segít, hogy megtanít tanulni (jó esetben); ad egy szakmát és sokfelé el lehet vele helyezkedni, tehát el lehet tartania magát az embernek.. és időt ad mindez arra, hogy a felnőtté válás útjára lépjen, önellátásra rendezkedjen be és a szülőktől való elszakadást megtanulja, elindítsa.
Ezek segítenek abban, hogy ha ezután még mindig keres, akkor is legyen valami fogódzója, eltarthassa magát és a nagybetűs életbe is belekóstoljon – mert ezt is tanulni, tapasztalni kell.
És lehetőséget ad arra, hogy emellett tovább kereshessen illetve tanulhasson.
Ha akár szüleitől ered az önbizalom hiánya, akár saját bizonytalansága van, akkor is az önismeret útját javaslom.
Keressen meg azt a formát, amit szimpatikusnak érez, és kezdje el megismerni: kicsoda is Ön? Próbálja ki magát valami hobbyban (festés, rajzolás, tánc, ének… autószerelés, bármi, ami vonzza), vagy kezdjen el olyan helyekre járni, ahol az önismeretről tanítanak: pl családállítás, Spirituális választerápia, transzperszonális pszichológia, Mátrix oldás, ERŐmerítő tréningek, csoportos télma feldolgozások, coaching vagy pszichológusi segítség… bármi, ami hívja-vonzza.
Vagy kezdjen el olyan könyveket olvasni, ami segíti ezen az úton elindulni: Louis L. Hay könyvét ajánlom talán elsőként. De olyan széles ennek az irodalma, hogy nem ismerve Önt, nem tudom, melyikkel trafálok bele az ízlésébe. Vagy mit ismer már belőle?
Biztos vagyok benne, hogy vannak értékei, tudása (érdeklődés, motiváció, belefeledkezés stb)! És van olyan, ami ennek kibontakozását fékezi (már a szégyen is ilyen). Illetve van Önnek olyan behatása, ami a félelmét növeli (pl ááá, úgysem fogod semmire sem vinni; nem jó, ahogy csinálod… ; egy perfekcionista, tökéletességre törekvő szülő is lehet belső akadályunk – de ezek mások példái).
Ezek már elegendőek arra, hogy féljünk bármilyen irányba elindulni.
Pedig minden helyzet tanulás. Nincs hiba! Tapasztalás van!
Az biztos, h akár korán érő, akár későn érő típus: soha nem késő elindulni önmaga felé.
Kezdjen el ismerkedni az önismeret területeivel, módszereivel. Tanuljon olyan technikákat, amelyek például a szégyen érzetét segítik kisebbíteni. Tanulja meg az ÉFT-t (Érzelmi Felszabadítás Technikáját), a Ho’oponopono módszerét, a Teremtő önismeret módszerét, amellyel a rossz érzéseit kioldhatja. Utóbbival a mélyben húzódó okokra tud ránézni és saját maga tud feloldást hozni saját magának. Ha nálam jelentkezik, ezeket én is meg tudom tanítani. Ezekkel gyorsíthatjuk meg saját utunkat és érthetjük meg a bennünk zajló folyamatokat.
Kezdjen el a hobbyja felé indulni! És dolgozzon, tapasztalja meg menet közben az életét! Törekedjen az önállóságra.
A levelében is utal erre – és a szégyen (meg a bűntudat, és a lelki ismeretfurdalás az a három) legerősebb érzés, ami nagyon le tud minket fékezni.
Az ERŐmerítő tréningSORozat azért született meg, hogy ezekből az elakadt helyzetekből – megtanulva ezeket a módszereket, -, saját magunk tudjuk kilökni magunkat. Valamint megerősítsük önismeretünket, öntiszteletünket és -elfogadásunkat.
Vagyis: kézbe vegyük a sorsunkat, hogy ne a világra fogjuk, hogy ott a hiba… hanem felnőjünk, tudatosan irányítsuk a sorsunkat, és megtanuljuk értelmezni azokat a jeleket, amelyeket kapunk életünk folyamatában.
Mivel ez egy hosszabb folyamat, lépésről–lépésre tanítja meg az önbecsülést, önértékelést… tanít meg bízni önmagunkban, ezért javaslok komolyabb foglalkozásokat, amelyeket említettem. Két nap alatt nem fogjuk sem megérteni, sem megváltoztatni magunkat. Viszont elegendő ez arra, hogy
döntsünk: igazán akarjuk élni az életünket, és valóban elinduljunk önmagunk felé!
Üdvözlettel kívánok jó megérzéseket, ezen az úton, hallgasson a szívére! Sütő Mária 2016. 06. 30. 16:19
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária! Elolvastam a szakterületedről szóló irásodat, ugy érzem tudnál segiteni, mivel az én bajaim ezen a téren vannak. én már 67 éves vagvok,ha jól érzem magam 40nek néznek, de,ha nem megijednek tőlem. Nálam 5 éve kezdődött, az élettársam/10évig éltünk együtt/ és ő meghalt. Halálát feldolgoztam, csak azt tudom nehezen,hogy ugy 5 évig tartott a nagy boldogság, aztán kezdett a ffi kihasználni, vagyonomat fondorlattal csorbitani, holott neki több volt mint nekem. Tárgyalásig fajult, vérnyomásos és depressios lettem. 5 éve szedek vérny. csökkentőt, meg enyhe nyugtatót,/még autót is vezetek,ha jól vagyok. 1 év után jött egy ffi az életemben, amig tartott a boldog 1 év/itt csak annyi volt/ a ffi fondorlattal kezdte a nyugdujamat meglopni, tárgyaimat az ő birtokába venni. Itt nem élünk együtt,csak látogatóba jön. Ha nem jöhet,sérteget. Nem tudom mi bennem a hiba, a ffiak miért veszik el, azt amiért én dolgoztam meg!!! Bejelentett jó munkahelyem volt. Jelenleg nem fogadom, mert mindig eltünik valami. Sajnos időnként elkap a sirás, vérny felmegy,pánikrohamom is jelentkezik, sőt még ugy elszomorodok, hogy 1 hétig fekszem, kicsit főzök, ha birok, és remegek, jönnek a negativ gondolatok. Nincs erőm!!! Ha jól érzem magam, még a faágakat is lemetszem,létráról, ha nem Wc-re is alig birok elmenni. Mit tudnál tanácsolni,hogy az életminőségem szinten tudjam tartani. Tudom a 2 nagy csalódás közrejátszik. Vannak gyerekeim, de ők már felnőttek, vidéken dolgoznak, de nagyon szeretjük egymást, tartjuk a kapcsolatot, segitenek,ha kell, de ez nekem ugy érzem a jó közérzetemhez kevés Válaszod köszönöm: Nagyika
Nagyika levele
Kedves Mária! Elolvastam a szakterületedről szóló írásodat, úgy érzem, tudnál segíteni, mivel az én bajaim ezen a téren vannak. én már 67 éves vagyok, ha jól érzem magam, 40nek néznek, de,ha nem megijednek tőlem. Nálam 5 éve kezdődött, az élettársam/10évig éltünk együtt/ és ő meghalt. Halálát feldolgoztam, csak azt tudom nehezen, hogy úgy 5 évig tartott a nagy boldogság, aztán kezdett a ffi kihasználni, vagyonomat fondorlattal csorbítani, holott neki több volt, mint nekem. Tárgyalásig fajult, vérnyomásos és depressziós lettem. 5 éve szedek vérny. csökkentőt, meg enyhe nyugtatót,/még autót is vezetek, ha jól vagyok. 1 év után jött egy ffi az életemben, amíg tartott a boldog 1 év/itt csak annyi volt/ a ffi fondorlattal kezdte a nyugdíjamat meglopni, tárgyaimat az ő birtokába venni. Itt nem élünk együtt, csak látogatóba jön. Ha nem jöhet, sérteget. Nem tudom mi bennem a hiba, a ffiak miért veszik el azt, amiért én dolgoztam meg!!! Bejelentett jó munkahelyem volt. Jelenleg nem fogadom, mert mindig eltűnik valami. Sajnos időnként elkap a sírás, vérny felmegy, pánikrohamom is jelentkezik, sőt még úgy elszomorodok, hogy 1 hétig fekszem, kicsit főzök, ha birok, és remegek, jönnek a negatív gondolatok. Nincs erőm!!! Ha jól érzem magam, még a faágakat is lemetszem, létráról, ha nem Wc-re is alig birok elmenni. Mit tudnál tanácsolni, hogy az életminőségem szinten tudjam tartani. Tudom a 2 nagy csalódás közrejátszik. Vannak gyerekeim, de ők már felnőttek, vidéken dolgoznak, de nagyon szeretjük egymást, tartjuk a kapcsolatot, segítenek, ha kell, de ez nekem, úgy érzem, a jó közérzetemhez kevés Válaszod köszönöm: Nagyika
Kedves Nagyika!
Köszönöm a bizalmadat!
Nem leszek népszerű azzal, amit most fogok írni. Az energiatörvényekre kell kitérnem. És nem lesz fájdalom-mentes a dolog. Szóval az életünk arról szól leginkább, hogy amiért ideérkeztünk, azt elérjük, megtanuljuk. Azt vállaltuk, hogy fejlődünk. Meg vannak a területeink, ahol ezt meg kell tennünk.
Az életünk konfliktusai pedig pontosan jelzik: mikor mivel van a dolgunk. Aztán vagy sikerül jó választ adni rá, azaz tanulni belőle és megtanuljuk a leckét… vagy nem, mert elkerüljük, hátat fordítunk neki. És akkor egy időre megint nyugtunk lesz, de az univerzum/a jó isten ismét feladja a leckét és ráadásul, ha először nem jól oldottuk meg, akkor még durvább esetet kapunk. Ugye ez nem hangzik valami jól? Pedig nem akarok vele riogatni.
Sokszor találkozom emberekkel, akik elmesélik, hogy már hanyadszor történik velük meg az az eset… csak egyre erősebb formában.
Nos, itt is ez a helyzet. Vagy ez életünkben, vagy akár előző életeink egyikében is, élhettünk és cselekedhettünk úgy, hogy most azt törlesztenünk kell. Mert amit adtunk, azt kapjuk vissza. Akár akarjuk, akár nem.
Amivel ezeket ki lehet oldani, azok a rálátás és a tudatosság, a megértés. Amint ezt meg tudjuk tenni, megértjük a helyzet tanítását, - ami sokszor egyáltalán nem könnyű, mert még magunk előtt is szégyenteljes lehet: lelkiismeret-furdalással, erős önváddal járhat és ezek egyáltalán nem kellemes élmények. Ezt nevezzük szembesülésnek. És ezeket az élményeket mi magunk sem szeretjük, el nem fogadjuk… nemhogy másnak megmutassuk.
Többnyire az ilyen helyzetekre, fondorlatainkra nem látunk rá. A pszichológia erre mondja, hogy ezek a „vakfolt”-jaink. Nem tudjuk „bevallani”, mert nem látjuk. Olyan közel vagyunk magunkhoz vagy annyira nem látunk rá ezekre a tulajdonságainkra. Csak akkor ismerjük fel, ha már valamilyen segítséggel megmutatják nekünk, hogy tulajdonképpen milyen szándékkal indítottuk azt a cselekvést, történést. És ha az mondjuk a számítás, haszonlesés, elvárás... akkor azt nem szívesen látjuk be, sem valljuk be. Ezért nem jó ezekkel „szembesülni”, nehéz először elfogadni. Magunk előtt is szégyent éreznék, hogy valóban ilyenek lennénk?? Hát még ha megmutatják ezt nekünk. Ám amint ez kioldódik, eltűnik a fájdalma! Már másként nézünk rá.
És ezek jöhetnek akár jelen vagy az előző életekből is.. ám sajnos többnyire a legegyszerűbb történetek szoktak előfordulni, hogy bizony bennünk is ott van a számítás, pénzügyi kihasználás a másik felé. Csak akkor valljuk be őszintén és töredelmesen, amikor valóban a „lelkünk mélyére” nézünk, vagy valaki segít ezt megláttatni bennünk.
Minél idősebbek leszünk, ez annál inkább jön. Ráadásul ez az év éppen a tisztaságról, a hazugság-mentességről szól. Már nem vihetjük magunkkal a következő évre ezeket az árnyékainkat, árnyék-személyiségeinket. Le kell vetkőznünk! Meg kell tisztítani magunkat!
A jó hír ebben az, ha erre hajlandóak vagyunk, ha van bátorságunk szembesülni ezekkel az árnyék tulajdonságainkkal, hatalmas léptekkel tudunk előrehaladni. Kitisztul a környezetünk. Lehull a lepel, és ha felvállaltuk ezt a fajta szembenézést, megoldást is adtunk az élethelyzetünkre.
Csak ezzel tudjuk kioldani és tisztán továbblépni a következő – magunk felé vezető úton és – feladat felé. Ez maga az önismeret. Azok a módszerek, amelyekkel dolgozom, lehetővé teszik, hogy ezeket a rétegeket lehántsuk magunkról és tisztán, átlátszóan, lélekben szeretettel haladjunk tovább.
Ezek a szerepek korábban segítettek nekünk. A túlélést biztosították számunkra. Sokszor életmentők voltak. De ma már nem engedhetjük meg magunknak, hogy többé ilyenek (számítóak, elváróak, pénzéhesek, kritikusak, kegyetlenek stb stb) legyünk.
Csak őszinték, tiszták lehetünk!
Ezt jelzik az életünk útján álló útjelzők: maguk a konfliktusok. Az ezekben szereplő személyek a segítőink, mert emlékeztetnek arra, mit jöttünk megtanulni. Ráadásul a párkapcsolat a legerősebb barométer, azaz tükör az önismeret útján. A legjobban felerősíti azokat a nem kívánt-nem szeretett-nem elfogadott tulajdonságainkat, amelyeket a legkevésbé kívánunk látni, megélni, szembesülni vele.
Ám amikor megértjük saját magunkat, a tudatosságunkkal kioldjuk ezeket az árnyék-énjeink cselekedeteit, akkor többé már nem fáj, nem sért és nem okoz szégyenérzetet számunkra.
Ha sikerült teljesen szembenézni ezekkel a részeinkkel és kioldjuk, akkor ilyen élethelyzetek nem jönnek többé az életünkbe. És az is biztos, hogy nyitott szívvel, jó szándékkal indulunk a kapcsolatainkba.
Ajánlott irodalom –, hogy valamennyire közel tudjunk kerülni, – ehhez a témához, mert egyáltalán nem könnyű felvállalás:
Eva-Maria Zurhorst: Szeresd önmagad és mindegy kivel élsz
Colin C. Tipping: Sorsfordító megbocsátás
Byron Katie: Négy kérdés
Palcsó Brigitta-Sághy Enikő: Teremtő önismeret (most hangos könyv formájában lehet, akár nálam is megvenni)
Őszintén remélem, hogy nem riad meg ettől az erős és őszinte leírástól, hanem elindul önmaga felé. Nincs az a kor, amikor ne lehetne ezt megtenni!
Kedves Nagyika, a jó érzése, megérzése küldte hozzám. Higgyen nekem, ez a feladatunk és ki tudjuk oldani magunkból ezeket az eseteket. Hiszen az a feladatunk, hogy ezeket levetkőzve végre tisztán, szívünket kitárva, nyitottan, szeretettel teli életet éljük meg! Ez a cél!
És amikor ezeket a nehéz lépéseket meg tudjuk tenni, akkor jövünk rá, hogy enélkül mennyivel szegényebbek lettünk volna és most ért el igazán hozzánk saját fényünk, tisztaságunk, gyönyörűségünk!
Kívánom, hogy bátran merjen belenézni saját tükrébe és találja meg élete legtökéletesebb párját, boldogságát, akiben bízhat, éppen úgy, mint tenmagában!
Soha nem késő!
Sütő Mária 2015. 12. 20. 12:11
Kedves Mária! Elolvastam a szakterületedről szóló írásodat, úgy érzem, tudnál segíteni, mivel az én bajaim ezen a téren vannak. én már 67 éves vagyok, ha jól érzem magam, 40nek néznek, de,ha nem megijednek tőlem. Nálam 5 éve kezdődött, az élettársam/10évig éltünk együtt/ és ő meghalt. Halálát feldolgoztam, csak azt tudom nehezen, hogy úgy 5 évig tartott a nagy boldogság, aztán kezdett a ffi kihasználni, vagyonomat fondorlattal csorbítani, holott neki több volt, mint nekem. Tárgyalásig fajult, vérnyomásos és depressziós lettem. 5 éve szedek vérny. csökkentőt, meg enyhe nyugtatót,/még autót is vezetek, ha jól vagyok. 1 év után jött egy ffi az életemben, amíg tartott a boldog 1 év/itt csak annyi volt/ a ffi fondorlattal kezdte a nyugdíjamat meglopni, tárgyaimat az ő birtokába venni. Itt nem élünk együtt, csak látogatóba jön. Ha nem jöhet, sérteget. Nem tudom mi bennem a hiba, a ffiak miért veszik el azt, amiért én dolgoztam meg!!! Bejelentett jó munkahelyem volt. Jelenleg nem fogadom, mert mindig eltűnik valami. Sajnos időnként elkap a sírás, vérny felmegy, pánikrohamom is jelentkezik, sőt még úgy elszomorodok, hogy 1 hétig fekszem, kicsit főzök, ha birok, és remegek, jönnek a negatív gondolatok. Nincs erőm!!! Ha jól érzem magam, még a faágakat is lemetszem, létráról, ha nem Wc-re is alig birok elmenni. Mit tudnál tanácsolni, hogy az életminőségem szinten tudjam tartani. Tudom a 2 nagy csalódás közrejátszik. Vannak gyerekeim, de ők már felnőttek, vidéken dolgoznak, de nagyon szeretjük egymást, tartjuk a kapcsolatot, segítenek, ha kell, de ez nekem, úgy érzem, a jó közérzetemhez kevés Válaszod köszönöm: Nagyika
Kedves Nagyika!
Köszönöm a bizalmadat!
Nem leszek népszerű azzal, amit most fogok írni. Az energiatörvényekre kell kitérnem. És nem lesz fájdalom-mentes a dolog. Szóval az életünk arról szól leginkább, hogy amiért ideérkeztünk, azt elérjük, megtanuljuk. Azt vállaltuk, hogy fejlődünk. Meg vannak a területeink, ahol ezt meg kell tennünk.
Az életünk konfliktusai pedig pontosan jelzik: mikor mivel van a dolgunk. Aztán vagy sikerül jó választ adni rá, azaz tanulni belőle és megtanuljuk a leckét… vagy nem, mert elkerüljük, hátat fordítunk neki. És akkor egy időre megint nyugtunk lesz, de az univerzum/a jó isten ismét feladja a leckét és ráadásul, ha először nem jól oldottuk meg, akkor még durvább esetet kapunk. Ugye ez nem hangzik valami jól? Pedig nem akarok vele riogatni.
Sokszor találkozom emberekkel, akik elmesélik, hogy már hanyadszor történik velük meg az az eset… csak egyre erősebb formában.
Nos, itt is ez a helyzet. Vagy ez életünkben, vagy akár előző életeink egyikében is, élhettünk és cselekedhettünk úgy, hogy most azt törlesztenünk kell. Mert amit adtunk, azt kapjuk vissza. Akár akarjuk, akár nem.
Amivel ezeket ki lehet oldani, azok a rálátás és a tudatosság, a megértés. Amint ezt meg tudjuk tenni, megértjük a helyzet tanítását, - ami sokszor egyáltalán nem könnyű, mert még magunk előtt is szégyenteljes lehet: lelkiismeret-furdalással, erős önváddal járhat és ezek egyáltalán nem kellemes élmények. Ezt nevezzük szembesülésnek. És ezeket az élményeket mi magunk sem szeretjük, el nem fogadjuk… nemhogy másnak megmutassuk.
Többnyire az ilyen helyzetekre, fondorlatainkra nem látunk rá. A pszichológia erre mondja, hogy ezek a „vakfolt”-jaink. Nem tudjuk „bevallani”, mert nem látjuk. Olyan közel vagyunk magunkhoz vagy annyira nem látunk rá ezekre a tulajdonságainkra. Csak akkor ismerjük fel, ha már valamilyen segítséggel megmutatják nekünk, hogy tulajdonképpen milyen szándékkal indítottuk azt a cselekvést, történést. És ha az mondjuk a számítás, haszonlesés, elvárás... akkor azt nem szívesen látjuk be, sem valljuk be. Ezért nem jó ezekkel „szembesülni”, nehéz először elfogadni. Magunk előtt is szégyent éreznék, hogy valóban ilyenek lennénk?? Hát még ha megmutatják ezt nekünk. Ám amint ez kioldódik, eltűnik a fájdalma! Már másként nézünk rá.
És ezek jöhetnek akár jelen vagy az előző életekből is.. ám sajnos többnyire a legegyszerűbb történetek szoktak előfordulni, hogy bizony bennünk is ott van a számítás, pénzügyi kihasználás a másik felé. Csak akkor valljuk be őszintén és töredelmesen, amikor valóban a „lelkünk mélyére” nézünk, vagy valaki segít ezt megláttatni bennünk.
Minél idősebbek leszünk, ez annál inkább jön. Ráadásul ez az év éppen a tisztaságról, a hazugság-mentességről szól. Már nem vihetjük magunkkal a következő évre ezeket az árnyékainkat, árnyék-személyiségeinket. Le kell vetkőznünk! Meg kell tisztítani magunkat!
A jó hír ebben az, ha erre hajlandóak vagyunk, ha van bátorságunk szembesülni ezekkel az árnyék tulajdonságainkkal, hatalmas léptekkel tudunk előrehaladni. Kitisztul a környezetünk. Lehull a lepel, és ha felvállaltuk ezt a fajta szembenézést, megoldást is adtunk az élethelyzetünkre.
Csak ezzel tudjuk kioldani és tisztán továbblépni a következő – magunk felé vezető úton és – feladat felé. Ez maga az önismeret. Azok a módszerek, amelyekkel dolgozom, lehetővé teszik, hogy ezeket a rétegeket lehántsuk magunkról és tisztán, átlátszóan, lélekben szeretettel haladjunk tovább.
Ezek a szerepek korábban segítettek nekünk. A túlélést biztosították számunkra. Sokszor életmentők voltak. De ma már nem engedhetjük meg magunknak, hogy többé ilyenek (számítóak, elváróak, pénzéhesek, kritikusak, kegyetlenek stb stb) legyünk.
Csak őszinték, tiszták lehetünk!
Ezt jelzik az életünk útján álló útjelzők: maguk a konfliktusok. Az ezekben szereplő személyek a segítőink, mert emlékeztetnek arra, mit jöttünk megtanulni. Ráadásul a párkapcsolat a legerősebb barométer, azaz tükör az önismeret útján. A legjobban felerősíti azokat a nem kívánt-nem szeretett-nem elfogadott tulajdonságainkat, amelyeket a legkevésbé kívánunk látni, megélni, szembesülni vele.
Ám amikor megértjük saját magunkat, a tudatosságunkkal kioldjuk ezeket az árnyék-énjeink cselekedeteit, akkor többé már nem fáj, nem sért és nem okoz szégyenérzetet számunkra.
Ha sikerült teljesen szembenézni ezekkel a részeinkkel és kioldjuk, akkor ilyen élethelyzetek nem jönnek többé az életünkbe. És az is biztos, hogy nyitott szívvel, jó szándékkal indulunk a kapcsolatainkba.
Ajánlott irodalom –, hogy valamennyire közel tudjunk kerülni, – ehhez a témához, mert egyáltalán nem könnyű felvállalás:
Eva-Maria Zurhorst: Szeresd önmagad és mindegy kivel élsz
Colin C. Tipping: Sorsfordító megbocsátás
Byron Katie: Négy kérdés
Palcsó Brigitta-Sághy Enikő: Teremtő önismeret (most hangos könyv formájában lehet, akár nálam is megvenni)
Őszintén remélem, hogy nem riad meg ettől az erős és őszinte leírástól, hanem elindul önmaga felé. Nincs az a kor, amikor ne lehetne ezt megtenni!
Kedves Nagyika, a jó érzése, megérzése küldte hozzám. Higgyen nekem, ez a feladatunk és ki tudjuk oldani magunkból ezeket az eseteket. Hiszen az a feladatunk, hogy ezeket levetkőzve végre tisztán, szívünket kitárva, nyitottan, szeretettel teli életet éljük meg! Ez a cél!
És amikor ezeket a nehéz lépéseket meg tudjuk tenni, akkor jövünk rá, hogy enélkül mennyivel szegényebbek lettünk volna és most ért el igazán hozzánk saját fényünk, tisztaságunk, gyönyörűségünk!
Kívánom, hogy bátran merjen belenézni saját tükrébe és találja meg élete legtökéletesebb párját, boldogságát, akiben bízhat, éppen úgy, mint tenmagában!
Soha nem késő!
Sütő Mária 2015. 12. 20. 12:11
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária! A problémám, elég összetett, bár egyszerűen is megfogalmazható: az, hogy "nem élem az életet". Évek óta nincs munkám, igazi párkapcsolatom pedig sose volt, pedig 39 éves leszek. Mindezek ellenére nem vagyok megkeseredett, sőt, sokkal derűsebb, vidámabb vagyok, mint pár éve meg azelőtt sokáig. A külsőmet is jobban elfogadom - régen nagyon utáltam, főleg az öregedéstől való rettegés miatt -, de a mélyben azért jól le vannak nyomva a nőiességemmel kapcsolatos problémák. Ma már nem tulajdonítok mindennek olyan halálos jelentőséget, mint régen. De lehet, hogy mindez csak egy látszólagos nyugalom. Amiért írok Önnek, az az, hogy mégis hogyan tudnám megtalálni azt a dolgot, amiben önmagam lehetek és meg is tudok élni belőle? Mindenki azt mondja, azt csináld, amit szeretsz csinálni. Nos, engem a spiritualitás érdekel, de nincsenek elég mély ismereteim, nem végeztem iskolákat. És különben is, ez "olyan ezós dolog, ami mellékes az életben, csinálj valami komolyat". Miközben szerintem ez a komoly... most abban a helyzetben vagyok, hogy kitalálhatom, mit csináljak, de ez nem fog örökké tartani. Közben lelkifurdalásom van, hogy nem bírok egy "normális" munkahelyen helyt állni, mint a "rendes" emberek (bár nem tudom, egy bérrabszolga élete mitől normális). Attól is lelkifurdalásom van, hogy milyen alapon merek én álmodozni, mikor mások "keccsölnek" (anyám kifejezése). A régi munkahelyemen burokban voltam. Ciki dolog és élhetetlenségre vall, ha az ember normális, élhető munkát keres vagy olyasmit, ami a hivatása, amit szeret és nemcsak egy kinlódás? Van nekem jogom jól érezni magam ilyen szempontból is? Képzelem, mit mondana a levelemre a "keményen dolgozó kisember", ha szabad ilyet írnom, de én abban hiszek, hogy mindenkinek joga van azt csinálni, amit szeret és aminek értelme is van. Vagy ez csak egy illúzió és el vagyok kényeztetve? Hamvas Bélának van igaza, aki szerint le kell húzni a munkahelyen az x órát és aztán jöhet az élet, az igazi munka, amit az ember valóban annak érez? Még mindig ezeket az időket éljük? Hosszú távon ami ma van a világban, sehova se vezet... nagyon ciki, hogy ennyi idősen még mindig pályaválasztási problémáim vannak és nyilván arcpirító, hogy egyáltalán felteszem ezt a kérdést, de remélem, megérti a problémámat. Köszönöm a segítséget, üdvözlettel Veronika.
Kedves Veronika!
Köszönöm levelét. Egyáltalán nem vagyok felháborodva, cikinek sem tartom levelét.
Az, hogy felismerte, „nem éli az életét” – remek! Nem gúnyból mondom. Hanem mert: végre felismerte! Bár minden ember rájönne, h nem az igazi életét éli. Ez lenne az utunk! Vagyis az önismeret és ezen belül: mire születtünk, mi a dolgunk, mi a feladatunk, amit meg ’kell’ valósítanunk.
Az idézőjel csak azért, mert ez nem kényszer. (Mégis néha annak éljük meg.) Nem szeretem ezt a szót alkalmazni. Viszont egy idő után az univerzum/a Jó isten /az élet vagy látszólag a ’külső körülmények’ kényszerítenek arra, hogy felfedezzük, nem jó úton járunk. Ezek többnyire a ’nem érzem jól magam-el vagyok-nincs motivációm’, súlyosabb esetben a teljes ellehetetlenülésig is elmehet (pl elveszítjük mindenünket, vagy súlyosan megbetegszünk - persze ez is egyéni életpálya; nem lehet, nem szabad általánosítani).
Sajnos, nagyon sok ítéletet, elvárást magunkra veszünk és ennek felelünk meg – az életünkkel. Jó, h most derűsebb, vidámabb. A külső elfogadása is már jó irányt mutat (ezen haladjon tovább, van még dolog a nőiességünkkel, önelfogadásunkkal!).
Ahhoz, hogy megtaláljuk, mi is a feladatunk vissza kell tekintenünk fiatalkorunkra (is). Én a 3 perces listának szoktam nevezni: egy nyugodt időszakában vegyen egy ceruzát is írja le, mit szeretett gyerekkorában, mi az, ami örömet okoz (most is, és azóta) önnek, amibe belefeledkezett/ik és nem veszi észre az idő múlását… amikor alkot, amikor nem számít a világ, csak van.
Ez a lista pár perc alatt szokott megszületni, kifolyik a tollunkból, szinte… de 1-2 dolog nem elég. 15-25, vagy 50, vagy ennél is több legyen (általában).
Aztán nézzen rá úgy, hogy: ez én vagyok. Ilyenkor vagyok ÉN: ilyenkor vagyok teljes. Ilyenkor vagyok önmagam!
Ha bal agyféltekével elemzi, azt fogja mondani – képtelenség. Lehetőleg ezt kerüljük el!
Ha azonban a jobb agyféltekével megengedi önmagának, hogy elfogadja, ezek az igazi pillanatok az életemben – akkor ez fogja teljességgel megmutatni, mivel kéne foglalkoznia! Legtöbbször ezek a listák elkerülnek.. s csak évek múlva jönnek elő… ezért írja rá a dátumot is!!
Szóval ez a lista egy elég pontos összeállítás arról, mi az ön feladata, mi az ön foglalkozása. Csak valószínűleg azt fogja mondani: ilyen foglalkozás nincs. És igaza van. Majd lesz! Mert ez ÖN.
Az élet azonban nem így adja tálcán elénk a dolgokat – bár minden meg van rajta mutatva. Csak a valóságban (bal agyféltekésen) nem ilyen egyenes a pálya. És itt megint jönnek a belénk vert ítéletek: normális munkahely (kinek?), ciki, keveset tudok, nincsenek elég mély ismereteim… csinálj valami komolyat (kinek komoly? miben?), élhetetlenség, nincs jogom, ennyi idősen… arcpirító.. stb. Hát nem!
(Ezt most nem elemzem, de rengeteg előítélet mutatkozik meg benne.)
Minden tevékenység, amit eddig tanult és végzett, valószínűleg szükséges ahhoz, hogy azt csinálja, ami a feladata. Semmi sem hiábavaló az életünkben.
Ha most megteheti, kezdje el pontosítani, az ezotéria melyik területe izgatja? Mit tapasztalt meg már saját életében belőle? Milyen irányba haladna? Mi izgatja?
Ha megteheti, keressen olyan iskolát, ami ebbe az irányba mutat – és megfelel az érdeklődésének, pénztárcájának stb.
Ha megteheti, szegődjön valaki olyan mellé, munkásnak, segítőnek, ami érdekli, izgatja és tanulhat attól a valakitől.
Ha olyan munkát szeretne, amiben élvezettel van benne, akkor kezdje el már most csinálni! Adni önmagát!
Úgy dolgozni, tenni a feladatát, mintha már tudná, ez az ön hivatása. Azaz már a jelenben, a mostban így teszünk.
A legfontosabb, hogy a belső irányítására támaszkodjon. Ebben segíthet a meditáció. Aki nem csinálta, sokszor és elsőre ideges lesz tőle. Szóval lehet, hogy pl a jógán keresztül meg lehet közelítenie a testét, a koncentrációt, a légzésfigyelést, és majd ezután a meditációt. A fokozatosság segít. A fizikai mozgás, maga már segít a gondolatokat rendezni, ebben első osztályú a jóga. ÉS ahogy egyre többet csinálja, rájön, hogy a teste mellett a szelleme is elkezd fejlődni. Nyitottabbá, bátrabbá válik és az intuíciója is elkezd működni. Persze, ha hagyjuk és merünk neki hinni, rá támaszkodni. Ehhez is vannak fejlesztő eszközök (relaxáció, álomfigyelés, fotóolvasás, a jobb agyféltekés rajzolás, tánc stb).
Van a net, és rengeteg olyan előadás, ismert személy anyaga van fenn, amin el lehet indulni. Útmutatóul szolgálhat. Hallgassa ezeket – tanuljon belőlük és figyeljen belülre. Érezzen rá, ki érdekli? (Persze sokszor sok a buktató, a hamis próféta. Ez is az útja lehet. Ezeket felismerni!)
10 éve jött nekem, hogy szeretnék masszírozni, mert én szerettem és élveztem - kapni. Megjött a vágy az adásra. Akire számítottam, nem tartotta meg a tanfolyamot. Elkezdtem keresni és a pénztárcámnak (ne legyen túl drága), türelmetlenségemnek (gyorsan akartam) megfelelő tanfolyamot (rövid legyen, de ütős) választottam. Nagyon jól éreztem ott magam. A továbbképzésre is elmentem!
Azon a nyáron vagy 70 embert végigmasszíroztam, hogy rögzüljenek a fogások. Sokat ingyen, saját felkérésre, sokakat pedig alacsony díjazás mellett. Azóta örömmel csinálom, fáj a szívem, ha nem adhatom. Kialakult az a baráti, ismerősi kör, aki szeretettel él vele.
Később merült fel bennem: miért éppen a Shiatsu mellett maradtam? Azóta megjött a válasz, mert ez is önismeret. Mindahhoz illeszkedik, aki én vagyok, aki azóta is lettem és akivé fejlődtem. Olyan belső folyamatokat indít el, olyan az összekapcsolódás, olyan mély a másik elfogadása, szív-szív kapcsolat, h egyértelmű, hogy ezt kellett megtanulnom. Átadhatom közben a tudásomat, a kezemből áradó szeretet energiát. Sokszor oldást is tudok csinálni, vagy csak a teljes elfogadásban ringatom a partnert. És visszatérnek, szeretik.
Sokat tudnék még a témában írni. De az ezeken a kereteken túlmutat.
Ha az előrelépésben lévő gátak, félelmek, előítéletek stb. oldásában segíteni tudok, örömmel ajánlom oldásomat.
Ha a mozgás mellett dönt, szeretettel várom Erőmerítő jóga óráimon.
Ha a motivációval, energiaszegénységgel van dolga: szeptembertől indítom az ERŐmerítő tréninget ismét.
Tisztelem Hamvas Bélát, én mégis azt vallom, ezen a földön kell a boldogságunkat megtalálnunk, megélnünk. S ezért nem éri meg az életünkből „lehúzni azt az x órát” és csak aztán jöhet az élet. AZ ÉLET ITT VAN, minden pillanatban. S ezt a munkánkba is bele „kell” és tudjuk vinni. Meg tudjuk találni azt, amit szeretettel, szívből tudunk csinálni. S megjön az ehhez méltó adomány, juttatás, fizetés – ki minek tartja, nevezi.
Amibe meg „beleakadunk” (konfliktusok, utált emberek, kényelmetlen szituációk, megalkuvások), azzal bizonyára dolgunk van: tanítómesterünkké válik, ha hajlandóak vagyunk elfogadni annak.
Így tudjuk az igazi életünket élni!
Ezért, ha az önismeretben van további segítségre szüksége, örömmel várom jelentkezését.
Sütő Mária 2015. 06. 03. 12:59
Köszönöm levelét. Egyáltalán nem vagyok felháborodva, cikinek sem tartom levelét.
Az, hogy felismerte, „nem éli az életét” – remek! Nem gúnyból mondom. Hanem mert: végre felismerte! Bár minden ember rájönne, h nem az igazi életét éli. Ez lenne az utunk! Vagyis az önismeret és ezen belül: mire születtünk, mi a dolgunk, mi a feladatunk, amit meg ’kell’ valósítanunk.
Az idézőjel csak azért, mert ez nem kényszer. (Mégis néha annak éljük meg.) Nem szeretem ezt a szót alkalmazni. Viszont egy idő után az univerzum/a Jó isten /az élet vagy látszólag a ’külső körülmények’ kényszerítenek arra, hogy felfedezzük, nem jó úton járunk. Ezek többnyire a ’nem érzem jól magam-el vagyok-nincs motivációm’, súlyosabb esetben a teljes ellehetetlenülésig is elmehet (pl elveszítjük mindenünket, vagy súlyosan megbetegszünk - persze ez is egyéni életpálya; nem lehet, nem szabad általánosítani).
Sajnos, nagyon sok ítéletet, elvárást magunkra veszünk és ennek felelünk meg – az életünkkel. Jó, h most derűsebb, vidámabb. A külső elfogadása is már jó irányt mutat (ezen haladjon tovább, van még dolog a nőiességünkkel, önelfogadásunkkal!).
Ahhoz, hogy megtaláljuk, mi is a feladatunk vissza kell tekintenünk fiatalkorunkra (is). Én a 3 perces listának szoktam nevezni: egy nyugodt időszakában vegyen egy ceruzát is írja le, mit szeretett gyerekkorában, mi az, ami örömet okoz (most is, és azóta) önnek, amibe belefeledkezett/ik és nem veszi észre az idő múlását… amikor alkot, amikor nem számít a világ, csak van.
Ez a lista pár perc alatt szokott megszületni, kifolyik a tollunkból, szinte… de 1-2 dolog nem elég. 15-25, vagy 50, vagy ennél is több legyen (általában).
Aztán nézzen rá úgy, hogy: ez én vagyok. Ilyenkor vagyok ÉN: ilyenkor vagyok teljes. Ilyenkor vagyok önmagam!
Ha bal agyféltekével elemzi, azt fogja mondani – képtelenség. Lehetőleg ezt kerüljük el!
Ha azonban a jobb agyféltekével megengedi önmagának, hogy elfogadja, ezek az igazi pillanatok az életemben – akkor ez fogja teljességgel megmutatni, mivel kéne foglalkoznia! Legtöbbször ezek a listák elkerülnek.. s csak évek múlva jönnek elő… ezért írja rá a dátumot is!!
Szóval ez a lista egy elég pontos összeállítás arról, mi az ön feladata, mi az ön foglalkozása. Csak valószínűleg azt fogja mondani: ilyen foglalkozás nincs. És igaza van. Majd lesz! Mert ez ÖN.
Az élet azonban nem így adja tálcán elénk a dolgokat – bár minden meg van rajta mutatva. Csak a valóságban (bal agyféltekésen) nem ilyen egyenes a pálya. És itt megint jönnek a belénk vert ítéletek: normális munkahely (kinek?), ciki, keveset tudok, nincsenek elég mély ismereteim… csinálj valami komolyat (kinek komoly? miben?), élhetetlenség, nincs jogom, ennyi idősen… arcpirító.. stb. Hát nem!
(Ezt most nem elemzem, de rengeteg előítélet mutatkozik meg benne.)
Minden tevékenység, amit eddig tanult és végzett, valószínűleg szükséges ahhoz, hogy azt csinálja, ami a feladata. Semmi sem hiábavaló az életünkben.
Ha most megteheti, kezdje el pontosítani, az ezotéria melyik területe izgatja? Mit tapasztalt meg már saját életében belőle? Milyen irányba haladna? Mi izgatja?
Ha megteheti, keressen olyan iskolát, ami ebbe az irányba mutat – és megfelel az érdeklődésének, pénztárcájának stb.
Ha megteheti, szegődjön valaki olyan mellé, munkásnak, segítőnek, ami érdekli, izgatja és tanulhat attól a valakitől.
Ha olyan munkát szeretne, amiben élvezettel van benne, akkor kezdje el már most csinálni! Adni önmagát!
Úgy dolgozni, tenni a feladatát, mintha már tudná, ez az ön hivatása. Azaz már a jelenben, a mostban így teszünk.
A legfontosabb, hogy a belső irányítására támaszkodjon. Ebben segíthet a meditáció. Aki nem csinálta, sokszor és elsőre ideges lesz tőle. Szóval lehet, hogy pl a jógán keresztül meg lehet közelítenie a testét, a koncentrációt, a légzésfigyelést, és majd ezután a meditációt. A fokozatosság segít. A fizikai mozgás, maga már segít a gondolatokat rendezni, ebben első osztályú a jóga. ÉS ahogy egyre többet csinálja, rájön, hogy a teste mellett a szelleme is elkezd fejlődni. Nyitottabbá, bátrabbá válik és az intuíciója is elkezd működni. Persze, ha hagyjuk és merünk neki hinni, rá támaszkodni. Ehhez is vannak fejlesztő eszközök (relaxáció, álomfigyelés, fotóolvasás, a jobb agyféltekés rajzolás, tánc stb).
Van a net, és rengeteg olyan előadás, ismert személy anyaga van fenn, amin el lehet indulni. Útmutatóul szolgálhat. Hallgassa ezeket – tanuljon belőlük és figyeljen belülre. Érezzen rá, ki érdekli? (Persze sokszor sok a buktató, a hamis próféta. Ez is az útja lehet. Ezeket felismerni!)
10 éve jött nekem, hogy szeretnék masszírozni, mert én szerettem és élveztem - kapni. Megjött a vágy az adásra. Akire számítottam, nem tartotta meg a tanfolyamot. Elkezdtem keresni és a pénztárcámnak (ne legyen túl drága), türelmetlenségemnek (gyorsan akartam) megfelelő tanfolyamot (rövid legyen, de ütős) választottam. Nagyon jól éreztem ott magam. A továbbképzésre is elmentem!
Azon a nyáron vagy 70 embert végigmasszíroztam, hogy rögzüljenek a fogások. Sokat ingyen, saját felkérésre, sokakat pedig alacsony díjazás mellett. Azóta örömmel csinálom, fáj a szívem, ha nem adhatom. Kialakult az a baráti, ismerősi kör, aki szeretettel él vele.
Később merült fel bennem: miért éppen a Shiatsu mellett maradtam? Azóta megjött a válasz, mert ez is önismeret. Mindahhoz illeszkedik, aki én vagyok, aki azóta is lettem és akivé fejlődtem. Olyan belső folyamatokat indít el, olyan az összekapcsolódás, olyan mély a másik elfogadása, szív-szív kapcsolat, h egyértelmű, hogy ezt kellett megtanulnom. Átadhatom közben a tudásomat, a kezemből áradó szeretet energiát. Sokszor oldást is tudok csinálni, vagy csak a teljes elfogadásban ringatom a partnert. És visszatérnek, szeretik.
Sokat tudnék még a témában írni. De az ezeken a kereteken túlmutat.
Ha az előrelépésben lévő gátak, félelmek, előítéletek stb. oldásában segíteni tudok, örömmel ajánlom oldásomat.
Ha a mozgás mellett dönt, szeretettel várom Erőmerítő jóga óráimon.
Ha a motivációval, energiaszegénységgel van dolga: szeptembertől indítom az ERŐmerítő tréninget ismét.
Tisztelem Hamvas Bélát, én mégis azt vallom, ezen a földön kell a boldogságunkat megtalálnunk, megélnünk. S ezért nem éri meg az életünkből „lehúzni azt az x órát” és csak aztán jöhet az élet. AZ ÉLET ITT VAN, minden pillanatban. S ezt a munkánkba is bele „kell” és tudjuk vinni. Meg tudjuk találni azt, amit szeretettel, szívből tudunk csinálni. S megjön az ehhez méltó adomány, juttatás, fizetés – ki minek tartja, nevezi.
Amibe meg „beleakadunk” (konfliktusok, utált emberek, kényelmetlen szituációk, megalkuvások), azzal bizonyára dolgunk van: tanítómesterünkké válik, ha hajlandóak vagyunk elfogadni annak.
Így tudjuk az igazi életünket élni!
Ezért, ha az önismeretben van további segítségre szüksége, örömmel várom jelentkezését.
Sütő Mária 2015. 06. 03. 12:59
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
1.5évvel ezelőtt elhunyt a papám, ehhez most hozzájön, hogy a mama megfázott és anyu meg van ijedve. Tudom azt is, hogy attól van megijedve, hogy őt is leveszíti, még inkább, hogy egyedül marad. Ugyanis a mama és anyu olyan szimbiózisban vannak, én kórosnak látom. Meg van a mama most fázva, a gyógyszertől gyengébb, de a lényeg, hogy anyu kétségbe van esve, látom rajta a pánikot, tehetetlenséget, bizonytalanságot. Sosem volt anyu egyedül, úgy értem, nem nagyon van neki autonómiája. Elképesztő mennyire bizonytalan tud lenni, nincs dolgokhoz lélekjelenléte. Szeretnék segíteni neki, de nem hagyja. EZ a pánikos aggódás a hatalmába keríti, ha finoman közeledek hozzá akkor is tehetetlen dühvel reagál, hogy hagyjam békén. VAjon mi lesz akkor, ha a mama elmegy és egyedül marad? Egymás terhére vannak, ugyanakkor egymás nélkül sincsenek meg. NEm tudom hogy ez a kóros függőség hogyan alakult ki, anyu eleve jó kislánynak lett nevelve, látom azt is, hogy soszor a mai napig az önértékelése a mamától függ. Megfelelési vágya. Mivel sajnos tőlem nem fogadja el, egy kívül állónak kellene anyu felé jelezni, hogy a kineziológia tudna ebben segíteni, ám még nem tudom ki legyen az a személy. Mit gondol, mi történik,ha a mama nem lesz? Hogyan kezeljem anyut, ha a pánik miatt nem is akar meghallani? PEdig tudom mi sgítene neki. Arra is rájöttem talán ez annak idején úgy alakulhatott ki, hogy a mama azt közvetítette anyu felé, mi lesz vele a kislánya nélkül. Nem tudom biztosan.Köszönettel: Mono
1.5évvel ezelőtt elhunyt a papám, ehhez most hozzájön, hogy a mama megfázott és anyu meg van ijedve. Tudom azt is, hogy attól van megijedve, hogy őt is leveszíti, még inkább, hogy egyedül marad. Ugyanis a mama és anyu olyan szimbiózisban vannak, én kórosnak látom. Meg van a mama most fázva, a gyógyszertől gyengébb, de a lényeg, hogy anyu kétségbe van esve, látom rajta a pánikot, tehetetlenséget, bizonytalanságot. Sosem volt anyu egyedül, úgy értem, nem nagyon van neki autonómiája. Elképesztő mennyire bizonytalan tud lenni, nincs dolgokhoz lélekjelenléte. Szeretnék segíteni neki, de nem hagyja. EZ a pánikos aggódás a hatalmába keríti, ha finoman közeledek hozzá akkor is tehetetlen dühvel reagál, hogy hagyjam békén. VAjon mi lesz akkor, ha a mama elmegy és egyedül marad? Egymás terhére vannak, ugyanakkor egymás nélkül sincsenek meg. NEm tudom hogy ez a kóros függőség hogyan alakult ki, anyu eleve jó kislánynak lett nevelve, látom azt is, hogy soszor a mai napig az önértékelése a mamától függ. Megfelelési vágya. Mivel sajnos tőlem nem fogadja el, egy kívül állónak kellene anyu felé jelezni, hogy a kineziológia tudna ebben segíteni, ám még nem tudom ki legyen az a személy. Mit gondol, mi történik,ha a mama nem lesz? Hogyan kezeljem anyut, ha a pánik miatt nem is akar meghallani? PEdig tudom mi sgítene neki. Arra is rájöttem talán ez annak idején úgy alakulhatott ki, hogy a mama azt közvetítette anyu felé, mi lesz vele a kislánya nélkül. Nem tudom biztosan.Köszönettel: Mono
Tisztelt Mono!
Kérem, most is, ma is: kezdje a munkát Önmagán!
Édesanyja abban a helyzetben van, amikor megértésre, szeretetre vágyik. A legkevésbé sem arra, hogy valaki megmondja neki, mit kellene tennie. A bizonytalanság pedig a jövőtől való félelmen alapul.
Fél, hogy magára marad. És ez természetes. Akármilyen is a viszonya az ő édesanyjával, bizonyára kellően kötődik ahhoz, hogy a saját elárvultságát átélje. És bizony, ilyenkor az is előfordul, hogy magunkat sajnáljuk... akár már előre is. Nem tudom, mit ért az alatt, hogy „finoman közelít hozzá”?
Sok helyen megírtam – az általánosságokkal nem tudok, mit kezdeni. Pontosan: mit mond neki, milyen szavakkal, milyen hangsúllyal? Sokszor a legártatlanabbnak tűnő (vagy annak szánt) szavaink tudják a legmélyebb sebeket ejteni! Főleg a hozzánk közel állóknak.
Édesanyja elsősorban szeretetre vágyik, ahogy Ön is. Ez elsősorban a figyelemben, illetve az arra vonatkozó vágyban szokott kifejeződésre jutni. (Sokféle kifejeződése van még persze.)
Milyen segítséget kért Öntől az Édesanyja? Kért-e tanácsot erre vonatkozóan? Pláne az önértékelésére vonatkozóan? Akar-e ez ügyben bárkihez fordulni? Kért-e Öntől ez ügyben tanácsot?
Alapvető hozzáállás a segítő foglakozásúaknál: annak tudunk segíteni, aki azt kéri, és nyitva van rá. Azaz hajlandó tenni önmagáért. ÉS aztán a kapott feladatokat megcsinálja, vagy (pl kineziológiai) oldásra elmegy. Tehát a változás érdekében tesz lépéseket.
Kérem, figyeljen arra, Önnek mi hiányzik? És kezdje el azt adni... másnak! Az egyik legjobb módszer arra, hogy elérjük, amit szeretnénk.
Figyelje meg, édesanyja számára mi a legalkalmasabb mód arra, hogy kifejezze felé az elfogadását, szeretetét, törődését? És kezdje el azt adni számára. Olyat keressen, ami már korábban bizonyított, hogy elfogadja, észreveszi, pozitív visszajelzést ad rá, megköszöni… értékeli!
Javasolt könyv: Gary Chapman: Egymásra hangolva
Figyelje először önmagát, mire vágyik, a figyelmet, törődést hogyan szereti? Hogyan várja (el)? És hogyan nem szereti vagy nem értékeli?
Majd másodszor kezdje el megfigyelni édesanyját is.
Kérem, kezdje el annak a gyakorlatát:
- miben jó az édesanyja?
- mit tud önállóan megcsinálni?
- mire képes, milyen rendkívüli dolgot ért már el?
- milyen sikerei vannak/voltak már az életében?
Kérem, kezdjen el más szemléletet kialakítani: a kritikusságból, a ’megmondó szerep’-ből - az ELFOGADÁS, a MEGÉRTÉS felé haladni. Kezdje el az ő ÉRTÉKEI-t keresni és meglátni a mindennapokban!
Kezdje először a sort Önmagával!
Kérem, kezdje el tehát szeretni Önmagát! Értékelni saját magát!
Mi lenne, ha elfogadná édesanyja és az ő anyukája szimbiózisát? Mi lenne, ha elkezdené megérteni, hogy kettőjüknek ilyen a kapcsolata? Mi lenne, ha megértené édesanyja félelmét?
Ez az egyik legősibb félelmünk: az elmúlástól való félelem.
Amint elkezdi gyakorolni a megértést, az elfogadást, a türelmet, a toleranciát - mássá fog válni.
Az Ön megfigyelései bizonyára jók. Mégsem javaslom, hogy „megmondja”, édesanyjának mit kéne tennie… hagyjon fel egyszer és mindenkorra ezzel a ’megmondó szerep’-pel!
Pont ezt kritizálta korábban az édesanyjában! – Most (és összes levelében) ki teszi valójában ezt?
Csak akkor mondjon bármit is, ha édesanyja kéri ebben a tekintetben az Ön segítségét.
Ha annyira szimbiózisban vannak, akkor annak a gyökerei nagyon messzire nyúlnak. Miért akarja mindenképpen megváltoztatni édesanyja és nagymamája kapcsolatát?
Sokan idős korukig sem akarnak felnőni. Ha kényszeríti rá őket, akkor aztán végképp nem!
Mi lenne, ha elfogadná a helyzetet? És az ő megváltoztatásuk helyett önmaga fejlesztésével kezdene foglalkozni? És örömmel olvasnám az Ön fejlődését, változását!
Másokat nem tudunk megváltoztatni.
Már sokszor megírtam… kérem, Önmagával kezdje a sort!
Amint Ön megváltozik, a környezete pozitívan fog erre reagálni!
Szeretettel: Sütő Mária 2015. 02. 18. 21:20
Kérem, most is, ma is: kezdje a munkát Önmagán!
Édesanyja abban a helyzetben van, amikor megértésre, szeretetre vágyik. A legkevésbé sem arra, hogy valaki megmondja neki, mit kellene tennie. A bizonytalanság pedig a jövőtől való félelmen alapul.
Fél, hogy magára marad. És ez természetes. Akármilyen is a viszonya az ő édesanyjával, bizonyára kellően kötődik ahhoz, hogy a saját elárvultságát átélje. És bizony, ilyenkor az is előfordul, hogy magunkat sajnáljuk... akár már előre is. Nem tudom, mit ért az alatt, hogy „finoman közelít hozzá”?
Sok helyen megírtam – az általánosságokkal nem tudok, mit kezdeni. Pontosan: mit mond neki, milyen szavakkal, milyen hangsúllyal? Sokszor a legártatlanabbnak tűnő (vagy annak szánt) szavaink tudják a legmélyebb sebeket ejteni! Főleg a hozzánk közel állóknak.
Édesanyja elsősorban szeretetre vágyik, ahogy Ön is. Ez elsősorban a figyelemben, illetve az arra vonatkozó vágyban szokott kifejeződésre jutni. (Sokféle kifejeződése van még persze.)
Milyen segítséget kért Öntől az Édesanyja? Kért-e tanácsot erre vonatkozóan? Pláne az önértékelésére vonatkozóan? Akar-e ez ügyben bárkihez fordulni? Kért-e Öntől ez ügyben tanácsot?
Alapvető hozzáállás a segítő foglakozásúaknál: annak tudunk segíteni, aki azt kéri, és nyitva van rá. Azaz hajlandó tenni önmagáért. ÉS aztán a kapott feladatokat megcsinálja, vagy (pl kineziológiai) oldásra elmegy. Tehát a változás érdekében tesz lépéseket.
Kérem, figyeljen arra, Önnek mi hiányzik? És kezdje el azt adni... másnak! Az egyik legjobb módszer arra, hogy elérjük, amit szeretnénk.
Figyelje meg, édesanyja számára mi a legalkalmasabb mód arra, hogy kifejezze felé az elfogadását, szeretetét, törődését? És kezdje el azt adni számára. Olyat keressen, ami már korábban bizonyított, hogy elfogadja, észreveszi, pozitív visszajelzést ad rá, megköszöni… értékeli!
Javasolt könyv: Gary Chapman: Egymásra hangolva
Figyelje először önmagát, mire vágyik, a figyelmet, törődést hogyan szereti? Hogyan várja (el)? És hogyan nem szereti vagy nem értékeli?
Majd másodszor kezdje el megfigyelni édesanyját is.
Kérem, kezdje el annak a gyakorlatát:
- miben jó az édesanyja?
- mit tud önállóan megcsinálni?
- mire képes, milyen rendkívüli dolgot ért már el?
- milyen sikerei vannak/voltak már az életében?
Kérem, kezdjen el más szemléletet kialakítani: a kritikusságból, a ’megmondó szerep’-ből - az ELFOGADÁS, a MEGÉRTÉS felé haladni. Kezdje el az ő ÉRTÉKEI-t keresni és meglátni a mindennapokban!
Kezdje először a sort Önmagával!
Kérem, kezdje el tehát szeretni Önmagát! Értékelni saját magát!
Mi lenne, ha elfogadná édesanyja és az ő anyukája szimbiózisát? Mi lenne, ha elkezdené megérteni, hogy kettőjüknek ilyen a kapcsolata? Mi lenne, ha megértené édesanyja félelmét?
Ez az egyik legősibb félelmünk: az elmúlástól való félelem.
Amint elkezdi gyakorolni a megértést, az elfogadást, a türelmet, a toleranciát - mássá fog válni.
Az Ön megfigyelései bizonyára jók. Mégsem javaslom, hogy „megmondja”, édesanyjának mit kéne tennie… hagyjon fel egyszer és mindenkorra ezzel a ’megmondó szerep’-pel!
Pont ezt kritizálta korábban az édesanyjában! – Most (és összes levelében) ki teszi valójában ezt?
Csak akkor mondjon bármit is, ha édesanyja kéri ebben a tekintetben az Ön segítségét.
Ha annyira szimbiózisban vannak, akkor annak a gyökerei nagyon messzire nyúlnak. Miért akarja mindenképpen megváltoztatni édesanyja és nagymamája kapcsolatát?
Sokan idős korukig sem akarnak felnőni. Ha kényszeríti rá őket, akkor aztán végképp nem!
Mi lenne, ha elfogadná a helyzetet? És az ő megváltoztatásuk helyett önmaga fejlesztésével kezdene foglalkozni? És örömmel olvasnám az Ön fejlődését, változását!
Másokat nem tudunk megváltoztatni.
Már sokszor megírtam… kérem, Önmagával kezdje a sort!
Amint Ön megváltozik, a környezete pozitívan fog erre reagálni!
Szeretettel: Sütő Mária 2015. 02. 18. 21:20
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Mivel későn érő típus vagyok, sajnos, vagy nem sajnos, így 30éves korom után kezdtem rálátni dolgokra. Arról van szó, hogy rájöttem, anyu érzelmileg függő és ki akarna engem sajátítani, birtokolni, tulajdonának tekint. Épp a napokban találtam egy cikket nárcisztikus szülőről, mintha anyuról írták volna. Elvált rég, apura mai napig haragszik, mondjuk sajnos ő olyan, hogy mindenki hibás csak ő nem sose. Rettent tud kritizálni mindenkit, ha őt éri finom kritikai jelzés, akkor megsértődik. MAmával eléggé szimbiózisban élnek. A mamával beszélgettem már többször anyuról, látom rajta, hogy rájött, nagyon nem jó anyu természete. Sajnos majom szer lettem nevelve, tesóm is van ugyan, de ő már jó 10éve külföldön él. Anyu vissza akarna élni a szülői hatalmával. NEki sajnos még mindig gyerek vagyok. Anyu magához akarna láncolni, kicsikarja a figyelmemet, ha jó, ha rossz csak figyeljek rá. Fél attól, hogy egyedül marad, pedig elmar maga körül mindenkit amit nem vesz észre és mindig másokat hibáztat. Volt neki egy barátja sokáig, néhány éve meghalt, tavaly pedig a papa. Tisztába vagyok vele, hogy egyre rosszabb lesz a természete. Már az arcáról is sugározni tud a természete. 3éve munka miatt visszakényszerültem haza. Sajnos egyke gyerekként körülötte forgott a világ, tőlem is azt várná, hogy ő legyen nálam a középpontban, nehezen viseli, hogy nem így van. Sajnos azt sem látja be, hogy szakemberre van szüksége. Anyu megrekedt egy szinten és ne is akar onnan elmozdulni. A neveltetéséből adódóan rossz szemlélete van. mIért tekint a tulajdonának? Elképesztő milyen a természete és mennyire nem veszi észre magát. SZánalmas. Kifordult önmagából. A kommunikációnk szinte a legszükségesebbek, mivel nem lehet vele. HAllottam már rosszabbat is , ám vele is nehéz. Sajnos régóta így vagyunk. APura is haragszik, bele se tud gondolni ő miben hibázott. Anyunál alá- fölé rendeltségi kapcsolat van. Sajnos a mama rossz gondolkodását örökölte, a manipulálást is, stb. és a rossz önértékelést is. Azért akarna a tulajdonának tekinteni, hogy ne maradjon egyedül? Hogy valaki szeresse? Honnan ez az érzelmi függés? Azért is haragszik rám, mert élem az életem és nem az ő általuk életet élem ami szerintük nekem jó, mert meg akarnak óvni. Butának tartom, mert bele se tud gondolni dolgokba. Nem is érdekli mi miért van és hogyan lehetne másképp. Mama folyton felmagasztalja, igaz valamiért a mama felé megfelelési kényszere is van. NEm tudom miért? OLykor szokta a mamát kérdezni mér megint mit nem csináltam jól. Ugyanis dolgokat mama már nem bír, anyu csinálja, a mama elképzelésének megfelelően. Elképesztő. Mama is sajnos önző. Szóval honnan jöhet ez az érzelmi függés amit látok rajta? Miért szégyell segítségt kérni? Miért jó, hogy a félelmei úrrá vannak rajta?
Mivel későn érő típus vagyok, sajnos, vagy nem sajnos, így 30éves korom után kezdtem rálátni dolgokra. Arról van szó, hogy rájöttem, anyu érzelmileg függő és ki akarna engem sajátítani, birtokolni, tulajdonának tekint. Épp a napokban találtam egy cikket nárcisztikus szülőről, mintha anyuról írták volna. Elvált rég, apura mai napig haragszik, mondjuk sajnos ő olyan, hogy mindenki hibás csak ő nem sose. Rettent tud kritizálni mindenkit, ha őt éri finom kritikai jelzés, akkor megsértődik. MAmával eléggé szimbiózisban élnek. A mamával beszélgettem már többször anyuról, látom rajta, hogy rájött, nagyon nem jó anyu természete. Sajnos majom szer lettem nevelve, tesóm is van ugyan, de ő már jó 10éve külföldön él. Anyu vissza akarna élni a szülői hatalmával. NEki sajnos még mindig gyerek vagyok. Anyu magához akarna láncolni, kicsikarja a figyelmemet, ha jó, ha rossz csak figyeljek rá. Fél attól, hogy egyedül marad, pedig elmar maga körül mindenkit amit nem vesz észre és mindig másokat hibáztat. Volt neki egy barátja sokáig, néhány éve meghalt, tavaly pedig a papa. Tisztába vagyok vele, hogy egyre rosszabb lesz a természete. Már az arcáról is sugározni tud a természete. 3éve munka miatt visszakényszerültem haza. Sajnos egyke gyerekként körülötte forgott a világ, tőlem is azt várná, hogy ő legyen nálam a középpontban, nehezen viseli, hogy nem így van. Sajnos azt sem látja be, hogy szakemberre van szüksége. Anyu megrekedt egy szinten és ne is akar onnan elmozdulni. A neveltetéséből adódóan rossz szemlélete van. mIért tekint a tulajdonának? Elképesztő milyen a természete és mennyire nem veszi észre magát. SZánalmas. Kifordult önmagából. A kommunikációnk szinte a legszükségesebbek, mivel nem lehet vele. HAllottam már rosszabbat is , ám vele is nehéz. Sajnos régóta így vagyunk. APura is haragszik, bele se tud gondolni ő miben hibázott. Anyunál alá- fölé rendeltségi kapcsolat van. Sajnos a mama rossz gondolkodását örökölte, a manipulálást is, stb. és a rossz önértékelést is. Azért akarna a tulajdonának tekinteni, hogy ne maradjon egyedül? Hogy valaki szeresse? Honnan ez az érzelmi függés? Azért is haragszik rám, mert élem az életem és nem az ő általuk életet élem ami szerintük nekem jó, mert meg akarnak óvni. Butának tartom, mert bele se tud gondolni dolgokba. Nem is érdekli mi miért van és hogyan lehetne másképp. Mama folyton felmagasztalja, igaz valamiért a mama felé megfelelési kényszere is van. NEm tudom miért? OLykor szokta a mamát kérdezni mér megint mit nem csináltam jól. Ugyanis dolgokat mama már nem bír, anyu csinálja, a mama elképzelésének megfelelően. Elképesztő. Mama is sajnos önző. Szóval honnan jöhet ez az érzelmi függés amit látok rajta? Miért szégyell segítségt kérni? Miért jó, hogy a félelmei úrrá vannak rajta?
Kedves Mono!
Stílusából és a témából ítélve, Ön írta a levelet.
Akkor tudok jól segíteni, ha nem másokat akarunk megváltoztatni. Az a tapasztalatom, hogy nagyon sok mindent, mintát átveszünk a szüleinktől. Persze sokkal több az öntudatlan másolás. Nagyon hasonlóak tudunk lenni hozzájuk.
Életünk első felében azt gondoljuk, mi majd jobban csináljuk majd. És így is lesz. Éljük az életünket, dolgozunk, eltávolodunk a szüleinktől és megvalósítjuk önmagunkat. Jó esetben önálló életet élhetünk. Párunk lesz, karriert építünk, jönnek a gyerekek és elkezdjük átadni mindazt, amit gondolunk az ideális életről… Az életünk, a mindennapjaink az igazi minta gyermekeink számára. És ha olyan tudatosak, olvasottak vagyunk, mint Ön, akkor egyhamar rájövünk, hogy 50 %-ban ragyogó életet éltünk. Megvalósítottuk álmainkat és eltávolodtunk attól a mintától, amit szüleink mutattak számunkra. Mert nem értettünk vele egyet és azt tagadtuk.
A másik 50 %-ban pedig rádöbbenünk, hogy pontosan olyan hangsúllyal és ugyanazt mondjuk.. mint az édesanyánk és ugyanúgy veszekszünk, mint tőle hallottuk… ugyanaz a gondolkodási mintánk, rögzülésünk, szokásunk… stb. stb.
Úgy vélem, túl közel kerültek egymáshoz azzal, hogy a munkája révén otthon maradt. A figyelmét nem köti le a munkája. Túl sokat lehetnek együtt. Így sokkal élesebben jönnek elő a hasonlóságok és a súrlódási felületek.
Az egyik tanácsom az, lehetőleg keressen munkát és kezdje el valóban a saját életét élni. Mintha beleragadt volna édesanyja életébe… amint leköti a figyelmét a munkával, figyelme sokkal másabb kérdésekre fog terelődni.
Kezdje el gyermekkori álmát megvalósítani! Nincsenek lehetetlenek! Kösse le a figyelmét – mással!
Egy másik út:
Az én módszerem az, hogy egy konkrét konfliktusból indulok ki és oldom az Önben levő negatív élményt. Ekkor azt elengedi, már nem fáj Önnek, nem emlegeti annyiszor, mert már nem akar emlékezni rá és ezáltal, – mivel Ön megváltozott, - az univerzum egy új választ ad Önnek. Amire jó, ha nyitva van és befogadja! Sok ilyen konfliktus oldása után meglepően más reakciókat kap az ember és jelentős változást tud indukálni. Elindul önmaga felé és derűsebbé és elégedettebbé válik.
Ezt leginkább csak egyéni tanácsban tudom megoldani. Írásban ritkán. Vagyis annak, aki arra nyitott, annak nagyon jól átmennek az ajánlott gondolatok, lehetőségek.
Öntől csak ezeket hallom:
A MÁSIK - érzelmileg függő, ki akarna engem sajátítani, birtokolni, haragszik, mindenki hibás csak ő nem sose, kritizál mindenkit, vissza akarna élni a szülői hatalmával, magához láncol, kicsikarja a figyelmemet, másokat hibáztat, megrekedt, rossz szemlélete van, szánalmas, kifordult önmagából, Butának tartom, mert bele se tud gondolni dolgokba; önző, érzelmi függés, szégyell segítséget kérni, a félelmei úrrá vannak rajta.
Sajnos egyetlen jó szót, dicsérő gondolatot nem hallottam a másikról.
Kérem, kezdjen el a másik oldalra átállni.
Ön okos, eszes nő. Ezek az állítások, ahogy szoktam mondani, „csak a zöld erdőbe visznek be”. Csupa tagadás, kritika, NEM és utálatos dolog. Ha ezekben a gondolatokban marad, sajnos nagyon hasonlóvá kezd válni hozzájuk. És olyan, mint a 22-es csapdája. Egyre többet hangoztatja.. egyre többet nem szereti.. egyre inkább maga is bele ragad ebbe a gondolat körbe… Ez a tagadás, a NEM, vagyis a zsákutca útja!!
Kérem, lépjen át a NEM-ből az IGEN-be. Mondjon IGEN-t az életre!
Azaz, ha változást, fejlődést szeretne látni - a saját életében és a környezetében, - kezdje el azt leírni, MIT SZERET és pontosan hogyan!?!
Jelen időben, mintha már megvalósult volna. A NE és NEM szócska nélkül!! Ezek utóbbiak tilosak!!
Kezdjen el arról álmodozni, milyen, amikor elismerik. Amikor szeretik, amikor elfogadják az ötleteit? Amikor megdicsérik? Amikor hagyják önállóan élni?? :-)
Ez a feladat úgy néz ki, hogy egyetlen állításra 25-50-80… vagy még több pozitív állítást írunk.
Valahogy így:
A NEM oldalon ez az egyetlen mondat áll: Édesanyám ki akar sajátítani.
Az IGEN oldalon pedig valami ilyesmi sorakozik és egyre több és pontosabb megfogalmazásban:
- Édesanyám elismeri a munkámat.
- Tegnap is megdicsérte, a levest/ebédet/süteményt… ruhát.. stb. amit készítettem, varrtam.
- Örömmel újságolja el, hogy mennyi mindenre ráismert abból, amit meséltem neki a múltkor.
- Kikéri a véleményemet az őt érintő dolgokban.
- Jól elbeszélgetünk vele. A múltkor is hosszas és mély, igazi női, mély beszélgetésben volt részem vele. Teljesen meghatott, ahogy tud rám figyelni. Teljesen átérzi az én gondjaimat és nagyon jó gondolatai vannak hozzá.
- Érzem és megtapasztalom, ahogy felnőttnek tekint. Sok témában fordul hozzám kérdéssel. Ez nagyon jó érzéssel tölt el.
- … stb. …
Minél konkrétabb, és mélyebb leírásokat tud adni a pozitív történésekről, minél inkább ebbe éli bele magát, annál inkább TEREMT vele. Egyre jobban fogja átélni és érezni ennek a jó oldalát és ahogy beleéli magát ezekbe a helyzetekbe, megérzi, milyen remek dolgok is ezek!
Kérem, csináljon minden egyes felsorolt igéhez a listából egy ilyen lapot elővenni és kezdje el teleírni a lapot!
A módszert fókuszáthelyezésnek is hívhatjuk. Amikor a NEGATÍV eseményről a POZITÍVra tesszük a hangsúlyt. És ezt kezdjük élni, teremteni, és egyúttal megvalósítani a saját életünkben is.
Lehetőleg ne a negatív mintákat kövessük!
Várom a pozitív változásról a beszámolóját!
Ajánlom szeretettel a Mátrix oldást vagy az Életvezetési tanácsadásomat, amennyiben folytatni akarja saját magán a munkát.
Szeretettel:
Sütő Mária 2014. 11. 28. 00:06
Stílusából és a témából ítélve, Ön írta a levelet.
Akkor tudok jól segíteni, ha nem másokat akarunk megváltoztatni. Az a tapasztalatom, hogy nagyon sok mindent, mintát átveszünk a szüleinktől. Persze sokkal több az öntudatlan másolás. Nagyon hasonlóak tudunk lenni hozzájuk.
Életünk első felében azt gondoljuk, mi majd jobban csináljuk majd. És így is lesz. Éljük az életünket, dolgozunk, eltávolodunk a szüleinktől és megvalósítjuk önmagunkat. Jó esetben önálló életet élhetünk. Párunk lesz, karriert építünk, jönnek a gyerekek és elkezdjük átadni mindazt, amit gondolunk az ideális életről… Az életünk, a mindennapjaink az igazi minta gyermekeink számára. És ha olyan tudatosak, olvasottak vagyunk, mint Ön, akkor egyhamar rájövünk, hogy 50 %-ban ragyogó életet éltünk. Megvalósítottuk álmainkat és eltávolodtunk attól a mintától, amit szüleink mutattak számunkra. Mert nem értettünk vele egyet és azt tagadtuk.
A másik 50 %-ban pedig rádöbbenünk, hogy pontosan olyan hangsúllyal és ugyanazt mondjuk.. mint az édesanyánk és ugyanúgy veszekszünk, mint tőle hallottuk… ugyanaz a gondolkodási mintánk, rögzülésünk, szokásunk… stb. stb.
Úgy vélem, túl közel kerültek egymáshoz azzal, hogy a munkája révén otthon maradt. A figyelmét nem köti le a munkája. Túl sokat lehetnek együtt. Így sokkal élesebben jönnek elő a hasonlóságok és a súrlódási felületek.
Az egyik tanácsom az, lehetőleg keressen munkát és kezdje el valóban a saját életét élni. Mintha beleragadt volna édesanyja életébe… amint leköti a figyelmét a munkával, figyelme sokkal másabb kérdésekre fog terelődni.
Kezdje el gyermekkori álmát megvalósítani! Nincsenek lehetetlenek! Kösse le a figyelmét – mással!
Egy másik út:
Az én módszerem az, hogy egy konkrét konfliktusból indulok ki és oldom az Önben levő negatív élményt. Ekkor azt elengedi, már nem fáj Önnek, nem emlegeti annyiszor, mert már nem akar emlékezni rá és ezáltal, – mivel Ön megváltozott, - az univerzum egy új választ ad Önnek. Amire jó, ha nyitva van és befogadja! Sok ilyen konfliktus oldása után meglepően más reakciókat kap az ember és jelentős változást tud indukálni. Elindul önmaga felé és derűsebbé és elégedettebbé válik.
Ezt leginkább csak egyéni tanácsban tudom megoldani. Írásban ritkán. Vagyis annak, aki arra nyitott, annak nagyon jól átmennek az ajánlott gondolatok, lehetőségek.
Öntől csak ezeket hallom:
A MÁSIK - érzelmileg függő, ki akarna engem sajátítani, birtokolni, haragszik, mindenki hibás csak ő nem sose, kritizál mindenkit, vissza akarna élni a szülői hatalmával, magához láncol, kicsikarja a figyelmemet, másokat hibáztat, megrekedt, rossz szemlélete van, szánalmas, kifordult önmagából, Butának tartom, mert bele se tud gondolni dolgokba; önző, érzelmi függés, szégyell segítséget kérni, a félelmei úrrá vannak rajta.
Sajnos egyetlen jó szót, dicsérő gondolatot nem hallottam a másikról.
Kérem, kezdjen el a másik oldalra átállni.
Ön okos, eszes nő. Ezek az állítások, ahogy szoktam mondani, „csak a zöld erdőbe visznek be”. Csupa tagadás, kritika, NEM és utálatos dolog. Ha ezekben a gondolatokban marad, sajnos nagyon hasonlóvá kezd válni hozzájuk. És olyan, mint a 22-es csapdája. Egyre többet hangoztatja.. egyre többet nem szereti.. egyre inkább maga is bele ragad ebbe a gondolat körbe… Ez a tagadás, a NEM, vagyis a zsákutca útja!!
Kérem, lépjen át a NEM-ből az IGEN-be. Mondjon IGEN-t az életre!
Azaz, ha változást, fejlődést szeretne látni - a saját életében és a környezetében, - kezdje el azt leírni, MIT SZERET és pontosan hogyan!?!
Jelen időben, mintha már megvalósult volna. A NE és NEM szócska nélkül!! Ezek utóbbiak tilosak!!
Kezdjen el arról álmodozni, milyen, amikor elismerik. Amikor szeretik, amikor elfogadják az ötleteit? Amikor megdicsérik? Amikor hagyják önállóan élni?? :-)
Ez a feladat úgy néz ki, hogy egyetlen állításra 25-50-80… vagy még több pozitív állítást írunk.
Valahogy így:
A NEM oldalon ez az egyetlen mondat áll: Édesanyám ki akar sajátítani.
Az IGEN oldalon pedig valami ilyesmi sorakozik és egyre több és pontosabb megfogalmazásban:
- Édesanyám elismeri a munkámat.
- Tegnap is megdicsérte, a levest/ebédet/süteményt… ruhát.. stb. amit készítettem, varrtam.
- Örömmel újságolja el, hogy mennyi mindenre ráismert abból, amit meséltem neki a múltkor.
- Kikéri a véleményemet az őt érintő dolgokban.
- Jól elbeszélgetünk vele. A múltkor is hosszas és mély, igazi női, mély beszélgetésben volt részem vele. Teljesen meghatott, ahogy tud rám figyelni. Teljesen átérzi az én gondjaimat és nagyon jó gondolatai vannak hozzá.
- Érzem és megtapasztalom, ahogy felnőttnek tekint. Sok témában fordul hozzám kérdéssel. Ez nagyon jó érzéssel tölt el.
- … stb. …
Minél konkrétabb, és mélyebb leírásokat tud adni a pozitív történésekről, minél inkább ebbe éli bele magát, annál inkább TEREMT vele. Egyre jobban fogja átélni és érezni ennek a jó oldalát és ahogy beleéli magát ezekbe a helyzetekbe, megérzi, milyen remek dolgok is ezek!
Kérem, csináljon minden egyes felsorolt igéhez a listából egy ilyen lapot elővenni és kezdje el teleírni a lapot!
A módszert fókuszáthelyezésnek is hívhatjuk. Amikor a NEGATÍV eseményről a POZITÍVra tesszük a hangsúlyt. És ezt kezdjük élni, teremteni, és egyúttal megvalósítani a saját életünkben is.
Lehetőleg ne a negatív mintákat kövessük!
Várom a pozitív változásról a beszámolóját!
Ajánlom szeretettel a Mátrix oldást vagy az Életvezetési tanácsadásomat, amennyiben folytatni akarja saját magán a munkát.
Szeretettel:
Sütő Mária 2014. 11. 28. 00:06
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
KEdves Mária!
Milyen igaza van a viktimológiával kapcsolatban. Hogy az áldozat provokálja. Gondolom tudattalanul. ÉS tanult viselkedésből. De miért provokálja az áldozat a roszzat? Anyu máson is felháborodik hát ha még ez esne szóba! Azt nem értem a múlt sérelmein miért nem tudja, miért nem akarja anyu túl tenni magát? Miért kell a lerágott csont? MIért jó ez neki, valami oka csak van, hogy ebben benne maradt, hogy nem akar túllépni? Vajon azt gondolja így majd sajnálják és érzelmeket kap? Miért nem lép valaki túl? Akár anyu akár más? Miért nem lépnek emberek túl dolgokon? Azt sem értem mondjuk benne, anyu és a mama sajnos olyanok, nekik az tetszene, hogy ha úgy táncolnék ahogy ők fütyülnek. Az ő szeretetük nem az igazi önzetlen feltétel nélküli szeretet. HA valamit az ember úgy csinál ahogy nekik tetszik, akkor jobban elfogadják. Velem ilyenek. Ilyenek tudnak lenni olykor. Egyébként kedvesek, csak megvan nekik is a maguk természete. Visszatérve az áldozat miért provokál dolgokat? Miért éri meg? Köszönettel: Mono
Milyen igaza van a viktimológiával kapcsolatban. Hogy az áldozat provokálja. Gondolom tudattalanul. ÉS tanult viselkedésből. De miért provokálja az áldozat a roszzat? Anyu máson is felháborodik hát ha még ez esne szóba! Azt nem értem a múlt sérelmein miért nem tudja, miért nem akarja anyu túl tenni magát? Miért kell a lerágott csont? MIért jó ez neki, valami oka csak van, hogy ebben benne maradt, hogy nem akar túllépni? Vajon azt gondolja így majd sajnálják és érzelmeket kap? Miért nem lép valaki túl? Akár anyu akár más? Miért nem lépnek emberek túl dolgokon? Azt sem értem mondjuk benne, anyu és a mama sajnos olyanok, nekik az tetszene, hogy ha úgy táncolnék ahogy ők fütyülnek. Az ő szeretetük nem az igazi önzetlen feltétel nélküli szeretet. HA valamit az ember úgy csinál ahogy nekik tetszik, akkor jobban elfogadják. Velem ilyenek. Ilyenek tudnak lenni olykor. Egyébként kedvesek, csak megvan nekik is a maguk természete. Visszatérve az áldozat miért provokál dolgokat? Miért éri meg? Köszönettel: Mono
Kedves Mono!
Nyilvánvaló, hogy ezt nem szabad annak állítanunk, aki éppen egy áldozat helyzetében van és annak érzi magát. Ha ebben egyetértünk, akkor érdemes arra felhasználni ezt az ismeretet, hogy ha magunk panaszkodunk és kerülünk ilyen úgymond „áldozati” helyzetbe, akkor azt magunkon is felismerjük.
Tehát, ha rájövünk, hogy velünk is hasonlóan bánnak.. és ezt nehezményezzük, akkor tegyünk arra kísérletet, hogy kilépjünk ebből a szerepből.
Mit értek ez alatt?
Ha valaki velünk úgy bánik, hogy irányítani akar, és ezt felismerjük, ugyanakkor nem esik jól nekünk, akkor megtanuljuk kezelni a helyzetet és elfogadtatni a másikkal saját igényünket. Természetesen nem úgy, hogy azonnal ellentmondunk vagy leteremtjük a másikat, hogy ilyen .. vagy olyan. Hiszen ezzel erős konfliktust gerjesztünk.
Erre az esetre javaslom Marshall Rosenberg Erőszakmentes kommunikációját alkalmazni. Rosenberg nagyon különleges helyeken (börtönben) is tanította ezt a módszert sikerrel!
Módszerének lényege egészen röviden:
- Ismerjük fel a helyzetet, amiben kényelmetlenül érezzük magunkat és azonosítsuk be az érzéseinket. Ezt jó, ha magunknak is kimondjuk, tudatosítjuk.
Amikor ő ezt és ezt mondja: így és így érzem magam. Vagyis: összeszorul a gyomrom, a torkomban gombóc lesz, nem tudom kimondani, amit érzek.
- Ekkor ilyen és ilyen hiányom van: az elismerés, elfogadás, önállóság, a másik tisztelete.. stb.
- Az ebből való közlés pedig valahogy így hangzik: - Amikor te ezt és ezt mondod, akkor bennem ilyen érzés támad és ekkor ezt élem meg. – Tehát alapvetően nem a másikról beszélünk, hanem csak a saját magunk érzéseiről és hiányairól.
- Az utolsó lépés: kérés intézése a másik felé. - Amikor ilyen helyzetben vagyunk, tudnál-e úgy fogalmazni, hogy … tudnád-e ezt és ezt, így és így tenni? Hogyan tudnál nekem ebben segíteni? Milyen javaslatod van? – Természetesen a szituációhoz illeszkedően, udvariasan.
Akkor tudnék konkrét esetet leírni, ha konkrét szituációról beszélnénk.
Javaslom, Marshall Rosenberg A szavak falak vagy ablakok könyvét megismerni és elkezdeni alkalmazni.
Az áldozat szerepről hosszú lenne itt írni. A lényeg, hogy a belül mozgó félelem árad ki belőlünk és vonzza be a helyzethez illeszkedő választ. A tanítás lényege, hogy meg kell erősítenünk magunkat. A lényeg a gondolkodásunkban van.
Ehhez illeszkedik a hitvallásom is: "Akár azt gondoljuk, hogy képesek vagyunk rá, akár azt, hogy nem, igazunk lesz." - Henry Ford
Az áldozat nem provokál, hanem kiváltja, a belőle áradó félelemre érkezik válasz az univerzumból a másik emberen keresztül. Ahogy a kutya is megérzi, ki az, aki szereti és ki az, aki fél tőle. Leginkább azokkal történik baleset, akik félnek tőle.
Amikor idősebb lesz az ember, attól függően mennyire rugalmas, fiatalos – a gondolkodása is, - ragad bele egy régi szituációba, emlékbe. Amit nem tudott a lelkében elengedni, ami fáj, arra emlékezik. Amint el tudja engedni, feloldja a hozzá fűződő fájdalmat, emléket, úgy tudja figyelmét a friss dolgokra vetíteni. Azt mondják, egy idő után rigiddé válunk (~ rugalmatlanná) válunk.
Ezeken lehet segíteni annak, aki el akarja ezeket a negatív emlékeit engedni és maga kéri, akarja fejlődést, változást. Ragyogóan gyors és hihetetlenül szokatlan a Mátrix technikája. Őszinte szívvel ajánlom.
A továbbiakban készséggel állok egyéni terápián rendelkezésre.
Szeretettel: Sütő Mária 2014. 11. 27. 22:49
Nyilvánvaló, hogy ezt nem szabad annak állítanunk, aki éppen egy áldozat helyzetében van és annak érzi magát. Ha ebben egyetértünk, akkor érdemes arra felhasználni ezt az ismeretet, hogy ha magunk panaszkodunk és kerülünk ilyen úgymond „áldozati” helyzetbe, akkor azt magunkon is felismerjük.
Tehát, ha rájövünk, hogy velünk is hasonlóan bánnak.. és ezt nehezményezzük, akkor tegyünk arra kísérletet, hogy kilépjünk ebből a szerepből.
Mit értek ez alatt?
Ha valaki velünk úgy bánik, hogy irányítani akar, és ezt felismerjük, ugyanakkor nem esik jól nekünk, akkor megtanuljuk kezelni a helyzetet és elfogadtatni a másikkal saját igényünket. Természetesen nem úgy, hogy azonnal ellentmondunk vagy leteremtjük a másikat, hogy ilyen .. vagy olyan. Hiszen ezzel erős konfliktust gerjesztünk.
Erre az esetre javaslom Marshall Rosenberg Erőszakmentes kommunikációját alkalmazni. Rosenberg nagyon különleges helyeken (börtönben) is tanította ezt a módszert sikerrel!
Módszerének lényege egészen röviden:
- Ismerjük fel a helyzetet, amiben kényelmetlenül érezzük magunkat és azonosítsuk be az érzéseinket. Ezt jó, ha magunknak is kimondjuk, tudatosítjuk.
Amikor ő ezt és ezt mondja: így és így érzem magam. Vagyis: összeszorul a gyomrom, a torkomban gombóc lesz, nem tudom kimondani, amit érzek.
- Ekkor ilyen és ilyen hiányom van: az elismerés, elfogadás, önállóság, a másik tisztelete.. stb.
- Az ebből való közlés pedig valahogy így hangzik: - Amikor te ezt és ezt mondod, akkor bennem ilyen érzés támad és ekkor ezt élem meg. – Tehát alapvetően nem a másikról beszélünk, hanem csak a saját magunk érzéseiről és hiányairól.
- Az utolsó lépés: kérés intézése a másik felé. - Amikor ilyen helyzetben vagyunk, tudnál-e úgy fogalmazni, hogy … tudnád-e ezt és ezt, így és így tenni? Hogyan tudnál nekem ebben segíteni? Milyen javaslatod van? – Természetesen a szituációhoz illeszkedően, udvariasan.
Akkor tudnék konkrét esetet leírni, ha konkrét szituációról beszélnénk.
Javaslom, Marshall Rosenberg A szavak falak vagy ablakok könyvét megismerni és elkezdeni alkalmazni.
Az áldozat szerepről hosszú lenne itt írni. A lényeg, hogy a belül mozgó félelem árad ki belőlünk és vonzza be a helyzethez illeszkedő választ. A tanítás lényege, hogy meg kell erősítenünk magunkat. A lényeg a gondolkodásunkban van.
Ehhez illeszkedik a hitvallásom is: "Akár azt gondoljuk, hogy képesek vagyunk rá, akár azt, hogy nem, igazunk lesz." - Henry Ford
Az áldozat nem provokál, hanem kiváltja, a belőle áradó félelemre érkezik válasz az univerzumból a másik emberen keresztül. Ahogy a kutya is megérzi, ki az, aki szereti és ki az, aki fél tőle. Leginkább azokkal történik baleset, akik félnek tőle.
Amikor idősebb lesz az ember, attól függően mennyire rugalmas, fiatalos – a gondolkodása is, - ragad bele egy régi szituációba, emlékbe. Amit nem tudott a lelkében elengedni, ami fáj, arra emlékezik. Amint el tudja engedni, feloldja a hozzá fűződő fájdalmat, emléket, úgy tudja figyelmét a friss dolgokra vetíteni. Azt mondják, egy idő után rigiddé válunk (~ rugalmatlanná) válunk.
Ezeken lehet segíteni annak, aki el akarja ezeket a negatív emlékeit engedni és maga kéri, akarja fejlődést, változást. Ragyogóan gyors és hihetetlenül szokatlan a Mátrix technikája. Őszinte szívvel ajánlom.
A továbbiakban készséggel állok egyéni terápián rendelkezésre.
Szeretettel: Sütő Mária 2014. 11. 27. 22:49
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Elnézést, hogy levelem nem írtam alá. Azt írja, ha páromat akarom elfogadni falakba ütközök? MIért? Senki sem tökéletes. Úgy gondolom nem azt közvetítem a párom felé, hogy nem elég jó és nem olyannak szeretem amilyen. Nincs tökéletes ember. Mindkettőnknek megvannak a magunk hibái. Ön félreért. NEm áll szándékomban párom anyukájának jelezni nevelési hibáit. Semmiféle lavinát nem szeretnék elindítani. Sosem voltam olyan.Párom anyukájánál vagy finoman kell fogalmazni, óvatosan, vagy hallgatni. Nehéz természet tud lenni. MEgvan a maga temperamentuma. Ő sajnos elnyomó. Bár dolgokhoz több intelligencia kellene. Leveléből úgy érzékelem félreért. Nem karok összeütközéseket. Egyesekkel nem is lehet. NEm összeütközni, hanem szépen beszélni dolgokról. A párom anyukája olyan, mint levelében írta. A majd én megmondom attitűd. VAjon miért? Én arra gondolok azért, mert elég intelligens? Vagy mi lehet ennek az attitűdnek a magyarázata? Általánosságban az embereknél? Sok pszichológiai írást olvastam, ahhoz, hogy, megértsek dolgokat. Azt sem tatom kizártnak, hogy párom anyukájának kisebbségi érzése lenne. Alacsony, temperamentumos majd én megmondom attitűddel. Önismeret útja? Rajta vagyok. ÉS milyen sokan nem. VAlaki lehet, hogy nem is ismeri. Köszönöm segítségét. Mono
Elnézést, hogy levelem nem írtam alá. Azt írja, ha páromat akarom elfogadni falakba ütközök? MIért? Senki sem tökéletes. Úgy gondolom nem azt közvetítem a párom felé, hogy nem elég jó és nem olyannak szeretem amilyen. Nincs tökéletes ember. Mindkettőnknek megvannak a magunk hibái. Ön félreért. NEm áll szándékomban párom anyukájának jelezni nevelési hibáit. Semmiféle lavinát nem szeretnék elindítani. Sosem voltam olyan.Párom anyukájánál vagy finoman kell fogalmazni, óvatosan, vagy hallgatni. Nehéz természet tud lenni. MEgvan a maga temperamentuma. Ő sajnos elnyomó. Bár dolgokhoz több intelligencia kellene. Leveléből úgy érzékelem félreért. Nem karok összeütközéseket. Egyesekkel nem is lehet. NEm összeütközni, hanem szépen beszélni dolgokról. A párom anyukája olyan, mint levelében írta. A majd én megmondom attitűd. VAjon miért? Én arra gondolok azért, mert elég intelligens? Vagy mi lehet ennek az attitűdnek a magyarázata? Általánosságban az embereknél? Sok pszichológiai írást olvastam, ahhoz, hogy, megértsek dolgokat. Azt sem tatom kizártnak, hogy párom anyukájának kisebbségi érzése lenne. Alacsony, temperamentumos majd én megmondom attitűddel. Önismeret útja? Rajta vagyok. ÉS milyen sokan nem. VAlaki lehet, hogy nem is ismeri. Köszönöm segítségét. Mono
Kedves Mono!
Nem, nem értem félre. A fogalmazásom feltételes volt. A lehetséges következményekre hívtam fel a figyelmet ezzel a mintával.
Amikor elindulunk azon az úton, hogy meg akarjuk érteni a konfliktusainkat, először a külvilág jön szembe. Abban látjuk meg a rosszat, a nem helyeset, a változtatandót. És ezek a konfliktusokon keresztül érkeznek.
Aztán ahogy haladunk ezen az úton tovább, lassan fel kell ismernünk – amivel elégedetlenek vagyunk, ami szembejön, az pontosan az, amit magunkban nem akarunk/tudunk/szeretnénk felismerni.
Már Jung is azt írta: Minden, ami másokban zavar vagy bosszant, saját magunk megértéséhez vezet.
Amiket leír, amivel elégedetlen… azt sokszor inkább magára kéne értenie
Gyakorlati tanácsom az: amivel elégedetlen, amit hiányol, azt kezdje el adni, csinálni. Másokat megváltoztatni a legritkább esetben van módunk.
Magunkat tudjuk megváltoztatni. Ezen az úton érdemes elindulni. Kezdjük hát ezen!
Kérdéseire azért nem lehet jó választ adni, mert nem ismerem sem édesanyja, sem anyósa, sem párja habitusát, életét, megélt élményeit. Mi alapján teszi ezt vagy azt. Lehetnek feltételezéseink.
A ’majd én megmondom’ attitűd éppolyan jól érthető Önre is, mint anyósára. Csak ezek kényelmetlen állítások. Ezekkel szembe nézni nagyon nem esik jól.
Szép lassan haladhatunk saját magunk felé, ahogy magunkat kezdjük megismerni és megérteni, úgy értjük meg a körülöttünk lévő világot, s benne az embereket is.
Akkor járunk jól, amikor már rájövünk és elérjük azokat a helyzeteket, amikor már szinte keressük a konfliktusokat, mert abban egy újabb (saját) személyiségjegyünkre látunk rá, árnyoldalunkra, amit éppen érdemes megismerni, megérteni és korrigálni.
Mondom magunkban! Nem másban.
Ha beszélgetni szeretne, kezdje el saját maga: kezdjen el odafigyelni a másikra. Teljesen odafigyeléssel és teljes elfogadással.
Nem vitával, hanem csak meghallgatással. Nyitott szívvel. Megadva a másiknak azt a lehetőséget, hogy lehessen olyan, amilyen akar és tud lenni.
Csak kezdje el akarni megérteni az álláspontját. Üresítse ki az elméjét. Fogadja be.
Felejtse el a (saját) érveit és a vitatkozási vágyát = a saját megmondó énjét kérem, tegye félre.
Ha a saját feje után megy, elviszik saját gondolatai... nem fogja meghallani a másikat. Kérem, először hallja meg a másikat. Legyen türelmes. Kezdje el ezt gyakorolni.
Mondhatnám azt is: ne akarja megmondani nekik, milyenek legyenek.
Ezzel teszi meg a legnagyobb lépést önmaga és a partnere (bárki is legyen az: édesanyja, anyósa vagy a párja) felé.
Saját magunk elég közel vagyunk magunkhoz. Ezért sok részünket nem ismerjük és nem ismerünk rá. Ezekben ad segítséget a külvilág tartotta tükör. A pszichológia ezt vak foltnak nevezi.
Azok az emberek, akiket nem szeretünk, nem bírunk, azok segítenek a legjobban ezeknek a felismerésében. Csak azzal, ahogyan reagálunk rájuk.
Érdemes ezen elgondolkodni. S mint tükörbe így belenézni az élet nyújtotta lehetőségekbe.
Jó érzéke van, jó megfigyelő. Felismeri a helyzeteket és sokat is olvas. Helyesen teszi! Használja fel ezt a tudását saját maga érlelésére, fejlesztésére!
Valószínűleg jól tudna tanácsot is adni másoknak. Óvakodjon tőle, hogy mindezt kéretlenül tegye - csak azoknak adjon, akik kérik és megkérdezik. Igyekezzen velük gondolkodni.
Szeretettel: Sütő Mária 2014. 11. 27. 21:57
Nem, nem értem félre. A fogalmazásom feltételes volt. A lehetséges következményekre hívtam fel a figyelmet ezzel a mintával.
Amikor elindulunk azon az úton, hogy meg akarjuk érteni a konfliktusainkat, először a külvilág jön szembe. Abban látjuk meg a rosszat, a nem helyeset, a változtatandót. És ezek a konfliktusokon keresztül érkeznek.
Aztán ahogy haladunk ezen az úton tovább, lassan fel kell ismernünk – amivel elégedetlenek vagyunk, ami szembejön, az pontosan az, amit magunkban nem akarunk/tudunk/szeretnénk felismerni.
Már Jung is azt írta: Minden, ami másokban zavar vagy bosszant, saját magunk megértéséhez vezet.
Amiket leír, amivel elégedetlen… azt sokszor inkább magára kéne értenie
Gyakorlati tanácsom az: amivel elégedetlen, amit hiányol, azt kezdje el adni, csinálni. Másokat megváltoztatni a legritkább esetben van módunk.
Magunkat tudjuk megváltoztatni. Ezen az úton érdemes elindulni. Kezdjük hát ezen!
Kérdéseire azért nem lehet jó választ adni, mert nem ismerem sem édesanyja, sem anyósa, sem párja habitusát, életét, megélt élményeit. Mi alapján teszi ezt vagy azt. Lehetnek feltételezéseink.
A ’majd én megmondom’ attitűd éppolyan jól érthető Önre is, mint anyósára. Csak ezek kényelmetlen állítások. Ezekkel szembe nézni nagyon nem esik jól.
Szép lassan haladhatunk saját magunk felé, ahogy magunkat kezdjük megismerni és megérteni, úgy értjük meg a körülöttünk lévő világot, s benne az embereket is.
Akkor járunk jól, amikor már rájövünk és elérjük azokat a helyzeteket, amikor már szinte keressük a konfliktusokat, mert abban egy újabb (saját) személyiségjegyünkre látunk rá, árnyoldalunkra, amit éppen érdemes megismerni, megérteni és korrigálni.
Mondom magunkban! Nem másban.
Ha beszélgetni szeretne, kezdje el saját maga: kezdjen el odafigyelni a másikra. Teljesen odafigyeléssel és teljes elfogadással.
Nem vitával, hanem csak meghallgatással. Nyitott szívvel. Megadva a másiknak azt a lehetőséget, hogy lehessen olyan, amilyen akar és tud lenni.
Csak kezdje el akarni megérteni az álláspontját. Üresítse ki az elméjét. Fogadja be.
Felejtse el a (saját) érveit és a vitatkozási vágyát = a saját megmondó énjét kérem, tegye félre.
Ha a saját feje után megy, elviszik saját gondolatai... nem fogja meghallani a másikat. Kérem, először hallja meg a másikat. Legyen türelmes. Kezdje el ezt gyakorolni.
Mondhatnám azt is: ne akarja megmondani nekik, milyenek legyenek.
Ezzel teszi meg a legnagyobb lépést önmaga és a partnere (bárki is legyen az: édesanyja, anyósa vagy a párja) felé.
Saját magunk elég közel vagyunk magunkhoz. Ezért sok részünket nem ismerjük és nem ismerünk rá. Ezekben ad segítséget a külvilág tartotta tükör. A pszichológia ezt vak foltnak nevezi.
Azok az emberek, akiket nem szeretünk, nem bírunk, azok segítenek a legjobban ezeknek a felismerésében. Csak azzal, ahogyan reagálunk rájuk.
Érdemes ezen elgondolkodni. S mint tükörbe így belenézni az élet nyújtotta lehetőségekbe.
Jó érzéke van, jó megfigyelő. Felismeri a helyzeteket és sokat is olvas. Helyesen teszi! Használja fel ezt a tudását saját maga érlelésére, fejlesztésére!
Valószínűleg jól tudna tanácsot is adni másoknak. Óvakodjon tőle, hogy mindezt kéretlenül tegye - csak azoknak adjon, akik kérik és megkérdezik. Igyekezzen velük gondolkodni.
Szeretettel: Sütő Mária 2014. 11. 27. 21:57
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Gondban vagyok. Anyu magányos. Elég régen elvált, volt neki utána egy barátja jó néhány évig, ám a barátját valamilyen szinten ki is használta, mert anyu sajnos ilyen. Anyunak a házassága apuval nehéz volt, ugyanis anyut jó kislánynak nevelték, éretlen is maradt, így nem tudta kezelni a házasságában a dolgokat amiket kellett volna. Aputól elég sokat tűrt. MEgcsalás, megaláztatás, agresszív dolgok. Sajnos anyu is minél jobban öregszik, annál nehezebb vele. Sajnos tele van félelmekkel. Nekik (mama és anyu) már csak én vagyok úgy a legközelebbi akire számíthatnak, ám marnak el maguktól.
A baj az, hogy inkább hasonlítok dolgokban apura, így mikor olyan szituáció van, sokszor megkapom tőle, olyan vagy, mint apád, úgy nevetsz, mint apád. Apura még mindig mérges, nem képes túl lenni rajta. PEdig elég régen elváltak.
Sajnos engem valamilyen szinten társ pótlóként használ. Ez kicsit csúnya szó. Szoktam neki mondani nem tehetek arról, hogy hasonlítok apura, nem tehetek arról, hogy ő lett az apám. Sajnos azt veszem észre egyre jobban nem is lát már engem, hanem aput bennem. Én úgy érzékelem, anyuval valami nagyon nincs rendben, szakemberhez kellene mennie, de be se látja. Nem értem sajnos őt teljesen. Olyan, mintha elméjében valami gond lenne vele. A páromban is hasonlít neki apu természetére, így a páromra is fúj. Sajnos anyuval nem tudok leülni dolgokról beszélgetni, már többször próbáltam finoman, szépen, ám nem megy. MAgába dolgozik és ez nagyon nem jó. Rajtam kívül a mama van neki, anyu sajnos retteg mi lesz a vele, ha a mamával történik valami. Elképesztő a félelmei mennyire uralják. ZÁrkózott, nem akar segítséget kérni. Persze családon kívüli emberekkel nagyon barátságos, közvetlen, meg nem mondanák róla, hogy milyen. Nem tudom így mi lesz vele. Mivel én vagyok már csak nekik, persze mindenért én vagyok a rossz. VAn úgy, hogy úgy kezel, mint egy gyereket, pedig nem viselkedek úgy. Olvastam olyat is a neten, hogy az ilyen anyák azért is piszkálódnak, mert ki akarják vívni magukra a gyerek figyelmét. Mert egyedül vannak és a gyerektől nem kapják meg azt a figyelmet, amit igényelnek. A szobámmal is szokott piszkálni, mert nekem a szobámat mindig pakolnom kell, nehezen megy a rendtartás. Azt mondta eljön velem a pszichológushoz és megmondja neki én biztos beteg vagyok, mert a szobában nem tudok rendet tartani. ANyu még rendetlenebb. Aztán kis gondolkodás után mondtam neki, ismerem és nem fog ő pszichológushoz menni, csak ezzel akar manipulálni. Ő sajnos fél, magányos, de a félelmei sakkban tartják,manipuláló, gyermekes. Persze a játszmáiban nem szoktam részt venni. Általában érzékelem. Nem tudom mit kezdjek ezzel. Nem lehet vele beszélgetni, mert nem akar megnyílni. Akkor lehet csak vele beszélni a szükséges napi dolgokat, mikor olyan hangulatban van, vagy akkor beszél, mikor érdekében áll. KAmasz korom óta nem tudok vele beszélgetni, mint szeretném, csak ritkán. Nem igazán érdekelte sose mit akarok vele megosztani. MAma nemrég megkérdezte miért nem beszélgetek anyuval? Mondtam neki mert nem figyel, nem érdekli. Anyuba sajnos van eg yönő, birtokló kisajátítási vágy. Mária azt mondja meg nekem miért nem tud anyu engem látni? Tudom, hogy apura emlékeztetem olykor, mivel apu természetét is örököltem némileg, miért nem tudja külön választani? Miért jó neki, hogy a félelmei uralják? Miért nem akar tenni ellene? Miért zárkózott be? SZámomra elképesztő. Anyunak egyébként kiéleződött egy lekezelő, türelmetlen stílusa és csak akkor veszi észre magát amikor finoman rászólok. Anyuval kapcsolatban is előfordult azt, hogy rászóltam, változtasson, mert a stílusát nem tűröm. Nem veszi észre magát. A mamával is és velem is arrogáns, durva tud lenni. Engem mindenben piszkál, más mindenben rossz, ám magát nem veszi észre. Érdekes módon mikro nagy ritkán közelebb kerülnénk egymáshoz, akkor meghallja a mamával való beszélgetésemet, (nem mintha ő nem beszélgethetne velünk) és ordibál, támad rám, hogy olyan vagyok, mint apám, stb. Máskor is szoktam a mamával dolgokról beszélgetni, olyan kiabáló, támadó reakció anyutól ritkán jön. eléggé felhergeli magát, sír is. Nem tudom miért van ez nála. Köszönöm segítségét.
Gondban vagyok. Anyu magányos. Elég régen elvált, volt neki utána egy barátja jó néhány évig, ám a barátját valamilyen szinten ki is használta, mert anyu sajnos ilyen. Anyunak a házassága apuval nehéz volt, ugyanis anyut jó kislánynak nevelték, éretlen is maradt, így nem tudta kezelni a házasságában a dolgokat amiket kellett volna. Aputól elég sokat tűrt. MEgcsalás, megaláztatás, agresszív dolgok. Sajnos anyu is minél jobban öregszik, annál nehezebb vele. Sajnos tele van félelmekkel. Nekik (mama és anyu) már csak én vagyok úgy a legközelebbi akire számíthatnak, ám marnak el maguktól.
A baj az, hogy inkább hasonlítok dolgokban apura, így mikor olyan szituáció van, sokszor megkapom tőle, olyan vagy, mint apád, úgy nevetsz, mint apád. Apura még mindig mérges, nem képes túl lenni rajta. PEdig elég régen elváltak.
Sajnos engem valamilyen szinten társ pótlóként használ. Ez kicsit csúnya szó. Szoktam neki mondani nem tehetek arról, hogy hasonlítok apura, nem tehetek arról, hogy ő lett az apám. Sajnos azt veszem észre egyre jobban nem is lát már engem, hanem aput bennem. Én úgy érzékelem, anyuval valami nagyon nincs rendben, szakemberhez kellene mennie, de be se látja. Nem értem sajnos őt teljesen. Olyan, mintha elméjében valami gond lenne vele. A páromban is hasonlít neki apu természetére, így a páromra is fúj. Sajnos anyuval nem tudok leülni dolgokról beszélgetni, már többször próbáltam finoman, szépen, ám nem megy. MAgába dolgozik és ez nagyon nem jó. Rajtam kívül a mama van neki, anyu sajnos retteg mi lesz a vele, ha a mamával történik valami. Elképesztő a félelmei mennyire uralják. ZÁrkózott, nem akar segítséget kérni. Persze családon kívüli emberekkel nagyon barátságos, közvetlen, meg nem mondanák róla, hogy milyen. Nem tudom így mi lesz vele. Mivel én vagyok már csak nekik, persze mindenért én vagyok a rossz. VAn úgy, hogy úgy kezel, mint egy gyereket, pedig nem viselkedek úgy. Olvastam olyat is a neten, hogy az ilyen anyák azért is piszkálódnak, mert ki akarják vívni magukra a gyerek figyelmét. Mert egyedül vannak és a gyerektől nem kapják meg azt a figyelmet, amit igényelnek. A szobámmal is szokott piszkálni, mert nekem a szobámat mindig pakolnom kell, nehezen megy a rendtartás. Azt mondta eljön velem a pszichológushoz és megmondja neki én biztos beteg vagyok, mert a szobában nem tudok rendet tartani. ANyu még rendetlenebb. Aztán kis gondolkodás után mondtam neki, ismerem és nem fog ő pszichológushoz menni, csak ezzel akar manipulálni. Ő sajnos fél, magányos, de a félelmei sakkban tartják,manipuláló, gyermekes. Persze a játszmáiban nem szoktam részt venni. Általában érzékelem. Nem tudom mit kezdjek ezzel. Nem lehet vele beszélgetni, mert nem akar megnyílni. Akkor lehet csak vele beszélni a szükséges napi dolgokat, mikor olyan hangulatban van, vagy akkor beszél, mikor érdekében áll. KAmasz korom óta nem tudok vele beszélgetni, mint szeretném, csak ritkán. Nem igazán érdekelte sose mit akarok vele megosztani. MAma nemrég megkérdezte miért nem beszélgetek anyuval? Mondtam neki mert nem figyel, nem érdekli. Anyuba sajnos van eg yönő, birtokló kisajátítási vágy. Mária azt mondja meg nekem miért nem tud anyu engem látni? Tudom, hogy apura emlékeztetem olykor, mivel apu természetét is örököltem némileg, miért nem tudja külön választani? Miért jó neki, hogy a félelmei uralják? Miért nem akar tenni ellene? Miért zárkózott be? SZámomra elképesztő. Anyunak egyébként kiéleződött egy lekezelő, türelmetlen stílusa és csak akkor veszi észre magát amikor finoman rászólok. Anyuval kapcsolatban is előfordult azt, hogy rászóltam, változtasson, mert a stílusát nem tűröm. Nem veszi észre magát. A mamával is és velem is arrogáns, durva tud lenni. Engem mindenben piszkál, más mindenben rossz, ám magát nem veszi észre. Érdekes módon mikro nagy ritkán közelebb kerülnénk egymáshoz, akkor meghallja a mamával való beszélgetésemet, (nem mintha ő nem beszélgethetne velünk) és ordibál, támad rám, hogy olyan vagyok, mint apám, stb. Máskor is szoktam a mamával dolgokról beszélgetni, olyan kiabáló, támadó reakció anyutól ritkán jön. eléggé felhergeli magát, sír is. Nem tudom miért van ez nála. Köszönöm segítségét.
Tisztelt ... ! (Sajnos, nem tudom néven nevezni, elfelejtette aláríni levelét.)
Sokszor van úgy, hogy ami ér minket, úgy tűnik, mintha azt nem érdemeljük meg. A viktimológia – áldozattan (kriminológia) is foglakozik azzal, mennyire részes a helyzetek kialakulásában az áldozat. Sajnos, sokszor ő (az áldozat) maga provokálja. De ha ezt valaki állítaná neki, felháborodna.
Nincs más út, mint az önismeret.
Ha az édesanyánkat akarjuk megváltoztatni, nehéz fába vágjuk a fejszénket. Ha olvasta korábbi tanácsaimat, csak azt tudom ajánlani – kezdje el ÖN az önismeretet. Amit édesanyjában lát és nem fogad el, kezdje el azt korrigálni - saját magában. Tegyen azért, hogy Ön ne kerülhessen magalázó helyzetbe. Tanulja meg, hogyan tud kiállni saját magáért. Hogyan kell úgy kommunikálnia, hogy ne bántsa a másikat, de érvényre tudja juttatni, amit szeretne –s értés és bántás nélkül. Ehhez ajánlom az Erőszakmentes kommunikációt.
Ami Önnek hiányzik, Ön kezdje el azt adni: figyeljen oda rá, hallgassa meg, értékítélet és kritika nélkül.
Édesanyja felé, ha azt érzi, Önt kihasználja (társ-pótlóként) – ez már utal arra, hogy Ön is hagyja magát „kissé kihasználni”,, - kérje meg, hogy akkor számítson Önre, ha értékesen tudnak beszélni. Amikor úgy érzi, anyukája nincs elfogadásban, nem egyenrangú partnerként kezeli Önt, anélkül, hogy megbántaná őt, távozzon. Mondom, anélkül, hogy bármi becsmérlőt mondana.
Felnőtt ember, megválaszthatja, hogy hagyja magát kihasználni vagy sem.
Ha megkérdezik, akkor elmondhatja, hogy szereti, ha értékesen töltik együtt az időt. ÉS ezeket a perceket keresi. (A másik kritizálása nélkül. Pl nem rászólunk valakire, hanem érdemesebb kérést intézni felé, tisztelettel.)
Az Ön hasonlósága édesapjához valószínűleg a fel nem dolgozott, vélt vagy valós sérelmeket idézik édesanyjában.
Az sem véletlen, hogy az Ön párja, az édesapa hiányára is utal. Sok dolog lenne itt még feloldandó. De csak önmagával érdemes kezdenie.
Keresse azokat a ritka időket, amikor beszélgetni tud, akár mamájával, akár az édesanyjával.
Édesanyja kialakult stílusát nem fogja megváltoztatni. Ha beszélgetni szeretne, kezdje el Ön.
De őszinte, tiszta beszélgetésre gondolok, amikor tiszta szívvel ön is nyitva van a meghallgatandó mondatokra. Vita nélkül! Teljes elfogadással! Ahogy Ön is arra vágyik.
És igen, a játszmákban jól teszi, ha nem vesz részt.
Ha önmagával elkezd foglalkozni, akkor az Önben történő változások fognak hatni az édesanyjára. Az Önben megérkező megértések viszik anyukájához és szeretteihez közelebb.
Hogy miért nem tudja Önt látni az édesanyja, erre nem tudok jó választ adni. Ha anyukája eljönne, és maga akarna változni, akkor mögé láthatnánk a probléma gyökerének.
Ha Ön eljönne azzal, hogy önmaga akar változni (nem mást megváltoztatni), akkor és abban tudok segíteni. Amíg másban keressük az okot, tévúton járunk.
Kezdjen el foglalkozni az önmagában felbukkanó félelmekkel, azokkal a részeivel, amelyeket még nem ismer (lehet, hogy az Önben mélyen lerejtett érzelmek tükröződnek vissza, csak ezekre nem kényelmes rálátni). Kezdjen fejlődni, előrelépni, önállósodni. A saját türelmetlenségünkkel érdemes kezdeni.
A világ, s benne az emberek tükröket tartunk magunknak. A legélesebben a közeli szeretteink teszik ezt.
Kívánom, hogy lépjen az önismeret útjára, s közelebb kerül az Ön körül lévő emberekhez.
A honlapomon megtalálja elérhetőségemet, ha úgy dönt foglalkozni a témával.
Szeretettel: Sütő Mária 2014. 08. 12. 15:21
Sokszor van úgy, hogy ami ér minket, úgy tűnik, mintha azt nem érdemeljük meg. A viktimológia – áldozattan (kriminológia) is foglakozik azzal, mennyire részes a helyzetek kialakulásában az áldozat. Sajnos, sokszor ő (az áldozat) maga provokálja. De ha ezt valaki állítaná neki, felháborodna.
Nincs más út, mint az önismeret.
Ha az édesanyánkat akarjuk megváltoztatni, nehéz fába vágjuk a fejszénket. Ha olvasta korábbi tanácsaimat, csak azt tudom ajánlani – kezdje el ÖN az önismeretet. Amit édesanyjában lát és nem fogad el, kezdje el azt korrigálni - saját magában. Tegyen azért, hogy Ön ne kerülhessen magalázó helyzetbe. Tanulja meg, hogyan tud kiállni saját magáért. Hogyan kell úgy kommunikálnia, hogy ne bántsa a másikat, de érvényre tudja juttatni, amit szeretne –s értés és bántás nélkül. Ehhez ajánlom az Erőszakmentes kommunikációt.
Ami Önnek hiányzik, Ön kezdje el azt adni: figyeljen oda rá, hallgassa meg, értékítélet és kritika nélkül.
Édesanyja felé, ha azt érzi, Önt kihasználja (társ-pótlóként) – ez már utal arra, hogy Ön is hagyja magát „kissé kihasználni”,, - kérje meg, hogy akkor számítson Önre, ha értékesen tudnak beszélni. Amikor úgy érzi, anyukája nincs elfogadásban, nem egyenrangú partnerként kezeli Önt, anélkül, hogy megbántaná őt, távozzon. Mondom, anélkül, hogy bármi becsmérlőt mondana.
Felnőtt ember, megválaszthatja, hogy hagyja magát kihasználni vagy sem.
Ha megkérdezik, akkor elmondhatja, hogy szereti, ha értékesen töltik együtt az időt. ÉS ezeket a perceket keresi. (A másik kritizálása nélkül. Pl nem rászólunk valakire, hanem érdemesebb kérést intézni felé, tisztelettel.)
Az Ön hasonlósága édesapjához valószínűleg a fel nem dolgozott, vélt vagy valós sérelmeket idézik édesanyjában.
Az sem véletlen, hogy az Ön párja, az édesapa hiányára is utal. Sok dolog lenne itt még feloldandó. De csak önmagával érdemes kezdenie.
Keresse azokat a ritka időket, amikor beszélgetni tud, akár mamájával, akár az édesanyjával.
Édesanyja kialakult stílusát nem fogja megváltoztatni. Ha beszélgetni szeretne, kezdje el Ön.
De őszinte, tiszta beszélgetésre gondolok, amikor tiszta szívvel ön is nyitva van a meghallgatandó mondatokra. Vita nélkül! Teljes elfogadással! Ahogy Ön is arra vágyik.
És igen, a játszmákban jól teszi, ha nem vesz részt.
Ha önmagával elkezd foglalkozni, akkor az Önben történő változások fognak hatni az édesanyjára. Az Önben megérkező megértések viszik anyukájához és szeretteihez közelebb.
Hogy miért nem tudja Önt látni az édesanyja, erre nem tudok jó választ adni. Ha anyukája eljönne, és maga akarna változni, akkor mögé láthatnánk a probléma gyökerének.
Ha Ön eljönne azzal, hogy önmaga akar változni (nem mást megváltoztatni), akkor és abban tudok segíteni. Amíg másban keressük az okot, tévúton járunk.
Kezdjen el foglalkozni az önmagában felbukkanó félelmekkel, azokkal a részeivel, amelyeket még nem ismer (lehet, hogy az Önben mélyen lerejtett érzelmek tükröződnek vissza, csak ezekre nem kényelmes rálátni). Kezdjen fejlődni, előrelépni, önállósodni. A saját türelmetlenségünkkel érdemes kezdeni.
A világ, s benne az emberek tükröket tartunk magunknak. A legélesebben a közeli szeretteink teszik ezt.
Kívánom, hogy lépjen az önismeret útjára, s közelebb kerül az Ön körül lévő emberekhez.
A honlapomon megtalálja elérhetőségemet, ha úgy dönt foglalkozni a témával.
Szeretettel: Sütő Mária 2014. 08. 12. 15:21
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
A párom meginghatatlan tud lenni, nem nyitott dolgokra. Vajon miért van ez nála? Távkapcsolatban vagyunk, észrevettem, hogy a kimosott törölközői elég durvák tudnak lenni a kemény víztől. JAvasoltam neki, ha vízlágyításra használna szódabikarbónát, akkor puhábbak lennének. Vagy. Lehet kapni műanyag kicsi kör szárítót amire teszem azt zoknikat is lehet rakni száradni. hogy ne foglaljon sok helyet. Szóval ilyenekre gondolok. Nem is gondolkodik el rajta, meg se próbálja. Miért ragaszkodik vajon mereven a megszokott dolgaihoz? Hiszen ott vannak az adott dolgokra a könnyítések. Miért meginghatatlan dolgokban és ragaszkodik mereven az álláspontjához? Hiúságból? Ezt nem értem.
Elnézését kérem, meg szerettem volna értetni, hogy mire gondolok. Mikor pl. állást keresett azt sem fogadta el, hogy egy önéletrajzon a jó minőségi fénykép milyen sokat számít. Bízom benne, hogy meg tudja nekem ezt a viselkedését magyarázni. VAgy mondhatnám miért ilyen csökönyös? Köszönöm segítségét. Mono
A párom meginghatatlan tud lenni, nem nyitott dolgokra. Vajon miért van ez nála? Távkapcsolatban vagyunk, észrevettem, hogy a kimosott törölközői elég durvák tudnak lenni a kemény víztől. JAvasoltam neki, ha vízlágyításra használna szódabikarbónát, akkor puhábbak lennének. Vagy. Lehet kapni műanyag kicsi kör szárítót amire teszem azt zoknikat is lehet rakni száradni. hogy ne foglaljon sok helyet. Szóval ilyenekre gondolok. Nem is gondolkodik el rajta, meg se próbálja. Miért ragaszkodik vajon mereven a megszokott dolgaihoz? Hiszen ott vannak az adott dolgokra a könnyítések. Miért meginghatatlan dolgokban és ragaszkodik mereven az álláspontjához? Hiúságból? Ezt nem értem.
Elnézését kérem, meg szerettem volna értetni, hogy mire gondolok. Mikor pl. állást keresett azt sem fogadta el, hogy egy önéletrajzon a jó minőségi fénykép milyen sokat számít. Bízom benne, hogy meg tudja nekem ezt a viselkedését magyarázni. VAgy mondhatnám miért ilyen csökönyös? Köszönöm segítségét. Mono
Kedves Mono!
(Most kivételesen tegezve jött a téma s a mondat, nézze el nekem ez alkalommal!)
A törülköző durvasága – neked durva... vagy neki? Téged bánt vagy sért, s te vágysz/vágynál finomabbra? Ha igen, megkérheted, hogy a neked szánt kendőt, törülközőt mossa át öblítővel.
Ha csupán őt kényeztetnéd ezzel, megteheted, hogy amikor együtt vagytok, - s persze van rá időd, s akaratod, - megleped vele... s te mutatod, így adod a finomabb kelmét, ha kimosod.
Amúgy meg miért nem hagyod, hogy olyan legyen, amilyen lenni tud?
Ki a makacsabb: te vagy ő?
Ő ragaszkodik a megszokásához... vagy te ragaszkodsz inkább a megváltoztatásához?
Ki a megingathatatlanabb?
Zokni esete: a mosás többnyire női feladat, de ti távkapcsolatban vagytok, így mindent ő maga csinál meg. Úgy, ahogy ő tudja (tanulta vagy csak megszokta, az egyszerű férfi módra). A lényeg, hogy megcsinálja!
Miért kéne neki másként csinálnia... mert jött egy nő s dirigál? S legyen úgy, ahogy ő akarja.
Miért akarod, hogy papucs legyen a férfiból? Ha mindent úgy tesz, ahogy te diktálod.. előbb-utóbb semmi sem lesz jó számodra... vagy ha mindent úgy csinál, ahogy te mondod, elveszti végül férfi erejét, önállóságát. (No, persze ez csak szélső esetben történhet meg...)
Ami neked könnyítés, az neki lehet, hogy bonyolult. Nincs igénye rá.
Ha majd együtt éltek, finoman megtaníthatod vagy te megcsinálod, a magad kénye-kedve szerint. S akkor szeretni fogja a törülköző puhaságát ÉS a te gondosságodat... de hogy miattad, a te parancsodra megváltozzon, s te ezt elvárd tőle? Vajon melyik férfinak volna így hozzá kedve?
Kérlek, gondold át, mi a célod?
Megreformálni és a képedre alkotni a férfit, hogy mindent úgy tegyen, ahogy te teszel, a te megszokásod szerint..? Mi lesz ennek a vége? Hol van/lesz a férfi egyedisége?
Álláskeresés: kérte ő a te segítséged? Ő akar új állást, vagy te szeretnéd egy jobb helyre bejuttatni... hogy többet keressen s a pályázatával többet is mutasson?
Nem akarom az ő álláspontját megmagyarázni, mert nem tudom. Talán azt gondolja, akinek kell, az ez alapján is elfogadja. Vagy nem a kép a lényeg, hanem a tartalom.
Bár igaz, a jobb fotó többet mutat ...de azt sem tudom, mi a foglalkozása... mert hát lehet, hogy festő s annak nem kell oly jó képűnek lennie, elég, h a szakmáját rendesen tudja... vagy a jó minőségű foto sem javítja a helyzetet!
Ha ügyfeles, akkor már számít, hogy „ki vagy te”, milyen képet mutatsz... s az ügyfelek, kit látnak, s elsőre szimpatikusnak találnak? Mert akkor már fontosabb a jó minőségű kép.
Egyetértünk abban, hogy a jobb kép, jobb megítélést eredményezhet. És hogy a HR-esek szeretik a jobb minőséget.
De nem tudom, a férfi célja pontosan mi? S ha téged erősítelek, neked adok igazat, ugyanúgy kritizálom szegény embert. S nem tudom, minek alapján teszem azt? Lehet, neki sokkal jobb az indoka! S nem tisztem az ő gondolatát megítélni.
Szerintem jobb, ha mögé nézel a dolgoknak, vajon valójában mi lehet mögötte? Mi a (pontos) célja, mi a szándéka, miért éppen így teszi, amit tesz? Előbb ismerd meg, beszélgess vele, vélemény nélkül! És ebben ott van az elfogadás is!
Mert amit leírsz, az kemény kritika... biztos, hogy így akarsz vele „beszélgetni”? Mert sztem ez nem beszélgetés, hanem utasítás... lenne.
Nekem inkább úgy tűnik, nem fogadod el, hogy ő mit és hogyan csinál, csak az a „szent”, amit te gondolsz és ítélsz. Mintha csak az lehetne a jó...
Nem ismerős ez számodra?
Mintha nagyon is rímelne arra, amit az anyukádról vagy Mamáról írtál korábban... s te is mintha erre felé hajolnál, ehhez kezdesz hasonlítani.
Szóval ismét csak azt kell, mondanom, magaddal kezdd a sort.
Figyelj magadra, ismerd meg önmagad... s ami szokatlan, bánt vagy sért, azt magadban kellene először kioldanod. Megismerned olyan technikát, amivel magadban felfedezheted, hol van benned olyan (lélek)rész, ami pont ugyanolyan, amit megítélsz. S ha erre rálátsz és kioldod, a világod hamarosan meg fog változni.
Újabb technika-ajánlásom Byron Katie: Négy kérdés című könyve... és ehhez van adatlap is... gyakorolhatod. Vagy a you tube-on számos videója fenn van. Van hozzá már magyar honlap is, feltöltött gyakorlattal. Keress utána, hamar rálelsz majd.
Nem kell tréningre menned, azokon keresztül is megismerheted, megtanulhatod.
Csak engedd be az új gondolatot!
Tedd TE azt, amit mástól várnál!! Legyél a minta, ne a követelőzés, elvárás!
LÉGY TE a megingathatatlan Mono helyett a rugalmas. Vagy ugyanez helyett: legyél nyitott!
Önző helyett önzetlen, aki csak úgy szívből adja, kéretlen a szeretetet! Akihez nem kell kézikönyv, mert szívből ad, ha úgy jön! Légy te a következetlenség helyett a következetesség mintája. S te kényeztesd túl majd azt, aki a te gyermeked, csak légy hozzá egyszerű és szeretet-teljes, nem túlzó, s ajnározó...
Ha a másik nehezen változik, legyél te az, aki ezt könnyen megteszi! Engedd meg, hogy ne tudj vagy kérj minden kérdésre választ! Mert úgyis jó lehet...
S érezd felnőttségedet és fogadd el, hogy te az vagy, s így adj felnőtt válaszokat – cselekedetben, felelős gondolkodásban. Ezt megmutatva, majd nem tekintenek „gyermeknek”, hanem elfogadnak, ahogy te is elfogadod a másikat felnőttnek, intelligensnek. S nem illeted kritikával őket, hanem hagyod, hogy úgy éljék az életüket, ahogy nekik jó. S neked nincs beleszólásod.
S ha valaki nem akar „betörni”, - hűű, már a szó is milyen kemény, mi ellen védekezik, aki ilyet jelent ki?? Ki akar itt kit betörni, mint egy lovat, ám ló helyett ember itt az áldozat!!, - azt engedd, hogy így dönthessen, fogadd el, hogy neki ez a jó, s nem betörni való, mint egy ló.
És azt is megengedheted, hogy a pszichológus nem ad minden kérdésedre választ, mert nem az a dolga. Hanem hogy felnyissa a szemedet és téged segítsen. S nem azokat, akiket te nehezen értesz meg, nem ismersz el vagy fogadsz el. Mert veled van dolga s nem másokkal. S a jó tanácsokat kérlek, fogadd, mit ad, mert neked segít és adja a támaszokat, hogy a te életed legyen könnyebb, és ehhez neked is fejlődnöd kell.
A párodnak, aki eszes és komoly, engedd meg, hogy végre olykor gyermek lehessen... figyeld meg, hogy éppoly lázadó, mint most te vagy! Miért furcsállod hát ezt a jellemzőjét, mikor pont terád hajaz (~hasonlít)! Isten őrizz, hogy ezt lefaragd belőle, mert pont ezek a dolgok, amiken csak ő fog tudni változtatni. HA AKAR! És itt kulcs!
Senkit sem lehet a maga akarata ellenére megváltoztatni. A legjobb hát, ha hagyjuk, hogy olyan legyen, amilyen tud és akar, s így szeretjük... mert ez a teljes elfogadás és szeretet.
S ez vonatkozik mindenkire.
Nem dolgunk másokat megváltoztatni, csak csiszolódunk egymáshoz, megértjük s alakítjuk, és finoman változunk magunk is, semmit erővel, mert annál nagyobb ellenállást észlelünk s az ellenkezőjét is elérhetjük...
Mi hát a célod, ahhoz igazítsd tetted?!
Gondold át felelősen, a dolgok mögé nézve és dönts a szeretet elveit követve.
Szeretettel: Sütő Mária 2014. 07. 07. 23:24
(Most kivételesen tegezve jött a téma s a mondat, nézze el nekem ez alkalommal!)
A törülköző durvasága – neked durva... vagy neki? Téged bánt vagy sért, s te vágysz/vágynál finomabbra? Ha igen, megkérheted, hogy a neked szánt kendőt, törülközőt mossa át öblítővel.
Ha csupán őt kényeztetnéd ezzel, megteheted, hogy amikor együtt vagytok, - s persze van rá időd, s akaratod, - megleped vele... s te mutatod, így adod a finomabb kelmét, ha kimosod.
Amúgy meg miért nem hagyod, hogy olyan legyen, amilyen lenni tud?
Ki a makacsabb: te vagy ő?
Ő ragaszkodik a megszokásához... vagy te ragaszkodsz inkább a megváltoztatásához?
Ki a megingathatatlanabb?
Zokni esete: a mosás többnyire női feladat, de ti távkapcsolatban vagytok, így mindent ő maga csinál meg. Úgy, ahogy ő tudja (tanulta vagy csak megszokta, az egyszerű férfi módra). A lényeg, hogy megcsinálja!
Miért kéne neki másként csinálnia... mert jött egy nő s dirigál? S legyen úgy, ahogy ő akarja.
Miért akarod, hogy papucs legyen a férfiból? Ha mindent úgy tesz, ahogy te diktálod.. előbb-utóbb semmi sem lesz jó számodra... vagy ha mindent úgy csinál, ahogy te mondod, elveszti végül férfi erejét, önállóságát. (No, persze ez csak szélső esetben történhet meg...)
Ami neked könnyítés, az neki lehet, hogy bonyolult. Nincs igénye rá.
Ha majd együtt éltek, finoman megtaníthatod vagy te megcsinálod, a magad kénye-kedve szerint. S akkor szeretni fogja a törülköző puhaságát ÉS a te gondosságodat... de hogy miattad, a te parancsodra megváltozzon, s te ezt elvárd tőle? Vajon melyik férfinak volna így hozzá kedve?
Kérlek, gondold át, mi a célod?
Megreformálni és a képedre alkotni a férfit, hogy mindent úgy tegyen, ahogy te teszel, a te megszokásod szerint..? Mi lesz ennek a vége? Hol van/lesz a férfi egyedisége?
Álláskeresés: kérte ő a te segítséged? Ő akar új állást, vagy te szeretnéd egy jobb helyre bejuttatni... hogy többet keressen s a pályázatával többet is mutasson?
Nem akarom az ő álláspontját megmagyarázni, mert nem tudom. Talán azt gondolja, akinek kell, az ez alapján is elfogadja. Vagy nem a kép a lényeg, hanem a tartalom.
Bár igaz, a jobb fotó többet mutat ...de azt sem tudom, mi a foglalkozása... mert hát lehet, hogy festő s annak nem kell oly jó képűnek lennie, elég, h a szakmáját rendesen tudja... vagy a jó minőségű foto sem javítja a helyzetet!
Ha ügyfeles, akkor már számít, hogy „ki vagy te”, milyen képet mutatsz... s az ügyfelek, kit látnak, s elsőre szimpatikusnak találnak? Mert akkor már fontosabb a jó minőségű kép.
Egyetértünk abban, hogy a jobb kép, jobb megítélést eredményezhet. És hogy a HR-esek szeretik a jobb minőséget.
De nem tudom, a férfi célja pontosan mi? S ha téged erősítelek, neked adok igazat, ugyanúgy kritizálom szegény embert. S nem tudom, minek alapján teszem azt? Lehet, neki sokkal jobb az indoka! S nem tisztem az ő gondolatát megítélni.
Szerintem jobb, ha mögé nézel a dolgoknak, vajon valójában mi lehet mögötte? Mi a (pontos) célja, mi a szándéka, miért éppen így teszi, amit tesz? Előbb ismerd meg, beszélgess vele, vélemény nélkül! És ebben ott van az elfogadás is!
Mert amit leírsz, az kemény kritika... biztos, hogy így akarsz vele „beszélgetni”? Mert sztem ez nem beszélgetés, hanem utasítás... lenne.
Nekem inkább úgy tűnik, nem fogadod el, hogy ő mit és hogyan csinál, csak az a „szent”, amit te gondolsz és ítélsz. Mintha csak az lehetne a jó...
Nem ismerős ez számodra?
Mintha nagyon is rímelne arra, amit az anyukádról vagy Mamáról írtál korábban... s te is mintha erre felé hajolnál, ehhez kezdesz hasonlítani.
Szóval ismét csak azt kell, mondanom, magaddal kezdd a sort.
Figyelj magadra, ismerd meg önmagad... s ami szokatlan, bánt vagy sért, azt magadban kellene először kioldanod. Megismerned olyan technikát, amivel magadban felfedezheted, hol van benned olyan (lélek)rész, ami pont ugyanolyan, amit megítélsz. S ha erre rálátsz és kioldod, a világod hamarosan meg fog változni.
Újabb technika-ajánlásom Byron Katie: Négy kérdés című könyve... és ehhez van adatlap is... gyakorolhatod. Vagy a you tube-on számos videója fenn van. Van hozzá már magyar honlap is, feltöltött gyakorlattal. Keress utána, hamar rálelsz majd.
Nem kell tréningre menned, azokon keresztül is megismerheted, megtanulhatod.
Csak engedd be az új gondolatot!
Tedd TE azt, amit mástól várnál!! Legyél a minta, ne a követelőzés, elvárás!
LÉGY TE a megingathatatlan Mono helyett a rugalmas. Vagy ugyanez helyett: legyél nyitott!
Önző helyett önzetlen, aki csak úgy szívből adja, kéretlen a szeretetet! Akihez nem kell kézikönyv, mert szívből ad, ha úgy jön! Légy te a következetlenség helyett a következetesség mintája. S te kényeztesd túl majd azt, aki a te gyermeked, csak légy hozzá egyszerű és szeretet-teljes, nem túlzó, s ajnározó...
Ha a másik nehezen változik, legyél te az, aki ezt könnyen megteszi! Engedd meg, hogy ne tudj vagy kérj minden kérdésre választ! Mert úgyis jó lehet...
S érezd felnőttségedet és fogadd el, hogy te az vagy, s így adj felnőtt válaszokat – cselekedetben, felelős gondolkodásban. Ezt megmutatva, majd nem tekintenek „gyermeknek”, hanem elfogadnak, ahogy te is elfogadod a másikat felnőttnek, intelligensnek. S nem illeted kritikával őket, hanem hagyod, hogy úgy éljék az életüket, ahogy nekik jó. S neked nincs beleszólásod.
S ha valaki nem akar „betörni”, - hűű, már a szó is milyen kemény, mi ellen védekezik, aki ilyet jelent ki?? Ki akar itt kit betörni, mint egy lovat, ám ló helyett ember itt az áldozat!!, - azt engedd, hogy így dönthessen, fogadd el, hogy neki ez a jó, s nem betörni való, mint egy ló.
És azt is megengedheted, hogy a pszichológus nem ad minden kérdésedre választ, mert nem az a dolga. Hanem hogy felnyissa a szemedet és téged segítsen. S nem azokat, akiket te nehezen értesz meg, nem ismersz el vagy fogadsz el. Mert veled van dolga s nem másokkal. S a jó tanácsokat kérlek, fogadd, mit ad, mert neked segít és adja a támaszokat, hogy a te életed legyen könnyebb, és ehhez neked is fejlődnöd kell.
A párodnak, aki eszes és komoly, engedd meg, hogy végre olykor gyermek lehessen... figyeld meg, hogy éppoly lázadó, mint most te vagy! Miért furcsállod hát ezt a jellemzőjét, mikor pont terád hajaz (~hasonlít)! Isten őrizz, hogy ezt lefaragd belőle, mert pont ezek a dolgok, amiken csak ő fog tudni változtatni. HA AKAR! És itt kulcs!
Senkit sem lehet a maga akarata ellenére megváltoztatni. A legjobb hát, ha hagyjuk, hogy olyan legyen, amilyen tud és akar, s így szeretjük... mert ez a teljes elfogadás és szeretet.
S ez vonatkozik mindenkire.
Nem dolgunk másokat megváltoztatni, csak csiszolódunk egymáshoz, megértjük s alakítjuk, és finoman változunk magunk is, semmit erővel, mert annál nagyobb ellenállást észlelünk s az ellenkezőjét is elérhetjük...
Mi hát a célod, ahhoz igazítsd tetted?!
Gondold át felelősen, a dolgok mögé nézve és dönts a szeretet elveit követve.
Szeretettel: Sütő Mária 2014. 07. 07. 23:24
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Nem tudok mit kezdeni a nagymamámmal. Nyilván való, hogy generációs, ezáltal szemlélet különbségek vannak. NEm mindig meg, hogy ráhagyom, egyik fülemen be, másikon ki. 80 felett van, alig van körülötte valaki különböző okok miatt. Ő az a típus volt régen is, hogy ő majd megmondja kinek mi a jó, ki hogyan élje az életét, mert ő tudja. Csak éppen azt nem veszi észre, hogy már alig van körülötte valaki. Nem tudja azt elfogadni, most pl nálam, hogy felnőttem és élem az életem és nekem is megvannak a magam gondolatai, döntései, cselekedetei. Ha rá se néznék x ideig, vagy fel sem hívnám én lennék a hálátlan és hallanám tőle a lelki ráhatásokat. Szoktam én tudni hogyan kell kezelni, ám olykor mégis nehéz. Tudom, hogy benne is vannak szorongások és félelmek. Miért nem tudja azt elfogadni, hogy felnőttem és élem az életem? Anyut sajnos még mindig a kicsi lányának nézi és állandóan sajnálja. Miért nem tudják elfogadni egyes emberek, hogy a másiknak is megvan a saját maga felnőtt élete? Egy dolog, hogy szülő és aggódik. Más helyen olyan szépen kezelik ezt. Elég nehezen lehet velük beszélni a szemléletük miatt. NEm akarják elfogani a másik döntéseit. Mindig a másikat hibáztatják. REttent természetük tud lenni. Egyik rokonunk már még ritkábban jár hozzá a természete miatt. Abban is a mama őket hibáztatja, hogy nem jön. NEm tudnak magukon elgondolkodni. VAjon miért ilyenek egyes emberek? Kérem Mária ne azt válaszolja, mint amit én is leírtam, hogy a generációs különbségek vannak. MIért nem tudja egyes szülő elfogadni, hogy a gyereke felnőtt és önálló? Nem érzi magát talán már akkor fontosnak?
Nem tudok mit kezdeni a nagymamámmal. Nyilván való, hogy generációs, ezáltal szemlélet különbségek vannak. NEm mindig meg, hogy ráhagyom, egyik fülemen be, másikon ki. 80 felett van, alig van körülötte valaki különböző okok miatt. Ő az a típus volt régen is, hogy ő majd megmondja kinek mi a jó, ki hogyan élje az életét, mert ő tudja. Csak éppen azt nem veszi észre, hogy már alig van körülötte valaki. Nem tudja azt elfogadni, most pl nálam, hogy felnőttem és élem az életem és nekem is megvannak a magam gondolatai, döntései, cselekedetei. Ha rá se néznék x ideig, vagy fel sem hívnám én lennék a hálátlan és hallanám tőle a lelki ráhatásokat. Szoktam én tudni hogyan kell kezelni, ám olykor mégis nehéz. Tudom, hogy benne is vannak szorongások és félelmek. Miért nem tudja azt elfogadni, hogy felnőttem és élem az életem? Anyut sajnos még mindig a kicsi lányának nézi és állandóan sajnálja. Miért nem tudják elfogadni egyes emberek, hogy a másiknak is megvan a saját maga felnőtt élete? Egy dolog, hogy szülő és aggódik. Más helyen olyan szépen kezelik ezt. Elég nehezen lehet velük beszélni a szemléletük miatt. NEm akarják elfogani a másik döntéseit. Mindig a másikat hibáztatják. REttent természetük tud lenni. Egyik rokonunk már még ritkábban jár hozzá a természete miatt. Abban is a mama őket hibáztatja, hogy nem jön. NEm tudnak magukon elgondolkodni. VAjon miért ilyenek egyes emberek? Kérem Mária ne azt válaszolja, mint amit én is leírtam, hogy a generációs különbségek vannak. MIért nem tudja egyes szülő elfogadni, hogy a gyereke felnőtt és önálló? Nem érzi magát talán már akkor fontosnak?
Kedves Mono!
Már ismeri az alapelveimet.
Hadd kérdezzem meg: hány éves? Mióta éli a felnőtt, önálló életét? Önálló háztartásban él párjával?
Kezdje ismét önmagán a sort. Ha felnőttnek érzi magát, élje meg. Álljon ki, - de nem harciasan, hanem a másikhoz illeszkedő módon, - következetesen döntései mellett. Engedje meg, hogy a másiknak, - akár az édesanyja, akár a nagymamája – más a véleménye.
Felnőtt reakció az is, ha megengedjük a másiknak az önálló, és a velünk nem egyező véleményt. Két vélemény egymás mellett. Nincsenek harcban.
Ha meg akarják önt változtatni, kérdés – miben és milyen mértékben?
(A generációs különbségből éppen a megértést lehetne levezetni. Hiszen más élethelyzetben, más tapasztalatban volt/van részük.)
Ebben a levelében említ először aggódást, szorongást, félelmet.
Eddigi leveleiből nem derült ki, pontosan, hol van az eltérés önök között? Mit nem fogadnak el önben? Milyen döntéseit nem értik meg?
Változatlanul azt tudom mondani, hogy csak konkrét esetekben szoktam tudni segíteni. Az általános kijelentések sokszor elmossák az értékeket. Nem tisztelik a másikat.
Nincs olyan, hogy ’soha’ és ’mindig’... csak az érzelmek visznek el erre a szélsőséges kijelentésre.
Javaslom, keressen meg: konkrét esetekkel tudok csak dolgozni. Az általános kijelentések és kérdések sarkosan torzítanak, elvisznek a valóságtól.
A gyakorlást és a tapasztalást elsősorban élőben érdemes elkezdeni, amihez örömmel állok rendelkezésére egyéni időpont egyeztetés után.
Sütő Mária 2014. 07. 04. 20:10
Már ismeri az alapelveimet.
Hadd kérdezzem meg: hány éves? Mióta éli a felnőtt, önálló életét? Önálló háztartásban él párjával?
Kezdje ismét önmagán a sort. Ha felnőttnek érzi magát, élje meg. Álljon ki, - de nem harciasan, hanem a másikhoz illeszkedő módon, - következetesen döntései mellett. Engedje meg, hogy a másiknak, - akár az édesanyja, akár a nagymamája – más a véleménye.
Felnőtt reakció az is, ha megengedjük a másiknak az önálló, és a velünk nem egyező véleményt. Két vélemény egymás mellett. Nincsenek harcban.
Ha meg akarják önt változtatni, kérdés – miben és milyen mértékben?
(A generációs különbségből éppen a megértést lehetne levezetni. Hiszen más élethelyzetben, más tapasztalatban volt/van részük.)
Ebben a levelében említ először aggódást, szorongást, félelmet.
Eddigi leveleiből nem derült ki, pontosan, hol van az eltérés önök között? Mit nem fogadnak el önben? Milyen döntéseit nem értik meg?
Változatlanul azt tudom mondani, hogy csak konkrét esetekben szoktam tudni segíteni. Az általános kijelentések sokszor elmossák az értékeket. Nem tisztelik a másikat.
Nincs olyan, hogy ’soha’ és ’mindig’... csak az érzelmek visznek el erre a szélsőséges kijelentésre.
Javaslom, keressen meg: konkrét esetekkel tudok csak dolgozni. Az általános kijelentések és kérdések sarkosan torzítanak, elvisznek a valóságtól.
A gyakorlást és a tapasztalást elsősorban élőben érdemes elkezdeni, amihez örömmel állok rendelkezésére egyéni időpont egyeztetés után.
Sütő Mária 2014. 07. 04. 20:10
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Még valami eszembe jutott. A párom az élet dolgaiban elég eszes és komoly. Ebből a szempontból le a kalappal előtte.
Próbálok arra rájönni, hogy egyes dolgokban miért gyerekes? MIért maradt meg lázadó kamasznak? Elég keveset mesélt a gyerekkoráról. Azt mai napig érezni rajta, hogy a szülei válásából adódó törés még mindig benne van, azért maradt valamennyire zárkózott,mert amit mondott is, hogy anyjával nem tudott úgy beszélgetni. Egy olyan kép alakuét ki bennem (nekik nevelőapjuk lett), hogy nem ültek le vele beszélgetni és nem biztosították arról , hogy továbbra is érzelmileg biztonságban érezheti magát. VAnnak benne tüskék amiket hordoz magában. Ő érzékeny tud lenni, a nevelőapja beszólásait s cipeli, nem merte elmondani anyjának, mert nem akart feszültséget, veszekedést. sajnos tűr és nyel. Elkerülő típus. MIért választotta ezt az utat? Sajnos nem lehet dolgokról a párommal beszélni. Egy jókedélyű, bohóckodó tud lenni, ugyanakkor morgós is. MIért olyan az ő és az én anyum is, hogy nem lehet velük dolgokról beszélni? Miért nem ismer el egy szülő dolgokat? Pl, a párom anyukája, hogy ilyen különbséget tesz a 2 fiú között? Hogy tehet ilyen különbséget? Hogyan nem, miért nem volt fontos neki a fia lelki világa válásnál? Bár sajnos anyjuk természete is hagy maga után kívánni valót. Kis termetű, de nagy szájú. Én azért nem tetszek a párom anyukájának, mert nem hagytam neki, hogy irányítson. Itthon is irányítani akarnának, nem hagyom magam. Miért akar egy szülő irányítani? Nem bízik a gyerekében? Páromhoz egy kézi könyv kellene. Merev szabályrendszerű tud lenni és meginghatatlan. Miért? OLvastam egy cikket, amiben azt írták, hogy az ilyen embereket gyerekkori szabályrendszer, gyerkkori normák irányítják az életét. Miért? Olykor szokta mondani, milyen más volt rendszer váltás előtt. Abban is meginghatatlan pl, hogy az önéletrajzán mit kell finomítani és, hogy egy fénykép rajta mennyit számít. Miért nem fogadja el a jót? Miért meginghatatlan? MIért lesz valaki ilyen? köszönöm, Mono
Még valami eszembe jutott. A párom az élet dolgaiban elég eszes és komoly. Ebből a szempontból le a kalappal előtte.
Próbálok arra rájönni, hogy egyes dolgokban miért gyerekes? MIért maradt meg lázadó kamasznak? Elég keveset mesélt a gyerekkoráról. Azt mai napig érezni rajta, hogy a szülei válásából adódó törés még mindig benne van, azért maradt valamennyire zárkózott,mert amit mondott is, hogy anyjával nem tudott úgy beszélgetni. Egy olyan kép alakuét ki bennem (nekik nevelőapjuk lett), hogy nem ültek le vele beszélgetni és nem biztosították arról , hogy továbbra is érzelmileg biztonságban érezheti magát. VAnnak benne tüskék amiket hordoz magában. Ő érzékeny tud lenni, a nevelőapja beszólásait s cipeli, nem merte elmondani anyjának, mert nem akart feszültséget, veszekedést. sajnos tűr és nyel. Elkerülő típus. MIért választotta ezt az utat? Sajnos nem lehet dolgokról a párommal beszélni. Egy jókedélyű, bohóckodó tud lenni, ugyanakkor morgós is. MIért olyan az ő és az én anyum is, hogy nem lehet velük dolgokról beszélni? Miért nem ismer el egy szülő dolgokat? Pl, a párom anyukája, hogy ilyen különbséget tesz a 2 fiú között? Hogy tehet ilyen különbséget? Hogyan nem, miért nem volt fontos neki a fia lelki világa válásnál? Bár sajnos anyjuk természete is hagy maga után kívánni valót. Kis termetű, de nagy szájú. Én azért nem tetszek a párom anyukájának, mert nem hagytam neki, hogy irányítson. Itthon is irányítani akarnának, nem hagyom magam. Miért akar egy szülő irányítani? Nem bízik a gyerekében? Páromhoz egy kézi könyv kellene. Merev szabályrendszerű tud lenni és meginghatatlan. Miért? OLvastam egy cikket, amiben azt írták, hogy az ilyen embereket gyerekkori szabályrendszer, gyerkkori normák irányítják az életét. Miért? Olykor szokta mondani, milyen más volt rendszer váltás előtt. Abban is meginghatatlan pl, hogy az önéletrajzán mit kell finomítani és, hogy egy fénykép rajta mennyit számít. Miért nem fogadja el a jót? Miért meginghatatlan? MIért lesz valaki ilyen? köszönöm, Mono
Kedves Mono!
A játékosság és vidámság erény, nagyon hasznos tud lenni. Örüljön, hogy a párja ilyen tud lenni. Szerintem a gyermek-énünk megőrzése nagyon fontos. Sokszor túl hamar felnövünk, és elfelejtjük, milyen jó is gyereknek, kreatívnak, boldogan játszó örömtelinek lenni.
Jó lenne, ha felnőtten is ilyenek tudnánk maradni.
A zárkózottság, mogorvaság sok mindentől függ. Lehet születési jegyünk is ilyen. Lehet belső elégedetlenség is önmagával. Lehet, hogy ezt láttuk és tanultuk el – öntudatlanul is, – szüleinktől, őseinktől. Ha a szülők maguk is hasonlót tapasztaltak, ezt vették át, nem tudnak más példát mutatni-adni a gyermeküknek.
Nem tudom, a párjánál mitől van. A szülői minta sok esetben segít.
A szüleink is az első gyermek születésénél nagyobb bizonytalanságot élhettek meg. A második gyereknél már sok mindent tudtak, tehát könnyedebben vagy éppen elfogultabban foglalkoznak a gyermekkel. Élethelyzet is meghatározhatja.
Ebben az esetben is _csak konkrét helyzetelemzéssel_ lehetne megválaszolni kérdését.
Anyósával kapcsolatosan – valószínűleg sok hasonlóságuk van. Például mindketten irányító típusúak. Valószínűleg a párja sem önt választotta volna, ha nem ilyen lenne. Mert sokszor az édesanya (mintája) határozza meg, hogy milyen párt választ a férfi, és fordítva van a nőknél.
Szóval érdemes a hasonlóságon elgondolkozni. És azon, hogyan tudna önmaga rugalmasabbá válni, alkalmazkodóvá úgy, hogy nem mond le az eredeti terveiről, hanem ötletesen, játékosan, humorosan és együttműködően megoldja, éri el azokat.
Ön mennyire tesz különbséget? Mennyire merev? Mennyire ragaszkodik a kitalált elveihez, céljaihoz, elvárásaihoz? Mennyire hagyja, hogy a mások által „jó”-nak tartott szerint viselkedjen, vagy tegyen?
Javaslatom: a fókuszt csak önmagára vigye és saját megismerésével, fejlesztésével lépjen előre.
Nem teszek fel több kérdést, mert nem hasznos és nem teoretikus vitát szeretnék.
A jó kérdések afelé visznek: hogyan tudok rugalmasan reagálni? Hogyan tudok konfliktus mentesen együtt élni és/vagy kommunikálni? Hogyan tudom úgy kifejezni magam, hogy az nem sért senkit és pontosan kifejezi az igényeimet?
Csak folytassa kérdezést és alkalmazzon önmaga felé _kreatív és nyitott kérdéseket_! Azzal beindítja a tudatalattiját, és számos ötlet fog előjönni önből.
A gyakorlást és a tapasztalást azonban elsősorban élőben érdemes elkezdeni, amihez örömmel állok rendelkezésére egyéni időpont egyeztetés után.
Sütő Mária 2014. 07. 04. 19:58
A játékosság és vidámság erény, nagyon hasznos tud lenni. Örüljön, hogy a párja ilyen tud lenni. Szerintem a gyermek-énünk megőrzése nagyon fontos. Sokszor túl hamar felnövünk, és elfelejtjük, milyen jó is gyereknek, kreatívnak, boldogan játszó örömtelinek lenni.
Jó lenne, ha felnőtten is ilyenek tudnánk maradni.
A zárkózottság, mogorvaság sok mindentől függ. Lehet születési jegyünk is ilyen. Lehet belső elégedetlenség is önmagával. Lehet, hogy ezt láttuk és tanultuk el – öntudatlanul is, – szüleinktől, őseinktől. Ha a szülők maguk is hasonlót tapasztaltak, ezt vették át, nem tudnak más példát mutatni-adni a gyermeküknek.
Nem tudom, a párjánál mitől van. A szülői minta sok esetben segít.
A szüleink is az első gyermek születésénél nagyobb bizonytalanságot élhettek meg. A második gyereknél már sok mindent tudtak, tehát könnyedebben vagy éppen elfogultabban foglalkoznak a gyermekkel. Élethelyzet is meghatározhatja.
Ebben az esetben is _csak konkrét helyzetelemzéssel_ lehetne megválaszolni kérdését.
Anyósával kapcsolatosan – valószínűleg sok hasonlóságuk van. Például mindketten irányító típusúak. Valószínűleg a párja sem önt választotta volna, ha nem ilyen lenne. Mert sokszor az édesanya (mintája) határozza meg, hogy milyen párt választ a férfi, és fordítva van a nőknél.
Szóval érdemes a hasonlóságon elgondolkozni. És azon, hogyan tudna önmaga rugalmasabbá válni, alkalmazkodóvá úgy, hogy nem mond le az eredeti terveiről, hanem ötletesen, játékosan, humorosan és együttműködően megoldja, éri el azokat.
Ön mennyire tesz különbséget? Mennyire merev? Mennyire ragaszkodik a kitalált elveihez, céljaihoz, elvárásaihoz? Mennyire hagyja, hogy a mások által „jó”-nak tartott szerint viselkedjen, vagy tegyen?
Javaslatom: a fókuszt csak önmagára vigye és saját megismerésével, fejlesztésével lépjen előre.
Nem teszek fel több kérdést, mert nem hasznos és nem teoretikus vitát szeretnék.
A jó kérdések afelé visznek: hogyan tudok rugalmasan reagálni? Hogyan tudok konfliktus mentesen együtt élni és/vagy kommunikálni? Hogyan tudom úgy kifejezni magam, hogy az nem sért senkit és pontosan kifejezi az igényeimet?
Csak folytassa kérdezést és alkalmazzon önmaga felé _kreatív és nyitott kérdéseket_! Azzal beindítja a tudatalattiját, és számos ötlet fog előjönni önből.
A gyakorlást és a tapasztalást azonban elsősorban élőben érdemes elkezdeni, amihez örömmel állok rendelkezésére egyéni időpont egyeztetés után.
Sütő Mária 2014. 07. 04. 19:58
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
KEdves Mária!
Nem értem miért tud az lenni, hogy anyu kiforgatja a szavaimat. AZt tudom, hogy vannak benne félelmek, szorongások, de egyszerűen nem értem, miért forgatja ki olykor a szavaimat? MEg tudná nekem ezt magyarázni roppant örülnék neki, végre megtudnám miért van ez? Rettent rossz tud az lenni, mikor feszít egy kérdés és nem tudom a választ rá megtalálni.
Azt sem értem, hogy anyu sajnos egy szinten megrekedt. MIért nem tudom. VAgy talán az is közrejátszik benne ahogy nevelték. Azt nem értem, hogy miért nincs benne az igény a változtatásra. Most már tudom, részben azért születtem ebbe a családba, hogy lássam milyennek nem szabad lenni. Párszor voltam pszichológusnál is, hogy a kérdéseimre választ kapjak, de nem tudja dolgokra a választ ami nagyon rossz. Miért forgatja ki anyu a szavaimat?
MAma is sajnos olyan, nem akarja tudomásul venni, hogy anyu is és én is felnőtt emberek vagyunk és nem gyerekek.
Másik. Párom 40-es éveiben jár, mégis olykor kamaszos természete tud lenni. Helyre szoktam rakni, azt látom olykor rajta, hogy nem minden dologban akar felnőni. Itt van a példa rá, a kamaszos természete. Vajon miért ilyen? Modorán is nem tudom hogyan tudnák finomítani. Magyarán azokon a dolgain amit anyja nem tett meg. Régebben mondta azt is, őt ne törje be senki. NEm egészen tudom ezt mire vélni. Lázadó kamasz tud lenni. MIért? Az ő anyja olyan, hogy az öccsét és őt nagyon megkülönbözteti. Sajnos az anyjával erről nem lehet beszélni, mert nem ismer be dolgokat. Miért pártolja ki az öccsét? A páromnak ez fáj, rosszul esik, sajnos az anyjával nem tudja megbeszélni. Én anyum is olyan tud lenni, valamikor képtelen a kommunikációra, mert abszolút nem érdekli, sokszor csak akkor, mikor az ő érdeke kívánja. MIért van ez? Hogy nem lehet velük megbeszélni, beszélni dolgokról? A párom anyjával miért nem lehet beszélni arról, hogy így megkülönbözteti a gyerekeit? Bízom benne, meg tudja válaszolni. Hogyan van az, hogy pszichológus akinél voltam nem kapok választ a kérdéseimre? Ez a pszichológus ráadásul régi ismerősöm is. Férfi.
Köszönöm segítségét. Mono
Nem értem miért tud az lenni, hogy anyu kiforgatja a szavaimat. AZt tudom, hogy vannak benne félelmek, szorongások, de egyszerűen nem értem, miért forgatja ki olykor a szavaimat? MEg tudná nekem ezt magyarázni roppant örülnék neki, végre megtudnám miért van ez? Rettent rossz tud az lenni, mikor feszít egy kérdés és nem tudom a választ rá megtalálni.
Azt sem értem, hogy anyu sajnos egy szinten megrekedt. MIért nem tudom. VAgy talán az is közrejátszik benne ahogy nevelték. Azt nem értem, hogy miért nincs benne az igény a változtatásra. Most már tudom, részben azért születtem ebbe a családba, hogy lássam milyennek nem szabad lenni. Párszor voltam pszichológusnál is, hogy a kérdéseimre választ kapjak, de nem tudja dolgokra a választ ami nagyon rossz. Miért forgatja ki anyu a szavaimat?
MAma is sajnos olyan, nem akarja tudomásul venni, hogy anyu is és én is felnőtt emberek vagyunk és nem gyerekek.
Másik. Párom 40-es éveiben jár, mégis olykor kamaszos természete tud lenni. Helyre szoktam rakni, azt látom olykor rajta, hogy nem minden dologban akar felnőni. Itt van a példa rá, a kamaszos természete. Vajon miért ilyen? Modorán is nem tudom hogyan tudnák finomítani. Magyarán azokon a dolgain amit anyja nem tett meg. Régebben mondta azt is, őt ne törje be senki. NEm egészen tudom ezt mire vélni. Lázadó kamasz tud lenni. MIért? Az ő anyja olyan, hogy az öccsét és őt nagyon megkülönbözteti. Sajnos az anyjával erről nem lehet beszélni, mert nem ismer be dolgokat. Miért pártolja ki az öccsét? A páromnak ez fáj, rosszul esik, sajnos az anyjával nem tudja megbeszélni. Én anyum is olyan tud lenni, valamikor képtelen a kommunikációra, mert abszolút nem érdekli, sokszor csak akkor, mikor az ő érdeke kívánja. MIért van ez? Hogy nem lehet velük megbeszélni, beszélni dolgokról? A párom anyjával miért nem lehet beszélni arról, hogy így megkülönbözteti a gyerekeit? Bízom benne, meg tudja válaszolni. Hogyan van az, hogy pszichológus akinél voltam nem kapok választ a kérdéseimre? Ez a pszichológus ráadásul régi ismerősöm is. Férfi.
Köszönöm segítségét. Mono
Kedves Mono!
Mostani kérdéseire nem tudok jól válaszolni. Általánosságban nehéz. A gyakorlatom az, hogy pontosan elemezzük a szituációt és az ön által adott jelzéseket, válaszokat is. Csak ekkor tudok jó segítséget adni, hasznos tanácsokat vagy a felbukkanó elakadást oldani.
Azt látom, hogy édesanyjában a változás iránti igényt hiányolja.
Kezdje önmagán a sort, ahogy már el is kezdte. A pszichológussal való konzultáció elindít egy önismereti folyamatot. Haladjon tovább! Ismerje meg magát és tanuljon új módszereket. Valamint gyakorolja azokat. Ahogyan elkezd eredményes lenni benne, úgy fog érdeklődést mutatni az édesanyja és átvesz, megtanul dolgokat majd.
Ha a Mama gyerek módra kezeli, adjon felnőtt válaszokat rá. Tudja pontosan, hogyan kell azt? Vagy esetleg sértődve, ’gyermek módra’ saját maga is megbántódik... hangos lesz, ajtót csapkod vagy felcsattan. (Ez csak feltételezés, eljátszom a gondolattal. Hiszen saját reakciójáról nem ír.)
Ha felnőtt választ ad, pl. – „Szeretném, ha ebben a kérdésben felnőtt módjára tudnánk beszélgetni. Amikor így szólsz hozzám, így és így érzem magam (leírni, elmondani az érzést, máris nem belül feszít!). Szeretném, ha ... – és itt fejezi ki saját igényét.” – meglepő módon sokszor felnőtt válaszokat kapunk a másiktól is.
Mivel nem ismerem az ön reakcióját, ennyit tudok ajánlani és Marshall Rosenberg könyvét továbbra is javaslom használni.
Valamint továbbra is ösztönzöm arra, meséljen magáról, kezdjen el beszélgetni. Akkor is, ha elsőre nem sikerül... Nem vagdalkózni, hanem csak egy témát elmesélni és nyugodtan időt adni a másiknak, ő hogyan válaszol és reagál rá – azt kritika és megjegyzés nélkül meghallgatni! Nyitottan!
Csak elfogadva a másik, sokszor akár eltérő véleményét is. Ha ezt megteszi, megtette az első lépést a felnőtt kommunikáció felé. Mert a másik elfogadása az első lépés a másik felé.
Hiszen ön is pontosan az elfogadást szeretné tőlük megkapni. Tegye meg az első lépést.
És meg fogja kapni a kérdéseire a válaszokat.
(A MIÉRT? kérdéseket kerülje, sokszor az okokat és a mögöttes szándékokat keresi, rossz feltételezéssel. Hasznosabb a Hogyan? Hogyan lehet? Mit gondolsz...? – nyitott kérdésekkel megnyitni a másikat és magunkat is.)
A gyakorlást és a tapasztalást azonban elsősorban élőben érdemes elkezdeni, amihez örömmel állok rendelkezésére egyéni időpont egyeztetés után.
Sütő Mária 2014. 07. 04. 19:40
Mostani kérdéseire nem tudok jól válaszolni. Általánosságban nehéz. A gyakorlatom az, hogy pontosan elemezzük a szituációt és az ön által adott jelzéseket, válaszokat is. Csak ekkor tudok jó segítséget adni, hasznos tanácsokat vagy a felbukkanó elakadást oldani.
Azt látom, hogy édesanyjában a változás iránti igényt hiányolja.
Kezdje önmagán a sort, ahogy már el is kezdte. A pszichológussal való konzultáció elindít egy önismereti folyamatot. Haladjon tovább! Ismerje meg magát és tanuljon új módszereket. Valamint gyakorolja azokat. Ahogyan elkezd eredményes lenni benne, úgy fog érdeklődést mutatni az édesanyja és átvesz, megtanul dolgokat majd.
Ha a Mama gyerek módra kezeli, adjon felnőtt válaszokat rá. Tudja pontosan, hogyan kell azt? Vagy esetleg sértődve, ’gyermek módra’ saját maga is megbántódik... hangos lesz, ajtót csapkod vagy felcsattan. (Ez csak feltételezés, eljátszom a gondolattal. Hiszen saját reakciójáról nem ír.)
Ha felnőtt választ ad, pl. – „Szeretném, ha ebben a kérdésben felnőtt módjára tudnánk beszélgetni. Amikor így szólsz hozzám, így és így érzem magam (leírni, elmondani az érzést, máris nem belül feszít!). Szeretném, ha ... – és itt fejezi ki saját igényét.” – meglepő módon sokszor felnőtt válaszokat kapunk a másiktól is.
Mivel nem ismerem az ön reakcióját, ennyit tudok ajánlani és Marshall Rosenberg könyvét továbbra is javaslom használni.
Valamint továbbra is ösztönzöm arra, meséljen magáról, kezdjen el beszélgetni. Akkor is, ha elsőre nem sikerül... Nem vagdalkózni, hanem csak egy témát elmesélni és nyugodtan időt adni a másiknak, ő hogyan válaszol és reagál rá – azt kritika és megjegyzés nélkül meghallgatni! Nyitottan!
Csak elfogadva a másik, sokszor akár eltérő véleményét is. Ha ezt megteszi, megtette az első lépést a felnőtt kommunikáció felé. Mert a másik elfogadása az első lépés a másik felé.
Hiszen ön is pontosan az elfogadást szeretné tőlük megkapni. Tegye meg az első lépést.
És meg fogja kapni a kérdéseire a válaszokat.
(A MIÉRT? kérdéseket kerülje, sokszor az okokat és a mögöttes szándékokat keresi, rossz feltételezéssel. Hasznosabb a Hogyan? Hogyan lehet? Mit gondolsz...? – nyitott kérdésekkel megnyitni a másikat és magunkat is.)
A gyakorlást és a tapasztalást azonban elsősorban élőben érdemes elkezdeni, amihez örömmel állok rendelkezésére egyéni időpont egyeztetés után.
Sütő Mária 2014. 07. 04. 19:40
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
.jpg)
.jpg){kind=small}
