Előrebocsátom, hogy számos erénye mellett egy nagy hátránya is van Harvey Karp műveinek, mégpedig az, hogy jelenleg nem elérhetőek magyar nyelven… Idegen nyelvű könyvesboltokban vagy antikváriumban azonban – kis szerencsével - megszerezhetőek az írásai, elképzeléseivel pedig egyre gyakrabban találkozhatunk magyar internetes oldalakon, blogokban vagy akár egy-egy játszótéri beszélgetés során is.

Harvey Karp amerikai gyermekgyógyász két sikerkönyve közül talán nálunk is ismertebb a The Happiest Baby on the Block (A lakótelep legboldogabb babája). Ebben a művében Karp egyebek mellett a hasfájás „mítoszát” kérdőjelezi meg. Újdonsült anyukáknak, apukáknak sokkoló élmény lehet, amikor jóllakott, tisztába tett, átöltöztetett, karban ringatott, látszólag tökéletesen ellátott és semmiben hiányt nem szenvedő gyermekük csak nem akarja abbahagyni a sírást. Ilyenkor a szülő teljes joggal gondol arra, hogy csemetéjének bizonyosan valami fájdalma van. Márpedig nyilvánvaló, hogy csak a hasa fájhat… hiszen mocorog a kicsi, felhúzza a lábát, nagyokat durrogtat, és mintha attól megkönnyebbülne… - Ez a hasfájós időszak általában varázsütésre meg szokott szűnni, amint a babák betöltik a három hónapos életkort.

Doktor Karp ellenben azt állítja, hogy a jelenség nyitja a hiányzó negyedik trimeszter. Más állatok kicsinyeihez képest ugyanis az embergyermek meglehetősen fejletlenül és magatehetetlenül jön a világra (míg egy kiscsikó néhány percen belül lábra áll, a mi csemetéinknek egy évre van ehhez szüksége). Ennek oka az emberi agy rendkívüli fejlettsége: a fogantatás utáni kilencedik hónapban az agy, így a koponya is eléri azt a méretet, amin túlnőve már a magzat feje nem fér át a szülőcsatornán. Szükségszerű hát, hogy a gyermek a világra jöjjön – de az első hónapokban élete jobban hasonlít még egy magzatéra, mint egy csecsemőére. Az újszülött szinte az egész napot átalussza, ébren töltött óráit majdnem teljes egészében az evés tölti ki, és első szociális megnyilvánulásai (mosolygás, érdeklődés a társas környezet iránt) is csak a harmadik hónap kezdetétől lesznek megfigyelhetőek. Gyermekünk tehát, írja Karp doktor, akkor fogja biztonságban és kényelemben érezni magát, ha minél kevésbé éles az átmenet a magzati és kinti lét között, ha minél jobban hasonlít környezete az anyaméhben megtapasztalt korábbi világra. Újszülöttünk e szerint az első három hónapban nem elsősorban azért sír, mert fájdalmai vannak, hanem mert bizonytalanul érzi magát ebben az idegen, új világban. Lábacskáit sem azért húzogatja fel, mert a hasfájás gyötri, hanem mert igyekszik felvenni azt az összekucorodott, magzati pózt, melyet korábban annyira megszokott…

Karp szerint az öt „S” módszer segíthet abban, hogy igazodni tudjunk kisbabánk igényeihez:

1. Swaddling = pólya: A magzat az anyaméh szűkös terében
folyamatos szoros érintkezésben van édesanyjával, amihez képest a kinti, tágas, határtalan világ fenyegetően hathat. Újszülöttünk akkor érzi magát otthonos biztonságban, ha idekint is megtapasztalja ezt a szoros érintkezést. Ezt az érzést adhatja az első időszakban a pólya, vagy még inkább az édesanyával való szoros testi kontaktus, az ölelés.

2. Side/stomach position = oldal/gyomor tartás: Ha a bal alkarunkon hasra fektetjük a babát, akkor ez is a szoros, óvó kontaktus élményét nyújtja számára, ráadásul közel van a megnyugtató (anyai) szívhangokhoz. Ebben a pozícióban karunk nyomást gyakorol a baba gyomrára is, ami az időnként valóban adódó emésztési nehézségeken könnyít.

3. Shushing = susogás: A magzat körül az anyaméhben soha nincs csend. A baba hallja az anya szívhangjait, beleinek mozgását, vérének susogó áramlását. Ez a hang számára a megszokott, az otthonos, a biztonságot nyújtó – a kinti világban azonban ritkán tapasztal hasonlót (és különösen az éjszakai csend, a zajok teljes hiánya hathat rá nyugtalanítóan). Ezért növeli a baba komfortérzetét a susogás, a fehérzaj, a szívdobogás vagy akár a háztartási gépek hangja. Célszerű lehet az újszülöttnek ilyen zajokat lejátszani – a játékgyártók felismerték már az ebben rejlő lehetőségeket: számtalan forgó és babahinta repertoárján szerepelnek hasonló hangok.

4. Swinging = ringatás: Az egyik legösztönösebb mozdulat a szülő részéről. A magzat a magzatvízben folyamatos mozgásban van, lebeg, és együtt ring az anya minden mozdulatával. Karp hevesen cáfolja, hogy ebben az időszakban elkényeztetjük a babát azzal, ha folyamatosan kézben van – hiszen korábban a nap 24 órájában érintkezett édesanyjával. Ha így nézzük, már az is komoly megvonás, ha ez az időtartam egyik pillanatról a másikra fél napra csökken!

5. Sucking = szopás: Nem szorul különösebb magyarázatra: a kinti világban a táplálék és öröm forrása az édesanya melle, és amikor a baba éppen nem eszik, akkor is megnyugtatóan hat rá, ha valamit - pl. ujjacskáját vagy az édesanyja kisujját – a szájában érzi.

Mindezeknek az egyszerű technikáknak a titka Karp szerint abban rejlik, hogy beindítják a baba saját, „beépített” önmegnyugtató reflexeit. A legfontosabb azonban az édesanya önbizalma és nyugalma, hiszen a baba nagyon fogékony a hangulatára, és nem fog tudni lecsillapodni, ha az anyukájában is a feszültséget tapasztalja meg…

Karp doktor másik, The Happiest Toddler on the Block (A lakótelep legboldogabb kisgyermeke) című könyvében kifejtett elképzeléseivel nem igazán találkoztam még sehol magyar nyelven. Ebben az írásában Karp az 1 és 5 év közötti korosztályt és érzelmi viharaikat veszi górcső alá. Az ebbe a korosztályba tartozó gyermeket kis barlanglakókhoz hasonlítja, akiket nekünk, felnőtteknek kell végtelen türelemmel bevezetnünk a civilizáció rejtelmeibe. Az emberiség fejlődéstörténetének több mint 99%-át a természetben élte le, (Tarzan világában, írja Karp), amihez képest a modern lakókörnyezet fehér, mozdulatlan falaival, csendjével, tisztaságával és szabályos rendjével rendkívül unalmas. Ugyanakkor ez a világ egyszersmind túl zajos is egy kisgyermek számára: a modern technika, a rajzfilmek, az élénk színek, a zenélő játékok folyamatosan bombázzák érzékszerveit. Így lesz otthonunk egyszerre alul- és túlingerlő is „civilizálatlan kis ősemberünk” számára.

A kisgyermekeket emellett egy sajátos idegrendszeri kiegyensúlyozatlanság is jellemzi. A felnőtteknél – ideális esetben – egyensúlyban van a gyors döntéseket hozó, szeszélyes, irracionális, érzelemvezérelt jobb, és a higgadt, racionális, logikus bal agyfélteke tevékenysége. Ezzel szemben a kisgyermekekre alaphelyzetben is jellemző egy enyhe jobb agyféltekei túlsúly, amelyet a hirtelen nagy érzelmek egészen szélsőséges módon fel tudnak fokozni. Barlanglakónk ekkor levetkőzi magáról az összes addig elsajátított „civilizációs ártalmat”, és teljesen kezdetleges módon kezd viselkedni. Ekkor mondjuk azt, hogy gyermekünk hisztizik… Mindehhez hozzáadódik a csemete temperamentuma is: gyermekünk lehet „könnyű természetű”, de félénk vagy éppen meglehetősen határozott is. És ahogy Karp fogalmaz: egy határozott, temperamentumos gyerek egy ilyen érzelmi megbillenéskor keltheti azt a benyomást a szülőben, mintha egy kardfogú tigrist kéne felnevelnie…

A szülő feladata nem más, mint hogy ennek – az időnként kardfogú tigrissé változó – kis barlanglakónak a nagykövete legyen a felnőttek világában. Márpedig egy jó nagykövetnek beszélnie kell a célország nyelvét. Karp két szabályt mutat be arra, miként kommunikálhatunk hatékonyan gyermekünkkel érzelmi viharok esetén is:

1. Gyorséttermi szabály – A gyorséttermeknek minden negatívumok ellenére van legalább egy komoly erősségük: nagyon hatékonyan kommunikálnak. Ha dupla csirkés szendvicset kérek kis adag krumplival és nagy pohár kólával, akkor az eladó nem az árat vágja rá rögtön, hanem előbb elismétli a hallottakat: „Dupla csirkés szendvics, kis adag krumplival és nagy pohár kólával.” – és csak ezután vág bele a maga közlendőjébe: „1200 forint lesz összesen.”A gyorséttermi szabály lényege: mindig az beszél előbb, aki szomorúbb (ha a gyermek veszélyben van vagy súlyosan vét egy szabály ellen, akkor ez természetesen a szülő lesz). A másik meghallgatja, elismétli, jelezvén, hogy megértette, és csak ezután veszi át a szót. Az ismétlésnél fontos a tartalom, de kisgyerekekre a közlés mikéntje még erősebben hat, mint maguk a szavak, ezért gesztusainkkal, hangszínünkkel egyszersmind tükröznünk kell valamennyit a gyermek érzelmeiből. (E szabályt egyébként a szerző maga is követi a kötet megszerkesztésénél: hosszasan és mély empátiával elemzi a csüggedt szülők tépelődéseit és kétségeit, és csak ezután vág bele saját elképzelései ismertetésébe.)

2. A kisgyermeknyelv elsajátítása – Meg kell tanulnunk gyermekeink „anyanyelvét”, hogy megértessük magunkat. A heves érzelmek és jobb agyféltekei túlsúly hatására a gyermekünk „süketté válik” a szépen fogalmazott, bonyolult szülői közlésekre. Ha azt akarjuk, hogy üzenetünk célba jusson, át kell törnünk ezt az érzelmi blokkot, és erre akkor van legnagyobb esélyünk, ha rövid, párszavas mondatokat használunk, sok ismétléssel és visszatükrözünk valamennyit gyermekünk érzelmeiből.

E szabályok működését Karp doktor saját praxisából merített, szórakoztató példákkal illusztrálja.

A kötet második felében a zöld, sárga és piros lámpás viselkedéseket elemzi, azaz ötleteket, technikákat nyújt ahhoz, hogy miként bátorítsuk a helyes (zöld lámpa), nyirbáljuk a zavaró (sárga lámpa) és tartsuk féken a rossz (veszélyes, agresszív vagy fontos szabályokat áthágó – piros lámpa!) viselkedést. Teszi mindezt egyéni, kedves humorral, és folyamatosan megsimogatva Téged, Szülő: a legszebb és legkeményebb feladatra vállalkoztál, amire ember vállalkozhat, különösen, hogy az emberiség történetében példátlan, mennyire egyedül vannak e tekintetben napjaink szülői. És veregesd magad vállon, hogy azt a kis „kardfogú tigrist”, amellyel egy fedél alatt élsz, képes vagy egészségben és szeretetben nevelni, és a könyv csupán abban próbál segíteni, hogy ez az idő túlnyomó részében mindkettőtök megelégedésére szolgáljon.

(Nota bene: Jó lenne, ha a kiadók felfigyelnének ezekre a könyvekre, és végre magyarul is megjelenhetnének. Szórakoztató, gondolatébresztő és vitaindító szövegek ezek, közös esti családi olvasmánynak is rendkívül alkalmasak. Nem biztos, hogy mindenben igaza van Karp doktornak, de könyvei üde színfoltjai lehetnének a gyermeknevelés magyarul elérhető – nem csekély – irodalmának is.)

A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás