SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyermeknap a gyermekekért

Singola Edit [cikkei] - 2009-05-21
Azokban a családokban, ahol gyerek van, minden nap gyereknap van - mondhatnánk, mert a gyerek állandó figyelmet, védelmet, szeretetet, törődést igényel. De van egy nap az évben, amikor azok a gyerekek is kaphatnak figyelmet, akik máskor saját hibájukon kívül nélkülözni kényszerülnek az előbbieket. Szóljon a Gyermeknap minden gyerekről!
Gyermeknap a gyermekekért

Milyen a gyerek?

Áruházban vásárolok, hosszú sor áll a pénztárnál, előttem egy anyuka tele pakolt bevásárlókocsival és két kisgyerekkel, épp fizet. A gyerekek nagyon unják már a dolgot, mennének szaladgálni, bontanák ki a csokit, amit vesznek, nyaggatják az anyjukat. Az anya homlokán már csorog a víz, nem győzi az árut pakolni a szalagra és a két gyereket szemmel tartani. Több sem kell a kicsiknek, észreveszik, hogy ne
gyerekekm kapják meg a kellő figyelmet, elkezdenek hisztizni, az egyik földhöz vágja magát, a másik ordít, hogy neki vegyenek ezt vagy azt… És ez csak egy pár perc volt a napjukból, a hetükből, az életükből.

Hazafelé tartok, amikor szembe jön egy apuka két kislányát kísérve, akik nem akarnak szót fogadni neki, előreszaladnak, egy autó hangos fékcsikorgatás közepette fékez le az úttestre kerülő gyerek előtt. Az apuka ordít a gyerekre, a gyerek ordít, mert megijedt…

A következő sarkon egy családdal találkozom. A gyerek kisbiciklin, a szülők kézen fogva sétálnak utána. A kislány megáll a zebránál, hátranéz, és nyugodtan várja a felnőtteket. Nem kell kiabálni, hogy álljon meg, de szemmel kell tartani, hiszen nem tudja még felmérni a veszélyt.

A gyerekek sokfélék, pajkosak, mozgékonyak, türelmetlenek, kedvesek, álmosak, játékosak…., megannyi jelzőt sorolhatnék. Épp ettől gyerek a
gyerek. Voltak időszakok, amikor a gyereket kicsinyített felnőttként kezelték, de a gyerek nem kis felnőtt. A gyermekkor egy különleges időszak, mindenki gyerekként kezdi. Az a kor, amikor a legtöbb figyelem és szeretet szükséges egy embernek, ebben az időszakban dől el, kiből, milyen felnőtt válik, ez az alapozás nagyon fontos ideje. Nem vitás, vannak problémás percek, napok, de a kultúra része, hogy szocializáljuk gyermekeinket.

Milyen lesz a gyerek?


A gyerek a legtöbb dolgot utánzással sajátítja el. A szülei az elsődleges példák előtte, őket látja legtöbbet, mit, hogyan tesznek, hogyan reagálnak. A gyerek átveszi ezeket a normákat, szokásokat. A gyerek viselkedése reprezentálja a szülőket, mert a gyerekbe beleivódnak azok a dolgok is, amelyeket nem is sejtünk. A felnőttek félelme, aggodalma is benne van a g
gyerekek körbenyerek viselkedésében, tudattalanul is átveszi a rezgéseinket, minden lélegzetünk, sóhajunk, gesztusunk hat a gyerekre, aki kifinomult érzékenységgel reagál ezekre.

Ezért nem mindegy, hogyan bánunk egy gyerekkel akár otthon, családi körben, baráti körben, vagy az óvodában, iskolában. Ezek a gyerekkori évek határozzák meg a további életét. Az egészséges testi, szellemi és lelki fejlődés alapfeltétele a szeretet, ami nélkül nem tud egy gyerek létezni.

Aki gyermeket vállal, a világ legnagyobb „gondját” veszi a nyakába, de egyben a világ legnagyobb örömét is. A gyerek sok lemondással, áldozattal jár, ugyanakkor óriási boldogsággal és pótolhatatlan élményekkel. A gondokkal teli percekben, mint egy nehéz vásárlós nap, gondoljunk a szép percekre, amelyeket gyermekeinktől kaptunk, és soha nem feledhetünk el, és örökre magunkkal visszük azokat.
 

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért
(részlet)

Fák, csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.


Sok gyerek kényszerül a jólétet, szeretetet, gondoskodást nélkülözni. Gondoljunk rájuk is, ha módunk van rá, tegyünk is értük egy jó gesztust! A Nemzetközi Gyermeknapon lepjük meg gyermekünket, és ha ismerünk szenvedő (beteg, nélkülöző, szegény, árva) gyerekeket is! Emlékezzünk meg a kedves pillanatokról, és öleljük köszönetként magunkhoz az élet legszebb ajándékát: a gyermekünket!

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

A szamárköhögés (pertussis) egy rendkívül fertőző, bakteriális eredetű betegség, amelyet a Bordetella pertussis nevű baktérium okoz. Legfőképpen a légutakat érinti, és minden korosztályt veszélyeztet, de különösen a csecsemőkre jelent nagy kockázatot. Az elmúlt évekhez képest Magyarországon drámaian nőtt az esetek száma, így fontos, hogy minden szülő tisztában legyen a tünetekkel, a megelőzéssel és a kezelési lehetőségekkel.
Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Az ünnepi időszakban tömegesen jelentkeznek a sürgősségi ellátásban az epekólikás betegek. Dr. Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ gasztroenterológus, belgyógyász szakorvosa szerint, ha valaki már átélt ilyen rohamot, az soha nem felejti el; megfelelő kezelés híján pedig bármikor újra jelentkezhetnek a tünetek, és akár súlyosabb szövődményeket is okozhatnak a kövek.
Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Rendszeres fogmosás és nem megfelelő méretű, helytelenül alkalmazott fogköztisztító használata mellett is kialakulhat fogínygyulladás és fogágybetegség - derül ki a Semmelweis Egyetem tanulmányából. Személyre szabott szájhigiénés eszközök használatával és megfelelő betegedukációval azonban elkerülhetők, s akár visszafordíthatók a fenti folyamatok, és a szájüreg egészsége hosszú távon megőrizhető.
Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

A gyertyák kellemes dekorációs kiegészítői otthonainknak, melyeket a karácsony közeledtével egyre gyakrabban lobbantunk lángra, ezzel is emelve az ünnep fényét. Dr. Potecz Györgyi, az Allergiaközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint azonban az illatgyertyák jelentős mértékben hozzájárulhatnak a beltéri levegőszennyezéshez, és légúti irritációt is kiválthatnak az arra érzékenyeknél.
Újévi fogadalom: 2025-ben ne hagyjuk ki a „nagyrutin” vizsgálatot!

Újévi fogadalom: 2025-ben ne hagyjuk ki a „nagyrutin” vizsgálatot!

Huszonegy éves kor fölött rizikófaktorok, tünetek hiányában legalább öt évente, krónikus betegség, idős életkor esetén évente javasolt a laborvizsgálat, amely fényt deríthet a tartós fáradékonyság, sápadtság, szem alatti sötét karikák, ingerlékenység, hajhullás, gyors hízás vagy fogyás, haspuffadás, bőrproblémák, véres vizelet vagy széklet hátterében húzódó problémákra is. Mindez azért fontos, mert az időben felfedezett betegségek, nagyobb hatékonysággal gyógyíthatók - mondja dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője.
A szerkesztő ajánlja