SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A tudatos szülők óvodája a XXI. században

Családinet [cikkei] - 2009-08-11
Rendszeretet, családcentrikus élet, jobb teljesítmény, kiegyensúlyozott gyermek- és felnőttkor. Ezt kínálja egy Magyarországon eddig nem hasznosított pedagógiai szemlélettel rendelkező új alapítványi óvoda Budapesten.
A tudatos szülők óvodája a XXI. században

Világszerte sikeresek azok az óvodák, amelyek az általánosnál sokkal intenzívebben vonják be a szülőket a gyermeknevelésbe. A több évtizedes tapasztalat mutatja, hogy az ilyen nevelési intézményekből kikerülő gyermekek felnőttként jobban értékelik a családot, embertársaikat és az átlagosnál jóval ritkábban válnak el.

„A nevelés a szülő feladata, míg az oktatás az iskolában zajlik” - a hagyományos nevelési-oktatási rendszerben feltétlenül igaz ez az állítás. Ugyanakkor a gyermekeknek komoly problémát jelenthet, ha az óvodában-iskolában és a családhoz hazatérve egészen más értékek, erkölcsiség mentén kell eligazodniuk. A kiegyensúlyozott életvitel elsajátításának alapfeltétele, hogy hiteles, erkölcsileg egyértelmű impulzusok érjék a fiatalokat. Ellenkező esetben szorongásos tünetek, lelki problémák léphetnek fel, s komoly zavarokat okozva akár egész életre meggátolhatják a gyermekek egészséges szellemi fejlődését, közösségi beilleszkedését.

A Sas-hegy lábánál idén induló új óvoda erre a jelenségre kínál megoldást: az intézményben a szülő és a nevelő közötti kapcsolattartás jóval intenzívebb a tutor-rendszernek köszönhetően. A tutor a gyermek személyiségbeli és képességbeli neveléséért egyaránt elkötelezett és felelős személy, aki a szülőpárral rendszeresen konzultál, segít, tanácsot ad, javasol, biztat, megerősít. A tutor egyben rendszeresen egyeztet a gyermek pedagógusaival is. Az óvoda nemcsak a gyermek nevelésére koncentrál, hanem arra is, hogy a szülők és a nevelők által közvetített értékek egymást erősítsék. Ennek érdekében a szülők az óvoda által szervezett speciális, gyermekneveléssel, házastársi kapcsolattal foglalkozó tréningeken vehetnek részt, amelyeknek lényege és küldetése a szülő-gyermek, illetve a házastársi kapcsolat erősítése.


A hagyományosnál jóval célirányosabb és szervezettebb visszacsatolás lehetővé teszi, hogy a szülő hitelesebben, tudatosabban formálja és tökéletesítse saját szerepét gyermeke és a család életében, s ezáltal kiegyensúlyozott és harmonikus mintát mutasson gyermekének. Az értékalapú nevelés lényege, hogy ezek az értékek a szülők és nevelők által hitelesen képviselt értékek legyenek. A hitelesség fontos jellemzője, hogy összhang van a hirdetett és a saját életvitelben alkalmazott elvek között. Az értékalapú nevelés módszere a példamutatás, valamint a folyamatos kapcsolat a szülő és az intézmény között a nevelés összehangolása érdekében.

A gyermek óvodáskorától kezdve idejének jelentős részét szüleitől távol tölti, éppen ezért ebben a korban kell egyre tudatosabban odafigyelni a szülők szerepére gyermekük életében. A tutor-rendszer maximálisan illeszkedik az érvényben lévő oktatási, nevelési előírásokhoz, a gyermek tehát nem „mást” kap, hanem többet és hitelesebbet, mint egy hagyományos nevelési intézményben. A tutor-rendszerrel működő intézmények az intézmény akadémiai szintjét tekintve több országban a legrangosabb intézmények közé tartoznak. Ennek titka az egyes gyermekre jutó oly mértékű figyelem, törődés, amely az átlagos képességű gyermekeket is nagyon jó eredmény elérésére ösztönzi, mind a tanulás, mind pedig a jellemformálás terén.

Európa több országában – Anglia, Spanyolország, Csehország, Lengyelország - már több éve, évtizede működnek hasonló, szülői kezdeményezésen alapuló intézmények. A tapasztalatok egyértelműen pozitívak - az ilyen szellemiségű intézményekben nevelkedett gyermekek jóval rendszeretőbb, családcentrikusabb, szakmájukban sikeres, boldog, kiegyensúlyozott emberekké válnak a hagyományos képzésben részt vevő társaikhoz képest. A spanyolországi  adatok magukért beszélnek: míg az ország válási statisztikái világviszonylatban szinte a legmagasabb értéket mutatják, addig az értékalapú nevelésben részesültek esetében ez a mérték 5% alatti. Nem véletlen, hogy ezekbe a szülők által alapított oktatási intézményekbe jellemzően nagy a túljelentkezés. A kiválasztás kritériuma, hogy a szülők egyetértenek-e az iskola értékrendjével és vállalják-e azt, hogy a nevelés az intézmény és a család közös, összehangolt feladata.

A magyarországi alapítók olyan szülők, akik Londonban, Madridban, Varsóban és Prágában találkoztak az ilyen típusú nevelési intézményekkel, majd itthon más, hasonlóan motivált családokkal, szülőkkel összefogva létrehoztak egy tutor-rendszerrel működő alapítványi óvodát Budapesten. Az alapítók tervei szerint gyermekeik pár év múlva már tanulmányaikat is hasonló elvek mentén működő iskolában végezhetik.

http://www.sashegyovoda.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Ingyenes programok augusztus 20-án Budapesten és vidéken

Augusztus 20. Magyarország egyik legnagyobb ünnepe, amely az államalapítást és Szent Istvánt, az ország első királyát ünnepli. Ezen a napon országszerte színes és változatos programok várják az érdeklődőket, a hagyományőrző eseményektől kezdve a kulturális rendezvényeken át a látványos tűzijátékokig. Mutatunk néhány ingyenes programot Budapesten és vidéken, amelyekre ellátogatva tartalmas és érdekes napot tölthet együtt a család.
A szerkesztő ajánlja