SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Pénz, mint karácsonyi ajándék

Himer Csilla [cikkei] - 2011-12-20
Mostanság divat pénzt ajándékozni, még akár karácsonyra is. Tény, sokkal egyszerűbb, praktikusabb így az ajándékozónak: nincs utánajárás, sem előzetes fejtörés, hogy mégis mi a búbánatot vegyek X-nek, meg Y-nak, egyszerűen csak kibélelek egy borítékot, aztán Isten éltesse az ünnepeltet. Még karácsonykor is lehet azt mondani, hogy "Majd Te tudod, hogy mit szeretnél leginkább, és majd arra költöd."

Pénz, mint karácsonyi ajándék

Viszont tegnap az egyik ismerősöm nekem szegezte a kérdést: ugyan foglaljak már állást, ha már úgyis akkora spíler vagyok pénzügyi nevelésben, hogy mennyire jó az, ha már a kisgyerekek is pénzt kapnak ajándékba karácsonyra.

Akkor íme az állásfoglalás:

    ha egy gyerek pénzt kap, akár ajándékba is, azzal nincsen semmi baj.

Persze azért nem árt, ha adott néhény feltétel, de miért ne lehetne a pénz is ajándék?

A legfőbb ellenérv az szokott lenni, hogy ezzel túlságosan is anyagiassá neveljük a gyereket. Akkor viszont visszakérdezek: ha a gyerek csak úgy üttyre-füttyre megkap minden tárgyat, amit csak megkíván és kiejt a száján, azzal nem lesz anyagias?

Vagyis szerintem nem maga a pénz tesz anyagiassá valakit, hanem sokkal inkább az, hogy hová teszi a prioritásait. Ha egy gyereknek is az a legfontosabb, hogy milyen márkájú a ruha, a cipő, ami rajta van, és hogy van-e alma a telefonján, mert eszerint van önmaga előtt is értéke saját magának, akkor tényleg baj van.


Így van ez a pénzzel is. Ha nem ez az emberi kapcsolatok, ill. az önbizalma értékmérője, akkor teljesen rendben van az is, hogy pénzt kap a gyerek ajándékba.

Mikor van rendjén, hogy a gyerek pénzt kap ajándékba?

Ha rendjén vannak benne a prioritások is - azaz van egy szilárd értékrendje. Jó, jó, most nyugodtan lehet azt mondani, hogy honnan legyen egy gyereknek, egy kialakulatlan jellemnek szilárd értékrendje? Egy szavas a válasz: Tőled.

Bármilyen meglepő ugyanis, az értékek már elég hamar rögzülnek a gyerekben. Ehhez semmi más nem kell, csak az, hogy azt lássa, a szülei is ezt a mintát, magatartást, viselkedést, gondolkodást, stb. követik - méghozzá az esetek döntő többségében. (Mondhatni következetesen.) Az, hogy aztán Neked, mint szülőnek a gyerek kamaszkorában az az érzésed támad, hogy mindebből a gyerek semmit nem tanult az évek során, ne tévesszen meg: az alapok ott vannak, és tartja is magát hozzájuk a gyerek. Csak éppen a kamaszkor arra van kitalálva, hogy a gyereked feszegesse a határokat - például a türelmedét is.

Ugyanez igaz a pénzre is: ha Te úgy bánsz a pénzzel, mint egy eszközzel, ami segít a céljaid elérésében, de ezek a célok mind értékesek, akkor a gyereknek ez lesz a természetes.

Úgyhogy semmi gond nincs azzal, hogy esetleg pénzt kap a gyerek ajándékba. Egy dologra figyelj csak: legyen valamilyen komoly célja a gyereknek, amire a pénzt fordítja. És kész. :)

A célelérés, -megvalósítás, célkövetés pedig egy roppant kreatív, játékos tevékenység - ha azzá akarjátok tenni. Csak némi ötlet kell hozzá, meg egy kevés közösen és tartalmasan együtt töltött idő, amíg elkészítitek az ehhez szükséges eszközöket. Hogy ezt hogyan teheted meg? Iratkozz fel a http://eznemjatek.com oldalra, és üdvözlésképpen kapsz minitréninget, rövid pénzügyi alapozó programot, illetve az Alaphang tréninget is, amelyben erről részletesen is beszélek...
smiley

Boldog karácsonyt!

Himer Csilla


Himer Csilla
Kisvállalkozások kreatív kontrollingja

Elérhetőségem:
Honlap: http://www.zsebedremegyek.hu
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

Drámai ugrás 2024-ben: terjed a rendkívül fertőző szamárköhögés

A szamárköhögés (pertussis) egy rendkívül fertőző, bakteriális eredetű betegség, amelyet a Bordetella pertussis nevű baktérium okoz. Legfőképpen a légutakat érinti, és minden korosztályt veszélyeztet, de különösen a csecsemőkre jelent nagy kockázatot. Az elmúlt évekhez képest Magyarországon drámaian nőtt az esetek száma, így fontos, hogy minden szülő tisztában legyen a tünetekkel, a megelőzéssel és a kezelési lehetőségekkel.
Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Epekövesek, figyelem! Íme a gasztroenterológus ünnepi tanácsai

Az ünnepi időszakban tömegesen jelentkeznek a sürgősségi ellátásban az epekólikás betegek. Dr. Pászthory Erzsébet, a Gasztroenterológiai Központ gasztroenterológus, belgyógyász szakorvosa szerint, ha valaki már átélt ilyen rohamot, az soha nem felejti el; megfelelő kezelés híján pedig bármikor újra jelentkezhetnek a tünetek, és akár súlyosabb szövődményeket is okozhatnak a kövek.
Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Személyre szabott fogtisztító eszközökkel hatékonyabban előzhetők meg a fogágybetegségek

Rendszeres fogmosás és nem megfelelő méretű, helytelenül alkalmazott fogköztisztító használata mellett is kialakulhat fogínygyulladás és fogágybetegség - derül ki a Semmelweis Egyetem tanulmányából. Személyre szabott szájhigiénés eszközök használatával és megfelelő betegedukációval azonban elkerülhetők, s akár visszafordíthatók a fenti folyamatok, és a szájüreg egészsége hosszú távon megőrizhető.
Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

A gyertyák kellemes dekorációs kiegészítői otthonainknak, melyeket a karácsony közeledtével egyre gyakrabban lobbantunk lángra, ezzel is emelve az ünnep fényét. Dr. Potecz Györgyi, az Allergiaközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint azonban az illatgyertyák jelentős mértékben hozzájárulhatnak a beltéri levegőszennyezéshez, és légúti irritációt is kiválthatnak az arra érzékenyeknél.
Újévi fogadalom: 2025-ben ne hagyjuk ki a „nagyrutin” vizsgálatot!

Újévi fogadalom: 2025-ben ne hagyjuk ki a „nagyrutin” vizsgálatot!

Huszonegy éves kor fölött rizikófaktorok, tünetek hiányában legalább öt évente, krónikus betegség, idős életkor esetén évente javasolt a laborvizsgálat, amely fényt deríthet a tartós fáradékonyság, sápadtság, szem alatti sötét karikák, ingerlékenység, hajhullás, gyors hízás vagy fogyás, haspuffadás, bőrproblémák, véres vizelet vagy széklet hátterében húzódó problémákra is. Mindez azért fontos, mert az időben felfedezett betegségek, nagyobb hatékonysággal gyógyíthatók - mondja dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője.
A szerkesztő ajánlja