A fogyasztóvédők veszélyes járókákat és bébikompokat vontak ki a forgalomból
![A fogyasztóvédők veszélyes járókákat és bébikompokat vontak ki a forgalomból A fogyasztóvédők veszélyes járókákat és bébikompokat vontak ki a forgalomból](/gallery/thumbs/r_2011-07-27_mti_bebikomp_index_w680_h0.webp)
Mint elmondta, áprilisban és májusban négy héten át a felügyelők 103 féle járókából 209 terméket vizsgáltak, és 16 százalékuknál találtak szabálytalanságot. A bébikompoknál 104 féle termékből 161-et ellenőriztek, és 33 százalékuk nem felelt meg az előírásoknak.
![]() |
Városi Istvánné, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) Mechanikai és Villamos Laboratóriumának vezetője (k) forgalomból kivont, veszélyes járókákat és bébikompokat mutat be a sajtó képviselőinek. A laboratóriumi vizsgálat alapján a fogyasztóvédők két féle veszélyes járókát és három fajta veszélyes bébikompot vontak ki a forgalomból az országos ellenőrzésen tapasztaltak miatt. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd |
Perger Mónika hangsúlyozta: az ellenőrzés elsődleges célja a nem biztonságos járókák és bébikompok forgalomból történő kiszűrése volt, illetve vizsgálták azt is, hogy a RAPEX európai riasztórendszerben lévő veszélyes termékek ne legyenek a boltok polcain.
Elhangzott, hogy az ellenőrzött 73 kereskedelmi egységből 40 százaléknál találtak hiányosságot.
Az ellenőrzés során 23 alkalommal feltételekhez kötötték a további forgalmazást, 21 esetben szabtak ki fogyasztóvédelmi bírságot összesen 530 ezer forint értékben. A leggyakoribb hiányosságok között szerepelt a használati utasítások nem megfelelő volta, illetve az, hogy nem tüntették fel azokat a termékeken, vagy hiányosak voltak az előírt figyelmeztetések.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a laboratóriumi vizsgálatba bevont 5 fajta termék - 3 bébikomp és 2 járóka - mindegyikénél több hibát is feltártak a felügyelők. A termékek nem voltak eléggé stabilak, beszorulhatott a gyerek ujja, a bébikompok esetében pedig a lépcsőről való leesési lehetőség is jellemző volt. Ezeket a termékeket kivonták a forgalomból, és bekerülnek a RAPEX európai riasztórendszerbe.
Perger Mónika felhívta a figyelmet arra, hogy a túlzottan olcsó termékek esetében alaposabban nézzék meg az árut a vásárlók. A letiltott veszélyes termékek teljes listáját olvasni lehet a hatóság honlapján, illetve az NFH honlapján lévő fórum oldalon szakértők válaszolnak a beérkező kérdésekre.
forrás: MTI
Családinet hozzászólások:
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: