SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egészségnap Cibakházán a méhnyakrák elleni védőoltás pályázat keretében

Családinet [cikkei] - 2009-10-21
A Magyar Vöröskereszt, az Egészséges Településekért Alapítvány és a GlaxoSmithKline Kft. harmadik éve hirdeti meg pályázatát térítésmentes méhnyakrák elleni oltásra, amelynek keretében eddigi években összesen 400 hátrányos helyzetű lányt oltottak be. Idén a pályázati keret emelkedésével másfélszer annyian kaphatják meg az oltást, így 300 gyerek juthat ingyenesen a vakcinához.
Egészségnap Cibakházán a méhnyakrák elleni védőoltás pályázat keretében

A pályázaton az 5000 fő lakosságszám alatti, hátrányos és leghátrányosabb helyzetű települések alap- és középfokú oktatási intézményei vehettek részt.

„A tudományos kutatások eredményeképp egyre modernebb eszközök és lehetőségek állnak rendelkezésre a rákos megbetegedések megelőzésében és kezelésében. Ennek egyik kiemelkedő mintája a hazánkban már elérhető méhnyakrák elleni vakcina, melyhez ezen a szolidaritást és köz-felelősséget példaértékűen tükröző pályázati lehetőségen keresztül olyan hátrányos helyzetű települések serdülő lányai is hozzájuthatnak, akik családjai egyébként nem engedhetik meg maguknak a szérum megvásárlását.” - hangsúlyozta beszédében Dobrev Klára, az Egészséges Településekért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A tavalyi felhívásra közel 200 iskola, több mint 8000 vakcina igénylésére adta be pályamunkáját.

Az idei pályázati kiírás összetettebb munkát vár el a szándéknyilatkozatot beadó iskoláktól. A tanulók egészségmegőrzéssel kapcsolatos feladatokat is kaptak. A nyári szünidő alatt egészségnaplót kell készíteniük, amelyben folyamatosan vezették, hogy a vakáció alatt mennyire figyelnek oda az egészségükre, majd ősszel egy vetélkedőből és plakátkészítésből álló egészség-délutánt kell megszervezniük az intézményeknek. Mintegy 100 iskola nyújtotta be pályázatát. Célunk az, hogy minden pályázó iskolát aktívan bevonjunk az egészségmegőrzéséért folytatott mozgalomba. A pályázatban elnyerhető támogatást olyan intézmények tanulóinak ítéljük, akik a program ideje alatt maguk is tesznek egészségükért és szakemberek segítségével minél több ismeretet szereznek meg ezen a területen.

„A GlaxoSmithKline elkötelezett a méhnyakrák megelőzése mellett, és büszke arra, hogy közös társadalmi összefogás keretében tudja felhívni a figyelmet a betegség megelőzésére.  A 300 oltás pályázati úton való felajánlása nem egyszeri alkalom, hanem -összhangban a cég társadalmi felelősségvállási stratégiájával, ami a betegségek megelőzésére, és az egyéni felelősségvállalásra koncentrál, évről évre meghirdetjük majd ezt a pályázatot” - mondta el Leitner György, a GSK ügyvezető igazgatója.


Méhnyakrák
A méhnyakrákot a humán papillomavírus (HPV) onkogén (rákkeltő) típusaival való fertőződés okozza. Minden szexuális életet élő nő veszélyeztetett a HPV-fertőzés szempontjából, mely az érintett nő családi kórtörténetétől függetlenül méhnyakrák kialakulásához vezethet. A méhnyakrák a második leggyakoribb, a nőket érintő daganatos betegségek között. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a méhnyakrák évente 270 000 nő halálát okozza, az új méhnyakrákos betegek számát pedig évi 500 000-re becsülik. Európában mintegy 30 000 nő veszti életét a súlyos betegségben évente, azaz minden 18-adik percben meghal egy nő méhnyakrákban, illetve minden esztendőben 60 000 új méhnyakrákos esetet diagnosztizálnak. Magyarországon még az unióhoz képest is súlyosabb a helyzet. Hazánkban tavaly 417-en haltak meg méhnyakrákban, pedig az időben felfedezett betegség szinte 100%-ban gyógyítható. A lakosság védőoltási és szűrési hajlandósága messze elmarad a nyugat-európai átlagtól. A szervezett szűréseken a behívott nők 6-6,5 százaléka vesz részt évente, annak ellenére, hogy a vizsgálat fájdalommentes és Európában szinte egyedülállóan térítésmentes, valamint még az útiköltséget is visszatéríti az OEP. Hazánkban hetente 10 nő meghal méhnyakrákban, míg az észak- és nyugat európai országokban csak évi néhány ilyen haláleset történik.  A felvilágosító kampány célja, hogy minden nő életkorra való tekintet nélkül tudja - a méhnyakrák ellenes védőoltással és a rendszeres szűrésen való részvétellel szinte teljesen kizárható a méhnyakrák okozta elhalálozás.

Az oltás
A méhnyakrák megelőzés első lépése lehet, hogy védőoltással megelőzzük a betegségért felelős HPV-fertőzés lehetőségét. Az oltóanyag a vírus elleni természetes immunitásunkat erősíti, megakadályozza a HPV leggyakoribb rákkeltő típusai által kiváltott, esetlegesen méhnyakrákot okozó fertőzés kialakulását. A teljes oltási sor három adagból áll, az első és a harmadik adag között fél évnek kell eltelnie. A védőoltások receptkötelesek, a háziorvos, a házi gyermekorvos és a nőgyógyász is beadhatja annak, aki kéri. A védőoltás minden nőnek ajánlott korosztálytól és HPV státusztól függetlenül. Az oltás után a rendszeres szűrést ugyanúgy folytatni kell, a szűrés és az oltás együttes alkalmazása biztosítja a leghatékonyabb védelmet méhnyakrák ellen.

www.egeszsegterv.hu


Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

A brutális eset egy nagybaracskai iskolában történt - a szülők nem az intézménytől, hanem az egyik bántalmazó gyerek szülőjétől értesültek a dologról.
17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

Németh Kornél két napja távozott ismeretlen helyre az otthonából.
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
Alzheimer-kór - hetente érkeznek az új kutatások eredményei

Alzheimer-kór - hetente érkeznek az új kutatások eredményei

A társadalom elöregedésével egyre többeknél válik realitássá az Alzheimer-kór, ami a demencia egyik fajtája. Ez a betegség nagy terhet ró a családokra és az egészségi ellátó rendszerre, ezért is lehetséges, hogy szinte hetente jelennek meg új kutatási eredmények a témában. Dr. Prinz Géza, a Neurológiai Központ neurológusa, pszichiáter, infektológus az Alzheimer Világnap alkalmából ezen kutatásokból válogatott és felhívta a figyelmet arra is, milyen fontos a betegség korai felismerésére épülő kezelés.
Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ha a nyári szezon végén köhögő, tüsszentő emberekre leszünk figyelmesek a környezetünkben, sokféle betegségre gondolhatunk: a szezonális allergia mellett a klasszikus légúti fertőzések is okozhatnak hasonló panaszokat, és a világjárványért felelős koronavírus sem tűnt el. Dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint a veszélyeztetett csoportokba tartozók, így a krónikus légúti betegségekben szenvedők esetében is időben fel kell készülni a légúti vírusszezonra.
A szerkesztő ajánlja