SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mit jelez a csalánkiütés?

Családinet [cikkei] - 2007-07-24
Csalánkiütés egyik napról a másikra, teljesen váratlanul is jelentkezhet. Gyakori eset, hogy mire orvoshoz fordulunk, a tünetek már elmúlnak. Mi lehet mégis felbukkanásuk hátterében, mire figyeljünk?
Mit jelez a csalánkiütés?

A csalánkiütések a szervezet válaszaként jelentkeznek valamely olyan anyaggal szemben, melynek hatására a hízósejtek megkezdték a hisztamin kibocsátását. A fehérvérsejtekből kiszabaduló hisztamin viszkető bőrkiütéseket, vöröses dudorokat hoz létre, melyek nagysága eltérő lehet.

A tünetek jellegzetessége, hogy testszerte –rendszerint a tenyerek és talpak kivételével – bárhol jelentkezhetnek. A kiütések határvonala mentén erős vörös elszíneződés is kialakulhat. A csalánkiütés tünetei gyakran perceken, vagy órákon belül eltűnhetnek, majd kiújulhatnak, s más-más testrészen bukkanhatnak fel.

Előfordulhat, hogy sem új gyógyszert, sem ételt nem fogyasztottunk, mégis testszerte csalánkiütés jelentkezik. Az okok pontos felderítéséhez alapos önmegfigyelés szükséges. Mielőtt orvoshoz fordulnánk, célszerű már otthon tisztáznunk, hogy mikor jelentkeztek a tünetek, a kiütések a test mely részén jelentkeztek, mennyi ideig tartottak és előfordult-e a családban már korábban is csalánkiütéses megbetegedés. Amennyiben igen, úgy fokozottan számíthatunk megjelenésére.

A csalánkiütést kísérte-e egyéb tünet is, mint légzési, vagy nyelési nehézségek, zihálás, mellkasi fájdalom. Van-e allergiás, asztmás megbetegedésünk, latex allergia, vagy más egészségügyi problémánk. A tünetek jelentkezése előtt találkoztunk-e olyan tényezővel, mely a csalánkiütések megjelenését kiválthatta: állatok, növények, kémiai anyagok, vagy egyéb.

A csalánkiütések jelentkezhetnek akut (rövid ideig tartó) és krónikus ( 6 hétnél tovább tartó) formában is. A jelenség fő okai lehetnek ételallergiák (búza, szója, mogyoró, hal és mások), gyógyszerallergiák (például aszpirin), vagy kialakulhatnak rovarcsípések (méh, darázs, hangya) következtében, azok méreganyagára adott reakcióként.

Nem ritka, hogy a tüneteket hideg levegő, vagy víz okozza, de a stressz és szorongás is okozhat csalánkiütést. Megerőltető gyakorlatok, vagy forró tusolás után 15-30 perccel is jelentkezhetnek tünetek. Krónikus csalánkiütés esetén mindenképpen vér- és egyéb vizsgálatok elvégeztetése indokolt az esetleges súlyos betegségek –lupus, pajzsmirigy problémák, vagy daganatos betegségek szűrésére.

A legnagyobb odafigyelés mellett is jelentkezhetnek tünetek, a kiváltó okok azonban sokszor ismeretlenek. Antihisztamin segítségével az égő, viszkető érzéssel jár tünetek csökkenthetők, súlyosabb esetben pedig epinephrin injekció nyújthat megoldást a szakszerű segítség eléréséig.

Az okok pontos ismeretében a csalánkiütés tünetei megelőzhetők, csökkenthetők. A pontos orvosi diagnózishoz szükség lehet fényképre, melyet a kiütésekről készítettünk, ugyanis előfordulhat, hogy a tünetek elmúlnak, mire az orvoshoz megérkezünk. Így viszont és a fenti részletek pontos ismeretében az okok nagy eséllyel feltárhatók, s a tünetek kezelhetők..

www.orvostkeresek.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

24 éve hiába várták haza szülei - megtalálták a 2000-ben eltűnt kisfiú, Till Tamás holttestét

A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább. Till Tamás 11 éves volt, amikor 2000-ben egy vadasparkba indult - de már sosem ért haza. Szüleinek 24 évet kellett várniuk arra, hogy kiderüljön, mi történt gyermekükkel. Holttestét most megtalálták, és ezzel sokkoló történetre derült fény.
Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Súlyosbodó visszérhelyzet nyáron? Így előzhetjük meg

Minél magasabb a hőmérséklet nyáron, annál kevesebb ruhát hordunk. A lenge öltözet vagy fürdőruha viselete azonban nem mindenki számára felszabadító érzés. Sokan küzdenek ugyanis visszerekkel, amelyek a melegben még feltűnőbbé válnak és gyakran fájdalmasak. A Budai Egészségközpont érsebész főorvosa, dr. Barta László összefoglalja a visszérrel kapcsolatos tüneteket, a leghatékonyabb megelőzési módszereket és a kialakult betegség kezelési lehetőségeit.
Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

Milyen hormonális betegségek okozhatnak elhízást?

A testsúlygyarapodásnak legtöbbször természetes oka van: több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. De vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy hormonális háttere lehet a hízásnak - elsősorban ilyen, ha más okkal nem magyarázható a testsúly növekedése. Dr. Mutnéfalvy Zoltán, az Endokrinközpont endokrinológusa, kóros elhízásra szakosodott specialista azokat a gyakoribb endokrinológiai betegségeket vette számba, amelyek hízást okozhatnak.
Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Célba ért: 1993 km-t tekert Szentestől Párizsig az olimpiára Laci bácsi, a 80 éves nyugdíjas tesitanár

Cseuz László 16 nap alatt érkezett meg Párizsba, a nyári olimpiai játékok helyszínére péntek délután.
Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.
A szerkesztő ajánlja