Konyhaberendezés
![Konyhaberendezés Konyhaberendezés](/gallery/mindenkinek/thumbs/r_2007-10-28_konyha1_w680_h0.webp)
Nagyanyáink idejében a konyha volt a ház központja. Ott zajlott az élet. Ebből az időből származhat a Családi tűzhely kifejezés. A kályha melege, az ételek illata kellemes helyszínt biztosított a családi beszélgetésekhez, étkezésekhez, játékhoz.
Aztán az évek múlásával ez a kifejezés elvesztette jelentőségét, eltűntek a „konyhaszobák”, helyükbe a jól ismert, apró panelkonyhák léptek, amik semmiképpen nem feleltek meg a meghitt családi élet színterének.
Az utóbbi évtizedekben ismét megnőtt a főzés jelentősége, technikai újdonságok jelentek meg, elterjedt az elszívóberendezés, elsősorban ennek hatására hódított az ún amerikai konyha (lakókonyha), amely a lakótérrel egybenyitott helyiség. Az amerikai konyha elrendezés lehetővé teszi, hogy a konyhában tevékenykedő háziasszony se rekedjen ki a nappaliban és étkezőben folyó tevékenységekből.
A konyha az a terület, ahol minden családtag szívesen tartózkodik, és ha azt akarjuk, hogy továbbra is így legyen, használhatóvá kell tennünk. Pontosan meg kell terveznünk. Ha ergonómiai szempontokat is figyelembe veszünk tervezéskor, biztosan öröm lesz a főzés.
Ergonómia
És hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Gondoljunk csak bele, hogyan cselekszünk mikor pl lecsót akarunk készíteni? A hűtőből kivesszük a hozzávalókat, megmossuk azokat, felaprítjuk, a tűzhelyen megfőzzük az ételt, vagy sütjük, esetleg pároljuk (nem tudom… mit kell csinálni a lecsóval?). A munka végeztével tálalunk, eltakarítjuk a romokat magunk után, maradék visszakerül a hűtőbe, elmosogatunk. Ez a munkavégzés háromszöge: az ételelőkészítés, főzés és takarítás. Semmi felesleges mozdulat, egy képzeletbeli háromszögben tevékenykedünk végig, általa kevesebb időt tölthetünk a konyhában, kevesebbet futkosunk. A hűtő, mosogató és sütő ergonomikus elrendezése mindenféle konyhában jól működik. A hely nagyságától, az ott élőktől függ, hogy egyenes, U alakú, L alakú, G alakú, párhuzamos vagy szigetes elrendezésű lesz a konyhánk. Arra viszont mindenképpen figyeljünk oda, hogy az egyes funkciók ne legyenek közvetlenül egymás mellett, hagyjunk mellettünk elég lerakófelületet: tűzhely-mosogató között min: 80cm, tűzhely mellett kétoldalt min: 30cm hely legyen. Mosogatógépet érdemes mosogató mellé tenni, megemelve úgy 140cm magasra, munkamagasságba. Szokatlan lehet magasabban, de érdemes elgondolkodni rajta, hiszen nap mint nap használjuk, a be és kipakolás kényelmesebb ezáltal. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a tűzhelyet emelték magasabbra, de szerintem a mosogatógépet gyakrabban használjuk, kényelmi szempontból érdemesebb „nagyobb magasságokba repíteni”.
Gépek a konyhában
Fontos, hogy minden esetben készítsünk, készíttessünk gépészeti tervet, hiszen fontos, hogy az egyes víz-, gáz-, villamos kiállások, burkolatok a megfelelő helyen legyenek. Ezáltal elkerülhető az új konyhabútor farigcsálása, az újraburkolás.
Világítás a konyhában
![Oláh Bernadett](/modules.php?module=gallery&target=get_picture.inc&url=profs/Olah_Bernadett-inaktiv.jpg&width=120&height=120)
Lakberendező, Feng Shui szakértő, kínai asztrológus
Elérhetőségeim:
Honlap: http://dettydesign.hu
![](/modules.php?module=gallery&target=get_picture.inc&url=profs/logo/detty_logo.jpg&width=140&height=100)
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Spanyolívaolaj
Megjelent a Tudatos Vásárló Hús c. száma
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: