SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Pán Péter-effektus - A fiatalok egy része nem akar felnőtté válni

Családinet [cikkei] - 2012-07-06
A "jövő zálogának" tekintett, 20-30-as éveiben járó mai nemzedék jelentős része mind nehezebben szánja el magát, hogy belépjen a felnőttek felelősségteljesebb világába, és igyekszik még távolabbra tolni az elhúzódó kamaszkor határait. Ennek az új társadalmi jelenségnek a megfelelő kezelése komoly feladat elé állítja a szociálpolitika formálóit, mivel az gazdasági, oktatási, morális és egyéb kérdések egész sorát veti fel. Megválaszolásukhoz szociológusok, pszichológusok végeznek elemzéseket.
Pán Péter-effektus - A fiatalok egy része nem akar felnőtté válni

- A fiataloknak nagyon nehéz helyt állniuk a modern, átláthatatlanul sokszínű világban, ennek a nemzedéknek ugyanis egy kitaposatlan, ismeretlen ösvényen, nehéz terepviszonyok között kell eligazodnia - fejtette ki Tóth Olga, az MTA Szociológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa az MTI-Pressnek.

Szavai szerint a pályakezdő fiatalok bizonytalanság, értékvesztés, ködbe vesző távlatok csapdái között tévelyegnek, ahol még gyakran a szülői minta sem adhat fogódzót. A szülők ugyanis az előző rendszerben szocializálódtak, ahol előre belátható életút, nemzedékeken át öröklődött, értékálló modell mutatott irányt: tanulás, pályaválasztás, előrehaladás a munkahelyi szamárlétrán, szerény, de biztos fizetés.
- A szülők korosztálya lényegében nincs "kiképezve" a kapitalizmus farkastörvényei által diktált harcra - mutatott rá. - Jó részük a piaci versenyben maguk is gyámolításra szorulnának, nem képesek gyerekeiknek gyakorlati iránymutatást nyújtani ahhoz, hogy a nagybetűs életbe kikerülve miként találják meg a helyüket és önmagukat. Ráadásul rendszerint az internetezésbe beleszületett mai generáció adja át számítástechnikai tudását az e téren bizonytalankodó felmenőknek, márpedig ez a fordított helyzet gyakran még inkább aláássa a szülői tekintélyt és sok esetben tovább mélyíti a szakadékot a generációk között.
    
A kettős helyzet feszültség forrása lehet
    
A szakember úgy látja, hogy amíg az elmúlt századokban minden nemzedék fiataljai igyekeztek minél előbb felnőtté válni, mert ezáltal szerezhettek nagyobb önállóságot és szabadságot, addig a mostani generáció azért is ódzkodik felnőni, mert az ezernyi kínálkozó lehetőség, a megnyílt világ eleve megadja a szabadság érzetét.
- Szexuálisan korábban érnek be, ami új élet- és magatartásformákban ölt testet. Az önálló életvitelnek azonban rendszerint hiányoznak az egzisztenciális feltételei, nincs saját "keco", jövedelem, így a fiatalok sok esetben a szülök anyagi támogatására szorulnak, és náluk is laknak. E kettős helyzet többféle feszültség forrása lehet, de a kényszer és a kényelmi szempontok győznek, a fiatalok akár harmincon túl is megmaradnak nagy kamasznak - magyarázta Tóth Olga. - Sokan közülük eleve félnek a felnőtté válással együtt járó több felelősségtől és a gazdasági válság által még inkább bizonytalanná váló jövőtől. Gyakran a hosszúra nyúló egyetemi tanulmányok is e tendenciát erősítik, az élethosszig tanulás örve alatt kitolható a kamaszkor. Mindez a jelenség a soha felnőni nem akaró angol mesefiguráról elnevezve Pán Péter-effektusként vált ismertté szerte a nyugati társadalmakban. Nálunk némi fáziskéséssel, néhány évtized eltelte után kezd elterjedni.


     
A luxuscuccok "identitásprotézisként" torzíthatják a személyiségfejlődést
    
Tőrösné Fehér Ildikó klinikai gyermek-szakpszichológus tapasztalatai szerint nem ritkán a felnőtt társadalom is ludas a jelenség felbukkanásában.
- Például a szülők egy része nem találja fel magát a felnőtt fiú vagy lány kiröppenése után keletkező űr kitöltésében, ezért ragaszkodik az addigi életvitelhez, amihez viszont kellékként igyekszik a már felcseperedett utódot továbbra is gyerekként kezelni és különböző trükkökkel otthon tartani, hogy továbbra is gondoskodhasson róla. Ehhez a felszín alatti titkos összjátékhoz a tehetősebb szülők ajándék autóval, márkás cuccokkal halmozzák el a gyermeküket, amelyek aztán egyfajta "identitásprotézisként" torzíthatják a fiatal személyiségének fejlődését. Az érdemtelenül ölébe hulló luxus követelőzővé teheti, kialakul a "nekem ez jár" szemlélet. E mentalitás a valós életben viszont csalódásokat, kudarcok sorát eredményezheti, ami elől a "gyernőtt" jobbnak látja a szülői védőszárny oltalmába menekülni. Több esetben a pályakezdő fiatal egyszerűen nem talál munkát vagy "visszaeső diákként" kényszerül továbbra is szüleivel túlkoros kamaszként élni - árnyalta a képet a lélekgyógyász.
Aláhúzta, hogy ugyancsak hozzájárul a lassított felnőtté váláshoz a média, elsősorban a fiatalság mítoszának a tévék által sugallt erőltetése. A reklámok, a vásárlásra buzdító műsorok főleg a fiatal korosztályt célozzák meg mint a legjobb potenciális fogyasztót, a néző pedig hagyja magát elbódítani a profi módon kifundált szirénhangoktól, és infantilizálódik.
- Az oktatási rendszer viszont csak részben képes e káros hatást tompítani. A mai fiatal generáció éppen a nagyobb szabadság káros mellékhatásaként állandó döntéskényszerben él, ami fokozott stresszt, agresszív reakciókat válthat ki nála, türelmetlen önmagával és másokkal szemben is. A szabadság könnyen szabadosságba csúszik. Mindez késlelteti az érett, felelős felnőtt kialakulását. Ezeknek a káros hatásoknak a mérséklésében a felnőtt társadalomnak, az oktatás korszerűsítésének kiemelten fontos a szerepe - vélekedett Tőrösné Fehér Ildikó.

Forrás: MTI

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja