SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A családi együttélés 8 szabálya

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2023-11-30
Lehet, hogy látszik rajta, hogy egy nő írta, de ez korántsem szól ellene. Jánosi Valéria, párkapcsolati coach, lapunk szakértője fogalmazta meg: szinte csak olyan párokkal foglalkozik, akik szeretik ugyan egymást, de kapcsolatuk kezdetén nem fogalmazták meg a szükségleteiket egymás számára, és nem értették meg azt sem, hogy a közös háztartás közös ügy. Ezért a kapcsolat folyamatos feszültségben zajlik, a pár pedig olyan problémával fordul szakemberhez, melyet már a kezdetkor tisztázhattak volna.
A családi együttélés 8 szabálya

A családi együttélés szabályai

A nő nem egy takarítónő, bébiszitter, szakács és lepedőakrobata kombinációja.

Ha aránytalanul sok a teher az egyik félen, akkor a kapcsolat könnyen elveszíti kezdeti varázsát

– vallja a szakértő.

Amikor konkrét párok kapcsán sokadszorra tapasztalta, hogy egy férfi úgy gondolja, hogy a gyereknevelés az asszony dolga, ő pedig hazajön a munkából és leül pihenni meg gépezni, egyre inkább felháborodott.

Az általa megfogalmazott 8 szabály segít tervezni, lefektetni a kapcsolat alapjait, igent mondani valami láthatóra és így valóban a közöset építeni. Ezek megléte nélkül szerinte nem is szabadna a kapcsolatnak létrejönnie.

Valéria Tételei:

Ha egy pár összeköltözik, fontos néhány szabályt előre rögzíteni:

1. A közösen lakott lakás takarítása, a főzés, mosás nem kizárólag az asszony feladata. A közös háztartás vezetése közös feladat! Ha a nő megkéri a férfit arra, hogy takarítson ki, akkor a férfi nem a nőnek „segít”, csak elvégzi a közös feladatok egyikét!

2. A közös szokások kialakítását érdemes már a gyerekek születése előtt megtenni. Például legalább egy közös étkezés a hétköznapokon, hétvégén közös ebéd. Ezeken a családi étkezéseken tilos a mobiltelefon használata, tévénézés. A közös étkezés arra szolgál, hogy együtt legyünk, beszélgessünk.

3. Ha szólok hozzád, figyelsz rám. Nem nyomkodod a telefonodat. Leteszed, amivel foglalkozol, rám nézel, és reagálsz. Én pedig figyelek arra, hogy nem szólok hozzád, ha jelzed, hogy most nagyon elfoglalt vagy.

4. Közös minőségi idő. Heti egy este, havi egy hétvége, évente egy hét. Nem kell hozzá sok pénz, a fontos az, hogy beszélgetve, egymásra figyelve teljen az idő.

5. A gyerek(ek) nevelése nem csupán az asszony dolga! Ha a férfi hazajön, vegyen részt a család életében, vállaljon feladatokat a gyerekek körül (fürdetés, etetés, játék, meseolvasás). Ezt azért lehet élvezni is! Nem indok, hogy a férfi stresszes munkahelyi környezetben dolgozik! A nő is egész nap egy-két, folyamatosan figyelmet igénylő, síró, hisztiző gyerekkel van otthon. Ez is stresszes!

6. A pár mindkét tagjának jár a saját én-idő: amikor azt csinál, amit akar. Olvas, pihen, játszik, barátokkal találkozik. Fontos azonban, hogy az én-idő igazságosan legyen elosztva. Az nem fair, hogy az egyik félnek több idő jár!

7. Nem ér a feszültséget átdobni a másikra. Ha ideges, feszült vagyok, nem tehetem meg, hogy a páromon vezetem le a feszültségemet. Az érzelmileg érett felnőtt ember képes magát lecsillapítani, megnyugtatni, és nem engedheti meg magának, hogy a párjával, gyerekével kiabál, veszekszik, ha neki van gondja.

8. A hosszú távú párkapcsolat fontos összetevője, hogy tisztelettel beszélünk egymással. Egyik fél sem engedheti meg magának, hogy megalázza, folyamatosan kritizálja, gúnyolja, nevetségessé tegye a másikat. Mások előtt pedig ez különösen tilos!

Uff, én beszéltem! – zárja sorait a coach, Jánosi Valéria.

Kapcsolódó cikkünk: Az a pelenka nem magától mászott el hazáig! - Érzelmi házimunkát végzel te is, csak nem tudsz róla

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja