Az én barátom veri a barátnőjét? ÁÁ....ez biztos valami félreértés lesz gondoltam. Ám nem hagyott nyugodni a dolog, ezért próbáltam rávezetni a barátomat, hogy kibökje vertr-e már meg a nőt. Az valam hihetetlen, hogy milyen természetességgel beszélt  "Jóhogy! meg kell néha verni, hagy tanulja meg a rendet". Leesett az állam. Jójó a TV-ben is hallani ilyet, de,hogy a legjobb barátom ilyen szörnyeteg lenne? Honnan jön ez a természtesség? A társadalom így áll a nőkhöz? Hát nézzük...

Hatalom kérdése a családban:

Már ősidők óta az az elfogadott (igaz, szerencsére ma már kezd eltűnni) nézőpont, mely szerint a férfi a kenyérkereső, a nőnek "csak" a gyermekekre, a házimunkára van gondja. S éppen ezért a férj vagy férfi a háznál az úr mivel ő tartja el a családot. Én amióta értelmesen hozzá tudok szólni a témához, a női-férfi egyenjogúság mellett kardoskodom. Szerintem egyáltalán nem könnyű(ebb) a nők helyzete. Hiszen míg mondjuk a férfi a pénzt hozza a házhoz, a nő a "jövőt" neveli. Az igazság az, hogy se az egyik, se a másik láncszem nélkül nincs jól működő társadalom, amit a férfiak szeretnek elfelejteni. Lehet, hogy fura ezt az én számból hallani, hogy leszólom a saját nememet. Ám vagyok annyira őszinte magamhoz, s női embertársaimhoz, hogy kimondjam azt amit gondolok erről a témáról, s nem esek a hímsovinizmus sötét börtönébe.

Természetesen ma már változtak a viszonyok. A nőknek sokkal nagyobb perspektívájuk van, mint mondjuk volt 50-60 évvel ezelőtt. Ők is ugyanúgy karriert építhetnek, futhatnak be mint bárki más. Ettől függetlenül nem állítok túl merészet, ha azt mondom, hogy a családok többségében még mindig a férfi az úr, igaz hatalma sokat "enyhült" az évek során. Hogy mi az oka annak, hogy még mindig nagy az arány? Valahogy a társadalomba beleivódott az, hogy van a Női nem, a gyengébbik nem, akit az erősebbik tud csak oltalmazni, védeni, biztonságot nyújtani. Viszont az is igaz, hogy nagyon sok nő igényli, hogy irányítsák. Azt is el kell mondanunk, hogy nem mindig negatív az ha van egy ember a családban, aki fogja a gyeplőt, akire hallgatnak, felnéznek rá. Viszont ez csak akkor marad pozitív elem a család működése szempontjából, ha az egyén nem él vissza vele. Gondolok itt például az erőszakra, lelki terrorra.

Természetesen a hatalommal kapcsolatosan korosztályok közt is alakulhatnak ki nézeteltérések. Ilyen a felnőtt-gyermek viszony. A gyermek eleinte mindent Szentírásnak vesz amit a szülei mondanak neki. A változás még jóval a kamaszkor előtt következik be. Ilyenkor a gyermek - tinédzser már nem fogadja el feltétel nélkül szüleinek az utasításait, tanácsait. Ezek a tipikus lázongó évek. Ilyenkor a gyerek más szemmel kezd nézni a világra, kinyílik s elkezd önállóan véleményt alkotni. Ilyenkor rendül meg a hatalom a szülő kezében, hiszen míg addig zokszó nélkül az volt amit a szülő ráerőltetett a gyermekre, most már nem lehet csak úgy elfogadtatni vele. Ilyenkor érezni először, hogy szülő - gyermek kapcsolaton belül elkezd halványulni a szülő befolyása a gyermekkel szemben. Ilyen esetekben a szülő "hisztérikusan" próbálja visszaszerezni a tekintélyét. Ám ha nem ügyes akkor még jobban elveszítheti a kontrollt gyermeke felett.

Hatalom a párkapcsolatban:

Nagyon elszomorító szerintem a férfiak képmutatása. Hogy példát említsek: ha baráti társaságban vagyok szinte mindenki "lenézően beszél" a kedveséről. Tudom, hogy ezzel imponálni akar a társaságnak, hogy ő mekkora tekintéllyel rendelkezik a párja felett, de szerintem ez undorító. Főleg úgy, hogy "otthon" amikor a lány is ott van, akkor közel sem ilyen bátor a szavakkal. Arról nem is beszélve, hogy egy szerelmi kapcsolat azért is több mint egy sima kapcsolat, mert a felek kölcsönösen elismerik egymást. Teljesen egyenjogúnak tekintik egymást, mindenkinek ugyanannyi joga van. Vagyis hát, ha jobban szeretnék fogalmazni, ez lenne a normális...

Mégis számtalan helyről hallom, hogy már nemegyszer megverte a barátnőjét, s a lány mégsem hagyja el, mert az ő elmondása szerint SZERETI. Én nem tudom megérteni ezeket a nőket, mert nem tudom ép ésszel felfogni, hogy mit lehet szeretni egy ilyen brutális emberben.

Természetesen mint a családban, ugyanúgy a párkapcsolatban sem baj, ha van egy erősebb jellem, de az ne arra használja fel adottságait, hogy elnyomja a másikat, hanem arra hogy segítse.

Munkahelyi hatalmi viszonyok:

Itt picit más a helyzet, mivel az intézményesített rendszerek miatt, muszáj, hogy a vállalatoknak- cégeknek legyen vezetőik, akik kordában tartják a beosztottakat, úgy hogy hatalmat gyakorolnak rajtuk. Viszont az e féle hatalomgyakorlás legtöbbször nem negatív kicsengésű, hiszen ha nem lennének főnökök, akkor nem tudnának a vállalatok sikeresen dolgozni, mert nem lenne senki aki összetartja, intézné a cég dolgait.

Természetesen ennek a viszonynak is két oldala van. Mert az amikor megalázzák az embert, "tanultabb" kollégái, az az embert személyesen sérti. Ugyanez igaz, amikor egy új munkaerőt a felettesei ugráltatnak. S az a baj, hogy eljutottunk egy olyan szintre, hogy már szinte elfogadottnak tekintjük ezeket a dolgokat.

Összefoglalva az elmondottakat, én úgy gondolom, hogy a világnak még nagyon sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy a nők egyenjogúak lehessenek, a munkahelyen ne használják a hatalmukat az egyének a másik megalázására, s hogy esténként ne kelljen olyan híreket hallanunk, ahol azt ecsetelik, hogy itt meg ott a feleség - férj felgyújtotta párját, avagy brutálisan megverte.