Ami a kreativitást illeti, számos kutatás szerint bizony nem lóhosszal, hanem több körrel előttünk vágtatnak a gyerekek. Legalábbis, amíg az iskolába be nem teszik a lábukat. Mert innentől kezdve a mérések szerint zuhanórepülésbe kezd a kreativitás.

Ezek az eredmények minimum gyanakvóvá teszik az embert az iskolarendszerünk hatékonyságával szemben, még akkor is, ha történetesen lelkes tanár valaki. Nem kell hozzá sok ötletesség, hogy összeálljon a kép: az iskola nemhogy fejlesztené a kreativitást, hanem gyökerestül irtja ki.  Ezzel kapcsolatban nem szeretnék tudományos fejtegetésekbe bocsátkozni. Akit  a téma mélyebben érdekel,keressen rá Ken Robinson TED-es előadására! Tanulságos gondolatokat fog hallani.

Ha tehát szeretnénk fejleszteni a kreativitásunkat, akkor a legjobb, amit tehetünk, ha nem járunk iskolába. Itt akár be is lehetne fejezni a cikket, de ez elég méltánytalan lenne azokkal szemben, akik számára ez az egyszerű és kétségkívül vonzó lehetőség nem elérhető. A diákokra és pedagógusokra gondolok, akik közül utóbbiak – gondoljunk bele! – egész életükben iskolába kénytelenek járni, ami ha figyelembe vesszük a második bekezdésben megállapítottakat, rendkívül lehangoló témánk szempontjából. Mit tehetnek ők, ha szeretnének találékonyak és ötletesek maradni, vagy azzá válni?

Először is a legfontosabbat le kell szögeznünk: minden ember kreatívnak születik, és ez a képesség még felnőtt korban is remekül fejleszthető. Ahhoz, hogy ötletgazdag, alkotó gyerekeket neveljünk, először nekünk magunknak kell kreatívvá válnunk. Nincs más út. Igaz, a jelenlegi közoktatási rendszerben „kreatívkodni” legalább akkora teljesítmény egy pedagógus részéről, mintha minden órán többször is megcsinálná az angol spárgát. Valóban minden leleményességre szükség van, hogy az iskolarendszer keretei között az ember alkotó légkörben tudjon dolgozni. Számos paragrafus és tantervi követelmény keseríti a pedagógus életét, de emellett – vegyük észre! – rengeteg íratlan szabály, örökölt szokás is meghatározó az iskolai munkában, amelyeken viszont szabadon és kedvünkre változtathatunk.

A cikk kereteit meghaladná, ha minden e témában hasznos ötletet felvázolnék, ezért csak a legfontosabbra, a játékra szeretném ráirányítani a figyelmet.  A játék a kreativitás fejlesztésének és megőrzésének legjobb eszköze, és emellett – jó hír - az egyetlen igazán alkalmas eszköz a tanulásra. 

Ahhoz, hogy egy jót játsszon az ember, sokszor semmilyen eszköz nem kell, elég pusztán kilépni a megszokott közegből. Jó példa erre  az Intelligens bumm nevű játék. Lényegében egy egyszerű mechanikai bevésésről van szó, csak éppen játékos formában. Én a hangnemek és előjegyzések megjegyzésére használom, de ugyanúgy a szorzó táblát, az állatok osztályozását, a vegyjeleket, idegen szavakat, történelmi dátumokat vagy bármi mást lehet vele gyakorolni.
Játék menete: Körben állunk. A játékvezető  (eleinte a tanár, később azok a tanulók, akik már elsajátították az anyagot) középre áll és valaki felé lendíti a karját (mintha lelőné), miközben pl. ezt mondja  5*8. Az illetőnek villámgyorsan le kell guggolnia, miközben a két szomszédja próbál minél gyorsabban válaszolni és közben karmozdulatot téve a másik felé „lő”. Aki gyorsabban mondja a helyes választ  (40), az bent marad, a másik kiesik a körből. Ha hibás a válasz, akkor is kiesik a játékos. A végére már csak ketten maradnak, akik közé célozza az utolsó kérdést a játékvezető. Az a győztes, aki kettejük közül gyorsabban lő, azaz válaszol. Akkor jó a játék, ha gyors.

Mesebelivé válhat a tanulnivaló, ha akkorára nagyítjuk, hogy a gyerekek maguk sétálhassanak benne. Például a kottában hangjegyekké változhatnak.  Az Óriáskotta játékban az ismeretek gyakorlása, rendszerezése, mozgással történik. Használható földrajzi helyek, történelmi helyszínek megtanulására (ilyenkor értelemszerűen nagy vaktérképen mozognak), halmazokhoz, vagy bármi másra, ahol valamilyen rendszer szerint kell elhelyezni a dolgokat. Egy szőnyegre felfestettem a kottavonalakat, amelyben a gyerekek, mint óriás kottában járkálhatnak. A játék jó a zeneelméleti ismeretek gyakorlására (melyik hang hol található), de remekül működik, mint hallásgyakorlat is. Alkalmas páros és csoportos játékokra is.  Ha nincs lehetőség szőnyeget használni, szigetelőszalaggal az osztályterem padlójára is ragaszthatjuk a rendszerünket. Sokáig én is így használtam, kb. fél évet simán kibír és pár forintból megújítható.

Néhány egyszerű eszközzel tovább színesíthetjük játékkészletünket. A Ritmuskapdosó játékban a gyerekeknek a kottaképet  a hallott ritmussal kell összekapcsolniuk.  Ehhez mindössze néhány saját kezűleg készített laminált kártyalapra van szükség. Használható,  nyelvoktatásban, írás-olvasás tanításban,kis változtatással matematika oktatásban, stb.
Játék menete: Körben ülünk. Minden gyerek előtt található 1 vagy több (így nehezebb) ritmuskártya. A tanár (később a gyerekek is) kiválaszt egyet és elkopogja. A cél, hogy a gyerekek minél gyorsabban találják meg, és tegyék rá a tenyerüket arra a kártyára, amelyiken az elhangzott ritmus szerepelt.  A többiekét is lehet nézni, és ha a kártya tulajdonosa nem elég gyors, meg lehet szerezni a kártyáját. Ha valaki rosszul választott, a saját kártyáiból ad egyet a „banknak”. Ezek a kártyák a tanár előtt gyűlnek, de ugyanúgy játékban maradnak. Aki megtalálta a helyes kártyát, az megtarthatja azt, akkor is, ha nem az övé volt. A játékot addig játszhatjuk, amíg kedvünk tartja, és az nyer, akinek a végén a legtöbb kártyája maradt.

Ezeket a játékokat abból a több tucatból válogattam ki, amelyeket szolfézs órákon rendszeresen alkalmazok és amelyek könnyedén átalakíthatók szinte bármely más ismeret gyakorlásához is. A felhasználásra vonatkozó ötleteimet elsősorban inspirációnak szánom. Használjuk és formáljuk e játékokat kedvünkre és találjunk ki újabbakat is!

A játék és a tanulás a gyermekek fejében megbonthatatlan egység - állítja André Stern, aki maga sose járt iskolába. Csak az iskola az, ami ezt a kettőt mesterségesen különválasztja és polarizálja. A játékot komolytalannak és haszontalannak, míg a tanulást komolynak és hasznosnak tartja, és azt sugallja, hogy igazi tudásra csak keserves munka árán tehetünk szert. Számos kutatás igazolja, hogy ez az elképzelés téves. Annál könnyebben és hatékonyabban tanulunk, minél örömtelibb és érdekesebb számunkra a tanulás. Az ember pedig azokban a tevékenységekben leli igazi örömét, amelyekben szabadon szárnyalhat a fantáziája és amelyek lehetővé teszik számára ötletei megvalósítását. Azaz, azokban, amelyek során a kreatív képességeit használhatja.

Hiszem, hogy a pedagógusi hivatás a világ legkreatívabb munkaköre. Persze, nehéz dolog az angol spárgázás, és nem mindegy, hogy szűk vagy bő nadrágban, vagy esetleg egy elefánttal a vállunkon kell megcsinálnunk. De merjünk kilépni a megszokott keretek közül és merjünk alkotni! Csodákat fogunk megtapasztalni!

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.