A kötelező akkreditált továbbképzések, az új törvények, a net, a média világa folyamatosan dobálta a szavakat, amik szinte már kötőszóként jelentek meg az életemben: innováció, kristálygyerek, X, Y, Z generáció. ADHD, SNI, HH, HHH, BTM. Az új kihívások új lehetőségeket, tanácsokat, szakembereket és magukat szakemberekké avanzsáló hozzáértőket termelt ki. De bármennyire is változott a világ, gyorsult fel az életünk, küzdünk a civilizáció dzsungelében a mindennapokért, a túlélésért, valami nem változott: az, hogy pedagógusként a lehető legjobbat tudjuk kihozni a gondjainkra bízott kincsből, a gyermekből.

Őszinte leszek kedves kollégák és kedves szülők. Nem minden gyermeket tudunk egyformán szeretni pedagógusként és a legnehezebb épp az agresszív, indulatos gyermeket, ugyanakkor a legnagyobb kihívás is. Én az elmúlt években az iskolában tanult módszerek széles tárházát kipróbáltam, hogyan fékezzem meg az óvodai csoportba begyűrűző agressziót. Hogyan váljunk a sok kis önző, öntörvényű, akaratos kis diktátorokkal igazi közösségé? Igen,  jól látják. Azt gondolom, bármennyire is ártatlannak születnek a gyermekek, sajnos ilyenné neveltük őket…de ez egy másik cikk története lehetne.

Az óvodába kerülve a legnagyobb kihívás az utóbbi években számomra az volt, hogy akkor hogyan tovább? Hogyan fékezzem meg az indulatokat, kezeljem az agressziót. Nem találtam fel a spanyolviaszt, de kis lépésekkel, kísérletezve már látom a fényt az alagút végén. Ami a legfontosabb és elengedhetetlen ehhez a recepthez: a szeretet. További hozzávalók: mérhetetlen türelem, humor, kiegyensúlyozottság, következetesség, empátia. Nagy Jenőné Művészeti Programjának alappillérei, a 100 út a gyermekhez vagy akár a Bátorító Nevelés 14 pontja gondolatát én új óvodába lépve, új programmal dolgozva kezdtem el igazán értékelni. Mert amire mindannyinknak szüksége van, az elismerés, a dicséret, a szeretet nyelve és ezeket az óvodában gyermekkel, felnőttel egyaránt, de a mindennapi életünkben is fontos és kell is alkalmazni.

Reggelenként ezek a percek nagyon fontosak minden gyermeknek: ölelés, simogatás, hogy érzed magad? Milyen csinos vagy, te választottad a ruhád? – és hasonló kérdések megteremtik a biztonságos légkört. A napirend állandósága, amit kb. 10 óra magasságában a meseszignál, mesepárna, mesegyertya kellékek segítségével a folyton nyüzsgő gyermekeket is elvarázsolja. Attól függően, hogy milyen napjuk volt, ha kell énekkel-gitárral, ha kell, egy kis néptánccal, zenés mozgásos percekkel zárjuk le a napot. (Itt nagyon fontos a klasszikus, nyugodt zene).
De mindennap fontos, az ún. Szeretet-kör, megölelem a mellettem ülőt, vagy elmondok egy jó tulajdonságát, esetleg körbeadjuk a csoport szeretetbábját, hogy neki mondjuk el, mit szeretnénk nagyon. Akinél a báb van, csak az beszélhet.

Pókhálógombolyag: egymáshoz gurítjuk a fonalat. A falon van egy ún. „magatartás-tábla”, ahol a hét mindennapján be lehet gyűjteni a mosolygós, sírós, szomorú smileykat, de ki is lehet váltani (2 jó smiley kivált 1 rosszat) Aki az adott napon a legkedvesebb, választhat mesét, de a hétvégére haza lehet vinni a szeretetbábot is. De van saját kis növényünk, a csoport neve után szabadon: Százszorszép virág. Közösen gondozzuk, és nagyon fontos, hogy a 3.év végére megerősödjön. Mindennap beszélünk hozzá, ápoljuk, locsoljuk, mint a kis herceg az ő rózsáját.

Van egy kis sarkunk, úgy hívják: gondűző. Ha valamelyik gyermek túlpörög, oda elbújunk kettesben, elmondhatja, mi bántja, miért viselkedik így, ha van kedve, lerajzolhatja, „kibokszolhatja” magából, esetleg futhat egy kört az udvaron, tornateremben (felnőtt felügyelete mellett) hogy „elhagyja a dühét”.  Az egyik legjobb indulatkezelő módszer mind tudjuk nem más, mint a játék, főleg a szabad játék, kötöttségek nélkül futni, mászni, hintázni szabad levegőn, de ha kell, az irányított játék is szükséges.

Érzelmek kifejezése: interakciós játék (kártyán lévő érzelem utánzása, megfejtése, mit jelent) pantomimjáték, csak utánozzuk a karmestert csendben.

Bizalomjáték: csukott szemmel akadályokon való terelgetés.

A mindennapi mozgás lehetőségével élve a torna végén kiadjuk magunkból a feszültséget: szorítsd ökölbe a kezed és feszítsd lefele, bokszolj előre, kiálts egy nagyot, fújd fel magad, engedd ki, ugrálj. Torna végén feküdjünk el, kis meditáció, csukott szemmel gondoljunk arra: ma miért voltam jó? Vagy: toljuk el a falat, doboljunk az öltözőszekrényen, mintha esne, csepegne, szakadna az eső, majd csendesedjünk el. Álljunk körbe és táguljunk, mint a lufi, ha már nem feszül a kezünk, elengedjük egymás kezét, pattogunk, mint a labda, pukkra kipukkanunk, azaz el lehet feküdni. A nehezen kezelhető gyermeket megbízom külön feladattal: most te leszel annak a felelőse, hogy vigyázz a kisebbekre, segíts neki, menj, szólj, kérlek a dadus néninek, bármi, amitől ő fontosnak érzi magát. Alvásidőben mese után halk dúdolás, simogatás, halk zene. És a nap minden részében rengeteg ölelés.

Igazából nem teszek mást, mint a különböző „problémákra szakosodott” szakemberektől ellesett tudás hasznosítását. Megpróbálok egyszerre lenni pedagógus, anya, színész, pszichológus, szomato, fejlesztő és gyógypedagógus. Hogy működik–e? Őszinte leszek, nem mindig, de nem adom fel, mert ez a hivatásom. De persze naponta keresem az új megoldásokat vagy alkalmazom a bevált módszereket, hogy ebben a felgyorsult körhintában, erősen kapaszkodva a csoport szokásaiba biztonságban érezze magát a gyermek, akár átlagos, tehetséges, vagy „kóddal felruházott”. 

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.