(Hang)színes mindennapok
![(Hang)színes mindennapok (Hang)színes mindennapok](/gallery/thumbs/r_2017-10-26_S1870004_w680_h0.webp)
A gyerekek érdeklődése, nyitottsága a minket körülvevő világ csodái iránt természetes dolog, ahogyan az is, hogy nekünk segítenünk kell felfedezniük azokat. Fontos, hogy az óvoda is színtere legyen ezeknek a felfedezéseknek. Pedagógiai asszisztensként is mindig igyekeztem nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy a gyerekek fejlődéséhez hozzájáruljanak kreatív ötleteim.
A karácsonyi énekes , zenés műsorra való felkészülés során úgy gondoltam – hogy ne csupán kötelező feladatnak érezzék a próbákat- színesítsük azokat játékkal. Mivel az énekükhöz zongorakíséretet biztosítottam, jó ötletnek tűnt kihasználni a hangszerem nyújtotta lehetőségeket. Lévén, hogy egy szintetizátorról van szó, így az a zongorán kívül többszáz egyéb fajta hangszeren is megszólaltatható (köztük kevésbé ismert, egzotikus országokban használtakén is). Adott volt tehát a játék: fel kellett ismerniük melyik gyerekdal milyen hangszeren szólal meg. A több héten át tartó próbák utáni játék során a gyerekek lelkesen versengtek, ki tudja felismerni a legtöbb hangszer hangját.
Nagy örömömre azok is aktívak voltak a játékban, akiknek a figyelmét egyébként nehezebb lekötni. A zene jótékony hatása megkérdőjelezhetetlen. Egy másik szintén nagyon hasznos funkciója a hangszernek a gyerekek kedvence lett. Ez pedig a többszáz beépített érdekes , élethű hangeffekt . Ezek megidézték az állatokat, járműveket, gépeket, emberi hangulatokat, időjárási jelenségeket, volt amelyeket hallgatva a gyerekek versenypályára, a dzsungelbe, vagy akár a tengerpartra képzelhették magukat. Egyetlen eszközzel sikerült tehát az érdeklődésüket fenntartani , új ismereteket átadni úgy, hogy közben a képzeletük is szárnyalhatott.
Anyák napjára készülve kolléganőmmel elhatároztuk, hogy az édesanyák egy megható meglepetésben részesülnek majd. Mivel több videót is készítettem a csoportról korábban, lámpaláztól nem kellett tartanunk. Az anyukák ezúttal ugyanis egy kisfilmet kaptak, amelyben a kicsik személyesen üzennek nekik a kamerán keresztül. Fontos, hogy a gyerekek saját, önálló gondolatokat közöltek ugyanarra a kérdésre válaszolva: Miért szereted anyukádat? Mondanom sem kell, születtek kedves, sőt vicces üzenetek is .Volt, aki ezúton köszönte meg a trambulinját. A legszívmelengetőbb, legérettebb üzenet azonban azt hiszem azé a kisfiúé volt, aki ennyit üzent édesanyjának: „Azért szeretlek, mert szeretsz”.
A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Kreativitás fejlesztése az óvodában
Kis kezekben tartott tudomány
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: