Miért baj az, ha túlféltem a gyerekemet?

A túlféltő szülő

A túlféltő szülő a legjobb szándékkal cselekszik: csak jót akar a gyerekének. A baj ezzel az, hogy nem biztos, hogy jól akarja a jót. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve…

A gyermekét túlóvó szülő már a várandósság idejét is végigszorongja, majd gondosan ügyel arra, hogy csecsemőként eleget egyen és aludjon a kicsi. Az óvodát és óvó nénit a legnagyobb körültekintéssel választja ki, és a játszótéren mindent elkövet, hogy az ő gyereke ne másszon fel a túl magasnak ítélt mászókára, ne koszolja össze a kezét a mocskos homokozóban. Az iskolában rendszeresen tartja a kapcsolatot a tanító nénivel, együtt tanul a gyerekkel, és úgy beszél róla, hogy „megtanultunk”, „bepakoltuk a táskát”. Még egy csendes vidéki faluban sem engedi a tízévest egyedül iskolába menni, mert útközben rablók és perverz disznók támadhatnak rá. Kamasz gyerekét nem engedi a barátaival lógni, mert rossz társaságba keveredhet, és hogy mégse tűnjön merev szülőnek, meghívja őket az otthonába, de tízpercenként rájuk nyit, hogy kérnek-e valamit enni. A nemleges válasz ellenére szálanként viszi be nekik a ropit.

Jó, persze helyenként sarkítottam, de remélem, átjött, hogy milyen a túlféltő szülő. Ő sajnos azzal a hiedelemmel él, hogy a világ veszélyes, és a gyermekét meg kell védenie. Ő az, aki anyaoroszlánként védi gyerekét minden konfliktustól, megóvja őt minden kihívástól, amely a kudarc lehetőségét rejti magában.
A nyeresége az, hogy így nélkülözhetetlenné válik gyermeke életében, és nem kell szembenéznie saját élete kiüresedettségével. Azzal, hogy eltávolodott a párjától, hogy nincsenek barátai, nincs értelmes életcélja és hobbija. Élete egészét a gyermeke tölti ki, ő ad neki értelmet. Éppen ezért, amikor a gyerek elkezdene leválni róla, ő haraggal, csalódással, sértődéssel válaszol (hiszen az életét áldozta a hálátlan kölyökre!), ezzel is lelkiismeret-furdalást ébreszt a gyerekében, aki általában fel is hagy az eltávolodási kísérlettel. A kamasz párkapcsolati próbálkozásait is tudattalan féltékenységgel kíséri, és bizalmatlan gyermeke választásaival szemben. A felnőtt gyerekét sem engedi szabadon. Például elintézi, hogy a szomszéd utcában vegyen lakást, és nevelni kezdi az unokáit, mert titokban alkalmatlannak látja a saját gyerekét a nevelésre.

Sajnos nagyon sok gyermekét egyedül nevelő szülő esik ebbe a hibába, mert lelkiismeret-furdalása van amiatt, hogy nem tudott egy „normális” családot biztosítani a csemetéjének, és a túlféltő viselkedésével, az akadályok elhárításával kompenzál. Gyakran figyelték meg ezt a viselkedést azoknál a szülőknél is, akiknél nagyon későn és nehezen jött össze a gyerekáldás. Persze normál családokban is megesik, hogy túlféltő lesz egy szülő, ha alapvetően szorongó volt már a gyerekvállalás előtt is. A kicsi érkezése viszont csak felerősíti a félelmeit.
 

Mi baja lesz ettől a gyereknek?

Túlféltő szülőként nagyon nehéz belátni, hogy a legjobb szándékú viselkedésünkkel többet ártunk a gyereknek, mint használunk.

A túlféltő szülő a viselkedésével elülteti a gyerekében is azt a gondolatot, hogy a világ szörnyen veszélyes hely, és soha sehol nem lehet biztonságban. Ennek aztán az lesz a következménye, hogy a kicsi is szorongani fog, nem mer kezdeményezni, mert minden kíváncsiságát, önindította cselekvését csírájában fojtották el. Mivel örökké megvédték a kihívásoktól, megfosztották őt attól, hogy kipróbálja és fejlessze a képességeit.
Ennek az eredménye az lesz, hogy valóban nem fejlődnek ki a szociális képességei, önállótlan, kishitű, alacsony önbizalmú, gátlásos felnőtt lesz, aki képtelen beilleszkedni egy közösségbe. Mivel a mama minden konfliktust elrendezett helyette, nem tanulja meg, hogy beleálljon egy vitába, ezért mindent el fog követni, hogy megfeleljen a körülötte lévő tekintélyszemélyeknek. Ugyanis ezek elismerése, szeretete, tisztelete hallatlanul fontossá válik számára. Így aztán egy túlalkalmazkodó, mások igényeinek megfelelni akaró felnőtt lesz belőle, akinek fogalma se lesz arról, hogy melyek is a saját szükségletei.
Felnőttként önállótlanná, örökös „tanácsra szorulóvá” válik, aki rendszeresen kéri mások tanácsát, segítségét. Még jó, hogy kéznél van a mama, aki azonnal ugrik, hogy besegítsen felnőtt gyereke életének minden pillanatában.

A túlféltett szülők gyermeke önállótlansága, gátlásossága, szorongása miatt nagyon nehezen fog társat találni. Ha ez mégis sikerül neki, szorosabb kapcsolatot ápol majd az édesmamával mint a házastársával, aminek az lesz a következménye, hogy anyuka ki-bejárhat az ifjú pár lakásába, beleszólhat mindenbe, vagy egyenesen átveheti az unokák nevelését. Ugye, nem kell mondanom, hogy ezzel tönkrevágja szeretett és féltett gyermeke párkapcsolatát?
 

Mit tehetsz, ha rájöttél, hogy túlféltő szülő vagy?

Már az is nagy eredmény, ha ez a kérdés egyáltalán elkezd motoszkálni a fejedben, és nem kapásból azzal válaszolsz, hogy micsoda hülyeség ez az egész. Ha felismerted magadon a túlféltés jegyeit, érdemes elgondolkoznod azon, hogy vajon miért viselkedsz így. Mi áll a túlféltés hátterében? Eredendő szorongás, tényleg azt gondolod, hogy a világ veszélyes? Vagy inkább az, hogy kiüresedett a párkapcsolatod, és életed értelmét a gyereked adja?

Bármi is a válaszod, érdemes fejleszteni az önismeretedet, önbecsülésedet. Hidd el, hogy akkor is értékes személy vagy, ha nem a gyereked segítése tölti ki az életedet. Keress önálló hobbit, szervezz saját programokat – akár egyedül, akár a pároddal! De ami lényeges: a gyereked nélkül! Vedd rá magad arra, hogy időnként másra bízod a gyerekedet. Legyél nyitott új ismeretségekre!

És ami nagyon lényeges: kezdj el úgy tekinteni a gyermekedre, mint tőled független, önálló személyre! Engedd, hogy saját vágyai, szükségletei legyenek! Hagyd őt egyedül játszani, akár unatkozni is! Nem kell örökké szórakoztatnod. Engedd, hogy egyre nagyobb önállósága legyen! Hadd válassza ki a ruháit egyedül! Legyenek barátai, akikkel szorongás nélkül is együtt lehet. Fogadd el, hogy a kamasz gyereked élete többé nem nyitott könyv számodra! Lehessen saját tere, ideje, amit azzal tölt, amivel akar. Tartsd tiszteletben, ha eltávolodik!

Hidd el, attól, hogy nagyobb szabadságot adsz neki, még nem veszíted el őt! Csak így adhatsz esélyt neki arra, hogy önszántából ismét visszatérjen hozzád, ha szüksége van rád. Nem jobb az, ha szabadon választ téged, mint ha kényszerrel tartod őt magad mellett? 

Fotó: Epiphonication/flickr