Az óvodába szoktatás nehézségei - 1. rész
![Az óvodába szoktatás nehézségei - 1. rész Az óvodába szoktatás nehézségei - 1. rész](/gallery/thumbs/r_2010-02-22_oviskep_w680_h0.webp)
Akárhogy is történik, az anyától, a családtól való elszakadás sem a gyereknek, sem a szülőknek nem könnyű. Több módszer is ismert és használatos a beszoktatásra, ezt intézménye válogatja. Van, ahol heteken át úgynevezett anyás beszoktatás keretében integrálják a gyereket a közösségbe, ilyenkor anyja vagy apja ott lehet vele a csoportszobában, részt vehet mindenféle tevékenységben a gyerekkel együtt, és először csak kevés, majd egyre hosszabbodó időszakokra hagyja egyedül őt. Más óvodákban a pici csak ebédig van bent, ekkor anya érte jön és hazaviszi, és amikor ez már zökkenőmentesen megy, akkor kerül sor a délutáni ott alvásra is. Mindkét módszernek vannak előnyei is, hátrányai is.
Nem lehet kijelenteni, hogy egyik vagy másik jobb módszer, hiszen minden kisgyermek más, mindegyiknél más válik be, az azonban bizonyos, hogy óriási a változás az életében, mindenképpen türelmet, megértést igényel minden családtag részéről. És a helyzetet az se könnyíti meg, ha úgy kell vigasztalnod porontyodat, hogy a saját szemedben is könnyek vannak, hiszen az elszakadás neked sem fájdalommentes. Fontos azonban, hogy ezt a gyerek ne érezze meg, hiszen hangulata még nagyban függ a tiédtől, és érzékeny receptorai pontosan veszik az adást: anya szomorú, anya fél.
Bízz gyermekedben, hogy ügyesen fogja venni az akadályt, de jó, ha biztos lehetsz abban is, hogy az eltelt évek alatt kialakítottad gyermekedben azt a feltétlen bizalmat, hogy elhiszi: nem hagyod ott az oviban, ha megígéred, hogy négy órakor érte mész, akkor az úgy is lesz, de a legfontosabb, hogy a gyereknek tudnia kell: akkor is szereted, amikor épp nem vagy vele.
A következő részben tíz kipróbált és bevált tanácsot osztok meg veled, ami segíthet áthidalni a beszoktatás kezdeti nehézségeit.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
A kormány tiltaná a papás-mamás játékot az óvodában
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: