SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hasznos tippek iskolakezdéshez

Családinet [cikkei] - 2011-09-02
Mi kell a jó iskolakezdéshez?
Megfelelő felszerelés, biztonságos közlekedés az iskolába, egészséges koszt, elegendő alvás és mozgás.
Hasznos tippek iskolakezdéshez

A legtöbb gyerek számára gyorsan elrepült a szünidő és egyáltalán nem várták az évkezdést. Nekünk, szülőknek is akadt elég dolgunk a tanszerek, ruha, táska beszerzése körül.

A felszerelés

A legtöbb felszerelést már beszerezte minden gondos szülő az első becsengetésre, de az első napokban mindig készül egy új lista, mert valami kimaradt, valamiről kiderült, hogy tönkrement, elszakadt.

Mikre figyelj a hiányzó tételek vásárlásakor?

A nagyobb gyermekeket, akár harmadiktól felfelé már bevonhatjátok a füzetek, ceruzák megvásárlásába, hiszen ők már nagyjából ismerik a követelményeket. Érdemes tudni pl. az alsós füzetek kódjait, mert arról lehet tudni, hányadik osztályosoknak való. Töltött tolltartót nem érdemes vásárolni, mert azokba rendszerint rossz minőségű ceruzát tesznek. A háromszögletű ceruzát egyaránt szeretik a tanító nénik és a gyerekek is,a kényelmes fogás miatt. Sok időt takaríthattok meg - különösen elsős, másodikos gyerekeknél, az asztali tekerős ceruzahegyezővel. Ez tartósabb és nem veszthető el.

A könyv- és füzetborítókat csak akkor szerezzétek be, ha már a könyvek is megvannak. Néhány gumival zárható keménypapírból készült füzettartó hasznos szolgálatot tehet, elkerülhetjük vele a szamárfüleket. A feladatlapoknak érdemes kemény műanyag irattartó dossziét rendszeresíteni, így nem válnak salátává. Vannak hipermarketek által javasolt tanszerlisták, ez inkább arra van kihegyezve, hogy azt is megvetessék veletek, amire nem lesz szükség. Itt mindig az adott pedagógus „kívánságlistája” a mérvadó.

Az iskolatáskát úgy válasszátok meg, hogy az gerinckímélő legyen. A hátlapja párnázott, lehetőleg merevítővel ellátott, ez elosztja a súlyt. Víztaszító, strapabíró anyagból készüljön. A táska felső része ne nyúljon túl a vállakon. A tartószíjakat úgy érdemes beálítani, hogy ne essen nagyon mélyre a táska alja, ellenkező esetben nyomhatja a gerinc ágyéki szakaszát. A közlekedésbiztonságról se feledkezzünk meg, nem hiányozhatnak a fényvisszaverő csíkok, felületek sem. A súlya üresen ne haladja meg az 1 kg-ot. A teli táska lehetőleg ne haladja meg a gyermek testsúlyának 10%-át. Az átlátszó külső zsebekben nem szabad nevet, címet, elérhetőséget tárolni, nehogy valaki azt leolvassa. Fontos a külső italtartó zseb, mert ha kifolyik az üdítő, oda lesz az egész tankönyvcsomag. Külön uzsonnás táskát is érdemes rendszeresíteni pontosan ezért.

Út az iskolába

A legrövidebb út nem mindig a legbiztonságosabb. Azt is számításba kell venni, hogy a sok kereszteződés növeli a baleseti kockázatot. A gyermek más szögből látja a járműveket és a látótere is kisebb, mint a felnőtteké. Ezért érdemes leguggolni, hogy megértsétek, mit lát a gyerek. Ha azt szeretnétek, hogy biztonságosan közlekedjen az iskolába, még a tanévkezdés előtt gyakoroljátok be az útvonalat. Sokszor próbáljátok ki a fel- és leszállást a tömegközlekedési eszközökön. Magyarázzátok el, mire kell odafigyelni utazás közben. Minden figyelemelterelési lehetőséget ki kell zárni. Felejtsétek el a mobilazást és a zenehallgatást út közben! Az első néhány tanítási napon még kísérjétek a gyerkőcöket. Célszerű kisebb csoportban, több gyerekkel együtt hazamenni az iskolából. Ha biciklivel fog közlekedni a csemete, feltétlenül részesítsétek KRESZ OKTATÁSBAN!(Ez a gyalogos közlekedés esetén sem árt!)


Néhány szó az alvásról

A felkelést már legalább egy héttel a tanítás megkezdése előtt érdemes fokozatosan korábbra tenni. A csemete biológiai órája így könnyebben alkalmazkodik a korán keléshez. Angliában kilenckor kezdődik a suli, ez lenne ideális a szakemberek szerint, de ez nálunk nem kivitelezhető. A modern társadalomban lerövidült és eltolódott az alvás ideje. A mesterséges világítás miatt később fekszünk, de korábban kelünk. Az alváskutató szakemberek véleménye szerint, ha egy gyermek nem alszik annyit, amennyire a szervezetének szüksége lenne, nem fogja hatékonyan megjegyezni a tananyagot. Az alvás egyik fő feladata, hogy a nappal felvett információ maradandóan beíródjon agyunkba. Ez a folyamat az alvásciklus utolsó harmadában zajlik, pont ez az időszak hiányzik sok diák életéből. A biológiai óra másként működik, mint a napirendünk. Különösen a pubertás időszakában van nehéz dolga a tiniknek, mert az ő alvásigényük hormonális okokból ismét megnövekszik. Kora reggel náluk még lassú a reakcióidő, szenvedés a felkelés, a tanárok is, ti is regéket tudnátok mesélni erről. A közlekedés is veszélyes lehet a még félig alvó gyerekek számára. A kevés alvás tehát hosszútávra ható következményekkel jár a tanulási teljesítményre nézve. A 8 órai lefekvés tehát nem csak a tanító nénik vesszőparipája.
 
Étkezés

Bármilyen korán is kel a csemete, a reggelit nem szabad megspórolni mondván, hogy az iskolában úgyis kap enni. Az már tízórai, amit a suliban eszik, addig már a tanárok leadtak 2-3 kemény órát. Uzsonnát, innivalót mindig érdemes csomagolni, különösen, ha csak az ebédet fizetitek be. A reggeli időzavarban nem egyszerű változatos és egészséges harapnivalót tenni az asztalra. A nagyobb szelet szendvicsek elriaszthatják a még ébredező álomszuszékokat. A reggeliző pelyhet, teljes értékű kekszeket, mézes kenyérfalatkákat, apró gyümölcsdarabokat, kakaót, gyümölcsteát mindig szívesebben fogyasztják ilyenkor.

Mit tegyünk a dobozba? Teljes értékű zsemlét, vékony kenyérszeleteket, vajjal, vajkrémmel megkenve, sovány sonkát, kolbászt, szalámit, sajtot tehetünk közé. Az egészet feldobjuk pár szelet paradicsommal, uborkával, paprikával, salátalevéllel. Ha ezeket megszórjuk fűszerkeverékkel, vagy teszünk alá némi majonézt, garantáltan nem fogják visszahozni, amit csomagoltatok. Egy frissen tartó dobozba megtisztított gyümölcsöt, zöldségeket is lehet tenni. Fontos, hogy elegendő folyadékhoz jussanak a gyerekek tanítási idő alatt, ezért lehetőleg alacsony cukortartalmú gyümölcsteát, citromos limonádét, cukrozatlan gyümölcslevet, vagy ásványvizet adjunk.

Ahol van büfé, felsősöknél nem gond, ha néha onnan vesznek maguknak valamit a diákok. Az a baj, ha erre rászoknak, ezt nem lehet győzni pénztárcával, ráadásul sok büfében még mindig ott figyelnek a pulton a chipsek, különféle cukorkák, csokik. Értessük meg kamaszodó utódainkkal, hogy nem ciki hazait enni.

Sokszor előfordul, hogy farkaséhesen jönnek haza a nebulók, mert nem ízlett az iskolai ebéd. Erre az esetre érdemes valami melegíthető ételt, előre összerakott meleg szendvicset kikészíteni, amit csak meg kell sütni.

Mozgás

Különösen az elsősöknek lesz nehéz dolga, hiszen az óvodában annyit mozoghattak, amennyit csak akartak. Most 45 percet kell eltölteniük a padokban, bár alsó tagozaton a tanítónők sok mozgást építenek be az óra menetébe. A mozgás a gyermek lételeme. Minden nap legalább egy órát játsszanak a szabadban, ez legalább annyira fontos, mint a házi feladat! Oldja a napi stresszt, szellemi megterhelést.  Célszerű egy meghatározott időszakot beilleszteni a napirendbe. A rendszeres tanításon kívüli sportolás elengedhetetlen, ezért adjatok lehetőséget a gyereknek, válassza ki, milyen sportágat szeretne. Itt a tornatanárt is ki lehet kérdezni, ő mit javasolna. Az is jó motiváció lehet, ha  a barát, vagy barátnő mondjuk kosarazni jár a suliban. Lányoknál kedveltek a különféle táncok. Ez is jól átmozgatja őket és a szereplési lehetőség is csábító. Úszni, biciklizni, kirándulni majdnem mindenki szeret és ezeket családilag is lehet művelni.
 
Fotó: foter.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja