Szeparációs szorongás
Héjja Edit [cikkei] - 2007-12-05
Szeparációs félelem - Mikor forduljunk szakemberhez?
Andi nagyon passzív, gátlásos nagycsoportos óvodás volt, aki kezét tördelve ácsorgott anyukája mellett. Kezdetben nem akarta megfogni a játékokat, mert úgy érezte, hogy piszkos („zsíros”) lesz tőlük. Eleinte többször is kiment mosakodni, alaposan lesikálta és hosszasan törölgette ujjait. Kiderült, hogy otthon is gyakran mos kezet, és az is, hogy családi körben az anyja mindent megcsinál helyette: ő eteti, öltözteti. Emiatt az apuka mindkettőjükre nagyon haragszik, állandóak a veszekedések.
Andrea édesanyja mellett kisbabai szerepben volt, s ennek megfelelően is viselkedett: szavak nélkül is tudta irányítani Katit, és iszonyú agresszív is tudott lenni vele (úgy megszorította a kezét, hogy körmének nyomai sokáig látszottak).
Andi, mikor Kati is jelen volt, nem tűrte a frusztrációt (iszonyú raplit rendezett, mikor sapkát kellett volna vennie), nem tudott késleltetni: (ha akart valamit, odament anyjához, nem vette figyelembe, hogy velem beszél, megfogta és magafelé fordította arcát, ha Kati be akarta fejezni a mondatot, befogta a száját, így kényszerítette, hogy rá és csak rá figyeljen.)
Annak, hogy anyjával való kapcsolata során folyamatosan a csecsemőt „játszotta” ára volt: az óvodai (ők kérték a gyerek vizsgálatát) teljes passzivitás. Kortársai között a jó értelmi képességű kislány minden feladathelyzetet elutasított, „nem csinált semmit”. Az, hogy lemondott a többiek által vonzónak tartott játékokról, és minden kezdeményezésről, súlyos belső feszültségeket okozott. Ennek levezetésére találta ki a szertartásos kézmosást.
Ahogy elkezdett játszani, legalább játékból tevékenykedni, amit másfajta felnőtt-gyerek viszonyt is megélt, ahogy megtapasztalta, hogy önálló is tud lenni, kiderült, hogy milyen gazdag a fantázia világa, amint élvezni tudta, amit csinált, lett egyre kevésbé szüksége arra, hogy kirohangáljon kezet mosni.
A gyerekek többnyire nem tudják elmondani, megosztani érzéseiket (sok felnőtt is csak nagyon nehezen). Senkinek sem könnyű az, hogy félelmeiről, aggodalmairól beszéljen. Ráadásul a kicsik kezdetben nem csak kiszolgáltatottak, testi, lelki jólétük megteremtéséhez segítséget igénylők, de másként is érzékelnek, gondolkodnak, következtetnek mint a felnőttek, esetenként más jelent problémát nekik, mint szüleiknek.
Nem találkoztam még olyan gyerekkel, akit zavart volna például az, hogy szopja az ujját vagy a cumit, aki aggódott volna amiatt, hogy még három éves kora után is pelenkát hord, mert nem akar csak oda kakilni, vagy aki bánkódott volna azért, mert az oviban vagy a játszótéren harapással védi meg magát, és játékait. Ezek a tünetek minket, szülőket zavarnak, idegesítenek, de időnként valóban azt fejezik ki, hogy gyermekünk bajban van, elakadt, segítségre szorul.
Nem találkoztam még olyan gyerekkel, akit zavart volna például az, hogy szopja az ujját vagy a cumit, aki aggódott volna amiatt, hogy még három éves kora után is pelenkát hord, mert nem akar csak oda kakilni, vagy aki bánkódott volna azért, mert az oviban vagy a játszótéren harapással védi meg magát, és játékait. Ezek a tünetek minket, szülőket zavarnak, idegesítenek, de időnként valóban azt fejezik ki, hogy gyermekünk bajban van, elakadt, segítségre szorul.
A szorongás egy teljesen természetes, a fejlődéssel együttjáró, “normális” érzés, melynek funkciója, hogy a szervezetet felkészítse a veszélyhelyzetekre azért, hogy szükség esetén hatékonyabban tudjon védekezni. Nem lehet kisbabánkat megóvni tőle, s ha egy pici valami miatt szorong, valamitől fél, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy bajban van, azt meg pláne nem, hogy rossz anyja van…
Ha viszont gyermekünk túl gyakran, vagy túl erősen, vagy túl sokáig, vagy túl sok mindentől aggódik, annyira, hogy viselkedése, magatartása is megváltozik, akkor mindenképpen érdemes segíteni őt, esetenként szakember bevonásával is abban, hogy – életkorának megfelelő módon és szinten – tudja félelmeit, szorongásait kontrollálni, kordában tartani.
Azt kell tudnunk felismerni, hogy mikor válik gyermekünk félelme, nyugtalansága komolyabbá, erősebbé annál, mint amit a helyzet indokol, mikor van szüksége segítségre.
Nem szerencsés, ha a kicsi életének valamennyi aggodalmát komoly problémaként kezeljük, sőt: ez több kárt okozhat, mint amennyit használ, mert a gyerek, érzékelve az anyja szorongását, azt tanulja meg, azt építi be, hogy a világ nagyon veszélyes hely, s csak anyja mellett lehet biztonságban, s ezért le is mond az önálló kezdeményezésről.
Nem minden félelem és szorongás igényel szakértői segítséget, vannak olyanok, melyek éppen azt mutatják, hogy a gyermek fejlődik, érik.
Mitől szoronghat a gyermek?
- Számos tényező, esemény adhat okot a kicsiknek a szorongásra. Az egyik ilyen, amit minden csemete átél, az anyjától való elszakadás miatti félelem, a szeparációs szorongás.
- Ugyancsak gyakori az elalvástól, sötétben egyedül maradástól való félelem, amely az ősi egzisztenciális szorongás: az elvesztődéstől, elmúlástól való félelem megjelenési formája.
- Az idegen, ismeretlen személyek, helyzetek, a hangos, erős, váratlan zajok, fények szintén ijedtségre adhatnak okot.
- Az sem ritka, hogy a kicsiknek, leginkább a pelenkáról való leszoktatás idején, problémát okoz a székletürítés.
- Valószínű az is, hogy a fájdalommal, nagy ijedtséggel járó helyzetek után egy ideig a gyerek félősebbé, aggódóbbá válik.
- Természetes jelenség, hogy az intézményes nevelést kezdő gyerek, ki a beszoktatás alatt, ki kicsivel később szorong.
Nagyon egyéni, hogy ki milyen formában fejezi ki nehézségeit: vannak, akik hevesen tiltkoznak, hisztiznek, megállíthatatlanul mozognak, agresszívvá válnak, mások épp ellenkezőleg teljesen passzívak, befeléfordulók, szinte cselekvésképtelenek lesznek, vagy visszatérnek korábbi viselkedéseikhez (ujjszopás, bepisilés, selypegés), esetleg más tüneteket (pl. hajcsavargatás, szimatolás, stb) találnak ki önmaguk megnyugtatására.
Ezek mind-mind olyan jelzések, melyeket szinte minden baba használ természetes fejlődése során.
Hogyan tudjuk akkor megkülönböztetni, hogy mikor természetes jelenség, mikor pedig megkülönböztetett figyelmet, beavatkozást igénylő problémáról van szó?
Melyek gyerekünk szorongásának jelei?
Jól megfigyelhető fizikai jelek: a szaporább légzés, a megszokottól eltérő bőrszín (sápadtabb vagy kipirultabb), az erős izzadás, hányinger vagy székelési inger, nyugtalan izgés-mozgás. A bajban lévő gyerek sokat aggódik: mindenütt veszélyt vagy fenyegetést lát. Fél attól, hogy megsebesül, ezért igyekszik elkerülni a dolgokat, eleinte csak az ismeretlen, később az ismerős, általa korábban kedvelt helyzeteket is.
Hogy megszabaduljon a kellemetlen élményektől, hogy le tudja győzni szorongását védekező, elhárító mechanizmusokat használ. Ha ezek sem válnak be, új viselkedésformákat fejleszt ki (pl. cumizás, kézmosás), vagy irracionális hiedelmek és érzések áldozatává válik (különböző szörnyek különféle rémségei).
A normális aggodalmak nem tartanak sokáig, gyorsan elmúlnak, s ugyanígy az enyhítésükre alkalmazott tünetek is. Ha azonban gyerekünk félelmei három hétnél tovább vannak olyan erősen jelen, hogy megváltoztatják addig megszokott viselkedését, akkor érdemes felfigyelni rájuk. El kell gondolkodnunk, meg kell próbálnunk megérteni, hogy mi történhetett, történik a kicsivel. Időnként elég, ha tudjuk az okokat, mert ettől megértőbbé, türelmesebbé válunk, és ezzel lehetőséget adunk a gyereknek arra, hogy problémáját megoldja, képessé váljon túllépni nehézségein.
Például, ha gyermekünk egyik napról a másikra megmakacsolja magát, és iszonyú raplit rendez, ha rá akarjuk venni, hogy öltözzön fel, váltsa át a pizsamáját olyan ruhára, amiben elindulhatunk a játszótérre, akkor ha megértjük, hogy a helyzet arról szól, hogy a kicsi ki akarja fejezni függetlenségét, önállóságát, és nem képes felismerni, hogy így saját érdekeivel ellenkező módon cselekszik, akkor ne kezdjünk el harcolni vele, ne élezzük ki még inkább a helyzetet, hanem olyan alkalmakat igyekezzünk biztosítani számára, ahol átélheti önállóságát, függetlenségét, úgy távolodhat el tőlünk, hogy közben mindketten jól érezzük magunkat. Arra keressünk válaszokat, hogy hogyan segíthetjük a leválásban, ne arra, hogy hogyan ráncigáljuk le róla pizsamáját, s az ezzel járó ramazurit próbáljuk meg valahogy átvészelni.
Ha a gyerek szorongása és tünete három hónapig is megmarad, vagy egyre inkább akadályozza őt mindennapi életében, kérjük szakember segítségét.
Ahhoz, hogy reálisabban megfigyelhessük kicsinyünk viselkedését hozzásegít, ha hasonló életkorú gyerekek társaságba megyünk vele. Sokszor a 24 órás folyamatos együttlét torzíthatja észlelésünk pontosságát, időnként a bolhát is elefántnak látatja, máskor az erős érzelmi bevonódás eredményezheti, hogy egy-egy helyzetet nem értünk vagy nem tudunk megfelelően kezelni. Ha kimozdulunk otthonról, más környezetbe kerülünk, akkor mindig kicsit szemüveget is váltunk. Felfrissülhetünk, más mintákat láthatunk. Tanulhatunk abból, hogy mások hogyan vannak gyermekeikkel. Észrevehetjük, hogy nem csak nekünk vannak kérdéseink, kétségeink, bizonytalanságaink, esetleg problémáink, nehézségeink. Megtapasztalhatjuk azt is, hogy hogyan viselkedik gyermekünk a szokatlan, idegen helyzetben: természetes, hogy eleinte belénk csimpaszkodik, biztonságot keres, vár. De később képes-e megnyugodni, elszakadni tőlünk, érdeklődik-e, igyekszik-e felfedezni az új, ismeretlen világot? Milyen a többi gyerekkel, felnőttel? Viselkedése, magatartása, és a sajátunk, kettőnk kapcsolata olyan-e, mint a többieké, vagy vannak kirívó különbségek, eltérések?
Az összehasonlítás segíthet az általános tájékozódásban: ha más babák is hasonlóképpen „működnek”, akkor a mienkkel is minden rendben lehet, ha nagyon másmilyen, akkor viszont érdemes utánajárni az okoknak.
Hova forduljunk, mit tegyünk, ha úgy érezzük, hogy gyermekünk bajban van?
A legfontosabb talán az, hogy bízzunk abban, hogy a gyerek előbb-utóbb képes lesz megoldani a problémát: mindenkinek magának kell kialakítania, megteremtenie és megőriznie lelki egyensúlyát. Sokat játsszunk vele, álljunk rendelkezésére, igyekezzünk megérteni őt. Ha kell, vegyünk igénybe külső segítséget. Ne hibáztassuk magunkat, ne gondoljuk, hogy a gyerek problémájának a hátterében a mi alkalmatlanságunk, valamilyen bűnünk áll. Mindig olyan (szak)emberhez forduljunk, akiben megbízunk, akivel szívesen együttműködünk, akivel jól érzi magát a gyerek, és mi magunk is.
Héjja Edit
Gyógypedagógus
A nevelés titkaira és érdekes beszélgetésre vágyó szülőket a mama klubjaimban, az ügyesedni vágyó gyerekeket pedig képesség-fejlesztő csoportjaimba várom.
Elérhetőségeim:
E-mail: ehejja@freemail.hu
Honlap: http://www.szuperszulo.hu/
Gyógypedagógus
A nevelés titkaira és érdekes beszélgetésre vágyó szülőket a mama klubjaimban, az ügyesedni vágyó gyerekeket pedig képesség-fejlesztő csoportjaimba várom.
Elérhetőségeim:
E-mail: ehejja@freemail.hu
Honlap: http://www.szuperszulo.hu/
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Kapcsolódó cikkek:
Előző hír
A beszéd fejlődése
Következő hír
„Érted haragszom, nem ellened!” (József Attila)
LEGOLVASOTTABB
Életét vesztette Sallai Nóra ötéves kisfia az autóbaleset következtében
Szeptember 27-én történt a súlyos karambol, melyben Sallai Nóra színésznő és kisfia életveszélyes sérüléseket szenvedett - azóta kórházban ápolták őket. A szörnyű baleset mára azonban felfoghatatlan tragédiává változott.
Október 2024-ben is a látás hónapja
A látás hónapját minden évben megrendezik világszerte, így Magyarországon is. A látás hónapjának kezdetben elsősorban az optikai látásjavítás (szemüveg- és kontaktlencse-viselés) volt a fő témája. Az évek során azonban a látás, elsősorban a látásélesség megőrzésének és javításának figyelemfelhívó hónapja lett. Professzor Dr. Holló Gáborral, a Szemészeti Központ vezetőjével, glaukóma specialistájával a mai alkalommal a 2024. évben is aktuális látásmegőrzéséről és az éleslátást leginkább veszélyeztető betegségekről, valamint ezek korai felismeréséről beszélgettünk.
Minden ultrafeldolgozott élelmiszer káros? A dietetikus válaszol
Egyre többet hallani az ultrafeldolgozott élelmiszerek veszélyeiről, a tájékozottabbak egyenesen a szív-érrendszer legnagyobb ellenségeinek tekintik azokat. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy ezek az élelmiszerek nem mind ugyanolyan feldolgozással készülnek, és bizonyos típusaik akár még csökkenthetik is a kardiológiai kockázatokat. Czakó Bettina, a Kardioközpont dietetikusa, okleveles táplálkozástudományi szakember MSc egy új elemzés kapcsán beszélt a témáról.
Csúnyán köhög a gyermek: mi a teendő?
"Csúnyán köhög" - panaszolják aggódva a szülők, amikor náthás és napok óta köhögő gyermekeikkel felkeresik az orvost. Dr. Mezei Györgyi, a Tüdőközpont gyermektüdőgyógyász, allergológus és klinikai immunológus szakorvosa arra hívja fel a figyelmet, hogy a vírusfertőzésekkel együtt járó köhögés 3-4 hétig is fennállhat.
Mennyit tudunk a szem egészségéről?
Legtöbben jobban félünk a látásvesztéstől, mint a rák, a stroke, a szívbetegség és más súlyos betegségek kialakulásától, legalábbis erre mutatnak rá különböző nemzetközi tanulmányok. Bár azt feltételezzük, hogy jól ismerjük a jó látás megőrzéséhez szükséges tudnivalókat, valójában a többségnek csekély a tudása ezen a területen. Ez az ismerethiány pedig növeli egy-egy szembetegség kialakulásának kockázatát.
.jpg){kind=small}
Közösségi hozzászólások: