Döbbenetes adat: Bécsben minden negyedig gyerekprostituált magyar

Jól szervezett hálózat felügyeli azt a húsz fiút és lányt, akiket a testük áruba bocsátására kényszerítenek az osztrák fővárosban. A Prater környékén működő banda tagjai arcról felismerik a civil ruhás rendőröket és az autóikat, így tudják, mikor kell menekülőre fogni. De ha sikerül is elkapni őket, akkor is szinte lehetetlen bármit rájuk bizonyítani.

Tavaly már sikerült felszámolni egy bűnszervezetet, amely 23 lányt és öt fiút kényszerített prostitúcióra Bécsben, ám most a jó idő beköszöntével újra visszatértek. A jellemzően nagyon szegény körülmények közül érkező, gyakran nevelőotthonban nevelkedett gyerekek könnyen válnak az emberkereskedők prédájává. Néhányan közülük még a tizenkettedik évüket sem töltötték be. A legfiatalabbak a Balkánról érkeztek, a magyarok jellemzően 13-14 évesek. Németül nem tudnak, a tarifát cetliken tudatják a kuncsaftokkal. A gyerekek 5-20 euróért (1500-6400 Ft-ért) bonyolítanak le egy üzletet.

Az osztrák és a magyar rendőrök civil szervezetek segítségével próbálnak segíteni a bajba jutott gyerekeken. Ennek része az is, hogy a kiszabadított fiatalokat itthon különleges létesítményekben helyezik el.

Csak találgatni lehet, Magyarországon mennyire elterjedt a gyermekprostitúció. 2011-ben olyan rendőrségi jelentés látott napvilágot, amely szerint ez hazánkban szinte nem létező probléma, ezért felesleges külön akciócsoportot felállítani a megelőzésére. A jelentés kitért arra is, hogy a kiskorú prostituáltak nem kényszerítés hatására, hanem saját jószántukból döntenek testük áruba bocsátása mellett.

A gond az, hogy az ilyen statisztikák soha nem pontosak, hiszen a látencia hatalmas. A futtatóknak, a kuncsaftoknak, sőt, első ránézésre az áldozatoknak is érdeke az, hogy ne kerüljenek a rendőrség látóterébe. Az érintett fiatalok szinte mindannyian nehéz családból érkeztek, intézetet is megjártak, többségük gyerekkorában átélt valamilyen szexuális abúzust. A futtatók gyakran színlelnek szerelmet nekik, ők pedig a sok hánykolódás után örülnek, hogy találtak valakit, akihez ragaszkodhatnak, és bármit megtesznek, hogy el ne veszítsék őt.

Vajon lehet-e „önálló döntésnek” nevezni annak a lánynak az esetét, akit 12 évesen hat fiú erőszakolt meg, valahogy rávették, hogy ne tegyen feljelentést, és azóta inkább a testéből él? Vagy azt a kamaszlányt, aki az intézetből való szökésekor veszi a prostituáltak felé az irányt, mert nem ismer más pénzkereseti módszert?

Sok esetben maga a család adja el a lányt vagy a fiút. A futtatók jellemzően leszakadt kelet-magyarországi településeket keresnek fel, ott ismerkednek össze olyan alkoholista apákkal, akiket meg lehet győzni arról, hogy jó üzlet a gyerek Nyugatra küldése prostituáltnak. Itt általában nem az utcán, hanem bordélyban, a neten hirdetve végzik a tevékenységüket. A megkeresett pénz egy részét egy darabig hazaküldik, így adva kedvet a többi falubeli családnak is arra, hogy ők is eladják a fiukat vagy a lányukat.

A riport hatására a magyar gyerekek és társaik most eltűntek a bécsi utcákról. A környéket megszállták a rendőrök és a civil szervezetek munkatársai, a fiatalokat pedig azóta inkább „szobáztatják”. Felmerül a kérdés azonban, hogy a rendőröknek hogyan nem tűnt fel idáig, hogy egy nagy csapat gyerekprostituált dolgozik az osztrák főváros közepén.

Fotó: rubberduck1951 / pixabay