32 éven át annyira sem érdekeltek az autók, mint egy pók a sarokban; maximum annyit tudtam megállapítani egy-egy darabról, hogy szép-e a színe. Az autós családi programokra szájhúzogatva kísérgettem a fiúkat, sosem értettem, hogy lehet egy autó iránt érzelmeket táplálni, el nem tudtam képzelni, mit lehet olyan élvezettel hallgatni egy motorhangon - aztán egy nap azon kaptam magam, hogy kocsi mellett pózolós képet töltök fel a Facebookra, és úgy írok róla, mint a szerelmemről…

Amikor élmény a vezetés

Nemrég - a jogsi megszerzése után 13 évnyi kihagyással - gyakoroltam más típusú és régebbi kocsikon is, de a szerelem valahogy elmaradt. Gyűlöltem a vezetést, féltem mindentől, 5-el közlekedtem (és még ilyen sebesség mellett is veszélyes voltam), és alig vártam, hogy kiszállhassak végre. Majd a Suzuki jóvoltából néhány napig egy remek autót vezethettem - pár óra elég volt hozzá, hogy már egyáltalán ne akarjak kiszállni, sőt: fájdalmas volt a búcsú, amikor végleg vissza kellett vinnem a kocsit.

Bár a méretétől az első pillanatban megrémültem, vezetés közben már egyáltalán nem éreztem zavarónak vagy túl nagynak; de amikor már 3 gyerek ült a hátsó ülésen kényelmesen, és a rengeteg nyaralós holmit is gond nélkül pakoltuk be a csomagtartóba, akkor vált igazán előnnyé a nagysága. (Sőt, a csomagtartóban három gyerek is kényelmesen elfér, leteszteltük - persze csak a vicc kedvéért, senki nem utazott ott).

A 40 fokban különösen imádtuk a klímát, a kényelmes üléseket, a kisebb-nagyobb rekeszeket és tárolókat, ahová el tudtuk süllyeszteni azt a rengeteg apróságot, ami három kisfiú (és egy nő…) mellett kellhet.

Egy "idősebb" pick-up vezetése után szó szerint élmény volt kezelni a Suzuki pedáljait, rendszeresen rácsodálkoztam, milyen gyorsan és erősen reagál a legapróbb mozdulatra is.

A "szőkenőbiztos" autó kellékei

A Suzuki SX4 S-Crossban olyan funkciók vannak elrejtve, amikről korábban még csak nem is hallottam; sokat segítettek viszont az utakon. Nagyon hasznos lehet az olyan "tehetséges" vezetők számára, mint én, a:

1. Tolatókamera

Amint tolatni kezdünk, azonnal bekapcsol magától a műszerfal melletti monitor, és az orrunk előtt láthatjuk a mögöttünk lévő területet, valamint színes vonalak is jelzik, hogy merre tartunk épp. Azoknak, akik annyira bénák a parkolásban, mint én, egy főnyeremény ez a funkció.

2. Hegymeneti elindulássegítő

Engem a hideg rázott már csak a gondolattól is, hogy lesz olyan, hogy egy meredek lejtő tetejéről kell elindulnom, a többi autó pedig már ott van a segg… a nyomomban. Az autó azonban magától fékez ilyen helyzetben, és nem gurul vissza a kocsi addig sem, míg átrakjuk a lábunkat a fékről a gázra. Azoknak, akiknek ez a művelet néha még lassabban megy a kelleténél, vagy esetleg bátortalanabbul tapossák a gázpedált, egy kincs ez az automata fékezés.
 

3. Radaros Vészfék Asszisztens

Az autó radar segítségével érzékeli, ha túl közel kerülünk valamihez (másik járműhöz, falhoz, stb...). Ekkor hangosan jelez, enyhén lassítani kezd, fékezés esetén megnöveli a fékerőt, sőt: ütközésveszély esetén automatikusan is működteti a fékrendszert. "Tökéletes" vezetési stílusomnak hála jó párszor hallhattuk a csipogást élőben is, és valóban hasznosnak bizonyult.
Sőt, egyszer ez a funkció is közrejátszott abban, hogy elkerültünk egy kisebb koccanást: amikor egy nagyon szűk utcából akartam kikanyarodni, és tolatás közben egyszerre csak egy irányba figyeltem. Nem vettem észre egy mögöttünk lévő autót, sem azt, hogy az autó orra kanyarodás közben vészesen közel kerül egy házfalhoz - a mellettem ülő “VIGYÁÁÁZZZ” felkiáltása (a másik kocsi miatt) és az ezzel egyidejű hangos, éles sípolás (a közeledő házfal miatt) olyan rémisztően hatott, hogy épp időben tapostam a fékbe, mielőtt beletolattam volna a mögöttünk elsuhanó kocsiba, vagy összetalálkoztunk volna a szörnyen útban lévő házfallal.

4. Sebességváltó figyelmeztetések a műszerfalon

Kezdő vezetőknek - akik még nem mindig hallják vagy érzik, mikor kell sebességet váltani - nagy segítség lehet a műszerfalon megjelenő ikon, mely azonnal jelzi, ha más sebességbe kellene kapcsolnunk. Azt is jelzi, hányas sebességben van épp az autó, ami szintén sokat segíthet: én például az őrületbe kergettem a páromat azzal, hogy folyton a sebességváltót nézegettem vezetés közben, mert mindig elfelejtettem, hogy hányasba tettem. Addig csináltam ezt, amíg fel nem világosított róla, hogy az orrom előtti műszerfalon pontosan láthatom, hányasban vagyok. Sőt: onnantól kezdve a váltással sem volt gond és nem kellett többet a sebváltóval nyaggatnia; azonnal váltottam, amikor megjelent a figyelmeztetés.

5. Légzsákok minden irányból 

Szerencsére ezt nem teszteltük le élesben - bár féltem tőle, hogy a pár napos tesztelés során élőben is megcsodálhatjuk majd mind a 7 db légzsákot -, megnyugtató volt viszont a tudat, hogy ütközés esetén minden irányból védve lenne a család.

A motor hangjáról nyilatkozni továbbra sem tudok, ennyire azért nem lettem autó-szakértő, megteszi viszont a párom, aki hozzáértőbb szemmel nézte és próbálta ki az autót.

A Suzuki SX4 S-Cross férfiszemmel

Megmondom őszintén, először nem szavaztam sok bizalmat a Suzuki SX4 S-Crossnak. Mert hát na: bármilyen tempóval haladok is az előítéletek nélküli gondolkodás rögös és nehéz útján, csak ott volt bennem a mottó, hogy "A mi autónk" - amivel kapcsolatban én úgy voltam, hogy egyszer próbáltam, és akkor bizony annyira nem éreztem a miénknek. No, de mivel mégsem lett volna sportszerű egy több mint tizenöt éves tapasztalatra alapuló megítélés, úgy voltam vele, hogy "rendben, üljünk be, aztán meglátjuk".

Külsőre tetszetős. Sehol egy oda nem illő ív, sarok, szög; teljesen rendben van. Még nyomokban sincs az, amit akkor érez az ember, ha egy harmadik világbeli, az iparosodás létrájának legalsó fokára éppen rálépő ország optimistán egy négykerekű szörnyszülöttet küld a genfi szalonba azzal a céllal, hogy holnapra minden autógyárat letaszít a trónról; első ránézésre meg másodikra is harmonikus, s ha már itt tartunk, a külseje alapján nem gondoltam volna, hogy mennyi hely van belül, beleértve a csomagtartót is, ami egyáltalán nem kicsi ahhoz képest, hogy az egész autó 4.3 méter.

Mivel én a 190 centimmel viszonylag magasnak számítok, az első, amire figyelek, az az, hogy van-e hely; hogy nem fogom-e a fejem búbjával évek múlva feketére zsírozni a tetőkárpitot úgy, mint ahogy apám egyik két méteres cimborája tette a mindenkori autóival. De nem. Van itt hely bőven, sőt - ütközésig nem is kellett hátratolnom az ülést.

Ergonómia: azaz, mindent elérek-e kényelmesen, látok-e mindent a műszerfalon úgy, hogy közben el is tudok úgymond tespedni; ennek meghatározó része az, hogy mennyire komfortos az ülés. S mivel a nap végén sem bántam meg az SX4-ben ülve, hogy megszereztem a jogosítványt, így nálam ez is jóra vizsgázott - nem mellesleg az ülés fűthető és nem bőr, ami télen jegesre hűti a hátsónkat, nyáron meg pirosra süti. Ezen szövet van, és ez így jó.

A műszerfal az tök oké. A piktogramok nyilván nem lehetnek teljesen mások annál, amit a világ összes többi autójában látunk, de nem kicsik, nem nagyok, és nem is hivalkodóan mutatják éppen azt, hogy hányadik sebességben vagyunk éppen - ez utóbbi funkció nagyon kedves a Suzukitól, hogy azokra is gondolt, akik nehezebben hangolódnak a fordulatszám alapú sebességváltásra.

A kormányon lévő gombok - mint a távolságtartó tempomaté és hangerőszabályzóé - nem zavaróak, nem tenyerelek rájuk még véletlen sem kanyarodás közben. Igen, igen, tudom, vezessek szabályosan - mert nem a kormányra tenyerelve kanyarodunk, ugyebár -, akkor tuti nem lesz útban semmi, na de ha én mérnök lennék, biztos gondolnék azokra is, akik több mint húsz év vezetés után nem fogják 10 óra 10 perc állásban markolni a kormányt úgy, ahogy az évente egyszer autózó nénik teszik. Ha már a kormánynál tartunk, szerintem egy árnyalattal lehetne vastagabb, de tudom, hogy nem az én kézméretem az átlag.

Ne hagyjuk ki a középkonzolt sem. Az érintőképernyőt nem kell sem izomból bökdösni, sem úgy bánni vele, ahogy egy ritka lepkefajtát tesz egy természettudós a gyűjteményébe, egyszerűen csak hozzáér az ember, és már működik is. Navigáció van, telefont tudunk kapcsolni hozzá, mutatja az időt, meg azt, hogy mit hallgatunk éppen. Egyébként ez utóbbiról még egy mondatot szólva: szépen szól. Most mondanám gonoszul, hogy van benne annyi kraft, hogy túlharsogja a szélzajt, de nem mondom, mert a szélzaj egyáltalán nem jelentős még 120 km/h-nál sem.
Ugyanitt kapott helyett a tolatókamera képe is - amivel kapcsolatban szintén úgy voltam, mint ahogy azzal, hogy mutatja az aktuális sebességet meg azt, hogy mikor kéne váltani, magyarán: bénáknak való. Nem rossz dolog azért ez, mert tükörből tolatva tuti nem vennék észre pl. egy, a magas fűben rejtőző, a föld fölött 30 centivel elvágott fatörzset, pláne ha pont közvetlenül a kocsi mögött van. Jó ez.

Akkor menjünk. Kulcs nincs, nekem ez fura, mert én mindig kulccsal indítottam eddig az összes autómat, de kb. a harmadik alkalom után már eszembe sem jut a kormány alá nyúlva tekergetni a levegőt; a start gomb hamar megszerettette magát.

A motort szerencsére alapjáraton is hallani, én ugyanis nem bírom a teljesen csendes autókat. Ez szerintem olyan, mint lehalkítva nézni egy feliratos filmet; az eseményt értjük, a színészek játékát látjuk, a párbeszédeket olvassuk - de mégsem az igazi. Nekem a motorhang kell.
Egyébként az 1.4-es Boosterjet meglepően jó. Nem gondoltam volna, hogy így megy, persze a számokat én is néztem, hogy 140 lóerő meg 220 Nm, de az első padlógáznál bizony kiült a vigyor az arcomra. Már alacsony fordulaton is jól húz, még úgy is, hogy egy alkalommal rajtam kívül még három felnőtt ember ült a kocsiban. Turbólyuk nincs, és a hangja sem olyan, mint a súlyemelők arca, ha a bírók csak a hetedik másodperc után látják érvényesnek a 225 kilós szakítást; határozottan kellemesen szól mindenféle fordulatszámon.

A váltó hatsebességes, de ugyanolyan könnyen mentem négyesben negyvennel, mint hármasban kilencvennel: nem rángatott sem nagyon alacsony, sem magas fordulatszámon, csak engedelmesen tűrte, hogy egy elmebeteg kénye-kedvének van kiszolgáltatva éppen.
Mivel crossover, a felfüggesztések is jól tették a dolgukat - annyiból biztos igaz a finn rokonság, hogy ezer tavat itt, Magyarországon is találunk, ha végigmegyünk egy országúton eső után -, mert még nagyobb kátyúkba belehajtva sem éltem át Vlad Tepes karóba húzott áldozatainak fájdalmát; a Suzuki csak keresztülment rajtuk anélkül, hogy egy tompa, puha, cseppet sem zavaró döccenésnél többet éreztünk volna. 

És egy nagyon fontos dolog: egyáltalán nem evett sokat. Országúton haladva 5-6 litert apadt 100 kilométerenként a tank, és ha az ember nem úgy bánik a gázpedállal, ahogy Schwarzenegger a minigun elsütőbillentyűjével a Skynet épületének kitört ablakában állva, simán ott lehet tartani a fogyasztást 6-7 liter között, ami egy nagyon jó érték amellett, hogy négy kereket hajt a motor; a négykerékhajtásra egy mondattal visszatérve csak annyit említenék meg, hogy el sem mondom, mennyivel vettem be egy kanyart a murvával felszórt úton.

Egyetlenegy dolog zavart benne: hogy nem az enyém. Holnaptól aktívan lottózni fogok, és ha nem nyerek, isten bizony elkezdek spórolni egy ilyen autóra. Mert jó.

Bővebb információ: Suzuki SX4 S-Cross

Indexkép: Simon-Juhász Sándor