Farkaspók - vadászat

Különös, szabályos lyukakat találtunk az udvarunkon…
Olyan, 2cm átmérőjű, mély lyukak, mint amilyet egy vastag karó kihúzása hagy a földben.
Költözött már hozzánk vakond, találtunk már teknős tojást, de ilyet még nem láttam.
Eleinte nemigen kíváncsiskodtam, viszont ahogy egyre több lett belőle, megnéztem közelről. Ekkor láttam, hogy tölcsérszerű háló van mindegyik lyuk köré fonva.
Nahát! Innen már egyértelmű.
Pókok. Mint később kiderült: farkaspókok.
Úgy: 4-5-6cm-es dundi példányok. Viszont rendes tőlük, hogy nem hálót szőnek, hogy beleakadj – ezzel a mérettel!- hanem gödröt ásnak. 50- 60cm mélyet.
Olvastam: „A többi pókkal ellentétben a farkaspók látása igen jó és áldozatát üldözve fogja el.”
Borzongva meséltem mindenfelé:
-Képzeljétek kik laknak újabban az udvarunkon!...
Aztán felvilágosítottak, hogy az nem is az, hanem csak a rokona! De én – látva az építménye méretét – mégsem nyugodtam meg. Nekem nem számít hogy hívják őket! A méret a lényeg, nem a származás!
A napsütés egyre többször kicsalta a lyuklakókat és ott csücsültek a kráterük előtt.
Akkor találkoztam egész közelről az egyik pókkal, mikor felkaptam reggel a homokozóban, egy kinn felejtett kisruhát. Ott csücsült a póló közepén a 6 cm-es ezüstszínű potrohos. Úgy hajítottam el szegényt talán vissza sem talált soha többet.
Reggelinél aztán borzongva mesélem az apunak: összeakadtam a különös járatok egyik készítőjével!
Számomra váratlan reakció következett.
Az aput egy kisgyermek izgatottsága fogta el!
Ahogy befejezte a reggelijét indult ki a kertbe.
- Nahát! Hol vannak?- Gyertek, gyertek, megmutatom, hogyan kell megfogni őket!
Az összes gyerekem, a nálunk alvós barátokkal együtt rohantak utána.
Felszerelkezett mindegyik egy bottal. A bot vége cérnát kötöttek, s arra a házunk vakolatlan alapjából kikandikáló, nap megolvasztotta szurkot tettek, ezt kell aztán bedugni az üregbe. A pók - zsákmányt remélve - belekapaszkodik, és így kihúzható.
10 perc múlva minden gyerek a papával az élen, izgatottan rohangált a szurokba kapaszkodó farkas pókkal. Az apu szigorúan felügyelt a zsákmány testi épségére: ha leesett, el kellett engedni.
Hát, én csak, abban reménykedtem, hogy utána visszatalál mindegyik az üregébe, és ott is marad!
Nem mintha féltem volna tőlük,…nem azért teregettem 30 fokos melegben a nappaliba…csak úgy…
Egy ideig vártam a szarkákra, hátha jönnek reggelizni – hiába – nem jöttek.
Hiába bíztattam a macskákat is – ők a pókokra is csak szépen néztek. Szívesen kitábláztam volna az utat a kiserdő felé: NÉGY LÁB FELETTTIEK ARRA!
Aztán mégis úgy döntöttem veszek egy rovarirtót.
A boltban, az eladó hölgynek, háromszor el kellett magyaráznom, hogy kik ellen kérem a mérget…
Irtás közben összeszámoltam 38!!!! Üreget!
A szer nem hatott valami gyorsan, fehér porral beszórt nyolclábúak rohangáltak egy ideig az udvaron. Csak egy ideig.
Szegények.
Milyen gonosz vagyok.
Persze, ha valaki szeretné, hogy átpostázzam hozzá a pókjaimat, ígérem, többet nem nyúlok a méreghez ...mindet dobozolom!

(Igen, az egy tíz forintos, a lyuk mellett.)