SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Márciustól a félszocpol támogatás pontosított feltétekkel jár a korábbi szerződéssel rendelkezőknek

Családinet [cikkei] - 2014-02-28
A fiatalok otthonteremtési támogatása címén márciustól a lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény - közhasznú nevén a szocpol támogatás - felét kaphatják azok a legalább egy gyermeket nevelő 35 év alatti fiatal házasok, élettársak vagy egyedülállók, akik használt lakást vásároltak, ha 2009. július 1-jét megelőzően megkötött kölcsönszerződésük van, és azóta további gyermekük született vagy gyermeket fogadtak örökbe.
Márciustól a félszocpol támogatás pontosított feltétekkel jár a korábbi szerződéssel rendelkezőknek

Pénteken lépett hatályba az a jogszabály-módosítás, amely a félszocpol támogatotti körben történő igénylésének feltételeit pontosította. Ez nem jelenti új félszocpol bevezetését, hanem a 2001-es rendelet alapján félszocpolt felvett családok újabb gyerekeire vonatkozó technikai módosítás.
    


A használt lakás vásárlását segítő vissza nem térítendő állami támogatás (félszocpol) 2009. július 1-jétől szűnt meg. 
       
Lakáscélú vissza nem térítendő állami támogatás új lakás építéséhez és új lakás vásárláshoz továbbra is elérhető a hitelintézeteknél, használt lakás vásárlásához azonban nem lehet igényelni.

Forrás: MTI

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja