SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Adókedvezmény a Sulinettel

Kókai Kata [cikkei] - 2004-05-12
A Sulinet program keretében Július 1-től mindenki igénybe veheti az adókedvezményt
Adókedvezmény a Sulinettel

A Sulinet program júliusig még biztosan a hagyományos rendszerben működik, tehát pedagógusok, oktatók, fenőttképzésben résztvevők, önálló keresettel rendelkező egyetemi, főiskolai hallgatók, illetve kiskorú diákot nevelő szülők vehetik igénybe a kedvezményeket. Magyar Bálint közleményében három fontos változást emelt ki;

1. Kötelezővé teszik az ún. önerő meglétét, az adókedvezmény az eszköz egvásárlására fordított összeg 50 százalékáig, és legfeljebb 60 000 Ft-ig igényelhető.

2. A kedvezmény csak 3,4 millió forintos keresethatárig érvényesíthető teljes egészében, ezt meghaladóan pedig 4 milliós összeghatárig fokozatosan csökken. A 4 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó éves kereset esetén az adókedvezmény nem vehető igénybe.

3. Megszűnik az adókedvezmény halasztott igénybe vételének a lehetősége, azaz a beszerzésre fordított összeg nem írható le az adóból, amennyiben a számítástechnikai eszköz megvásárlása halasztott fizetéses konstrukcióban történik (pl.lízing, bérlet).

Jelenleg a kedvezményre jogosultak jövedelemkorlátozás és önrész nélkül élvezhetik a Sulinet program által nyújtott előnyöket, a későbbiekben azonban mindenkire vonatkoznak a változtatások.Ezek természetesen nem érintik a törvénymódosítás hatályba lépése előtti vásárlásokat. Olyan eszközt, melynek több éven át vissza lehet igényelni az árát, május 11-ig kell beszerezni, ezt követően ugyanis nem foglalkoznak az ügylettel.

A nyáron esedékes változások még nem tisztázódtak le, egyes közleményekben 30 százalék önrésszel kell rendelkeznie a vásárlónak,(amelyet 86 000 Ft feletti költségnél eddig is vállalnia kellett a jogosultaknak) más forrásokban azonban 50 százalékos önrészt említenek. Az ehhez kapcsolódó jogszabály végleges módosítása még nem történt meg, a szavazásra Május 30-án kerül sor, a törvény Július 1-én lép hatályba, s csak Július 15-én jelenik meg a közlönyben. 

Mivel a Sulinet program nagy népszerűségnek örvend, s első meghirdetése után 6 hónappal szinte teljesen elfogytak a kedvezményes számítástechnikai eszközök, célszerű előre kiválasztani a megvásárlásra szánt cikkeket, s még időben megrendelni a forgalmazásra jogosult értékesítési pontokon. Ezek listája megtalálható az alábbi portálon: www.ado.sulinet.hu

Általános, vagy középiskolai oktatásban résztvevő gyermekek esetén a május 30-ig megvásárolt számítástechnikai eszközök után járó kedvezményt mindkét szülő igénybe veheti, külön-külön vásárolt termék esetén, maximum 60 000 Ft értékhatárig, a régi jogszabályok szerint, önerő megléte nélkül.

További információk, értékesítési helyek adatbázisa megtalálható a sulinet portálján: www.sulinet.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

A brutális eset egy nagybaracskai iskolában történt - a szülők nem az intézménytől, hanem az egyik bántalmazó gyerek szülőjétől értesültek a dologról.
17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

Németh Kornél két napja távozott ismeretlen helyre az otthonából.
"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

Olvasóink segítségével készítettünk egy gyűjteményt vicces és meglepő beírásokról - mutatjuk a kedvenceinket!
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ha a nyári szezon végén köhögő, tüsszentő emberekre leszünk figyelmesek a környezetünkben, sokféle betegségre gondolhatunk: a szezonális allergia mellett a klasszikus légúti fertőzések is okozhatnak hasonló panaszokat, és a világjárványért felelős koronavírus sem tűnt el. Dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint a veszélyeztetett csoportokba tartozók, így a krónikus légúti betegségekben szenvedők esetében is időben fel kell készülni a légúti vírusszezonra.
A szerkesztő ajánlja