SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Berényi Mariann


Berényi Mariann
Bach virágterápia tanácsadó, parapszichológus

Választott témakör:

ovikezdés

Témakörök

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.

Bach cseppek óvodai beszoktatáshoz

Kedves Mariann!
Kisfiam 3,5 éves, nagyon érzékeny gyerek kiskorától fogva. Most kezdtük az ovit, amit várt és az elején semmi probléma nem volt, nem sírt, boldogan ment oviba. Nagyon válogatós gyerek sajnos de még ez sem okozott problémát az elején, mert pár falatot csipegetett. Aztán egyszer úgy hoztam haza, hogy fel volt repedve a szája, azt mondta rá ugrott a hátára egy másik gyerek. Azt hiszem innen kezdődtek a problémák, hisz előtte nem nagyon találkozott az agresszióval, újdonság számára, hogy nem mindenki mindig kedves. Illetve az is lehet, hogy most jött rá, az oviba menni kell rendszeresen. Mióta kizökkentettem a megszokott kis világából, néha rám is haragszik, mondta már hogy nem szeret. :( Az étkezése is borzasztó, az oviban semmit sem hajlandó enni, inni. Sokszor reggelente sírva hagyom ott. Tudna nekem olyan bach cseppeket javasolni, amivel könnyebben venné az akadályokat? Mellesleg mostanában elaludni is csak velem akar esténként, szóval nehéz az elválás....
Köszönöm! Dia
Kedves Dia!

Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, az ovikezdés egyébként sem könnyű időszak, hát még akkor, ha adódik egy ilyen trauma. Mivel a kiváltó ok egy konkrét fizikai trauma volt, ezért adnék:
-ernyős madártejet.
Kisfia haragja a félelemből ered, ezért adnék továbbá
-bohócvirágot a konkrét félelmére (be kell menni az oviba)
-molyhos napvirágot a pánikra, szorongásoldásra
-cseresznyeszilvát a nagyfokú belső feszültség levezetésére
-kisezerjófüvet, hogy ki tudjon állni magáért, és meg tudja védeni magát.
Mindezek mellett azt tanácsolnám, hogy Ön is szedje ugyanezeket a cseppeket a kisfiával együtt, mert így az Ön szorongása is enyhülni fog. Remélem, hamarosan rendeződik a helyzet, és kisfia újra boldogan jár majd oviba.


Berényi Mariann
2018-10-11 19:29:43
Olvasói értékelés: 5/5
A szerkesztő ajánlja