szociális képességek fejlõdése

Kedves Héjja Edit!
A tanácsát és véleményét szeretném kérni 33 hónapos kisfiam neveltetésében. Ausztriában élünk, a kisfam itt is született. Hetente egyszer játszócsoportba járunk( Pikler Emi és Magda Gerber elvein alapszik) már lassan egy éve. A tavalyi évben még velem. Az idei \"tanévben\" viszont már nélkülem kellenne ott maradnia, ő azonban nem akar. Szeret járni, várja is, de ha ott kell maradni akkor mindig mondja\" mama nem mész el\". Én meg maradok, és az óvonő tanácsára mindig kijjebb ülök, mikor kimennek a kertbe akkor már eltudok menni egy órára. Rendkívül sok idő kell neki míg valakit közel enged magához, ami nem is lenne baj, hisz tudom, úgy kell elfogadni amilyen. Sajnos én vagyok ilyen távolságtartó és attól félek, hogy tudatomon kívűl ezt átadom a gyereknek. Szeretném folytatni a játszócsoprtba való járást, mert egyrészt ez jó felkészítés lenne az óvodába, másrészt igazából ez az egy lehetőségünk van arra, hogy gyerekekkel létesítsen kapcsolatot. (A játszótér nem mindég a legalkalmasabb hely erre)Bár már régóta itt élünk, nem sok kisgyerekes családot ismerünk. Vannak magyar barátaink ,de a gyerekek nem egyídősek, az osztrákok pedig bármennyire is kedvesek, ők sem mindig befogadóak. Ráadásul a \" nyugati\" kultúra gyermeknevelési stílusa hagy kivetni valót maga után. Csunyán és egyszerűen fogalmazva minél fejlettebb egy társadalom a gyerekek annál primitívebbek és elvadutabbak. Ezért is örültem ennek a csoprtnak, mert találtam egy réteget, akik igen is fontosnak tartják a gyermek életútját mind érzelmileg mind neveléstanilag. Nem akarok különféle elméleteket alkalmazni a gyereken, egyszerűen csak egy boldog, kiegyensúlyozott gyeremeket és később felnőttet szeretnék látni. Nagyon szeretjük a papájával, rengeteg időt töltünk vele, sokat játszunk. Talán ez is baj, mert nem nagyon akar egyedül játszani, igényt tart a jelenlétünkre. Mint említettem szívesen játszik a csoportban is ,de csak ha ott vagyok. Nincsenek nyelvi problémái, hisz mindkét nyelven ért és beszél. Valószínünek tartom, hogy még nem áll rá készen, hogy egyedül maradjon, de olykor felmerül bennem a kérdés, hogy én csinálok valamit rosszul. Kellemetlenül érzem magam és el vagyok keseredve amikor látom másnál milyen könnyen megy. Csak hozza a gyereket szia és már megy is. Nem akarom lepasszolni, csak szeretném ha szocializálódna. Hozzátartozik a dologhoz, hogy rendkívül akaratos és önfejű is. Ezt eddig a dackorszak számlájára írtam, de olykor olyan visszautasító, hogy a nemtetszését verekedéssel és vítítással fejezi ki. Jelentése : ne nyúlj hozzám, ne szólj hozzám. Arra már rájöttem, hogy ha feszült vagyok én is az még rosszabb, de bevallom őszitén olykor már felemelem a hangom, egyszerűen elveszítem a türelmem. Nem szeretném ha a lelkét megsérteném. Tudom, hogy mindentől nem óvhatom meg, de mégis ez a feladatunk nekünk szülőknek, hogy felelősségteljesek legyünk és érzelemben, szeretetben gazdag életet adjunk neki. Tanácstalan vagyok és nem mindig vagyok benne biztos, hogy jól gondolom -e. Az is lehet , hogy túl misztifikálom ezt az egészet és lehet, hogy a dolgok magutól megoldódnak,de ebben nem mindig hiszek. köszönöm