Így jártam Szófiával - anya újra dolgozik

Bucsányi Krisztián | 2017-07-21 12:10

Amikor Szófia anyukája hazaért az első munkanapjából, Szófia széttárt karokkal, a lábain rugózva, jobb kezében vajas-sonkás zsemlét a balban egy joghurtot szorongatva kéredzkedett vissza a láthatóan megviselt mama nyakába, miközben egy tizennégy hónapos kislány minden bájával kijelentette - ma tizedszer - hogy gaga-zni akar. Aztán észrevette az anyukáját, felpattant, odasétált hozzá, és cuppanós puszival ajándékozta meg. De azért nem volt minden ilyen egyszerű az első napon.

Az elcseszett holland barátság: avagy a gyerek nem teher

Vannak olyan „barátságok” amelyek túl vékony jégen születnek ahhoz, hogy a végtelenségig fenntarthatóak legyenek, még akkor is, ha alapvetően mindenben egyetértünk. Ez derült ki a hollandjainkról is, akik tavaly – Szófia születése után három héttel – úgy gondolták, hogy itt az alkalom eljönni hozzánk, egy hétre nyaralni családostul.

Bár mi továbbra sem értjük, hogy miért kell akár egyetlen magyar anyának is szülés után évekkel, a rajta ragadt huszonpár kilóval, a hétköznapok semmittevő mocsarába belesüllyedve, ősanyaként élni otthon - rákényszerítve az apát/férjet arra, hogy éjjel nappal dolgozzon, emellett vegye ki a részét a háztartásból, a gyereknevelésből, plusz legyen jó a szex is - az túlzás, hogy egy három hetes gyerek mellett egy héten keresztül kerülgessünk 4, egyenként 190 centi magas, általában éjjel egyig a kertben söröző, ezért 11 körül még a házunk különböző szobáiban véletlenszerűen horkoló hollandot huszadszorra. Úgyhogy tiltakoztunk.

Először finoman: elmondtuk, hogy nincs elég helyünk, de ezt lesöpörték. Másodszor erősebb érvekkel: azt, hogy itthon nem illik olyan anyukának lenni, akinek van önálló élete is a gyerek mellett, sőt elvárt, hogy anyuka posztoljon tematikus mamicsoportokban kakis, büfis, szépenevős, hisztizős, apuval, közösen, hárman, képeket, plusz fontos, hogy anyuka beszéljen egyes szám mamiszemélyben arról, milyen jót kakiltunk, pisiltünk, szóval ne jöjjenek, mert ezeket még nem tettük meg, még megszólnak a szomszédok is, bár ez utóbbira pont magas ívben teszünk.

Persze nem értették.

Először arra gyanakodtam, hogy a túl sok fű miatt, aztán arra, hogy túl sok sört isznak (és persze füveznek), de be kellett látni, hogy a hollandoknak a maguk módján igazuk van. A gyerek nem teher. Ezért tavaly, amikor Szofi három hónapos volt - mégis - eljöttek, és eljöttek volna az idei pálinkapartyra is, ha nem szervezik rosszul, és nem akkor száll le a gépük, amikor már vége a bulinak, így megsértődtek ránk, kijelentették, hogy never ever jönnek ide többet hozzám. Ennél egyébként kaptam már rosszabb hírt is életemben, úgyhogy inkább arra koncentráltunk, hogy Szófia anyukája a lehető legkönnyebben térjen vissza dolgozni. Mert visszament.

Anya visszamegy dolgozni: az elképesztő nehéz elválás

Mindannyian azt gondoltuk, hogy Szofit nagyon meg fogja viselni az, hogy anya elmegy dolgozni, szóval úgy döntöttünk, megpróbáljuk hozzászoktatni: ezért anya először elment „próbadolgozni” 20 percre. Ezt Szófia szinte észre sem vette: elmélyülten játszott a Vakonddal. Másodszor anya már egy órát dolgozott (kint ült a kertben, és élő videóért könyörgött, hogy tudja, mi történik bent, de csak képeket kapott, igaz azt 2 percenként) de azon kívül, hogy Szófia kijelentette, hogy gaga, és nekiállt bio kölesgolyót enni, viszonylag jól elvolt. Anya harmadszor is elment dolgozni (lehet, ott hibáztunk, hogy ezt egy nap alatt tette), ezt jó órára tervezte, de Szófia épp a Szófia hercegnőt nézte a tévében, majd nagy izgalmában, kölesgolyók között egyszerűen elaludt a kutyán, aki nagyon büszkén, és hálásan nézett rám: egyértelmű, hogy arra gondolt, végre eljött az ő ideje, mától ő lakik bent, közel a gazdihoz, a nő meg lakjon kint. Az, hogy mindenki aludt, okozott némi gondot, mert Szófia anyukája kint ragadt, és mivel dolgozni ment, nem vitt fürdőruhát, ezért a teraszon üldögélt, csendben, és arra várt, valaki végre felkeljen, hogy hazajöhessen. Aznap, még egyszer megpróbáltuk az egészet: akkor sem történt semmi különös: azalatt az egy óra alatt Szofi bekakilt, játszott kicsit a Vakonddal, benézett a hűtőbe nyamiért, megtanult hátrafelé járni, és meg sem lepte, hogy anya, ma negyedszer is hazajött. Ettől független féltünk az első egész naptól. Nem alaptalanul.

Anya első napja a munkában

Semmi nem utalt arra, hogy bármi gond lehet anya első igazi munkanapján: a Vakond bekészítve, a játékok elővéve, Szófia nyugodtan kelt, megreggelizett, de alig múlt 7 óra, amikor kíváncsian körbenézett, majd rákérdezett: (ny)anya? Vártuk ezt a kérdést, de nem hétkor: viszont gyorsan cselekedtünk. A Vakond azonnal érkezett, a tévét bekapcsoltuk, a kezébe nyomtunk egy Túró Rudit, a mama hozta a babakocsit – hátha sétálni kell – én egyszerre 5 lufival zsonglőrködtem (ezzel az Egy perc és nyersz műsorban vinném a 300 000-et), miközben vizet készítettem, de Szofira nem lehetett hatni: ismét feltette a kérdést: nyanya? Majd a tévéhez ment, felsikkantott, és belenyomta a Túró Rudit a képernyőbe, seggre huppant, elmosolyodott: és azt kérdezte: gaga? Azonnal felkaptam, és reménykedve vittem ki a teraszra, hátha elrepül arra egy madár, merthogy az a gaga. De, nem jött. Egy nyomorult madár nem repült arra 15 percen át, miközben Szófia várta, a kutya pedig bentről a házból nézett rám egyszerre kajánul, és szánakozva.

Még csak 7.25 perc volt, de nekem már pólót kellett cserélnem, időközben Szófia megunta várni a gagát, megkegyelmezett, visszamentünk a Vakondhoz, mama még mindig ott állt a babakocsival a szoba közepén, a meglepett kutyával, aki megint úgy érezte, hogy itt az alkalom közelemben lenni, merthogy most tényleg nincs itt végre a nő. Szerencsére az egész káoszt rendbe lehetett hozni egy hatalmas lufizással, egy kis medencés fürdéssel, és egy sétával, miközben ötször kaptunk, az előbb leírtakhoz hasonló riasztást, emiatt a hat darabos Túró Rudi készletünk fél tízre elfogyott, úgy, hogy kettőt azóta sem találunk.

A délután viszonylag eseménytelenül telt, bár észre kellett vennem, hogy mama túl komolyan veszi a vigyázz rá kérést, és talán kicsit túlóvja Szofit: pontosan ugyanazt teszi, mint a gyerek. Ha Szofi elindul, mama megy utána, ha Szofi felmegy az ágyra ugrálni mama is megy (nem, nem ugrál), ha Szofi rajzol, mama árnyékként követi a mozdulatait: messziről úgy festenek, mint valami különös tánccsoport, akik megpróbálnak együtt mozogni, és ahol a kisebb a főnök a nagyobb meg utánozza. Nem csoda, hogy mama elfárad, és néha hajmeresztő dolgokat is tesz.

Az első nap még nem volt gond, de a második napon bepelusozta Szofit úgy, hogy a pelus alatt, volt a body. Aztán fokozta, amikor pelust + bugyit adott a gyerekre, és arra egy kis nadrágot: 34 fokban. Eddig nem vettem komolyan a nap bármelyik pillanatában halálra vált hangon feltett kérdését, hogy „kávé?” de azóta hajnali 2-kor kelek, és 5-ig csak kávét főzök, hogy mam-nak legyen 1-2 liter, biztos, ami biztos. :)

Persze, valahogy eltelt az első nap, és amikor Szófia anyukája hazaért, és Szofi éppen gaga-zni akart, boldog volt, és büszke, hogy milyen szuperül megoldottuk az első napot. Ő nem tudott a kettő elveszett Túró Rudiról, a pelus alá rakott bugyiról, a hat-hét nyanya-riasztásról, és nem különösebben tűnt fel neki, hogy mama korán fekvő lett, és – a kettő liter kávétól független – délután hat körül elment pihenni picit, úgy, hogy másnap reggel hatkor kelt. Miközben ő mesélte a munkahelyi élményeit, én bevérzett szemekkel, izomlázzal, és minden hangra automatikusan Túró Rudiért + Vakondért nyúlva, keresem a szememmel Szofit, aki egyébként lassan el akart menni fürdeni, mert elfáradt, amin nem csodálkozom: ennyi parancsot, és utasítást adni kettő különösen lelkes szolga alattvalónak, még egy ilyen komoly, édes, imádni való királylánynak is nehéz lehet.

Egyébként az első napok után konszolidálódott a helyzet: Szófia, és mama összeszokott, a bölcsis beiratkozáson pedig külön dicséretet kaptunk, milyen előrelátó szülők vagyunk, hogy szoktatjuk Szófiát az elváláshoz, és milyen könnyű/zökkenőmentes lesz amiatt a beszoktatás. Gondolják ők...