Így jártam Szófiával: Szófia és a bölcsi

Bucsányi Krisztián | 2017-10-26 00:53

Ma van az első nap, hogy Szófia Lénát egyedül viszem a bölcsibe. Tudom, hogy nem lesz gond, többször elpróbáltuk a mai napot. Egyébként jól haladunk, semmi ok idegeskedni: a cipő nehéz volt, de pipa, a nadrágot sem felejtettem el, a póló rutinból megy: sikerült. Felöltöztem. És még van 12 percem odaérni - az éppen a jutyúbon egy csigás dalt hallgató bodyban üldögélő Szofival a bölcsibe.

A beszoktatás

A beszoktatás könnyen ment, az egyetlen galibát az okozta, amikor a Vakond (másodszorra is) eltűnt - pedig a bölcsinél még megvolt -, és tudtuk, ha estig nem lesz meg, akkor nemzetközi körözést kell kiadnunk, és magas megtalálói jutalmat kell kitűzni rá, mert olyan nincs, hogy nincs Vakond.

Kétszer jártuk végig a bölcsihez vezető utat, de nem találtuk, már épp feladtuk, amikor gyanússá vált a vigyorgó kutya, aki az érdeklődésünkre lelkesen csaholva jelezte, pontosan tudja, hogy mit keresünk, és azt is tudja, hol van: majd elvezetett minket a kert egyik eldugott zugába, egy döglöttnek tűnő, elképesztően büdös csigához, amiben – önmagát megjutalmazva – meg is hempergett: ebben a pillanatban zárva ki magát a közös estékből, a következő fürdésig.
A Vakond később meglett, a kertkapun ült, hogy magától jött-e haza, vagy valaki hazahozta, nem derült ki soha. Egyébként mindenben megpróbáltuk segíteni a beszokást: a gondozónőknek mindent elmondtunk Szofiról. Azt, hogy Szofi nem válogatós, mindent megeszik, a gondozónők akkor értették meg, amikor nem csak a krumplis tésztát, hanem homokot és egy falevelet is evett, egyetlen nap alatt. Jeleztük, hogy Szófia kommunikatív, de azt mi sem tudtuk, hogy nem csak az oda- és visszautat, hanem a teljes ott töltött időt is kibeszéli. Persze babanyelven. Ma újabb ilyen nap vár rá.

Bölcsőde - 15 perc

Én már felöltöztem, most Szofin lenne a sor, de a cipő nem megy fel a lábára, és mintha azt mondaná, nem jó, de nem értem. Mivel ezzel elment egy percem, és csak most vettem észre, hogy a nadrág még nincs rajta, újra kell kezdeni az egészet. Szerencsére, mert a bal lábas cipőt próbáltam a jobbra adni.

A nadrág könnyen ment, ez rekord volt, de egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy miért elöl van a címke. Mindegy, a cipő megvan, nadrág megvan, hűvös a reggel, a hosszú ujjút keresem a szekrényében: 12 perc, és a bölcsiben kell lenni. Érzem, hogy bármennyire is szeretném, a hajcsatokra nem lesz időm.

Egy pillanatra nem figyelek oda, Szófia a földön guggol, és cukin kijelenti: kaki, és angyali nyugalommal bekakil. 11 perc 30 másodpercem van odaérni, és kicsit izzadok, ahogy tisztába rakom, szerencsére a földre dobott kakis peluson csak megcsúszok, el nem esek, de kidobni nincs idő, majd, ha visszajöttem.

Szofi illatos, tiszta, még van 8 perc 40 másodpercem, a nadrágról kiderült, hogy a címke hátul kell legyen, a cipő rajta: indulhatunk. Szófia mintha mosolyogna: Ő, a plüsskutyus, a Vakond és én, így négyen indulunk a kertkapu felé, a nemplüsskutya örömében csahol (még mindig büdös a csigától), én már izzadok, Szófia pedig ellentmondást nem tűrően kijelenti: tütü, és rámutat az autóra. Csakhogy az nem kell a bölcsihez. Nyolc percem van, a gyerekkel a kezembe rohanok a kocsikulcsért, a szomszéd építkezésen a munkások nagy téttel fogadnak arra, hogy odaérek-e, Szófia a kocsiban, a négyindexet kapcsolgatja és hosszan dudál, ami miatt a szomszéd utcában két autós összeveszik: egymást gyanúsítják. 7 perc van még, ez még majdnem jó, kétszer sikerült ennyi idő alatt is, de ma szerda van, ez különös nap, és ezt ebben a pillanatban Szófia is észreveszi.

Bölcsőde szerda, 7 perc

Szófia valamiért vonzódik a kukákhoz: amikor lát egyet, meg kell csodálni. Néha a rajongása becsapja: a múltkor a szomszéd zöld autójára hitte, hogy kukásautó, ezt hangosan közölte is: most majd egy ideig eltart, míg újra köszönőviszonyba kerülünk, ám ma szerda van, és Szófiának igaza van: a kukanap miatt minden ház előtt legalább egy kuka van.

Kezdek összeomlani, mert a 5,5 perc a rekordom, ebben nincs benne minden kuka, de Szófia most épp az első felé kacsáz, és csak az utolsó pillanatban tudom elkapni, ne puszilja meg, cserébe bele kell nézni, ezért messziről úgy festek, mint egy a gyerekkel kukázó hajléktalan, de legalább tudom, hogy a szomszédom sok sört iszik.

Haladnunk kell, több kuka vár minket. A következőnél (még 6,5 percem van) a kelleténél hosszabban elidőzünk, mert Szófia talál benne valami érdekeset, ezért majdnem ki kell vennem egy olyan tárgyat, amiről nem akarom tudni, mi. Időközben elejtettem a plüsskutyát, vissza kell érte mennem, ez veszteség, lassan kifutok az időből, jó hír, hogy a bölcsiig már csak 3 kuka van: még jobb, hogy Szófia rámdől, fáradt, és nem érdeklik a kukák.

Ha tudnék, most felgyorsírtanék és valamit faragnék az időmön, de a jobb kezemben Szofi, balban a vakond, és egy csomó pelus, plusz az előbb elhagyott plüsskutya, és meleg van, de legalább látom a bölcsit, és tuti odaérek, van még 4 percünk, amikor Szófia felriad, gaga, mondja, és szinte kiugrik a kezemből, ahogy visszafelé szalad, mert el akarja kapni a madarat.

Most már folyik rólam a víz, a poros úttól piszkos az arcom, és egyszerre van egy kevéske izzadtság, parfüm és szarszagom, ez utóbbit nem tudom mire vélni: lényeg, hogy lassan elvesztem a hitemet, nem fog menni. Elbuktam. De Szófia megkegyelmez. Együttműködővé válik és felém indul.

Bölcsőde: határidő - 2 perc

Beértünk. Az utolsó néhány métert futva tettem meg, épphogy kikerültem egy aprócska hintát, de bent vagyok. Épp Szófia cipőjét cserélném le, amikor rájövök, hogy az egész kis hátizsákja otthon maradt. Jeges rémület markolja a szívemet, mert nem tudom mi van a zsákban, mindenesetre úgy döntök nem vallom be. 10 másodperccel a határidő előtt Szófia bemegy az ajtón, én ekkor nézek először tükörbe.

Valami lóg a hajamból, egy darab fű lehet, mert zöld. A póló vizes a hónom alatt, és csak remélem, hogy a 24 órán át tartó szagok elleni védelem igaz, mert 10 perce kentem magamra. Most jut eszembe, hogy elfelejtettem fogat mosni, és azért van szarszagom, mert amikor tisztába tettem Szofit, egy picike kakidarab az ingujjamra kenődött. Ebben a reménytelen helyzetben összefutok kifelé a szomszéd apukával, aki nyugodtan öltözteti a fiát: el fogtok késni, mondom – kicsit pikírten és büszkén, hogy nekem bezzeg sikerült –, de letaglóz: még van 15 perc a reggeliig – mondja, és tényleg. Hazavigyelek? – kérdi.

Tekintve azt, hogy hogyan nézek ki, milyen szagom van, el kell utasítanom a kihagyhatatlan ajánlatot: van újabb 15 percem hazaszaladni és elhozni a pici hátizsákot, legyen benne bármi. Hazafelé a feleségemnek azt hazudom, minden rendben, de már érzem, hogy holnap, valahogy máshogy kell.