De mi is okozott ekkora sokkot az édesanyának?

Kislánya a CNN és a Chicago Egyetem közös felmérésében vesz rész, melynek célja feltérképezni a mai kisgyermekek faji előítéletét, hozzáállását a különböző bőrszínekhez.

A kísérletben Georgia előtt egy kép van az asztalon, melyen öt kislány rajza. Valamennyien egyformák, azonos ruha, hajviselet, mosolygós arckifejezés, az egyetlen különbség a bőrszínben van. A rajzokon a kislányok bőrszíne (kisfiú kérdezettek esetében fiú ábrázolás) az egészen fehér árnyalattól az egészen sötét barnáig terjed. A kísérlet alanya kérdéseket kap, melyekre a választott rajzra mutatással kell válaszolnia.

 

-Mutasd meg az okos gyereket!

(A kislány balról a második rajzra mutat.)

-Miért ő az okos?

-Mert hasonlít rám.

-Mutasd meg a durva/gonosz gyereket!

(Georgia jobbról a második kislányra mutat.)

-Miért gonosz az a kislány?

-Mert sokkal sötétebb.

-Mutasd meg a jó kislányt!

(Újra balról a másodikra mutat és a miértre hasonlóan válaszol. Mert olyan, mint ő.)

-Mutsad meg a rossz kislányt!

(Újból jobbról  a másodikra esik a választása, magyarázatképp pedig azt mondja, mert nagyon sötét a bőrszíne.)

-Mutasd meg a csúnya kislányt!

(Georgia a jobboldali kislányt választja azért, mert fekete a bőre.)

 

Az édesanya miután megmutatták neki a felvételt, könnyek között mesél arról, hogy kislánya valóban roppant értelmes, ezért talán úgy gondolja, mindenki, aki rá hasonlít, az csak okos, jó és szép lehet. Nem is igazán érti, mi alapján döntött a lánya, hiszen vannak feketebőrű barátai, iskolástársai, a családnak is vannak ismerősei, ezen kívül a rajzokon az arckifejezésről sem olvasható le semmi. Az anyuka azt mondja, levonta a tanulságot, a családnak időt kell szentelnie a bőrszínek, a faji különbségek átbeszélésére.

 

A tanulmány legfontosabb következtetése az, hogy a fehér kisgyerekek sokkal erősebben vonzódnak a fehér/világos bőrszínhez. A feketebőrű gyerekek is nagyobb százalékban választják a fehér bőrszínt, de a dominancia távolról sem olyan erős.

A tesztet Margaret Beale Spencer, a chicago-i egyetem professzora állította össze, három pszichológus közreműködésével. A felmérésben 8 iskola, - 4 New York államból és négy Georgia-ból -, 133 tanulója vett részt.

 

Georgia édesanyjának reakciója korántsem egyedi. A fehér kisgyermekek családjában a bőrszín kérdése ritkán kerül terítékre, a szülők úgy érzik, a gyermekeknek természetes, hogy vannak sötétebb bőrű gyerekek, osztálytársak, munkatársak. A szülők példáján pedig megtapasztalják, hogy semmiben sem bánnak velük másképp, éppen ezért úgy gondolják, ennél többre nincs is szükség. A helyzet a színesbőrű családokban pontosan ennek ellentéte. A szülők gyakran beszélgetnek gyermekeikkel a bőrszínekről, a faji előítéletről. Számokban kifejezve, a fehérbőrű családok 75%-ában nem beszédtéma a faji hovatartozás, míg a színesbőrű családokban ennek pontosan a fordítottja igaz. A családok 75%-ában ez állandó téma.

 

Po Bronson, a NurtureShock című díjnyertes könyv szerzője így fogalmaz: "A fehér gyerekek szülei mintha egy "poszt-faji előítélet-jövőben" élnének. Azt hiszik, hogy a gyermekük egy bizonyos életkor alatt színvak. Mivel a gyerekek nem kapják meg a tolerancia üzenetét kellő időben, önmaguktól is kialakítják a saját faji előítéleteiket."

 

A színesbőrű szülők elmondják a teszt utáni interjúban, hogy ők bizony szinte egészen kicsi korban beszélni kezdenek a kérdésről, hisz nem lehet elég korán elkezdeni a felkészítést a valós életre, ahol gyermekeik tapasztalni fogják, hogy a bőrszínük igenis akadály.

"Soha nem gondoltam volna, - mondja egy feketebőrű apuka, hogy 2 évesen már elkezdhetem a kislányomnak elmagyarázni, hogy legyen büszke a bőrszínére. A faji előítéletet sajnos nem lehet eltörölni, de remélem, hogy helyére tudjuk tenni, és tovább tudunk lépni."

 

Részlet egy színesbőrű kisgyermek tesztjéből.

-Mutasd meg, milyen színű a bőröd!

 

 - I

-Milyen színű bőrt szeretnél?

-Jó az, ami van.

-Mit gondolsz, a tanítóidnak melyik bőrszín tetszik?

-Nekik mindegy, mert azt mondják, mind egyformák vagyunk, egyformán szeretnek minket.

-Mutasd meg a rossz gyereket!

(Balról a másodikra mutat.)

-Miért?

-Mert mindenkit kinevet, akinek sötétebb a bőre.

-Mit gondolsz, az emberek  melyik bőrszínt kedvelik?

(Újra balról a másodikra mutat.)

-És melyik az, amelyik színt a felnőttek nem szeretik?

(Jobbról a legutolsóra mutat.)

 

Az első faji előítélettel foglalkozó tesztet az Amerikai Egyesült Államokban az 1940-es években, az afro-amerikai pszichológus házaspár, Kenneth és Mamie Clark végezte. Akkor játékbabák segítségével tesztelték a gyerekek bőrszínhez való viszonyulását, faji előítéleteiket. A teszt eredménye azt mutatta, hogy a színesbőrű gyerekek elsöprő arányban választják a fehér bőrszínt, mint kedvelt, vágyott, elfogadott bőrszínt, a fehérbőrű gyerekek szintén, míg a sötét bőrszínt elfogadhatatlannak, hátráltató tényezőnek tartják. A 40-es években a tanulmány eredménye a szegregáció elleni küzdelemben, a koedukált iskolákért való harcban vett részt.

 

60 évvel később, az első afro-amerikai elnök kormányzása idején jó ötletnek tűnt elvégezni a tesztet újra, ám az eredmény mindenki számára döbbbenetet okozott.

Az alsó tagozatos fehér gyerekek több mint 75%-a a két sötétbörű rajzot választotta, amikor a butaságról, durvaságról, csúnyaságról kellett dönteni.

A felsőtagozatos fehér és színesbőrű gyerekek azonban egyaránt nagy százalékban adtak semleges válaszokat, illetve szóban is megfogalmazták, hogy a bőrszín nem számít, és senki sem jobb attól, hogy fehérebb a bőre.

 

Sajnos néhányan a közvéleményből arra a helytelen következtetésre jutottak, hogy a tanulmány azt állítja, a gyerekek rasszisták. A felmérésben résztvevő pszichológusok szerint ez nem igaz, sőt kifejezetten durva állítás. Azonban az igaz, ha a felnőttek kiskorban nem kezdenek beszélgetni a gyermekekkel a bőrszínekről, az előítéletekről, akkor genetikusan, illetve a szociális környezet tapasztalaitaiból következtetéseket levonva, a gyerekek önállóan is kialakítják a saját faji előítéleteiket.

 

A genteikai rasszizmus csupán annyit takar, hogy a sötét  szín általában kevésbé vonzó, akármilyen bőrszínű, életkorú emberről is van szó, gyerekek esetében pedig még inkább. A szociális rasszizmus, pedig a TV-ben látottak, barátoktól, iskolaudvaron hallottak értelmezése, gyakran hibás leképzése a kisgyermekekben.

"A tanulmánynak sok bírálója akadt azóta. Sokan a metódust kritizálták, mások a gyerekek életkorát. Ötletek érkeztek arra, hogyan kellett volna végeznünk a tesztet, a gyerekek élethelyzetben való megfigyelésével, satöbbi. - mondja a tanulmány vezetője.  - Én viszont azon lepődök meg, hogy inkább kritizálnak, ahelyett, hogy azt mondanák, rendben, megfogadjuk a tanácsot. Több figyelmet kell fordítani a gyerekek szociális nevelésére. Arra, hogy minél kisebb korban beszélgessünk arról, hogy a külsőségek nem számítanak annak megítélésében, hogy ki, milyen ember. Még mindig könnyebb a "színvakságban" hinni, hisz ez egy komplex és nehéz feladat, a család, az iskola, a közösség feladata és valahogy senki nem akarja felvállalni. A feladatnak több címzettje van, ám úgy tűnik, senki nem akarja magáénak tudni."

 

forrás: tinkmara.freeblog.hu