A nyári gyerekbalesetek megelőzhetőek
![A nyári gyerekbalesetek megelőzhetőek A nyári gyerekbalesetek megelőzhetőek](/gallery/thumbs/r_2011-06-08_baleset_uszas_w680_h0.webp)
A kellemetlen sérülések szerencsére kellő odafigyeléssel és megfelelő felügyelettel elkerülhetőek. Ebben nyújt segítséget tanácsaival Dr. Krivácsy Péter, a Budai Egészségközpont gyermekgyógyásza.
„A gyerekbalesetek kivédésében a szülőnek van a legnagyobb szerepe. Ez fokozottan érvényes a kisebb gyermekek esetében. Tapasztalatok szerint a súlyos balesetek száma odafigyeléssel és fokozott szülői felügyelettel nagymértékben csökkenthető” – mondta Dr. Krivácsy Péter.
Tanácsok a tipikus nyári gyermekbalesetek elkerülésére:
- Tanítsuk meg a gyereknek a helyes közlekedés szabályait! A gondos szülő legfontosabb feladata, hogy megtanítsa gyermekének az alapvető közlekedési szabályokat, illetve a megfelelő védőfelszerelések használatát. Mindezt legkönnyebben és leghatékonyabban játék közben tudja megtenni, hiszen ilyenkor a kicsik fogékonyabbak, ráadásul a közös időtöltés mindenki számára igazi élményt jelent. Továbbá nagyon fontos, hogy a szülő mindig pozitív példát mutasson: például vegye fel a sisakot, kösse be a biztonsági övet.
-
Mindig legyünk a gyerekek mellett fürdés közben! A medencék és az élővizek komoly veszélyforrást jelentenek a gyerekekre. A vízi balesetek egyik fő kiváltó oka sajnos az elmerülés. Mindig tartsuk észben, hogy akármennyire is sekély az otthoni medence, nagy a fulladásveszély. Ráadásul a víz alá merült gyerek nem tudja megfelelő módon jelezni, ha segítségre szorul. A csecsemők számára az otthoni kis kád is veszélyes, ha nincs mellette valaki. A bölcsődés-óvodás korosztály számára pedig nyáron a kerti medence jelent kockázatot, emiatt javasolt – sőt több országban kötelező is – körbekeríteni a medencét.
-
A kertben is biztonságban! Amennyiben kerti sütést, grillezést szervezünk, próbáljuk meg a gyerekeket távol tartani a tűztől. Elég ugyanis egyetlen rossz mozdulat, és súlyos égési sérüléseket szenvedhetnek.
- Védekezzünk a napsugarak és a meleg ellen! A kisebbek érzékenyebb bőrük miatt gyorsabban leégnek a tűző napon, és könnyebben kapnak napszúrást. A déli órákban ezért egyáltalán ne tartózkodjanak a napon! Amikor viszont nap éri őket, elengedhetetlen a magas faktorszámú naptej használata. A kiszáradás megelőzése érdekében pedig a nagy melegben a gyerekeknek is kellő folyadékot kell fogyasztani.
„Összefoglalásként a legfontosabb szabály, hogy a kisgyermekeket soha nem szabad magukra hagyni, mert bármelyik pillanatban bekövetkezhet egy baleset. Amennyiben megtörtént a baj, fontos, hogy a segítséget nyújtó felnőtt higgadtan viselkedjen. Ellenőrizze, milyen jellegű a sérülés, eszméleténél van-e a gyermek. Ha komoly vérzése vagy fájdalma van, azonnal hívjon mentőt és próbálja meg minél pontosabban leírni a sérülést. Ha súlyos a baleset, ne a szülő vigye be a kórházba a gyermeket, mert a nem megfelelően rögzített és ellátott sérülések később komoly egészségügyi problémák forrásai lehetnek. Ezen szabályok betartásával bár teljes mértékben nem kerülhetőek el a balesetek, de jelentősen növelhető annak esélye, hogy a nyár a kellemes élmények miatt maradjon emlékezetes” – tette hozzá a doktor úr.
Gondtalan és balesetmentes nyarat kíván a Budai Egészségközpont!
Családinet hozzászólások:
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: