Roquefortos burgonyasaláta
![Roquefortos burgonyasaláta Roquefortos burgonyasaláta](/gallery/thumbs/r_2009-05-29_rokfortos_w680_h0.webp)
Kissé túlérett roquefortot kaptam a héten, ami bár nagyon finom volt, gyorsan fel kellett dolgozni, nehogy önszántából távozzon a hűtőből más, sajtoknak talán kellemesebb égtájak felé. Készítettem belőle roquefortkrémet - amivel az Estiskola májusi versenyén harmadik helyezést értem el -, és ezt a roppant egyszerű, gyors krumplisalátát.
Hozzávalók:
fél kg krumpli
egy fej hagyma
majonéz
tejföl
mustár
bors
ecet
cukor
roquefort
Elkészítés:
A szokásos módon ecetes salátalevet készítek: hideg vízbe először cukrot, majd sót szórok, amikor feloldódtak, ecettel savanyítom a salátalevet. Itt nincsenek mennyiségek, sajnos sok kísérletezéssel, érzésre kell elkészíteni. A krumplikat megfőzöm a héjukban, majd amikor puhák, leszűröm, meghámozom, és még forrón karikára vágom, és ezzel a lendülettel az ecetes salátalébe pottyantom őket, ebben fognak kihülni. Karikázok rá egy fej vöröshagymát is - jó vékonyan! -, és a lehető leghosszabb időre magára hagyom a krumplit, hadd szívja jól magába a salátalevet. Közben elkészítem a tartásmártást - bevallom, most tubusos majonézből készült, mustárral, pici porcukorral feljavítv, tejföllel higítva -, és szűrőkanállal átrakom a krumplit a mártásba, közben alaposan lecsöpögtetem. Mehet bele a hagyma is természetesen. Alaposan átforgatom a szószban, morzsolok bele és rá roquefortot, kicsit borsozom, ha kell, utánaízesítem, és újhagyma karikára vágott zöldjével díszítem.
Forrás:http://fakanal.freeblog.hu
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Hideg cseresznye krémleves zabpehellyel
Sajttal, sonkával töltött pulyka
LEGOLVASOTTABB
![Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-18_judit23525141.jpg.-.400.-.150)
Magát okolta a kisfiú, amiért megrúgta az edző - nyilatkozott az édesanya, aki az internetről tudta meg, mi történt
![A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-24_vercukorszint-meres.jpg.-.400.-.150)
A fiatalabb cukorbetegeknél magasabb a rák kialakulásának kockázata
![Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-26_plussmaci235151.jpg.-.400.-.150)
Plüss állatokat gyűjt a kis betegeknek a Szent János Kórház gyermeksebészete
![Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-07-17_szolnokikalandpark.jpg.-.400.-.150)
Életműdíjat kapott korábban Novák Katalintól a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban
![Tudtad, hogy nyáron a szemed a vízben is veszélynek lehet kitéve?](/m/?csnet_gallery=gallery/2024-06-27_a-viz-veszelye-a-szemre.jpg.-.400.-.150)
Közösségi hozzászólások: