Halottak Napjára

Akkor se, mint ahogy most se, nem volt mellettem olyan személy, akivel egy kicsit a halálról lehetett volna beszélgetni. Ha néha akad is aki meghallgat, az rögtön elkezd sajnálni, hogy szegény biztosan depressziós vagy csak egyszerűen nagyon fél a haláltól.

Pedig nem erről volt szó! Nagyon is nem erről!

A 13 éves kori akadályon egyszercsak szinte észrevétlenül túllendültem. Már nem kérdés számomra, hogy mi van az élet előtt és az élet után. Immár meggyőződésesen hiszek az örök életben, az újraszületésben, és a reinkarnáció tanaiban. A halálról is másként gondolkodok, mint oly sokan.

Én nem kesergek a halál gondolatán, bár akiket nagyon szerettem azoknak a hiánya most is éppen úgy megvisel, de a helyzet ugyanaz, ha az illető külföldre költözik.

Halálunk pillanatát, az én hitem szerint mi magunk választjuk meg.  Egyetlen biztos pont van az életünkben, a halál pillanata.

Több mint 10 éve vagyok itt a Családineten gyász szakértő. Miket is beszélek? Gyász szakértő? Hisz olyan nincs is! Biztos, hogy nincs! Sokkal inkább egy segítségnyújtás ez, mint szakértés. Mindaz, amit tudok a halálról, a gyászról és az ezekkel kapcsolatos dolgokról, az a saját halottaim eltávozásakor átélt események. Gyász szakértővé maga a halál tett.

Köszönettel, és szeretettel válaszolok mindenkinek, aki levelével hozzám fordul.  Köszönöm, hiszen megköszönöm azt, hogy megtisztelt bizalmával. Egy-egy személyes mailben súlyos tragédiákat írnak le, és kérnek segítséget. Amennyire az ismereteimből telik, mindig segítek Nekik. Szeretettel, hiszen szeretem az embereket, másrészt pedig talán soha annyira nincs szükség a szeretetre, mint a gyász óráiban. Akkor, amikor a felfokozott érzelmek miatt még a jó szótól is sírva fakad a gyászoló. Ilyenkor nem szabad embertársainkat magukra hagyni. Még akkor sem, ha valamiféle buta, berögzött gondolat azt sugallja, hogy hagyni kell szegényt, mert neki most gyásza van.
Ez a gondolkodás én úgy érzem, a nem gyászolók menekülése, hiszen, ha nem muszáj szenvedni, nem szeret senki. Ne, ne hagyjuk magára a frissen gyásszal küszködőt. Azt meg végképpen ne, aki már hosszú ideje szenved a gyásztól. Tudom, hogy ez így könnyebb, de nem mindig a könnyű megoldás az igazi.

„Valóban, ma már mindene van az embernek, csak embere nem, akivel beszélni tudna” - Gyökössy Bandi bácsi szavai voltak ezek. Ezeket a szavakat abba az időbe olvastam egy könyvében, amikor az 1990-es évek legelején szerencsém volt személyesen is találkozni Gyökössy Endrével. Bandi bácsiban mérhetetlen szeretet volt az emberek iránt. Nagyszerű lelkész, kitűnő pszichológus és csodálatos ember volt. Az ő szavai végigkísértek az életemen. Ha valakinek gyásza van, annak mindig ott a kinyújtott kezem.

A gyász különösen nehéz Karácsonykor, de közvetlen Halottak Napja előtt eltemetni hozzátartozónkat, szintén embert próbáló. Ne hagyjuk Őket magukra.

Az elmúlt években gyakran kérdeztek olyan dolgokat tőlem, amire biztos választ csak az tud, aki odaát van már. Kitalálhattam volna valami szépen csengő választ, de nem tettem. Inkább ezt mondtam a kérdezőnek: „Erre most még nem tudok választ adni, de ígérem, hogy odaátról válaszolok majd. Megüzenem.”
Bevallom, ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy mi lesz a sok nagyszájúskodással, ha egyszer odajutok. Valóban könnyűnek mérettetik számomra a HALÁL? Így csupa nagy betűkkel.

Aztán elkövetkezett 2012. december 24. Amikor a világ egy része gyertyagyújtásra készült, engem szirénázó mentőautó vitt kórházba, haldokolva. 43-as cukorral (nem elírás a 43), két leállt vesével és minimális vérnyomással. Előtte minden évben Karácsony körül ügyeletet tartottam a gyászukkal küszködőknek. Akadt, akinek az életét mentettem meg. Ezen a karácsonyon és az azt követő egy hónapig az én életemért küzdöttek az orvosok.
Január végén szinte a halál tornácáról jöttem vissza. Olyan betegséget túlélve, amibe sokan belehalnak. 

Amikor karácsony este bekerültem a kórházba a kórterem egyik sarkában egy mosolygós angyalt láttam, a másik sarkában pedig hófehér ruhában ott volt a 12 éve halott férjem. Nyugodtan lehet azt mondani, hogy ez egy haldokló vizionálása.  Én azonban azelőtt is hittem ezekben a dolgokban, és ez a történés csak megerősítette a hitemet. Tudom, hogy a férjem azon az estén azért volt ott, hogyha mennem kell, akkor ott legyen velem és segítsen átlépni a túlvilágba.

Másnapra eltűntek. Az orvosi beavatkozás következményeképpen ekkor már csak 18-as volt a cukrom.  Eltűntek, de egy hónapig minden percben éreztem Férjem jelenlétét. Tudtam, hogy ott van és vigyáz rám.

Két héttel azután, hogy a mentő haldokolva kórházba szállított, mégis úgy alakult, hogy életmentő műtéten estem keresztül. Utána két napig altattak. Amikor kinyitottam a szemem az intenzív osztályon valami nagyon furcsa érzéssel ébredtem. Olyan volt, mintha nagyon messziről jöttem volna vissza. Azt is tudtam, hogy mindent el kell követnem, hogy talpra álljak, mert nekem még dolgom van itt a Földön.

Azóta minden megváltozott. Már semmi sem olyan, mint a betegségem előtt volt. Írtam egy könyvet az ezotériáról. Minden értékrend megváltozott az életemben. A pénz nem elsődleges már, sokkal inkább az a szeretet.

Most, így Halottak Napja előtt azt tanácsolom mindenkinek a legnagyobb szeretettel, ha van módja menjen, gyújtson gyertyát, de ne sírdogáljon a temetőben. Halottunknak ez fáj a legjobban. Emlékezzünk szép szóval, szeretettel, barátokkal, rokonokkal.  Ha egyik sincs és a temető is messze van, akkor egy gyertyával otthon saját magunk emlékezzünk. Ne legyen azért senkinek lelkifurdalása, mert nem tud kimenni a temetőbe. A lélek velünk van mindenhol minden percben.

A gyászolókat, a friss gyászukkal küszködőket ezekben a napokban se hagyjuk magukra. Szeretettel és megértéssel óvjuk lépéseiket.

Én mindenesetre ezeken a napokon is megtalálható leszek azoknak, akiknek az én szavaimra és erős hitemre van szükségük.

Végül egy személyes gondolat. 2 hónappal előbb napra pontosan azon a napon, amikor később én is majdnem elmentem, elment az az ember, aki az én életemben a szerelem volt. Most is itt lobog a gyertya az Ő emlékére. Most lélekben is gyertyát gyújtok az Ő emlékére, és minden olyan halott emlékére, akinek elvesztése miatt az elmúlt években hozzátartozók megkerestek engem levélben.

Emlékük éljen örökké!

Fotó: phanlop88 - FreeDigitalPhotos.net