Ügyintézés nyugdíjas módra

A rosszabbik eset, ha mondjuk „Ők” küldenek valami papírt tele annyi „fehér ember” számára érthetetlen paragrafussal, hogy akinek minimum nincs Államigazgatási Főiskolai végzettsége az egy mukkot sem ért belőle. Jó, ha a felsőfokú iskola (mellé) járt lakosság egyáltalán el tudja olvasni. (Én egy ügyvédbarátomat kértem meg, szerencsémre, mert így nekem lett igazam a hivatallal szemben. )

Miután égen-földön hirdetik, hogy telefonon, avagy online intézzük el ügyeinket, kipróbáltam a „pudingtesztet”. Az online ügyintézés az olyan, hogy aki ért hozzá, esetleg le tudja tölteni a megfelelő nyomtatványt, de egy egyszerű embernek már nem megy. Ezért csak úgy tudom a világ tudtára hozni óhajomat, ha elslattyogok a hivatalba.

Edzett lévén felszerelem magam túlélőkészlettel és nyitás előtt, jó korán odaállítok a hivatalhoz, de már hosszú sor áll az utcán és a jelenlévők a legtöbbet használt magyar ige különböző módjának hangos ordibálásával igyekeznek egymás elé kerülni a sorban (jelen esetben ütésváltás nélkül).

Nem sokkal megérkezésem után „fehér fűst” száll fel. Az ajtó nyílik, mire mindenki egyszerre préselődik befele. A lábam nem érvén a földet visz az istenadta nép befele, miközben eszembe jut Dante örökéletű igazsága: „Ki ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”. Még azon vacilálok kicsit, hogy a pokol melyik bugyrába kerülök. Nagy nehezen bejutott minden ember. A nagy meleg miatt érdekes szagok terjengnek a váróteremben (a görénymama is idehordja kicsinyeit környezettanulmányra). Sokan hallottak valamit arról, hogy a szesz „dezinficiál”, ami részben igaz, tisztítja is a légcsöveket erősen, de a szappant nem helyettesíti, sokan pedig nem használják (mert az drága).

Pár óra múlva megtudom, hogy milyen oktondi vagyok, hogy én ezt vagy azt nem tudom. Ilyenkor szokott felmenni a vérnyomásom, mert egy unokám korú ügyintéző nem megmagyaráz valamit, hanem kioktat (holott nem én vagyok érte, hanem Ő van értem és ezért még pénzt is kap) és leráz magáról.

Ezen felbuzdulva felhívom a Polgármesteri hivatal megfelelő osztályát, ami röpke fél óra alatt sikerül is (az én pénzemen), és elhebegem kérdésemet, hogy ügyemhez milyen iratokra van szükség. Kedvesen közlik, hogy az „X” típusú nyomtatvány a háziorvosnál szerezhető be.

Igazából azt nem értem, a hivatal, hogy kérhet olyan dokumentációkat, amelyek az orvos és a beteg személyes ügye, az orvost védi is az orvosi titoktartás, melynek a feloldását az érdeklődő részére csak hosszadalmas tortúra tesz lehetővé!
Továbbá, milyen alapon bírálja felül egy „ügyintéző” a sokszor világhírű professzor szakvéleményét, aki esetleg Amerikában is publikált? Ilyen esetben nincsenek emberi jogok, személyiségvédelem?

A papír megszerzése végett tűz a rendelőbe, ahol röpke három óra után közlik velem, hogy tudhatnák a népjóléti irodán, hogy már ez a papír nem kell ennek az ügynek az elintézéséhez. Fő a naprakész információ! Arra a kérdésemre, hogy mi a teendőm most, a háziorvosnál nem tudják a választ, csak annyi infót kapok, menjek a Fiumei útra, ott vannak az „okosok”. Irány a megadott cím! A nyugdíjas ráér!

Röpke órácska alatt sikerült megtudnom, körbe járva a házat (jó nagy), hogy pont az információs ablakkal szemben intézik az ilyen irányú kéréseket. Megint félóra, sorra kerülök, és végre hozzáértő kezekbe, ahol közlik, hogy ez „Y” év januárjától a járási hivatalhoz tartozik. Az ügyintéző érthetően elmondta, hogy mit kéne tennem, kezembe nyomva egy nyomtatványt, hogy ennek az alapján a háziorvos kitölti a többi iratot.

Megint egy óra az orvosnál mire kiderül, hogy nekik pont ilyen nyomtatványuk nincs, szerezzek valahonnan. Irány vissza a „Fiumei útra”, ott pillanatok alatt kinyomtatták a megfelelő papírokat és bármilyen hihetetlen, vissza a háziorvoshoz. A várakozási idő ugyanannyi! De sorra kerülök, és már innen is sikerrel távozom.

A kitöltött nyomtatvánnyal és csatolmányaival irány a Járási hivatal, ahol elmagyarázták, hogy milyen hiánypótlás kell hozzá a negyedik intézményből. Miután ennek a beszerzése is megtörtént áldást kaptam rá és közölték, hogy most már csak türelmesen kell várni, hogy széna, vagy szalma… Esetleg úgy segíthetek a végső kétségbeesésemben, hogy a „postabontóba” leadom várakozás nélkül az iratomat, és idegesség nélkül hazaballagok.
Ha valaki nem lusta kiszámolhatja, hogy hányszor sétáltam el különböző intézményekbe papírokért, pecsétért!

A polgármesteri hivatalban a számítógépen már régen minden adatom benn van legalább már százszor. Mi a csudának minden adatot beszerezni újból? Egy nyugdíjasnál nem igen változik semmi! (Nem nő sem új feje, sem lába, a gyógyszerei is csak egyre drágábbak.) És, hogy turbózzák, a szomszéd ügyintézőnek is újból kellenek az adatok egy hét múlva, és csak új igazolásokat fogad el.

Már előre rettegek a jövő héttől, mert a szakrendelésre kell mennem, két hónapja kaptam időpontot. Most már legalább a következő pár hónapra el van intézve az életem folyása. Utána aztán minden kezdődik elölről! Történt mindez 2014-ben Budapesten.

Fotó: stockimages/FreeDigitalPhotos.net