SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyermekeink fejlődése - 3 éves gyerek

Családinet [cikkei] - 2013-09-24
Gyermekünk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre szeretnénk szakértő választ adni cikksorozatunkban.
Gyermekeink fejlődése - 3 éves gyerek

 

FIZIKAI FEJLŐDÉS


Szobatiszta (izgalom hatására a teljesen szobatiszta gyerek is bepisilhet néha. Visszaeséssel kb. 4 éves korig számolni kell).

Felfelé úgy megy a lépcsőn, hogy felváltva lép a lépcsőfokokra. Lefelé még mindkét lábát ráhelyezi a lépcsőfokra, csak aztán lép egyik lábával lejjebb. Az utolsó lépcsőfokról le tud ugrani. Néhány másodpercig tud fél lábon állni.

Ha a kapcsok, gombok stb. könnyen elérhető helyen vannak, teljesen fel tud öltözni, és le tud vetkőzni. Önállóan eszik. Becsatolja a szandálját, használja az ollót, pedig ez bonyolult mozdulatot igényel.

Megjelennek a hátsó zápfogak, megkapja a hatodik kötelező védőoltást (Di-Per-Te + OPV).

 

INTELLEKTUÁLIS FEJLŐDÉS


Tudja, hogy éjjel álmodik, álom és valóság nem ugyanaz.

Összetett mondatokat használ, figyelme egyszerre egyetlen tárgyat képes csak megragadni. Szívesen emlékszik vissza közös programokra, de gyors válaszában gyakran téved. Hosszabb, összefüggő történeteket képes végighallgatni és befogadni.

Fokozódik a balesetveszély, mivel ebben az életkorban már meglehetősen önállóan - azaz szülői segítség nélkül - igyekszik közvetlen környezetét megismerni, felderíteni. Az óvatosság azonban majd csak a tapasztalat birtokában lesz meg, és mivel ő még csak a tapasztalatszerzés küszöbén áll, időnként hajmeresztő dolgokat próbál ki.

Megtanul dönteni. Megismeri saját magát, kedvező és hátrányos testi és szellemi tulajdonságait, megismeri az "adni" és "kapni" fogalmát (pl. kölcsönkap, cserébe ad valamit). Egyre jobban megérti, ami körülötte történik, szívesen részt vesz a különféle események előkészületeiben. Megérti, hogy nem jöhet ki az ágyából, amikor neki tetszik.

 

SZOCIÁLIS FEJLŐDÉS


A játékon keresztül támad fel benne az érdeklődés mások iránt (pl. eljátssza a doktor nénit, utánozza a buszsofőrt stb.). Nem csak indulatait, érzelmeit, de ismereteit is játékban fejezi ki, gyakorolja. Előbb megfigyeli, majd eljátssza a különböző szerepeket. Ebben az utánzásban tanulja meg és rendszerezi mindazt, amit tud a világról. Úgy ismeri meg a világot, hogy egy időre ő lesz a világ - így érti meg. A játékvilágban bontakoznak ki azok a képességei, amelyekkel később az igazi világban eligazodik.

Egyre barátkozóbb, szívesen játszik más gyerekekkel, megtanulja tiszteletben tartani mások tulajdonát. Megtanulja elfogadni azokat az eseményeket, amelyeken nem tud változtatni (pl. eltörte egy féltett játékát). Önkontrollja még mindig külső tényezőktől, dicséretünktől és szidásunktól függ. Lelkiismeretről azért nem beszélhetünk még, mert az belülről irányított viselkedés, amely nem kíván külső ellenőrzést. Jobban alkalmazkodik a kisebb következetlenségekhez. Megérti, hogy szülei nem állhatnak mindig és mindenben a rendelkezésére.

 

HOGYAN FEJLESZTHETED, SEGÍTHETED?


Célzottan, de játékosan fejlesszük kézügyességét, koncentráló készségét (pl. segíthet a főtt krumpli hámozásában, darabolásában. Egy nem túl éles, lekerekített végű kést adjunk a kezébe, tanítsuk meg a helyes kéztartásra. Formákkal szaggathatja a tésztát, rakosgathatja őket a tepsibe, a kész aprósüteményt megkenheti olvasztott tortabevonóval).

Tanítsuk meg neki adatait (teljes nevét, címét), beszéljük meg, mit csinálna, ha elveszne.

Idézzük fel az előző napi mese cselekményét, szereplőit. Vásároljunk neki színvonalas, gazdagon illusztrált ismeretterjesztő gyermekenciklopédiákat.

Olyan dolgokat tanul játék közben, amelyekkel a valóságos problémákat meg tudja oldani. Ne zavarjuk meg, csak akkor szóljunk közbe, ha új információt szeretnénk közölni vele (pl. a buszsofőr előbb mondja, hogy "Vigyázat, indul a kocsi" és csak azután csönget). Ezt a segítséget örömmel fogadja a kicsi, mert minden erejével azon van, hogy pontosan utánozzon.

Az őt érintő dolgokban kérjük ki a véleményét, így megtanulja, hogy tekintettel kell lenni egymásra.

Ha azt látjuk, hogy odajön, és azt figyeli, mit csinálunk, feltétlenül vonjuk be őt is tevékenységünkbe. Korához képest, lehetőleg a legrészletesebben magyarázzunk el mindent, főképpen a veszélyeket. Mutassunk meg neki mindent, ami érdekli (pl. engedjük meg, hogy óvatosan megtapintsa a forró teás kancsót, emeljük le a tetejét, hadd nézzen bele). Kíváncsisága ezzel kielégül, tapasztalatot szerez, de nem a maga kárán.
Abból is tanulhat, ha pl. velünk történt baleset: mutassuk meg a sebet. További lehetőségek, hogy amit megmutattunk neki, ahhoz készítsünk vagy vegyünk játékszerszámokat. Ha vannak célok, amiket ő tűz ki maga elé, és amik elérése érdekében önállóan dönthet és dönt is, akkor a felelősségérzet korán kialakul, ez minden téren jobban védi őt, mintha örökké mellette lennénk.

  • Ügyeljünk arra, ne maradjanak elöl veszélyes holmik (pl. tűpárna, gombos doboz, gyufa, nejlonzacskó, lázmérő, villanykörte stb.)
  • A kisgyermek szempontjából veszélyesnek minősülő házimunkát (pl. folttisztítás, főzés) halasszuk az alvás idejére, vagy akkorra, amikor valaki sétálni viszi őt.
  • Ha nagy felfordulással járó esemény zajlik a lakásban, mindig legyen valaki, aki ügyel a gyerekre

A szabályok elsajátításának leghatékonyabb módja, ha azonosul a szabályok közvetítőjével, a szülővel (pl. A papa nem kínozza az állatokat. Én vagyok a papa, tehát nem húzom meg a cica farkát). A szülők kapcsolata is modell értékű.
A nemiséggel kapcsolatos kérdések egy részét elmondhatjuk neki, de 6-7 éves kora előtt nem érti meg a nemi kapcsolat részleteit. Csak arra válaszoljunk, amit kérdez, nincs szükség hosszú okfejtésre. Ha nem mondunk igazat, leszokik arról, hogy kérdezzen.


Játékai: ügyesen rajzol és színez, majdnem sikerül kört rajzolni, még több mondókát tud, mászó fal, kötélháló különböző magasságú kapaszkodókkal vagy másik kötéllel /fejleszti a szem-kéz, szem-láb koordinációt, tér- és mélységészlelést/, ügyességi játékok /pl. rákjárásban haladni hasukon egy potyautas plüssállatot cipelve, társasjáték, kislányoknak öltöztethető és fésülhető baba.

A cikksorozat további részei:
Gyermekeink fejlődése - 2-2,5 éves gyerek
Gyermekeink fejlődése - 3 éves gyerek
Gyermekeink fejlődése - 4-5 éves gyerek
Gyermekeink fejlődése - 6-7 éves gyerek
Gyermekeink fejlődése 12 éves kor felett

Fotó: Fajek/Pixabay.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

A brutális eset egy nagybaracskai iskolában történt - a szülők nem az intézménytől, hanem az egyik bántalmazó gyerek szülőjétől értesültek a dologról.
17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

Németh Kornél két napja távozott ismeretlen helyre az otthonából.
"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

Olvasóink segítségével készítettünk egy gyűjteményt vicces és meglepő beírásokról - mutatjuk a kedvenceinket!
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ha a nyári szezon végén köhögő, tüsszentő emberekre leszünk figyelmesek a környezetünkben, sokféle betegségre gondolhatunk: a szezonális allergia mellett a klasszikus légúti fertőzések is okozhatnak hasonló panaszokat, és a világjárványért felelős koronavírus sem tűnt el. Dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint a veszélyeztetett csoportokba tartozók, így a krónikus légúti betegségekben szenvedők esetében is időben fel kell készülni a légúti vírusszezonra.
A szerkesztő ajánlja