SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szünidei vidám játékok szülőknek, gyerekeknek!

Verzár Éva [cikkei] - 2009-05-29
Játékok, amelyeket játszhatunk bárhol is legyünk: otthon, parkban, nyaraláson, táborokban.Szülőkkel, tanárokkal vagy gyerekek magukban.
Jó szórakozást!
Szünidei vidám játékok szülőknek, gyerekeknek!

Meg mered tenni?

Szülő-gyerek játék, a gyerekek vezetik a „vak” szülőket.

Kellékek: Minkét szülőnek egy kendő vagy sál.

A gyerekek ebben a játékban kétszeres megerősítést kapnak: egyrészt ők lehetnek az „erősebbek”, akik a „gyenge” szülőket kézen fogják és vezetik. Másrészt azt átélhetik, hogy a szülők megbíznak bennük, magukat a szó legigazibb értelmében a gyerekeik „kezébe adják”.

A játék kezdetén le kell szögezni néhány szabályt. A szülők és a gyerekek megbeszélik, hogy a körséta milyen helyszínen folyik le, az akadályokat megjelölik, és lehetőség szerint körülírják, hogy az ütközéseket amennyire lehet, elkerülhessék. Azon kívül meghatározzák azt az időtartamot, amelynek letelte után a szülők levehetik a szemkötőt, vagy ők és a gyerekek szerepet cserélhetnek. Ha a gyerekek még nem ismerik jól az órát, egyszerűen beállíthatunk egy ébresztőórát e célra. Néhány kör után a játszótársak esetleg megbíznak egymásban annyira, hogy néhány kisebb változtatást hajtsanak végre a játék helyszínén, vagy kisebb akadályokat állítsanak fel az úton, amelyeket nem jeleznek előre.

Ezt a játékot egy szülő is nyugodtan játszhatja a gyermekével, nemcsak otthon, hanem a parkban, játszótéren, nyaraláson.

Mindent a vödörbe!


Egy „őr” megpróbálja megakadályozni, hogy a játszótársak a labdáikat beledobják egy vödörbe.

Kellék: egy műanyag vödör, minden gyermeknek egy közepes labda.

A gyerekek kiszámolással választanak egy „őrt”, aztán labdáikkal körben felállnak. Az őr középre áll, és „őrzi” a vödröt. A gyerekek célja, hogy két-három méteres távolságból beledobják a labdájukat a vödörbe. Mindannyian egyszerre és ismételten is szerencsét próbálhatnak. Az őrnek meg kell akadályoznia, hogy a vödör megteljen. Elkaphatja a labdákat, eldobhatja jó messzire, hogy egy kis nyugta legyen. De egyszerűen le is csaphatja őket, ezzel érve el, hogy ne essenek a vödörbe.

Bárhogy igyekszik, előbb-utóbb elhagyja a szerencséje. Ha az összes labda a vödörbe került, az őrnek el kell hagynia a posztját. Vagy újra kiszámolják, vagy az a gyereke, aki utoljára talált bele a vödörbe, áll be középre új őrnek.

Ugorj, bolha!

A bolhának át kell ugrania a labdát, amit a többiek gurítnak hozzá.

Kellék: egy labda

A gyerekek kiszámolással kiválasztanak egy bolhát, aztán körben leülnek a földre. A bolha középen állva marad. A többiek szorgalmasan és amilyen gyorsan csak tudják, váltakozó irányból odagurítanak hozzá egy labdát. Közben megpróbálják eltalálni a bolha lábát. A bolhának át kell ugrania a labdát, és ezzel az ugrással biztonságba helyeznie magát. Ha közben hozzáér a labdához, egyszerűen elugrik előle, vagy elesik, ha már túl régóta bolha. Az a gyerek, amelyik az utolsó labdát odagurította hozzá, beállhat középre, és ő lehet az új bolha. A leváltott bolha odaül a többiekhez a körbe.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

A brutális eset egy nagybaracskai iskolában történt - a szülők nem az intézménytől, hanem az egyik bántalmazó gyerek szülőjétől értesültek a dologról.
17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

Németh Kornél két napja távozott ismeretlen helyre az otthonából.
"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

Olvasóink segítségével készítettünk egy gyűjteményt vicces és meglepő beírásokról - mutatjuk a kedvenceinket!
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ha a nyári szezon végén köhögő, tüsszentő emberekre leszünk figyelmesek a környezetünkben, sokféle betegségre gondolhatunk: a szezonális allergia mellett a klasszikus légúti fertőzések is okozhatnak hasonló panaszokat, és a világjárványért felelős koronavírus sem tűnt el. Dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint a veszélyeztetett csoportokba tartozók, így a krónikus légúti betegségekben szenvedők esetében is időben fel kell készülni a légúti vírusszezonra.
A szerkesztő ajánlja