A kérdés egy hiperaktív kisgyermekre vonatkozott, akit az óvodában nem tudnak kezelni a gondozók, a pszichológus pszichiáterhez küldte, aki gyógyszert írt fel neki. A „levelezésből” kiderült, hogy fejlesztő pedagógus nem látta, nem is foglalkozik vele (itt most nem részletezném, miért).

Nem maradt más hátra, minthogy a saját tapasztalataimból merítve leírjak néhány tanácsot. Miközben a választ fogalmaztam, újra megerősítést nyert, hogy a fiam milyen jó kezekben van, és milyen jó, hogy ő minden lehetőséget megkap, s mi ki is használjuk az összes fejlesztési lehetőséget.

Sok olyan szülővel találkozom, akik szégyellik, titkolják, hogy az ő gyerekük fejlesztésre szorul, és olyanok is vannak, akik egyenesen elutasítják ezeket a foglalkozásokat. Azt gondoltam, hogy talán segítséget jelenthet, ha összegyűjtöm (saját tapasztalatok alapján is) a szakvéleménnyel kapcsolatos tudnivalókat, procedúrát, stb., valamint megosztom annak a bizonyos óvónőnek a véleményét is erről.

A fiunk tökéletes!

Egészen középső csoportos koráig abban a szent meggyőződésben éltünk a férjemmel, hogy Attila fiunk tökéletes. Szerintünk szépen fejlődött, okosodott. Na jó… Láttuk, hogy kicsit lassabb, kicsit sutább a mozgása az átlagnál, és ami nem érdekli, arra képtelen odafigyelni, de hát mivel a mi gyerekünk, így természetesen szép, okos és tökéletes.

Majd jött a hideg zuhany, a sokk! Az óvó nénik átadták a beutalót a helyi nevelési tanácsadóba (egyes helyeken Pedagógiai Szakszolgálat) szakvéleményezés céljából. Az indokok röviden: nem figyel, nem mondja vissza a verseket, mozgása, egyensúlya bizonytalan, stb. Mit volt mit tenni, megkezdtük pályafutásunkat a nevelési tanácsadónál, a fejlesztő pedagógusoknál. És jól tettük, mert hamar elszállt ez a bizonyos sokkhatás. Ettől kezdve minden lehetséges módot kihasználtunk.

Elindul a folyamat

A szakvélemény kérésének első lépése tehát, az hogy a gyermek óvónője rögzíti észrevételeit egy erre szolgáló adatlapon, amit természetesen ismertet a szülővel. A szülő az aláírásával jóváhagyja ezt a kérelmet. Ezután a nevelési tanácsadóból egy pszichológus felveszi a kapcsolatot a szülőkkel, és az anyával egy amolyan „felnőtt” beszélgetésre egyeztet időpontot.

A felnőtt elbeszélgetésen gyakorlatilag egy anamnézis felvétele folyik. A szakember minden, a gyermekkel kapcsolatos körülményt megkérdez: várandósság tervezése, menete, szülés, gyermekágyas időszak, első év, betegségek, fejlődési szakaszok, mit mikor csinált a gyermek először, stb. Ezután a gyermeket kell elvinni az adott szakemberhez, általában 2-3 alkalomról van szó. A gyermekkel fejlesztő pedagógus és szükség esetén egyéb szakember (pl. logopédus) is foglalkozik, hogy „felmérje” a gyermeket.

Folyt. köv.

A vizsgálatok, foglalkozások, felmérések után a nevelési tanácsadó szakemberei leírják véleményüket a gyermek fejlődési állapotáról, javaslatot tesznek a fejlesztés módjára, majd a szülővel megbeszélik a jellemzést és a javaslatokat. A szülő aláírásával elfogadja a szakvéleményt, beleegyezik a fejlesztésbe.

A Nevelési Tanácsadó által készített szakvélemény képezi a további óvodai fejlesztés alapját, tehát ebben az esetben a szakvéleményt írásba foglalják, és megküldik az óvoda és a szülő részére is. A szakvéleményt természetesen a szülő is kérvényezheti, ha úgy látja, hogy gyermeke fejlődésében zavar támadt, viselkedési, tanulási, beilleszkedési nehézségei vannak. Ebben az esetben a szakvéleményt csak akkor foglalják írásba, ha azt a szülő kifejezetten kéri, vagy, ha a gyermek problémájának megoldásához az óvodai pedagógusokat is be kell vonni.
 

Közös munka

A gyermek fejlesztése a továbbiakban a tanácsadó, az óvoda és a szülő közös munkája.
Az óvodánkban három óvó nénit kérdeztem meg arról, hogy mikor, milyen problémákkal küldi el a gyermeket nevelési tanácsadóba. Az egyik óvónő fejlesztő pedagógus is, aki sérült gyermekek fejlesztésével is foglalkozik csoporton belül (integráló óvoda vagyunk).

Mindhárom óvónő azt mondta, hogy minél korábban elküldik a gyermeket a problémával, annál jobb, hiszen annál több ideje van a gyermeknek is, a szülőknek is és a pedagógusnak is felkészülni a kemény iskolaévekre. Régi és kényelmes szemlélet az, hogy csak az utolsó óvodai évben kell a tanulási, beilleszkedési, viselkedési problémákkal foglalkozni.

Van, aki már kiscsoportosként beutalja a gyermeket a tanácsadóba. Itt megjegyezte az óvónő, hogy elsősorban akkor van ilyen kis korban szükség erre, ha a szülő nem hajlandó együttműködni a pedagógussal a gyermek fejlesztését illetően (nem járul hozzá az óvodai fejlesztéshez), vagy pl. beszédmegindításnál, súlyos beszédhibáknál, súlyos viselkedési zavaroknál.

Nem szégyen!

Azt is megjegyezték az óvónők, hogy a problémás gyermekeket már csak azért is elküldik szakvélemény kérésére, mert a szakvéleménnyel rendelkező gyermek "kettőt ér" az óvodai létszámban. Ez nem azt jelenti, hogy dupla pénzt kap utána az óvoda, hanem, azt hogy a csoportlétszámban két főnek számít a gyermek. Ez pedig azért fontos, mert így nem töltik fel a csoportot ténylegesen 30 főre, hanem „csak” 24-25-en vannak, tehát az óvónőknek van esélye a csoporton belül is fejleszteni a gyermeket.

Az óvodai/tanácsadói fejlesztés tehát nem szégyen, hanem igenis segítség, amit kérni kell, ki kell használni. Megfelelő pedagógussal, megfelelő szülői hozzájárulással és segítséggel gyorsabban dolgozhatja le a gyermekünk az esetleges hátrányát, hogy mire iskolába megy, már egy ügyes, nyugodt, érett kisgyermek legyen. Az én fiam már jó úton jár. Köszönet minden ebben részt vevő pedagógusnak érte.

Fotó: Depositphotos.com