SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A félénkség lélektana

Kókai Kata [cikkei] - 2006-01-27
A félénkség egy általános, mégis nehezen értelmezhető érzés, főként, ha a gyermekeket érinti. A felnőttek is gyakran visszahúzódóan viselkednek, ha új helyzetbe kerülnek, gyermekek esetében azonban egy sokkal összetettebb jelenségről van szó.
A félénkség lélektana

A félénkség gyermekkorban teljesen természetes jelenség. Ha a gyermek egy idegen közelébe kerül, kezdetben keresi szülei védelmet nyújtó segítségét, később azonban feloldódik, s egyre kevésbé lesz visszahúzódó. Léteznek azonban olyan esetek, amikor a félénkség túlzott méreteket ölt, s nemcsak a gyermek beilleszkedését hátráltatja, de tanulmányi eredménye is rosszabbodhat.

Mit nevezünk félénkségnek?

A félénkség egy általános, megszokott jelenség, valószínűleg az alkalmazkodást segítendő alakul ki, hogy az egyén be tudjon illeszkedni a társadalomba. A félénkség több érzés keveréke; félelem, érdeklődés és izgalom és izgalom vegyül ebben a furcsa, de megszokott érzésben. Ilyen esetben nem szokatlan a verejtékezés, a megnövekedett vérnyomás és pulzusszám.

A félénk gyermek általában lehajtja fejét, hallgatag, ha mégis megszólal, akkor beszéde halk és bizonytalan. A gyermekek félénksége nem egyszer az ujj cumizásában, vagy bizonytalan mosolygásban jelenik meg. Félénkség esetén két jellemző viselkedésminta különböztethető meg: óvatosság és beilleszkedési problémák. A gyermeki félénkséget leginkább az idegenekkel szemben tanúsított óvatosság jellemzi.

Milyen helyzetekben alakulhat ki a félénkség?

Legtöbb esetben akkor fordul elő félénkség, ha a gyermek új emberekkel találkozik, s úgy érzi a figyelem középpontjába került. Zimbardo és Radl szerint a gyorsan változó környezet, az új emberek folyamatos megismerése, illetve az iskolában való versengés is erősítheti ezt az ambivalens érzelmet.



Előfordulhat, hogy az idősebb gyerekek néha jobban kedvelik, ha egyedül játszhatnak, s kevésbé igénylik a társaságot. A félénkség kialakulásának bizonyos életszakaszokban jobban ki vannak téve a gyermekek. Sok esetben csupán egy kevés bíztatásra és dicséretre van szükségük ahhoz, hogy ambivalens érzéseiket maguk mögött hagyják.

Miért félénkebb egyik gyermek a másiknál?

Bizonyos gyerekek szinte minden újdonságra félénkséggel reagálnak. Ennek oka lehet egyrészt a szülők mintája, másrészt maga a neveltetés. Egy kultúrákban szinte belenevelik a gyermekekbe a félénkséget, míg más népek sokkal szabadabb elveket vallanak, így gyermekeik nyitottabbak. Ha a szülő állandóan más gyermekekkel (akár saját testvéreivel) teszi egy mérlegre gyermeke teljesítményét vagy viselkedését, az szintén önbizalomhiányhoz, félénkséghez vezethet.

Mikor jelenthet problémát a félénkség?

Az alapvetően általános és normális érzés olykor túlzott méreteket ölt, s ezzel megakadályozza a gyermek társadalomba való beilleszkedését. Ez a különös, ambivalens érzelem problémát okozhat akkor is, ha önbizalomhiányból ered. Olykor a más emberekkel való ismerkedés hiánya, a társadalomtól való elszigetelődés is okozhatja. A félénkség kiküszöbölésében a szülő nagy segítséget jelenthet.

Tippek szülőknek:

  • Meg kell ismerni, és el kell fogadni a gyermeket olyannak, amilyen. Ha a szülő megismeri gyermekét, tiszteletben tartja érzéseit és nem hasonlítja össze másokkal, a gyermek magabiztosabb lesz, könnyebben leküzdi gátlásait.
  • Fontos, hogy a gyermekben kialakuljon egyfajta normális önbizalom. A gyermekek félénksége olykor a saját magukról kialakított negatív képnek köszönhető. Ez esetben igényli a dicséretet, s ha rossz fát tesz a tűzre, büntetés és szidás helyett a szülőnek szóban kell elmagyaráznia mit szabad, s mit nem.
  • Fontos elősegíteni a társadalomba való beilleszkedést. Nem szabad kapkodni, kezdetben csak egy-egy gyermekkel játsszon, később másokkal is felveheti a kapcsolatot.
  • Időt kell hagyni, hogy megszokja az új helyzetet, nem szabad beleerőltetni egy-egy számára új és kényelmetlen szituációba.
  • Nem minden félénkség jelent problémát. Az óvatosság, a tartózkodó viselkedés nem feltétlenül jelent problémát, hiszen sok esetben teljesen természetes reakció.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

Botot nyomtak a végbelébe - egy 9 éves kisfiút úgy megkínoztak a társai egy katolikus iskolában, hogy kórházba került

A brutális eset egy nagybaracskai iskolában történt - a szülők nem az intézménytől, hanem az egyik bántalmazó gyerek szülőjétől értesültek a dologról.
17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

17 éves fiú tűnt el Budapesten - hétfő óta keresik

Németh Kornél két napja távozott ismeretlen helyre az otthonából.
"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

"Futva ment wc-re": Vicces intők és beírások, amiket a gyerekek kaptak - és néhány frappáns szülői válasz

Olvasóink segítségével készítettünk egy gyűjteményt vicces és meglepő beírásokról - mutatjuk a kedvenceinket!
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Súlyos autóbalesetet szenvedett a Jóban Rosszban színésznője és kisfia - egy 15 éves lány menthette meg a nő életét

Hatalmas karambol történt pénteken, Sallai Nóra és 5 éves kisfia életéért jelenleg is küzdenek a kórházban. Egy 15 éves lány is azok között volt, akik azonnal odarohantak a baleset helyszínére, hogy segítsenek. A cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, csak erős idegzetűek olvassanak tovább.
Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ilyen tüneteket okozhat a koronavírus 2024-ben

Ha a nyári szezon végén köhögő, tüsszentő emberekre leszünk figyelmesek a környezetünkben, sokféle betegségre gondolhatunk: a szezonális allergia mellett a klasszikus légúti fertőzések is okozhatnak hasonló panaszokat, és a világjárványért felelős koronavírus sem tűnt el. Dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint a veszélyeztetett csoportokba tartozók, így a krónikus légúti betegségekben szenvedők esetében is időben fel kell készülni a légúti vírusszezonra.
A szerkesztő ajánlja