Egyszer a Rákoson kiment a róka a patakhoz rákászni. A rókának az a mestersége ilyenkor, hogy a farkát a vízbe dugja, s amint a rák belekapaszkodik, azt kirántja, s a fához verve, összetöri, úgy eszi meg.

Rák helyett most az egyszer csuka talált a róka horgára kerülni, s amint a róka hozzákapott, ő elkapta a csuka szájának a felső részét, a csuka pedig a rókáénak az alsó részét, s így maradtak mind a ketten, egymásba kapva, minthogy egyik sem akarta elereszteni a másikat.

Azon ment egy óbudai német varga, meglátta a két küzdő állatot, elfogta őket, s miután azok még akkor sem akarták egymást elbocsátani, föltevé magában, hogy mint különös természeti furcsaságot elviszi őket Mátyás királyhoz, aki az ilyesmiben gyönyörűségét szokta lelni.

A legnépszerűbb királynak is voltak rossz hivatalnokai. Ilyen volt két ajtónálló, kik a szegény embereket csak úgy bocsáták a fejedelem elé, ha a tőle kapott ajándéknak egy részét nekik ígérték.

Az egyik ajtónálló mindjárt felét kérte a vargától a nyerendő ajándéknak. Csakhogy bemehessen, meg is ígérte a jámbor rögtön. A másik ajtónál azonban a másik őr állította meg, s az is felét kérte az ajándéknak, ha bebocsátja.

Ilyenformán a vargának semmi sem maradt volna. Megígért azonban mindent, s a király elé juthatott, kinek is ilyen szavakkal mutatá be különös ajándékát.

- Róka fogta csuka, csuka fogta róka, varga fogta mind a kettő. A király jót nevetett a jámbor törekvésen, s az állatokat gyűjteményébe teteté, s azzal inte udvarmesterének, hogy adjon valami jutalmat a vargának.

A varga azon különös kegyelmet kérte azonban, hogy ne adasson neki a király más ajándékot, mint száz pálcát.

- Száz pálcát? - szólt csodálkozva Mátyás. - Hát mire való neked az a száz pálca?
- Nekem jó az a száz pálca, én szeretem a pálcát.