Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amig ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.

Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melybol reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.

Köszönöm a szivét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban!
Köszönöm a szemét, melybol jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!

Te tudod, Istenem milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!

Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!

Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

Létay Lajos: Édesanyámnak

Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném.
Ha csak egy csillag gyúlna,
fényét idevezetném.
Ha csak egy madár szólna,
megtanulnék hangján.
Ami csak szép s jó volna,
édesanyámnak adnám.

Gazdag Erzsi: A legszebb május 
     
Május első hajnalán
kinyílott a tulipán.
Kinyílott a nefelejcs is
öreganyám udvarán.

„Szép ünnepet! Szép ünnepet!”
köszöntött a tulipán.
„Szebbet, jobbat, mint tavaly volt!”
felelte rá nagyanyám.

Ekkor léptem udvarunkba,
s így fogadott nagyanyám:
„Ez a május a legszebbik,
mert megjött az unokám!”   

József Attila: Mama       

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám,
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében. 

 
K. László Szilvia: Anyák napjára       

Amikor én kicsi voltam,
csak sírtam és nevettem,
anyák napi köszöntőt még
nem ismertem egyet sem.
De mióta ovis vagyok,
okos vagyok, nagy vagyok,
megtanultam beszélni,
és köszöntőt is mondhatok.
Mégsem beszélek most sokat,
hiszen azt is tudom ám,
két puszimból, mosolyomból,
ért engem az anyukám! 

Mentovics Éva: A legdrágább anyukának       

Ezernyi kis apró jellel
tudattam, hogy létezem.
Számlálgattad a napokat,
vajon mikor érkezem?

Később aztán ágyam mellett
álmot hozott szép dalod.
Hogyha néha nyűgös voltam,
karod lágyan ringatott.

Mint napfény a fellegek közt,
szivárvány a rét felett,
úgy hinted szét éltet adó,
melengető fényedet.

Akárhányszor születnék is,
nem kellene más nekem,
azt kívánnám századszor is,
mindig, mindig légy velem.

Kezemben e kis virággal
tiszta szívből kiáltom:
Te vagy nekem a legdrágább
Anyuka a világon.
 
 
Nagy Bandó András: Az én anyukám 
     
Szeretem, amikor felkelek,
jó lesz a kedvem, ha felnevet.

Szeretem, amikor enni ad,
azt is, ha álmából felriad.

Van úgy, hogy ilyenkor morcosabb,
és persze, kicsinykét kócosabb.

Nem bánom azt sem, ha mérgesebb,
ilyenkor talán még édesebb.

Szeretem, amikor jót mesél,
azt is, ha énvelem mendegél.

Szeretem, amikor ad puszit,
s húsvétkor hozza a kis nyuszit.

Szeretem, amikor megdicsér,
És ha a suliig elkísér.

Szeretem, amikor rám hajol,
homlokon csókol és átkarol.

Szeretem, amikor dolga van,
meglátom rajta, ha gondja van.

Szeretem, amikor ölbe vesz,
azt is, ha esténként kádba tesz.

Szeretem, amikor kérdezem,
jó-e ha öleli két kezem?

Szeretem nagyon, ez nem vitás,
annyira és úgy, mint senki más!
 
Ágh István: Virágosat álmodtam

Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.


Kiss Jenő: Anyád szemében

Anyád szemében
ott a nap;
sugarai rád hullanak,
hogy nőj te szépen.
Anyád szemében
ott a hold,
beteg, ha voltál, rád hajolt
a lázas éjben.
Anyád szemében
ott a víz;
a könny, ha utad félre visz,
jaj! baj ne érjen...
Anyád szemében
ott a tűz:
ha csüggednél, szívedbe tűz,
lobogjon, égjen!


Farkas Árpád: Anyák némasága

Csak a gyermekek tudják mohó irtózattal a késeket nézni.
Mint a hegedű, az anyák melléhez szorítva énekel a kenyér,
a villanó penge simulása benne hópuha muzsika.
Morzsák havazásába tartják arcukat a gyermekek,
csak ok, ok tudják az anyák mellére szaladó késeket
mohó iszonyattal nézni.
Távolodnak tőlünk az anyák, kiürülnek álmainktól, mint az edények.
Mellük, akár az otthoni csiprok, kanalak, csészék, ajkunk kihűlt formáit őrzi.
Szél ver minket, férfivá, késsé élesít a fenőkő- idő.
Csak az anyák tudják mohó, lármátlan iszonyattal a fiakat nézni,
ha kenyérszegő késként csobogó mellükre szaladnak.

Petőfi Sándor: Fekete kenyér

Miért aggódol, lelkem jó anyám?
Hogy kenyeretek barna, emiatt?
Hisz meglehet, ha nincs idehaza,
tán fehérebb kenyérrel él fiad?
De semmi az! Csak add elém, anyám,
bármilyen barna is az a kenyér!
Itthon sokkal jobb ízű énnékem
a fekete, mint máshol a fehér!

Donászy Magda: Anyák napján

Tavaszodik, kis kertemben
kinyílik a tulipán.
Ragyognak a harmatcseppek
anyák napja hajnalán.

Kinyílott a bazsarózsa,
kék nefelejcs, tulipán,
neked adom anyák napján,
édes-kedves anyukám.

Donászy Magda: Édesanyámnak

Te vagy a nap
fenn az égen.
Én kis virág
meseréten.
Ha nem lenne
nap az égen,
nem nyílna ki a virág.
Virág nélkül
de szomorú
lenne ez a
nagy világ.

Szabó Lőrincz: Az anyák

Csak egy voltak kivétel, az Anyák
Szentek és ápolónők: a csodát,
a jelenést láttam bennük. A nagy
odaadást, az aggodalmakat,
a virrasztást, a könnyet, s mind, amit
a no szenved, ha otthon dolgozik,
a gondviselést. Hogy testileg mi a
férj, feleség s a család viszonya,
nem sejtettem-kutattam. Valami,
éreztem, előre elrendeli,
ki hol álljon, mi legyen, öröme,
bánata mennyi, milyen gyermeke,
és ezen változtatni nem lehet.
A férfi maga küzdi ki szerepét,
a nők az eleve elrendelés:
ok a béke, a jóság, puhaság a földön, a föltétlen szeretet...
Anyám, nyújtsd felém, öreg kezedet?

Weöres Sándor: Anyámnak

Termő ékes ág, te,
jó anya,
életemnek első
asszonya,

nagy meleg virág-ágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely,

benned kaptam első
fészkemet,
szivem a sziveddel
lüktetett,

én s nem-én közt nem volt
mesgye-hegy,
benned a világgal
voltam egyet.

Álmom öbleidbe újra
visszatér -
álmom öbleidbe újra
visszatér!

Alabástrom bálvány,
jó anya,
életem hatalmas
asszonya,

szemed Isis smaragd-dísze,
tiszta, szép,
hajad Pallas bronz-sisakja,
színe ép,

csak arcodon lett keményebb
minden árny,
mint délutáni égen
vércse-szárny.

Első szép játékom,
jó anya,
gyermekségem gazdag
asszonya,

a kamaszkor tőled
elkuszált,
szemem a szemedbe
nem talált.

Így tünődtem: "Mért szült
mért szeret,
ha örökre élni
nem lehet?

Énmiattam annyi mindent
öl, temet!
Mért nem tett a hóba inkább
engemet!"

A kamaszkor tőled
elkuszált,
férfi-szívem újra
rád-talált,

férfi-szívem a szivedre
rátalált,
megköszön most percet, évet
és halált.

Álmom karjaidba
visszatér,
álmom karjaidba
visszatér...

Erős ház, szép zászló,
jó anya,
sorsomnak nyugalmas
asszonya.

Majd ha cseppig átfolyt rajtam
mind e lét,
úgy halok az ős-egészbe,
mint beléd.

  
 
 

Fotó: Tuchapon Chaowanaphanit - 123RF.com